Vasárnapi Ujság – 1901
1901-08-18 / 33. szám - Makai Emil (arczképpel) 535. oldal / Élet- és jellemrajzok - Santos-Dumont kormányozható léghajója (képekkel) 535. oldal / Természettudomány; ipar; kereskedelem és rokon
31. SZÁM. 1901. 48. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. MAKAI EMIL. 1871—1901. Irodalmunk egy tehetséges fiatal írót és költőt veszített Makai Emil halálával. Fiatalon, alig harmincz éves korában döntötte ki az élők sorából a halálos kór, a mikor még alig ízlelhette meg a siker gyümölcsét, a költői hírnevet,melyre egész lelkével szomjazott s a mikor még tehetsége nem fejlődött ki teljes világában. Ép akkor érte a halál, a mikor nagyobb szabású művek terveit szövögette s a mikor biztató jeleit mutatta annak, hogy működése az eddiginél szélesebb körre kiterjedőleg is fog érvényesülni. Élete munkája azonban, bár csonkán maradt is, elismerést érdemel, mert nem egy költeményében meg tudta szólaltatni a nemes érzések hangjait s visszhangot tudott kelteni érzelmei iránt az olvasó szivében. Kora halálát méltán kiséri a részvét, mert finom lélek lakott benne és mert rokonszenves egyéniség volt mint ember is. Makai Emil 1871-ben született Makón, ahol atyja az ottani zsidó hitközség rabbija volt, hitsorsosai közt köztiszteletben álló férfiú. Fiát is a papi pályára szánta s így került a tehetséges ifjú a budapesti rabbiképző intézetbe, ahol szorgalmasan tanult s e mellett, mint ez intézet tanulóinál szokás, az egyetemen is hallgatott előadásokat a magyar irodalom és nyelv, valamint a keleti nyelvek köréből. Különösen az ótestamentom költői könyvei s a középkori zsidó vallásos és világi költők vonzották s már korán kiemelkedett társai között azzal, hogy a régi zsidó költők műveiből többet magyarra fordított s fordításai a felekezeti lapokban meg is jelentek. E körből való első kötete is, mely «Zsidó költőkből» czímen jelent meg s mely hamarosan ráterelte a könnyedén és meglepő ügyesen verselő szerzőre az irodalmi körök figyelmét. Ezt követte az «Énekek Éneké »-nek verses magyar átdolgozása. Modern rímes-mértékes formában ismertette a zsidó költészet jeles művelőit s bár fordításain még az eredetieket nem ismerő olvasó is észreveszi, hogy erősen modernizálva vannak, tagadhatatlan, hogy az egyetemes költészet igen érdekes mezejét nyitotta meg a magyar olvasók számára. E könyvnek jelentékeny sikere letérítette Makait arról a pályáról, amelyre atyja szánta s az irodalmi körök felé vitte a vágya, ahol mindjárt kezdetben rokonszenvvel fogadták. Belépett egy napilap szerkesztőségébe s több éven át meg is maradt a fárasztó s gyenge testi szervezetére káros hirlapírásnál. E munkássága mellett sűrűn jelentek meg érzelmes szerelmi versei, melyeknek, ép úgy mint első könyvének, leginkább formabeli csínja, verselési ügyessége szerzett népszerűséget. A «Petőfi-társaság» is ez érdemeiért választotta tagjává. A szerelem, melyről dalolt, nem a szabad természet üde virága volt, nem a puszták, napsütötte rétek, árnyas erdők talajából fakadt, hanem a nagy város levegőjében nőtt fel. Érzéseinek hol mélyebb, hol felszínesebb hullámzásai nagyrészt a szalonban, a touron, az aszfalton s gyakran a kávéházban játszódnak le. A természettel való közösség érzete, a lyrai költészet egyik leggazdagabb forrása, nem igen táplálta Makai költészetét. «Margit», «Újabb költemények», «Poétasors» czímű versköteteit, amelyekben néha megrezdül az érzelem közvetlen hangja is, fordulatosság, elmésség, virtuóz verselés jellemzik. Legtöbb a melegség azokban a költeményeiben, amelyekben a modern élet küzdelmei folytán az ősi egyszerűségű zsidó hitéletből kiábrándult s faja hagyományaitól elidegenedett költő