Vasárnapi Ujság – 1904
1904-02-28 / 9. szám - Karaszy Ödön: Átaluton 142. oldal / Költemények
142 VASÁRNAPI ÚJSÁG. Az új műfaj bevonulását csak elsőrangú előadás tehette diadalmassá , ezért bírta rá a kiváló szerző Nemzeti Színházunk csalhatatlan hatású művésznőjét, A. Márkus Emiliát, hogy vendégül jöjjön a «Gemma» czímszerepének megteremtésére. Az ártatlanság, báj, önfeláldozás és hűség ilyen hódító személyesítője meg is nyerte mindkettőjük részére a játékot. De az Opera szereplő tagjai is méltók voltak vendégükhöz : még az eddig némaságra kárhoztatott Gaszner Boriska is, balletünk egyik büszkesége, meglepő helyesen, természetességgel adta elő szenvedélyes vagy hűvösebb mondanivalóit és csak oly jellemzően játszott, mint amily szépen tánczolt (Olympia szerepében). A férfiak is kitettek magukért: kitűnő színjátszóknak ismertük eddig is mindnyájukat, Takátsot (Eufo), Dalnoki Viktort (Sturmfels), Komáit (Volce), de hogy olyan művészei legyenek a beszédnek is, mint az éneknek, arról eddig nem volt alkalmunk meggyőződni. Zichy Géza gróf örülhet jeles munkatársainak ; jobbakat aligha talált Prágában, ahol tavaly a legkitűnőbb igazgatók egyikének, a magyar születésű Neumann Angelőnak német színpadán állta ki «Gemma» a tűzpróbát. Reméljük, hogy a Nemzeti Szinház és az Opera közt fennálló jó viszonynál fogva A. Márkus Emilia még sokszor átjöhet eljátszani az eszményies czimszerepet; akkor a tánczkölteményre szép, hosszú jövő vár. K. I. idényt töltött Amerikában, mindig rendkívüli sikerekkel. Az idén pihenési szándékkal Európában maradt, Párisban , a pihenésből azonban nem sok jutott neki, mert a kontinens ugyancsak megostromolta egy-egy felléptéért : Antwerpen, Brüssel, Szent-Pétervár, Varsó. Bécs után most Budapestre jött. Legújabban a párisi Opera-Comique szerződtette «Manon» fölelevenítésére ; azután Van Dyck ugyancsak Párisban a Nagy Operában «Trisztánt» fogja énekelni: ezt a szerepet ő kreálta a franczia fővárosban. Budapesti hangversenyeken többször énekelt a kitűnő művész ; régi hivei most is bizonyára újakat toborzanak a Vigadóba. VAN-DYCK ELNŐ. VAN-DYCK. Nagy érdeklődést kelt most fővárosszerte Van-Dyck Ernőnek, a világhírű hollandi tenorénekesnek hangversenye, amelyet a József főherczeg Szanatórium-Egyesület rendez márczius hó 2-ikán, az alföldi népszanatóriumok javára. Az egyesület, melynek élén dr. Lukács György főispán és Wenckheim Frigyesné grófné buzgón fáradoznak, más jeles művészeket is felkért a közreműködésre ; ezek: Kocián Jaroszláv, az európai hitre jutott fiatal cseh hegedűművész; Voghera Tullio olasz zongoraművész ; továbbá egy nyolcz éves gyermekleányka: Geiger Toncsika, aki zongorajátékával olasz földön is sikereket aratott. Az idegen művészek sorába méltón illeszkedik két magyar művésznőnk: Bosnyákné Lenkei Hedvig és Maleczky Bianka. Van Dyck a 80-as években mint egészen ifjú ember Brüsszelben tűnt fel; tüneményszerű, lágyan csengő és kitűnően képzett tenorjára akkor Hubay Jenő figyelmeztette a m. kir. Operaházat, itt azonban nem voltak hajlandók az elkényeztetett énekes magas fizetési igényeit kielégíteni. A bécsi opera sietett őt magához lánczolni, s itt tizenkét évig Van Dyck volt a közönség kedvencze; érzelmes, meleg előadása főleg a romantikus lírai szerepekben —«Faust», «Romeo» s még inkább Massenet operáinak hőseiben — elragadta a közönséget és magasztalást vívott ki a kritika részéről. Mióta elhagyta a bécsi operát, énekművészete különösen New Yorkban talált rendkívüli méltánylásra. A művész négy 9. SZÁM. 1904. fll. ÉVFOLYAM. A JAPÁN HADERŐ FŐVEZÉREI. Togo tengernagy és Jamagata tábornagy. Legkiválóbb katonái Japánnak Togo, a hajóhad főparancsnoka és gróf Jamagata, a szárazföldi hadak fővezére. Az utóbbiról még e háborúban nem sok szó esett, mivel a szárazföldi csapatok még csak felvonulóban vannak, hanem