Vasárnapi Ujság – 1897
1897-07-11 / 28. szám - Lönhart Ferencz erdélyi róm. kath. püspök 28. szám / Arczképek, Hazaiak - A Belváros romjai (képekkel) 449. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak - Brassai Sámuel a ravatalon. Dunky fivérek fényképe után 28. szám / Időszerű illusztrácziók - Fiu- és leánygyermekek a zebegényi szünidei telep felavató ünnepélyén 28. szám / Időszerű illusztrácziók - Abdul Hamid szultán visszatérése a szelamlikról. Jantyik Mátyásnak az 1897. junius 25-iki szelamlik alkalmával Konstantinápolyban készitett rajza 28. szám / Külön képmellékletek - A Belváros lerombolt és még lerombolandó részei: A Torony- és Duna-utcza sarka az Eskü-tér felől. Erdélyi 1896-iki fényképe. – Egy új ház a Kossuth Lajos-utcza lerombolt oldalán (1897. julius). – A Sebestyén-tér és Irányi-utcza sarka a lerombolás előtt. Lovich 1896-iki fényképe. – A Sebestyén-tér 1897 julius elején. – A Sebestyén-tér a Lipót-utcza felől (1897 julius). – A Lipót- és Kalap-utcza sarka 1897 julius elején. Pillanatnyi fényképek után. – A Lipót-utcza a Rózsa-tér felől nézve. – A Kossuth Lajos-utcza a lebontás előtt. Klösz 1892-iki fényképei. – A Kuria-épület romjai és a Kossuth Lajos-utcza eleje (1897 julius). 28. szám / Táj- és uti képek; épületrajzok, Hazaiak - A szünidei gyermektelep zebegényi épülete. Háry Gyula rajza 28. szám / Táj- és uti képek; épületrajzok, Hazaiak - Kilátás a Gellért-hegy felé a Kossuth Lajos-utczából (1897 julius). – A Sebestyén-utcza és Kigyó-utcza. Klösz 1892-iki fényképe. – A Rózsa-tér és Városház-tér sarka a «Török császár» kávéházzal. – A Sebestyén-tér és Zöldfa-utcza sarka a lerombolás előtt. Weinwurm 1896-iki fényképei. – A volt Hal-tér 1897 julius elején. – A Duna-utcza a Sebestyén-tér felől. Klösz 1892-iki fényképe. – A Duna-utcza egyik házsora. Weinwurm 1896-iki fényképe 28. szám / Táj- és uti képek; épületrajzok, Hazaiak
450 VASÁRNAPI UJSÁG. 27. SZÁM. 1897. 44. ÉVFOLYAM. kos sivatagjában veszett volna el, balra hagyva maga mellett az egész Városligetet. Az Andrássyutat tehát nem a Dunától nyitották, hanem kihagyva a Lipótvárost, a Váczi-útról és a Városligetbe vezették. A Kerepesi-út rendkívüli forgalma a Belvárosnak zúdul, szinte ostromolja, hogy tovább nyissák ki előtte az utat.Ehhez járul még, hogy Pestet egyre több híd kapcsolja össze Budával, s a hidak mind újabb forgalmi torlódást visznek a Duna felé. A Belvárosnak összekötése egy új híddal Budának is a legfontosabb érdeke. Ez a hid az Eskütérről fog nyílni, egyetlen ívben épül s magas feljárókat kiván mind a két hídfőnél. A magas feljárókat pedig fokozatos emelkedéssel akarják építeni, s így nagy terület szükséges. A Belvárosnak azon dunaparti részén tehát egy sereg épületet okvetetlen el kellett távolítani. Ezzel együtt azonban meg akarják oldani azt a feladatot is, hogy a Belvároson keresztül egyenes út vigyen a hídhoz. Mégpedig a Kerepesi-út irányát hosszabbítják meg úgy, hogy a Belvároson keresztül haladjon tovább. A Kossuth-utczát (a volt Hatvani-utcza) egyik oldalán tehát lebontották, a palotákat beljebb építik, részben már építették. Ami aztán azontúl van a Belvárosban a Dunáig, azt mind bontják, épen a Belváros kellő közepét, a régi pesti törzspolgárok ódon emeletes házait, melyek közt újabb épület alig akad egy-kettő. Így teljesen megsemmisül a Rózsa-, a Sebestyén- és Hal-tér, a Duna-utcza, az Irányi-utcza; egyik oldalát lebontják a Sebestyén-utczának is, mint már lebontották a Kúria épületét s egy-egy darabon a Zöldfa-, a Lipót-, a Kalap-utczákat is megbontották. Összesen százhúsz ház pusztul el. A hídfeljáró környékén, a Dunaparton márkét évvel ezelőtt hozzákezdtek a bontáshoz. Legelőször a plébánia épületének estek neki a csákánnyal s a körülte volt magánházaknak. A tavasszal széthordták a Barátok terén Kúria vén palotáját. Május óta pedig bontják a a többi házakat, legelőször azt a nagy tömböt, mely a Sebestyén-tér, Rózsa-tér, Zöldfa-, Kalap-és Lipót-utcza közé esik. Itt már az ősszel megkezdik a katonai főparancsnokság palotájának építését, melyben tiszti