azt a szakadást panaszolja, melyet ez a kiábrándultság lelkében okozott. Az utóbbi években felhagyott Makai a hírlapírással. Versíró ügyességét a színpad szolgálatába bocsátotta, operettek énekszámait fordítgatta magyarra. Ezt a munkát, mely elsősorban nagy technikai gyakorlottságot kíván, sikerrel végezte s e tekintetben az irodalomnak is szolgálatot tett azzal, hogy az idegenből fordított operettek nyelvét irodalmi színvonalra igyekezett emelni. Ez úton közel jutván a színpadhoz, maga is próbálkozott a drámaírással. «Kaland» czímű egyfelvonásos verses vígjátéka, melyet egy másik íróval közösen írt, a«Vígszínház»-ban megérdemlett sikerrel került színre. Ugyanitt adták elő szintén egy barátjával együtt írt «A királyné apródja» czímű kis vígjátékát. A «Robinsonok» czímű bohózata a «Magyar Színház »-ban került előadásra. Ez apróságok után nagyobb művel lépett fel a «Vígszínház» deszkáin, a «Tudós professzor Hatvani» czímű verses vígjátékkal, melyben különösen azt látta szívesen a közönség, hogy nemzetiesebb tárggyal, magyarosabb hangon igyekezett közelebb férni a siker forrásához. Legutóbbi időben a «Nemzeti Szinház» drámabíráló bizottságának lett jegyzője s egy nagyobb verses színdarabon dolgozott, melyet e műintézetnek szánt, amely azonban már nem készülhetett el. Szívbaj fogta el, amely csakhamar fölemésztette gyenge szervezetét. Az írói és hírlapírói körökben, amelyeknek kedvelt tagja volt, élénk részvétet keltett betegeskedésének híre s e részvét csak fokozódott, mikor kiderült, hogy betegsége halálos. Barátai őszinte fájdalommal állták körül ravatalát s a közönség is nagy számmal jelent meg a halotti szertartáson, mely után holttestét Makóra szállították s ott temették el, szülei hamvai mellé. Költeményei közül, melyeket annak idején, kötetei megjelenésekor ismertettünk, ezúttal « Vége» czímű szerelmi versét közöljük, e nemben egyik legsikerültebb művét: Besírom egész lelkemet e dalba, Mint a ki vesztett álmait siratja. Emlékeim közt búsan elmerengek És sírni tudnék, sírni, mint a gyermek: Hogy a kiért én éltem e világon, Magamtól egyre messzebb tűnni látom , hogy érintetlen, álomszerű, tiszta Első szerelmem nem tér soha vissza. Hisz úgyse hittem soha, hogy valóság Fürtesd selyme, arczodon a rózsák. Szemedbe is félig remegve néztem, Hogy ne legyen nehéz az ébredésem. Úgy őriztem egy sugarát szemednek, Mint lopott kincset, melyet visszavesznek. Mögöttem ott ólálkodott az árnyék, Hogy szerelmünk csak egy tündéri játék. És mégis, mégis, mikor int az óra, Szivem szorul a rövid búcsúzóra. Könyek tolulnak izzó szemeimbe , mintha egy kéz torkomra nehezülne. Az álmok álma íme tova lebben, Kezet fogunk, mint két más ismeretlen, Ó, nekem sem lesz jogom soha többre — Utunk elvált örökre, mindörökre ! Tied a fény, a káprázat, a pompa, Enyém az élet mindennapi gondja: Rég berepült virágos révbe gályád S szivem még egyre rólad szövi álmát. Ha megsebezve, ha százszor leverve Az érzéketlen, őrült küzdelembe', Megfosztani e kincstől sohse fogják A legszebb álmok csendes álmodóját, Erdélyi fényképe után. MAKAI EMIL. % 535 SANTOS-DUMONT IORMÁNYOZHATÓ LÉGHAJÓJA. A nagyközönség is élénk érdeklődéssel kísérte figyelemmel azokat a kísérleteket, melyeket az elmúlt hetekben Santos-Dumont párisi teknikus tett egy általa feltalált kormányozható léghajóval. Oly hírek keringettek erről a találmányról, amelyek alapján remélni lehetett, hogy annak a nagy teknikai problémának, megoldásában, mely hosszú idő óta foglalkoztatja az emberiséget, egy nagy lépést tettünk előre. A szakemberek ugyan már eleve kétkedve fogadták a vérmes híreket s a több ízben folytatott kísérletek igazolták is ezt a kétkedést, de