Vasárnapi Ujság – 1897
1897-07-11 / 28. szám - Lönhart Ferencz erdélyi róm. kath. püspök 28. szám / Arczképek, Hazaiak - A Belváros romjai (képekkel) 449. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak - Brassai Sámuel a ravatalon. Dunky fivérek fényképe után 28. szám / Időszerű illusztrácziók - Fiu- és leánygyermekek a zebegényi szünidei telep felavató ünnepélyén 28. szám / Időszerű illusztrácziók - Abdul Hamid szultán visszatérése a szelamlikról. Jantyik Mátyásnak az 1897. junius 25-iki szelamlik alkalmával Konstantinápolyban készitett rajza 28. szám / Külön képmellékletek - A Belváros lerombolt és még lerombolandó részei: A Torony- és Duna-utcza sarka az Eskü-tér felől. Erdélyi 1896-iki fényképe. – Egy új ház a Kossuth Lajos-utcza lerombolt oldalán (1897. julius). – A Sebestyén-tér és Irányi-utcza sarka a lerombolás előtt. Lovich 1896-iki fényképe. – A Sebestyén-tér 1897 julius elején. – A Sebestyén-tér a Lipót-utcza felől (1897 julius). – A Lipót- és Kalap-utcza sarka 1897 julius elején. Pillanatnyi fényképek után. – A Lipót-utcza a Rózsa-tér felől nézve. – A Kossuth Lajos-utcza a lebontás előtt. Klösz 1892-iki fényképei. – A Kuria-épület romjai és a Kossuth Lajos-utcza eleje (1897 julius). 28. szám / Táj- és uti képek; épületrajzok, Hazaiak - A szünidei gyermektelep zebegényi épülete. Háry Gyula rajza 28. szám / Táj- és uti képek; épületrajzok, Hazaiak - Kilátás a Gellért-hegy felé a Kossuth Lajos-utczából (1897 julius). – A Sebestyén-utcza és Kigyó-utcza. Klösz 1892-iki fényképe. – A Rózsa-tér és Városház-tér sarka a «Török császár» kávéházzal. – A Sebestyén-tér és Zöldfa-utcza sarka a lerombolás előtt. Weinwurm 1896-iki fényképei. – A volt Hal-tér 1897 julius elején. – A Duna-utcza a Sebestyén-tér felől. Klösz 1892-iki fényképe. – A Duna-utcza egyik házsora. Weinwurm 1896-iki fényképe 28. szám / Táj- és uti képek; épületrajzok, Hazaiak
28. SZÁM. 1897. 44. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI UJSÁG. 451 fogva azután rohamossá, lavinaszerűvé vált fejlődése s emelkedése. A dunaparti fényes sétány s ennek palotasora, gránit lépcsői, ültetvényei, szobrai, a nagyszerű és párját ritkító Andrássy-sugárút, s palotákkal szegzett széles körútak helyén, hol ma villamos vasút röpíti a tolongó embertömeget kevés percz alatt nagy távolságokra, akkor még szemétdombok, alacsony ronda házikók, pálinkamérő bódék s lebújok bűzöltek, melyekbe nem volt tanácsos betévedni a testi és erkölcsi ragálytól őrizkedő embernek. Az ó- és új város határán a hajóhídnál, a forgalom főpontjánál, s az élénk személyforgalom fő csatornájánál, melyet az áteresztésre várakozó hajók előtt naponként egyszer fel kellett nyitni, amikor aztán a sietős útú emberek zúgolódhattak, vagy csolnakon vitethették át magukat a túlpartra, akkor feltűnő szépségűnek tartatott a Remnitzer-ház (a mostani Angol királyné-szálloda), melynek kávéházához a sokkal alacsonyabb utczáról néhány lépcső vezetett fel; a másik soron pedig, a már Lipótvárosnak nevezett új városrészben, a felépítésre váró redoute épületnek még pusztán álló s épületanyagokkal elhalmozott telke mellett, óriási nagyságban meredt ég felé, az 1812 óta megnyílt s későbben leégett rosz akusztikájú német színház, az akkori német Pest fő-fő büszkesége, magyar mágnások által fentartva, segélyezve, igazgatva. Nagy nehezen lehetett a német városi tanácsnál, s gróf Brunszviknál, a vállalkozónál kieszközölni, hogy hetenként egy párszor magyar előadások tartassanak, s Kisfaludy Károly néhány nap alatt megteremtett első drámai kísérletei, a «Tatárok» és «Ilka», majd «Stibor vajda», s néhány vígjátéka előadathassanak. E nagy német színház helyén ma a Haaspalota áll; az út ez a négyszöget kiegészítő kolosszális Vigadó-épület, — hol 1848-ban a képviselőház s honvédelmi bizottmány örökké emlékezetes gyűlései tartattak, — még csak akkor kezdett épülni. 