kaszinó és őrség is lesz. A szintén eltávolítandó Károly-kaszárnya helyett emelik ezt. Az ősszel folytatják a rombolást tovább a Duna-utczán, mely a volt Haltérre nyílt, hol már csak a halászat jelképes szobra és a mögött egy magános sarokház áll rögtönzött szállodává és vendéglővé alakítva, míg a pusztulás sora rákerül. Most is rom már ezen a környéken minden. Egyik háznak csupán az alapfalai vannak még meg, a másikból a földszint. Amelyiket még nem rontják, magától hull róla a vakolat, mert évek óta nem javították. A Kossuth utczán csupa nagy házakat kellett lebontani. A pusztulásra ítélt oldalon már csak egyetlen palota áll daczosan a régi helyén : a kupolás Dréher - palota, melyet alig tíz éve építettek, amely a főváros egyik legnagyobb palotája. Ennek is le kell szedni az elejét, de a tulajdonossal még nem tudtak megalkudni. A többi házaknál gyorsan megy az átalakulás. Amelyiknek homlokzata még fennáll, a mögött is készül az új palota. Az előrészt a boltok számára addig meghagyják, s majd akkor bontják el, ha beköltözhetnek a hátrább épülő új házba. Fényes palotákat emelnek itt mind. Két-három esztendő előtti fényképi fölvételek már csak a múlt emlékeit hirdetik. A Koronaherczeg-utcza és Ferencziektere sarkán az új büszke Czirákypalotát már szinte megszoktuk, mintha nem is oly régen lett volna, mikor egyszerű emeletes ház állt azon a helyen. A mellette levő (a Gránátos-utczáig terjedő) 3 emeletes Diescher-féle sarokháznak egyelőre csak a hátsó részét, meg az első része felső emeletét bontották le. A kereskedések megmaradnak benne, míg az új ház elkészül. E házban lakott hosszabb ideig a Pulszky-család, mikor a külföldről visszatért és ennek első emeletén lakott sokáig, még a 60-as évek idején Szilágyi Dezső. Egyik képünk a Kossuth-utczának lebontott oldalát mutatja. A Belvárosban egy pár nagyon tipikus multszázadbeli ház esett áldozatul, s egy pár olyan, melyhez érdekes emlékek fűződnek. A Kalaputcza 18-ik számú háza egykor Fáy Andrásé volt. Már nem eredeti alakjában állt fenn; egy emeletet építettek rá. Emlékezetes kis emeletes ház volt a Sebestyén-téren a «Csiga» vendéglő. Alacsony bolthajtásos vendégszobájában és borozójában évtizedeken át sok iró megfordult a régi évtizedekben, s Vörösmarty is itt töltötte estéit a negyvenes években. Emeletén később Irányi Dániel lakott sokáig, s ezért halála után a mellette levő kis sikátort Irányi-utczának nevezték el. A Kalap-utcza és Lipót-utcza sarkán állt még a tavasszal a «pléh kalapos» egyemeletes ház. Háromszögletű pléh kalap lógott a kapuja fölött, arról nevezték el az egész utczát. A ház Degré Alajos íróé volt, s nemrégiben innen is temették el. Eltűnt a Sebestyén-térről a kúriai épületekkel együtt az egykori Kovács-ház, melynek nevezetessége volt a Fillinger-kávéház, a hatvanas években híres jogász tanya. A régi «Csiga» melletti másik sarokház a múlt század palotái közül való, a sarkon kirúgó tornyos erkéllyel. Ilyen erkélyes ház arrább tőle, a Lipót- és Dunautcza sarkán levő is. Ez a Martinovics - féle összeesküvésben lefejezett Laczkovics nemesi portája volt. Ettől balra a másik sarok házának második emeletén épen a Rózsa-térre néző részén, melyet képünk is mutat, több esztendeig lakott Tóth Kálmán s itt volt évekig a «Fővárosi Lapok» szerkesztősége. A Sebestyén-térről s a Rózsa-térről még egy pár képet mutatunk be a rombolás előtti napokból. Köztük van a városház mögötti «Török császár» is, Pest egyik legrégibb kávéháza. A Laczkovics-házzal kezdődő Duna-utcza kétségtelenül a régi Pest legérdekesebb része : egyes házai a múlt század divatjára mutattak mansard fedelekkel, melyek alatt padlásszobák is akadnak. Ezeket annak idején jó módú polgárok családi házakól építették. A pusztulásnak mintegy határát tünteti föl az a képünk, melyen a «Kigyó» gyógyszertár látszik, a Kigyó- és Sebestyén-utcza sarkán. Ami ettől balra esik, amit az itt nyíló utczában szemközt látunk, az már csak volt, vagy már csak rövid ideig marad meg. A kis emeletes ház, melyben a gyógyszertár van, szintén kisajátítás alá kerül. Pest