Santos-Dumont találmánya azért elég érdekes arra, hogy részletesen megismerkedjünk vele. Santos-Dumont már régóta foglalkozik a kormányozható léghajó kérdésével. Bár még csak huszonnyolcz éves, fiatal ember, a mostani már az ötödik léghajó, amelyet szerkesztett. Elődeinek eredményeiből, a Giffard által felállított elvekből indult ki, s felhasználta Renard és Krebs régebbi tapasztalatait is. Az ő rendszerének újdonsága főkép abban áll, hogy ő az első, aki a hajtóerőt petróleummotorokkal állítja elő, úgy ahogy az automobilnál ismerjük. Az az előnye megvan a petróleum-motornak egyebek fölött, hogy könnyű, és mégis nagy erőt bír kifejteni. Léghajója tulajdonkép egy szivar alakú, 34 méter hosszú léghenger, melynek térfogata 560 köbméter. Tiszta hydrogénnel van töltve. Ehhez vékony dróthúrokkal egy három léczből összeillesztett alkotmány van erősítve, melynek közepén működik a 16 lóerejű petróleum-motor, amely egy az állvány hátsó végén levő négy méter átmérőjű csavar-készüléket hoz mozgásba, perczenként legfeljebb kétszázszor fordítva ezt középpontja körül. A motor és a csavar-készülék közt van a léghajós szűk helye, melyen úgy ül, mint a nyeregben. A motort egy pedál segítségével lehet mozgásba hozni, aztán magától dolgozik, akár a budapesti postások automobil tricziklije. A léghajón ülőnek kormányrúd van a kezében, mellyel úgy kell bánni, mint az automobil kormányával. A kormányrúd a léghenger egyik végén elhelyezett kormánylapáttal van összeköttetésben. A kormánylapát, valamint a csavarkészülék szárnyai is viaszkozott s bambuszrudak közé erősen feszített vászonból készült. Július 12-én szállt fel Santos-Dumont először ezzel a készülékkel a saint-cloudi léghajózási klub parkjából; innen áthaladt a Szajna fölött egész a longs champi versenytérig. Idáig kötélen tartották munkásai alulról a léghajót. Innen szabadon szállt tovább 150—200 méter magasságban, megkerülte az egész boulognei erdőt s aztán visszatért kiindulása helyére. E sikertől fölbátorítva, az Eiffel-torony felé tartott, de a mint a Trocadero kertjei fölé jutott, le kellett szállnia, mert a kormánynak valami baja esett. Újra elindulva, most már körüljárta kétszer az Eiffel-tornyot s innen baj nélkül visszatért Saint-Cloudba. Az egész utazás valamivel több ideig tartott egy óránál. Másnap megismételte a felszállást s ez volt a döntő kísérlet, a léghajós klub technikai bizottsága előtt. Santos-Dumont ugyanis gépjévelarra a 100,000 frankos díjra pályázott, amelyet egy Henry Deutsch de la Meurthe nevű gazdag klubtag tűzött ki annak számára, aki Saint-Cloudból kiindulva kétszer megkerüli az Eiffeltornyot s visszatér kiindulása helyére 30 percz alatt. E második felszállás alkalmával, amikor márnem volt oly csendes, széltelen idő, mint előtte való nap, Santos Dumont a felszállás helyéről egyenest az Eiffel-toronynak repült. A szél ki is térítette kissé irányából, a motor sem szolgált olyan pontosan, mint előtte való nap — a négy henger közül csak három működött. Mindazáltal sikerült baj nélkül kétszer körüljárnia az Eiffel-tornyot. Visszatérőben baja támadt a széllel, nehezen bírta megtartani az egyensúlyt, mégis eljutott Saint-Cloudig, az aéro-klub parkjáig. A léghajó azonban itt sokkal magasabban volt, hogysem leszállhatott volna a szűk helyen. Ezért vissza akart térni Longschampba, de útközben a motor fölmondta a szolgálatot s így a merész léghajós nem tehetett egyebet, mint hogy leszálljon. Fölszakította a léghengert, amely erre kezdett leszállani, de a szél elkapta és tovább vitte. Végre Rotschild Edmond báró kertjében leszállhatott. A kísérlet tehát kevésbbé sikerült, a feltaláló azonban nem csüggedt el. Tovább dolgozott