1849-ben Henczi bombái lerombolták, s ismét újra kellett építeni, hogy a Dunapart egyik díszes fényes táncz- és hangversenytermeivel életének fő-fő központja legyen. Odább a Dorottya-utczán a Wurm-udvar kevélykedett, akkor két emeletes kaszárnyaszerű ház, négyszög udvarán nagy nyílt folyosókkal; kávéháza, hol már épen fagylaltot is árultak, az elegáns ifjúság gyűlőhelye volt. E házat egy gazdag német vásáros, Wurm építette, ki később Almas névvel lett magyarrá s nemessé, miután Almás nevű aradmegyei jószágot adományoztatott magának. Ennek folytán Almásynak akart neveztetni, de ezt nem engedték neki az ősnemes Almásy család iránti tekintetből s egy betűvel rövidebb névvel volt kénytelen megelégedni. — A Dorottya-utczától az Akadémia felé többnyire üres telkek, rozzant kerítésekkel és szemétdombok hevertek; a mostani Diána-fürdő, Koburg-palota, a főkapitányság, István főherczeg-vendéglő telkeit akkor az éles szaglású ügyes emberek, négyszögölenként néhány fitért vették, mely ölek ma százakat s ezreket érnek. Beljebb a mostani Deák-utczától éjszak felé, a rosz emlékű, nagysága és rútsága által megdöbbentő Új-épületig, melyet II. József 1786-ban kezdett építtetni a várostól éjszak felé eső homokbuczkás és ingoványos pusztaságon, század első tizedeiben egy jövendőbeli, szabályos négyszögekben s egyenes széles utczákkal tervezett új város elemei fejlődtek. Az Új-épület, — melynek középudvara 180 négyszögöllel nagyobb, mint az egész Erzsébettér kiterjedése, — 1848 előtt tüzérkaszárnyas ágyúk és golyók lakhelye volt. Az e felé vezető úton a négyszögű, 10 ölnyi hosszú és 93 ölnyi széles Újvásár-tér (most Erzsébet-tér) házai már nagyobb részben ki voltak épülve s a szomszéd útezákon, a Bálvány-utezán, melyet a németek épen «Istenek útczájának» neveztek el (Göttergasse),s az akkor hihetőleg a váczi hegyek felől rajta átzúgó éjszaki szél iránti respektusból,Sze'Z-útczának nevezett mostani Nádor-útezán és Szarka-ntcza, névvel megtisztelt mai Zrinyiútezán már egyes szép épületek emelkedtek a homokból. Ezek az útezák nyertek legelőbb tisztességes neveket a régi prózai állat-, madár- és növénytani rosszagú nevek helyett, melyekkel Pest s Buda el volt árasztva, mint Szarka-, Veréb-, Nyúl-, Borz-, Retek-utcza, stb. A város e tája azonban, az annak jövő szépségével biztató élénk mozgalom mellett is, még akkor nagyobb részben kiépítetlen és bizony elég kietlen volt. Ha már nem kuruttyolnak is többé az Újépület s a Lipótváros mostani palotasorainak helyén mocsáros, náddal és sárral fedett ingoványok, melyeken a pesti polgárok vadkacsákra lődözhettek, mint a mult század végén: volt azonban homok, sár, s elhagyatott, népetlen, szemetes térség oly bőségben, hogy mikor szüleim pénzküldeményét s kalácsait és sonkáit, melyeket komáromi fakereskedők, úgynevezett talpasok szoktak Pestre lehozni, ezeknek szálló helyein, a Margitszigettel szemközt, át akartam venni, a nem biztos arra, hogy csavargók ki ne raboljanak, jó pajtásaim szoktak elkísérni, forgó pisztolyok hiányában bunkós botokkal fegyverkezve; s ha a lipótvárosi, sok üres telekkel váltakozó házak egyikébe, az Újépület felé, mely akkor még