annál többet emlegetik a Togo tengernagy nevét, aki hatalmas pánczélosai élén Port-Artúr körül czirkáló időrőlidőre rázúdítja torpedóit a benrekedt oroszokra. Togo most 55 éves, erőteljes férfiú, akit tehetségei segítették mostani fényes állására, mert igen egyszerű családból származott. Tengerészeti tanulmányait Angliában végezte s mint tiszt szolgált az angol hajóhadban is, a japán-khinai háborúban pedig egy hadosztályt vezetett nagy sikerrel. Igen tanúit, tapasztalt, merész, de a mellett óvatos vezérnek mondják, aki nagy hajóit most is kiméli a felesleges koczkázattól, hanem e helyett torpedókkal s gyujtóhajókkal intéz támadásokat a port-arturi kikötő ellen azon a német és angol tengerészeti körök szerint is helyes számításból, hogy így sokkal kevesebb áldozattal czélját éri, mintha nagy csatákba bocsájtkoznék. Mert a folyton fenyegető torpedók nemcsak kifárasztják az oroszokat, hanem mivel mindig készenlétben kell állaniok, szénkészletük elhasználására is kényszeríti őket, ezenkívül pedig ki nem jöhetvén az erődök védelme alól, a japánok zavartalanul folytathatják szárazföldi hadaik kiszállítását a koreai partokra. Jamagata, aki ősrégi főúri családból származott, már régóta vezető szerepet vitt hazájában. Mindjárt kezdetben a reformpárthoz csatlakozott, nagy része volt a maradi párt leverésében s a modern alapokra fektetett japán hadsereg szervezésében is övé volt az oroszlánrész. Nagyon tapasztalt katona, aki részt vett az 1870/ 71 -ik német-franczia háborúban is, hogy katonai ismereteit gyarapítsa. Működött a diplomácziai pályán is, volt követ az orosz udvarnál, mely alkalmat szorgalmasan felhasználta arra, hogy az orosz hadsereg szervezetét tanulmányozza. Volt miniszterelnök is, épen mikor a khinai háború kiütött. Ekkor őt szólította a mikádó a szárazföldi sereg élére s hogy a harcz Japánra nézve oly gyorsan és szerencsésen folyt le, ebben Jamagatának volt főérdeme. A hadműveleteket meglepő gyorsasággal és ügyesen intézte s ő nyerte meg a Ping-jang melletti nagy csatát is, midőn a khinai fősereget, midőn az épen a hold ünnepét tartotta, váratlanul meglepte s teljesen szétszórta és ezzel jóformán az egész hadjárat sorsát is eldöntötte. Jamagata már idős ember, — 1840-ben született — de azért most is a legtevékenyebb férfiak közé tartozik, akitől a mostani nehéz időkben hazája sokat vár, van a magyar népdal rhythmusával. E mellett a népi potivumokat s népdali képeket néha újdonszerű színnel is tudja bevonni s úgy alakítani belőlük verseit, hogy ezek a közvetlen szemlélet hatását teszik az olvasóra. Legjobban sikerülnek rövid, lírai érzéssel átszőtt genre-képei («Tóth Klára», «Viszik a Riska tehenet», «Radivoj bán», «Falusi történet»), — ezeken Szabolcska hasonló fajtájú műveinek hatása meglátszik ugyan, ámde nem lehet tőlük megtagadni a hangulat melegségét s a forma könnyedségét. A kötet többi része majdnem csupa szerelmes vers, nagyobbára a magyar népdal rhythmusaiban írva. Néhány közülük csinos, hangulatos, («Atalaton», «Akáczvirág», «Két fátyol», «Összemosolyogtunk», «A kincs»); jó lett volna azonban, ha a szerző kötete összeállításakor követte volna Kazinczy hires Himfy-epigrammáját («Tűzbe felét» stb.); sok olyan verset is fölvett, mely nem haladja túl, sőt néha el sem éri a középszerűség mértékét s csak rontja a jobb versek hatását. Sokszor ad szóvirágot költészet helyett s a népies költészet ócska lomtárából vett, avúlt szólamokkal fedezgeti érzései és eszméi hiányát. Nyelvének színessége néha itt is érvényesül, egy-egy gyöngédebb, finomabb ötlete szinte kikívánkozik az ily versek tartalmatlanságából. A kötethez, melynek ára 2 korona, mellékelve van a szerző arczképe is. Mutatványul a következő verset közöljük belőle: IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Karaszy Ödön : «Pásztortüzek»; versek, Békéscsaba, 