legrégibb házának tartják a Duna-utcza és Torony-utcza sarkán azt a feltűnő rozzant épületet, melyről nem lehet elhatározni, hogy földszintes-e, vagy emeletes. Földszintje lebúj, emelete ablakát fölnyujtott kézzel elérhetni. Falai nyirkosak, omladozók; udvara szűk, kicsiny és az emeletnél korhadt fa folyosó fut rajta körül. Emberemlékezet óta mindig a piacz kiegészítője volt. Árultak benne krumplit, zöldséget, hagymát, fa- és vasedényeket, s ezenkívül raktára volt a kofák portékáinak. A piacz már félév óta elköltözött előle, s most már bús elhagyatottságban várja a tót napszámosokat, hogy hordják szerteszét. Azt mondják, hogy még a török időkből való, s hogy sokáig itt lakott a belvárosi plébános is valamikor. A rombolásokról számos képünk beszél. Ezekből látható a nagy átalakulás kezdete. A megmaradó házak közt egyre tágabb területek nyílnak meg, a Gellérthegy bokros zöld oldalát látjuk a város belsejéből. Napról-napra több a rom, növekszik az átváltozás. A Belváros eddig legjobban ellenállt az újabbkori építkezéseknek. Most annál rohamosabban nyit tért az új alkotásoknak. Gyorsan növekedett a magyar főváros, mihelyt megnyerte önrendelkezési jogát, s a kormány székhelyévé vált. Még hatvan-hetven évvel ezelőtt is egyszerű kisebb város volt, az előtt pedig elhagyatott, csöndes, fallal és palánkkal kerített helység, idegen nyelvű lakossággal. Az átalakulás mesés gyorsaságára nézve érdekes meghallgatnunk a régi Pest egyik élő tanúját, a most már 83 éves Tóth Lőrinczet, ki a harminczas évekre való visszaemlékezéseiben ezeket irja: Abban az időben, midőn én először láttam Pestet, 1825 körül, s még akkor is, midőn 1830-ban egészen ide költöztem tanulmányaimat folytatni, nem volt a ma oly pompás és élénk fővárosnak sem szép teste, sem szép lelke. Voltak ugyan egyes nagy épületei, két s három emeletes házai, itt-ott csinos áruboltjai és kávéházai, s a kirakatokban a külföldi czifraságoknak, a társas életben a bécsinek némely majmolásai, melyek Schams Ferencz urat, Pest városának 1821-ben kiadott, s adatgyűjtés tekintetében nagyérdemű leírásában, arra bírták, hogy itt már akkor a fővárosi műveltségnek magasb fokát lássa és ezért az illető hatóságoknak kellemes bókokat mondjon, de mindent összevéve, kénytelenek vagyunk kimondani, hogy az akkori Pest, nagyobb részében még erősen magán viselte egy ázsiai tatár város bélyegét, egy kevés német czivilizáczióval bekenve. Az ősi Budával még akkor nem egyesült, épen nem vonzó nevü Pest, a mi székely nyelven annyi, mint nagy kemencze, s egyértelmű a német jövevények által Budára ragasztott Ofen névvel, s e nevét a nyári hónapokban jól meg is érdemli, német nyelven pedig épen ragályt jelent, a mi bizony nem igen vonzó név egy fővárosnak, s azért gróf Széchenyi Istvánt is boszántotta, a ki szerette volna hazája szivét, melyért az ő nemes szive oly forrón dobogott, minden história félrevetésével, Honderlínek nevezni, — ez a Pest akkor még nem dicsekedhetett fővárosi, annál kevésbbé magyar fővárosi arczulattal, s kevés jóllétre mutató lakházaival, unalmas tekintetű ronda középületeivel, rosz fogsorhoz hasonlító utczáival, melyeken egyes 2—3 emeletes házak viskókkal voltak keverve, kövezet nélkül, vagy tyúkszemhínzó kövezettel, porával, sarával, szemetével, melyet a forró nyári szél szerte széthordott, inkább emlékeztetett Ázsiára s a török uralomra, mely itt csak pusztulást és romokat hagyott. A török pasák uralma alatt, mely itt másfél századon át tábort tartott, az egykor virágzó Pest, s az egykor kincsesnek nevezett Buda alig volt Európához számitható ; a lakosok, kiknek volt valami félteni valójuk, kivándoroltak, s csak koldus nép lézengett a romok közt. Midőn a török 1686-ban kivonult, Pestnek csak néhány száz lakosa maradt. A szegény rom csak lassanként emelkedett ismét a számottevő városok sorába, miután 1703-ban újra szabad királyi várossá lett. Egy századnál tovább tartott fokonkénti lassú feltámadása a 19-ik századig, melynek negyedik tizedétől Késmárky és Illés új háza a Kossuth Lajos utcza lerombolt oldalán (1897. julius).