Vasárnapi Ujság – 1899
1899-07-30 / 31. szám - Petőfi a világirodalomban 519. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
520 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 31. SZÁM. 1899. 46. FVFOLYAM. Két érdekes czikkben méltatta Valmore Petőfit és költői pályájának kimagasló mozzanatait, s ő volt az első, aki a magyar lantost Körnerrel és Giostival, Burnssel és Béranger-vel állította egy sorba. Fájdalom, a czikkeket akkor még kevesen olvasták, és nem sokkal többen azokat sem, melyeket 1857-ben a «Libre Recherche» (Szabad kutatás) czímű folyóiratban Klapka és Chassin tettek közzé, utóbbi néhai Irányi Dánielnek jó barátja és munkatársa a magyar szabadságharcz történetét tárgyazó franczia műve írásakor. Csak a már akkor nagy tekintélynek örvendő és széles körben elterjedt «Revue des Deux Mondes »-nak Saint René Taillandier-től 1860 ápril 15-ikén közzé tett czikke szerzett igazán polgárjogot szabadságharczunk Tyrtseusának a világirodalomban, s a Xix. század legelső lyrikusai közt jelölvén ki helyét, habozás nélkül oda sorozta őt minden idők legnagyobb dalnokai mellé. A nagy franczia történetíró, Michelet is foglalkozott Petőfi világirodalmi egyéniségével s az Irányi által szolgáltatott adatok alapján nagy tanulmányt is akart írni Petőfiről. Örök kár, hogy a franczia forradalom ragyogó tollú essayistája egyéb irodalmi elfoglaltságai miatt ezt a tervét nem valósíthatta meg. A birtokában volt adatokat, valamint azokat, melyeket Teleki Sándor ezredes nejétől kapott, később Chassin használta föl 1860-ban kiadott: «Le poéte de la revolution hongroise: Alexandre Petoefi» (Petőfi Sándor, a magyar forradalom költője) czímű munkájában, melyben széles keretben vázolja a költő életét, bő szemelvényeket közöl — szép, de sajnos, ritmus és rím nélküli versekben — legszebb műveiből. Chassin-nel egy időben működött a Petőfi - fordítás terén Polignac Alfonz herczeg is. A költő nagyobb művei közül csak a «János vitéz» van meg francziául, de ezt többen is lefordították. Az angolok közt legelső ismertetői Petőfi halhatatlan költészetének Pulszky Ferencz és neje, Teréz voltak, akik «Tales and traductions of Hungary» (Mesék és fordítások magyarból) czímű könyvükben a «János vitézt» mutatták prózai fordításban. Utánuk tüzetesben ismertették Petőfit John Bowring és Rasmus Anderson tanár, aki «az európai kontinens Burns»-ének nevezte őt. És sajátságos, a «Dalaim» költőjének egész gondolatmenetét feltaláljuk a híres skót népköltő «The Bard's Epitaph» czímű versében is ép úgy, mint ahogy a «Csárda romjai» merész hasonlata, az isten háza és a korcsma közötti költői párhuzam gondolata majdnem ugyanazon kifejezésekkel fordul elő Hugo Victor «Contemplations»-jainak XXIX-ik könyvében. De Petőfi nagyobb volt Burnsnél; elismeri ezt Petőfi legújabb angol ismertetője, Loewis «Gems from Petőfi and other Hungarian poets» (Szemelvények Petőfiből és más magyar költőkből) czímű, 1881-ben New Yorkban, Eszterházy Pál kiadásában megjelent művében.« Amibennek közös volt — úgymond, — az a humor, melancholia, a szerelem, a méltatlankodás érzete, a szenvedély s a tőről metszett józan ész és felfogás. De Petőfi ragyogó és káprázatos gazdagsága soha sem árad túl se soha, de soha sem írt egyetlen sort sem, melyet a legártatlanabb, a legszemérmesebb kedély is bizvást ne olvashatna. Petőfi mindig tiszta!» Érdekes ez a vélemény, mert egyikét fedi föl Petőfi költészete azon vonásainak, a melyeket eddig legkevésbbé szoktak észrevenni s kellően méltatni. Pedig ez a naivan szűzies kedély, mely a legviharzóbb indulatok, a tüzes szerelem legcsapongóbb föllángolásai közt is mindig tiszta és érintetlen marad, melyhez egy lehelletnyi folt sem tapad, valóban egyike az isteni géniusz legritkább sajátságainak, s ebben is díszére különbözik Petőfi nagy szellemi rokonaitól, akiknél az erkölcsi érzés biztossága nem mindig őrzi meg egyensúlyát úgy, mint a Petőfi puritán világfelfogásában. Még egy tekintélyes hang emeli ki Petőfi és Burns