1904. E kötetben olyan ember mondja el mondanivalóit, a kinek képzeletét a magyar táj szépségei, a magyar falu izgatja s füle tele Átaluton. Megállok az átaluton, Merre menjek, nem is tudom , Három út visz — három felé — Hej, nem tudom, honnét tudnám Melyik visz a rózsám felé. Tüskebokor nőtt az elsőn, Rozmaring van a közbensőn, Harmadikon rózsa virít, —Hej, nem tudom, honnét tudnám — Eltalálni az igazit. Tüskebokor megszúr megint, Elkábíthat a rozmaring, Rátérek a harmadikra,— ITej, nem tudom, honnét tudnám — Három közül legjobbikra. Rózsabokor ha megszúr is, Szőke kislány ha megún is , Meggyógyítom levelével, — Hej nem tudom, honnét tudnám — Barna kislány szexelmével. Egyszerű történetek. Elbeszélések, írta Karaszy Ödön. Tizenöt elbeszélést találunk a kötetben, melyeknek tárgyait szerző leginkább a vidéki népéletből merítette. Az egyszerű dolgokat élénk tollal itta meg, néha a humor iránti érzéke is érvényesül, bár nem mindig vezeti szigorú izlés. A kötet Békés-Csabán jelent meg, ára 2 korona. Benedek Elek: «Szülőföldem». Az ismert iró ez új kötetében tizenhat elbeszélését gyűjtötte össze; valamennyi a székelyföldi erdővidéken játszik, az ottani vidéket s népet rajzolja érzelmes megindultsággal, néha szelid humorral, szines, magyaros nyelven. A kötet nem jelez fordulatot az iró fejlődésében, de java erejében mutatja be tehetségét. Mint a «Szines könyvek» czímű sorozat egyik kötete jelent meg a Singer és Wolfner-czég kiadásában ; ára egy korona 50 fillér. A boglya-kemencze mellől. Ezen czím alatt adott ki ifjabb Móricz Pál egy kötet elbeszélést; tárgyait az alföldi, főkép a hajdúsági nép életéből merítette s élénken és nagy szeretettel dolgozta ki. A könyv Debreczenben jelent meg, ára 1 korona. «Harakiri.» By czímű regényt írt s adott ki Zomborban Szilágyi Lajos. Társadalmi regény, itt-ott jó megfigyelésre vall, a kezdőt azonban lépten-nyomon elárulja meseszövése, szerkezete és előadása egyaránt. Ara 2 korona. A «Vadgalamb» czímmel Somogyi Ernő tizenegy elbeszélését, párbeszédekben irt tárczaczikkét adta ki. Ara 2 korona. A magyar birodalom története czímű munkának most megjelent 22—25-ik füzete a mohácsi vésszel s az azt követő időszak történetével foglalkozik Acsády Ignácz földolgozásában. A szöveget számos kép is élénkíti. A munka az Athenaeum kiadásában jelenik meg; ára egy füzetnek 60 fillér. Középkori krónikások. Ezen czím alatt vállalatot indított meg dr. Gombos F. Ármin Brassóban, melynek czélja az, hogy a nevezetesebb középkori krónikákat magyarra fordítva kiadja. Tavaly jelent meg az első kötet: A longobárdok története, amelyet most a Dino Compagni krónikája követett. Dino Compagni Dante kortársa volt s munkája, mely Florencz és az északi olasz városok azonkori történetét rajzolja, egyike a ránk maradt régi krónikák legérdekesebbjeinek. A munkát Rácz Miklós fordította le s magyarázó jegyzetekkel is bőven ellátta. A vallás- és közoktatási miniszter által is ajánlott szép kiállítási könyv ára 3 korona. JAPÁNOK OROSZ-ELLENES LIGÁJA. Az a mély gyűlölség, mellyel a japán hazafiak már jóval a mostani háború kitörése előtt az oroszok ellen viseltettek, abban is nyilvánult, hogy Mandzsúriának Oroszország által való megszállása óta mindenfelé oroszellenes ligák alakultak, melyeknek czélja ezt a gyűlölséget szítani s a nemzetet előkészíteni és lelkesíteni a háborúra. A legelterjedtebb ezek közt a ligák közt a «Tairó Dósikvati nevű, melynek tagjai — mint képünkön is látható— jelvényül európai ruhájuk fölé rizs-szalmából készült suba-félét öltenek, olyasformát, amilyen a japáni parasztnép rendes viselete. Lábukon fűzős sarut viselnek, a fejükön széles japáni kalapot, karimáján a liga nevének köriratával. Gyűléseken, tüntetések czéljából tartott felvonulásokon ilyen módon öltözve szoktak a liga vezetői s tagjai megjelenni.