egymagában, a városon kívül állott, éjjeli mulatságra voltunk meghíva, a mostani parkkal, virágszőnyegekkel s árnyas padsorokkal ellátott Erzsébet-tér akkori kopasz pusztaságán, melynek közepén csupán egy karóra tűzött olajlámpa pislogott, csak nagyobb társaságban mertünk keresztül menni. A nagy tér csak az országos vásárok idején volt fabódékból álló sorokkal s tolongó néppel elevenítve s ilyenkor középkori képet nyújtott a sokféle fajú kereskedők s vevők tarka typikus alakjaival. A Belváros, melynek kőfal kerítése maradványai a Magyar-utczán s a Lipót- és Zöldfa-utcza végén még láthatók voltak pár év előtt, a hajóhídtól s Nagy-híd most Deák-utczától déli irányban lefelé sokkal népesebb s élénkebb, de egészben véve bizony elég ronda volt. Épületei közt bámulásunk tárgyát a roppant Károlykaszárnya képezte, melyet III. Károly király 1727-ben kezdett építtetni rokkant katonái számára, Martinelli építész által, s melynek főkapuja felett különösen bámultuk a vállain emelt földteke súlya alatt görnyedő vén Atlaszt, s melynek vendégszerető belsejével későbben több író társunknak volt szerencséje megismerkedni; és még nagyobb bámulást gerjesztett bennünk a b. Brudern-féle, későbben gr. Tied-házban átjárást képező, úgynevezett Párzsi-utcza, mely még ma is fennáll, üveg tetejével s érdekes czipő-kirakataival, a párizsi gallériák hasonlatosságára. A középületeken, a megyeházán, mely a múlt században épült egy-emeletes épület volt, s hol a török elől a füleki várba menekült, s a török kiűzetése után fészkébe visszatért halhatatlan Pest megye hatalmas alispánjai uralkodtak, a nem díszesebb régi városházán, melynek helyébe 1844-ben épült a mostani, már ma réginek nevezett tornyos ház, a Pál szerzetesek kolostorából átalakított egyetemen, s a kúrián, stb., valóban nem volt mit bámulni, ha csak azt nem, hogy oly rendkívül ízetlenek s a botrányig szennyes állapotban voltak. A város legfőbb díszútczája volt a Váczi-utcza, mely nevéhez ma is ragaszkodó, noha ma már nincs meg a kapu, mely egykor belőle, egyenesen Váczra vezetett, boltjaival, s a mostani Nemzeti szálloda helyén álló «Hét választó fejedelem»-mel, melynek magtárszerű teremében a nagy bálok tartattak, s melynek ékes neve ékesen szóló bizonyság, hogy a pesti polgárok s választott városi tanácsuk bizony nem a Hetumogerekre, a honalapító hét vezérre, hanem annak az országnak «Sieben Kurfürtst»jeire gondoltak, honnét ide megtollasodni és meghúsosodni beköltöztek. A «Hét választó fejedelem» kávéháza vala a hetyke jurátusok, a Baczur Gazsik kedvelt fészke, kik elmulaszthatlan kötelességüknek tartották a német mesterlegényeket és kereskedősegédeket időnként a teremből és kávéházból kiszórni. Másik díszútcza volt az «Urak-utczája», a mostani Koronaherczeg-utcza, melyen, — honnét nevét is vette, — valamint az annak folytatását képező Egyetem és Kecskeméti, Hatvani, Kerepesi, s több más útezán, úgyszintén a József és Ferencz külvárosokban is, az Üllői, Szálló, stb. útezákon nagyszámú magyar urasági ház állott, de ezek közöl csak kevés szolgált állandó lakásul, hanem inkább csak leszálló helyül a külföldön, Bécsben és falun lakó főnemeseknek. E Lovich 189t-iki fényképe. A SEBESTYÉN-TÉH ÉS IRÁNYI-UTCZA SARKA A LEROMBOLÁS ELŐTT. — A volt «Csiga» vendéglő épülete. * Mások szerint ez útcza mentén vonuló útat, gödi útnak nevezték, Göd puszta felé vivén. A németeknél ebből lett a Göder-gasse, ami átváltozott a német nyelven érthetőbb Götter-gassére. Ebből pedig magyarra fordították a Bálvány-uterát.