sokat emlegetett lelki rokonságát. Scherr János ez, a világirodalom történetének tudós német búvára. «Petőfi — így jellemzi őt Scherr — úgyszólván a természet költője. Istennek hála, nincs benne semmi tudákos. Ő nem egy tekintetben a magyarok Burns-e. Eredeti fantáziával, a természet iránti szeretettel és tökéletes érzékkel megáldva, tele vidámsággal és pajkos szeszéllyel, hazájára büszke, nemzete nagyságáért lángoló buzgalommal telve, dalaiban magával van egészséges, mélyen költői, fajára büszke népének, friss és jótékony légkörébe. Mindenütt népies dallamok csendülnek meg nála. A paraszt, a pásztor, a betyáréletből vett genre képei naivak és plasztikusak, mint a legigazibb népdal. Szerelmi és bordalai igazságukban mutatják, hogy élet után vannak költve. Mesterileg festi néhány vonással a hazai puszták életét, s lángoló hazafiság szól a magyar nemzethez intézett szózataiból. » így ír Scherr. Nem csoda, ha a legnagyobb német lyrikus, Heine, már 1849-ben kíváncsi megismerni az édes szavú magyar dalnokot s hogy az ő ösztönzésére adja ki Kertbeny német nyelven Petőfinek 170 dalát, Heinének ajánlva. Utóbb még nyolcz újabb kiadásban gondoskodik Petőfi műveinek átültetéséről (1850-től 1866-ig). Összesen Petőfi 740 költeményét dolgozta át kilenczszer Kertbeny, s ezek 24,250 példányban terjedtek szét mindenütt a művelt világon. Elsőül Dux Adolf fordította Petőfi műveit németre. 1846-ban 55 dalát mutatta be szép fordításban. E fordítások azonban, bár magának a költőnek elismerését és biztatását is kiérdemelték, nem bírták a német közönség élénkebb figyelmét felkelteni, mivel Magyarországban jelentek meg. Kertbenyvel egy időben fordították Petőfit németre Szarvady Frigyes, Hartmann Mór, a porosz Opitz Tivadar, majd Meltzt Hugó, stb. De Petőfi hódító útja ezzel még nem ért véget. Követték ezeket nem sokára a svéd, dán és finn nyelvre eszközölt fordítások — utóbbit «Unkari Albumi» czímen Jalava Antal, a helsingforsi egyetemen a magyar nyelv tanára adta ki 1881-ben. Azután vannak már Petőfinek orosz, szerb, sőt flamand és héber nyelven is fordításai. Cseh nyelvre Tuma Karél, és a magyar születésű Brabek Ferencz ültette át, s ez a fordítás 1871 -ben Prágában, Gregrnél jelent meg Hasne czím alatt. Lengyel fordítója sok van Petőfinek, de ezek csak egyes darabjait tették át szétszórtan varsói hírlapokban. Köztük egy nő, Prussehowa Severine, szül. Zodowska, továbbá Dmochowsky, aki Poezje Petőfiego czimen tett közzé több költeményt a varsói «Króniká»-ban szintén említésre méltó lengyel fordító 1859-ben, Sabowski Wladiszláv is. Érdekes fölemlíteni, hogy Petőfinek «Reszket a bokor» czímű költeménye összesen 32 nyelvre van lefordítva. Az olasz irodalomban két kiváló költő tette feladatává, hogy Petőfi irodalmi nagyságának méltó emléket emeljen. Az egyiket, Guiseppe Cassone szicziliai költőt, ez érdemeiért a Petőfitársaság tagjává is választotta. Az «Őrült», a «Tündérálom», «Czipruslombok Etelka sírjáról» egymásután jelentek meg Cassone tollából 1874-től 1881-ig, míg Bolla trieszti tanár 1880-ban Petőfi 71 költeményét adta ki, életéről s művéről írt alapos tanulmány kíséretében, melyben egyebek közt ezt mondja kedvencz költőjéről : «Petőfi, mint Horatius s talán még nagyobb jogosultsággal mondhatná magáról, hogy egész énje úgy tükröződik vissza dalaiból, mint egy csiszolt tükörből.» Az olasz írók közül a legújabb időkben Pavolini Emil foglalkozik Petőfi műveinek fordításával, ki nemrég önálló kötetet is bocsátott közre szerelmi dalaiból. Hős nemzeti dalnokunk nagyságát így növelte a halála óta eltelt ötven év. Üstökösszerű pályája széthulló meteorjai el vannak hintve éjszakkelettől nyugatig, amerre csak buzdul a szív a lant húrjainak zengésén. Petőfivel részt követel a magyar faj géniusza a század dicsőségéből, s az ő költészetének glóriája lebeg mint világító fényoszlop a nemzeti nagyság magasba vivő útjai fölött. V. PETŐFI SZOBRA, IZSÓ MIKLÓS TERVVÁZLATA. A FEHÉREGYHÁZI CSATATÉREN ELESETT HONVÉDEK EMLÉKE.