Vasárnapi Ujság – 1905
1905-01-08 / 2. szám - Utczai virágárus leány télen (képpel). Forgó János 25. oldal / Elbeszélések; genreképek - A Petőfi-társaság új tagjai (arczképekkel) 25. oldal / Élet- és jellemrajzok
2. SZÁM. 1905. 52. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 33 UTCZAI VIRÁGÁRUS LEÁNY TÉLEN. Pálmalevél az ablak üvegén, rózsák a hóban. A merev ellentétben a legbájosabb hasonlatosság. A kertészet — félig tudomány, félig művészet mai fejlettségében már szinte csodákat művel. A hollandusok régi küzdelme, mely minden erejét arra fordította rá, hogy fekete tulipánt fejtsen ki drága hagymáiból, meddőnek bizonyult. A kék rózsa áhított csodája sem akart valóra válni. Ez idő szerint azonban csak akaratán múlik, hogy a kertész, vegyi furfangokkal kevervén meg a földet, sikerrel házasítson össze rózsát az ibolyával, mint ahogy a világ első kertésze, a japán fenyőbe ojtotta belé a narancsot, mely különös párosodásból származott a manadarin, ez az «éjszakkeletii> gyümölcs, egyesítvén magában a mézga s a narancs illatát. Ah, az illat! Itt egy fájdalmas ponthoz érek. Az új kerti kultúra jobbára csak színekben dolgozik; abban, hogy királykisasszonnyá nevelje a parasztleánykát, a kicsi őszi rózsát pompás chrysanthemummá. A mai kerti művészet inkább a szemnek, mint az orrnak kedvez. Illat? Ez is afféle szecessziós, túlhaladott fonák, maradi velleitás. Ha kell illat, ott a hulladék, ott a kőszén, a benzin, a trágya, szűr abból a tudomány aetherikus jó szagokat. Még csak Kazanlik rózsaerdeiben veszik komolyan a naiv bolgárok a rózsaolaj sutulását, szűrését s párolását. A nikotintalan szivar, a füst nélkül való puskapor, a dróttalan távírás, a költészet nélkül való versek, a muzsika nélkül való zeneművek, a humaniorákat tagadó, klasszicizmust irtó, ethikátlan iskolák s egyéb efféle furaságok korát éljük. Ez új irányzatnak adóz az illat nélkül való virág is. Csak a szemet tartja jól; szaglásunk koplal, szinte éhen hal mellette. Ha a boldog mező, a rejtő avar nem volna, tán ki is felejtkeznénk a tavasz édességeiből, a zsálya s az ibolya illatából. Az utczák sarkát lepi el a virágvásár. A virágárus nagymamák alvést kínálják a teljes szekfűt, a teljes ibolyát; a fiatalja — mint rajzunk bizonyítja, akad közte csinos is — a népesebb utczákat rovogatja. Élemedett divatliak gomblikába kéretlen tűzi a divatos ehrysanthemumot. ifjabb gigerlit szintén jó eredménynyel kerülget, hölgyes urak elé odatolja egész virágtermését, a lányos apát arra kéri, hogy «virágozza fel a bimbóját», s apa a kedves kínálást dehogy hajlítja el magától. Csak magános nőt, nem bolygat a virágárus hágomasszony. Jön az magától is, mert a színes, de illat nélkül való rózsa, melyet keblére tűz, czégére neki. Néhány év óta egymást éri a virágos bolt. Csak amolyan «hirtelen antiquariatus», mely eltöpörödött régi poétás műveket s harsogó borítékkal ékeskedő úton kelt hitványságokat árul, támad naponkint nagyobb számmal. A bölcselő méltán eltűnődik rajta: miért is van nagyobb kelete az illat nélkül való, dús virágú ibolyakötetnek, czifra könyvnek, mint annak a hervatag, de jószagú virágnak s a fakó bár, de tartalmas kötetnek. Annak a munkás embernek pedig, a kit az oly korán elhalt művész tüntetés okáért rajzolt oda, mintha számon kérné a gyorsan vesző virágért elpocsékolt pénzt, —• annak a czokilista atyafinak nincs igaza. Mert meglehet, hogy épen ő kapálta, por hanyította meg napszámban azt a földet, melynek virágos terméséből tellett az ő kenyérrevalója is. Forgó János gyakornok lett Heves megyében, később pedig Zemplén megyében működött a közigazgatási pályán. Heves megyei, egri tartózkodása alatt kezdett az irodalommal foglalkozni: nagy hatással volt itt rá a hevesi tiszta magyar nép mesemondó képessége, Eger városának történeti emlékei s a város társadalmában uralkodó tüzes magyar érzés. Mint hírlapíró is dolgozott az «Eger és vidéke» czimű lapnál. 188H-ban adta ki első kötet elbeszélését «A szemináriumban» czímmel, mely már némi figyelmet keltett tehetsége iránt. Vonzalma csakhamar teljesen az irodalom felé vezette. Szegedre költözött, hírlapíró s csakhamar a «Szegedi Híradó» szerkesztője lett. Ebben az időben főleg vadászrajzokat irt, melyek közül néhányat Amerikában angolra is lefordítottak. Második elbeszélés kötete is ekkor jelent meg «Gentry-történetek» czímmel. 1894-ben Budapestre került s a «Budapesti Hírlap munkatársa lett. Mint politikai hírlapíró is kiváló, alapos képzettsége, kiterjedt összeköttetései, az aktuális áramlatok iránti fogékonysága, a vidéki élet ismerete s jó magyar stílus teszik hatásossá politikai czikkeit. Közben folyton foglalkozott szépirodalommal is. Írt egy két kötetes regényt «Mara rózsái» czímmel, melynek különösen politikai és társadalmi háttere figyelemre méltó. Elbeszéléseiben, melyek «Bodrogközi történetek», «Magyar mohikánok» és «Lobogó szerelmek» czímek alatt jelentek meg, a vidéki u. n. gentry életét írja le a tárgynak beható megfigyelésével, meleg rokonszenvvel alakjai iránt s élénk előadóképességgel. A Nemzeti Színházban két év előtt adták elő drámáját, "A föld» cziműt, melyet Malonyay Dezsővel együtt írt; a közelmúlt napokban pedig «Az emigráns» czimű drámája ért el ugyané színpadon szép sikert. SZABÓ SÁNDOR, a Petőfi-Társaság másik új tagja, Máramaros vármegye alispánja, 1852-ben született Máramarosszigeten. Atyja Szab(') József Máramaros vármegye egykor híres főjegyzője, édesanyja Verőczy Julia, az 50-es és 60-as évek ismert nevű írónője volt. Alig tizennégy éves korában már több szépirodalmi lap közölt Szabó Sándortól fordított és eredeti verseket, később elbeszéléseket is. Igazi irodalmi munkássága azonban a «Fővárosi Lapok »-ban kezdődött, hol sűrűn jelentek meg költeményei. Egyéb akkori lapokba, a «Reform»-ba, a «Hon»-ba, s újabban több mostani napilapba (Nótárius álnév alatt) számos tárczaczikket irt. 1873-ban Máramaros vármegye szolgálatába lépett mint aljegyző, 1894-ben főjegyző lett és 1899 óta alispán. Szorgalma, tehetsége, szónoki képessége révén gyorsan emelkedett a közigazgatási tisztségek lépcsőfokain. Igen buzgó munkásságot fejtett ki közegészségügyi téren, sokat fáradozott a Máramaros vármegyei közkórház építése érdekében, s a jövő tavasszal építendő vármegyei elmegyógyintézet létesítésében is ő volt az egyik fő mozgató erő. A kivándorlási ügyekben, vármegyei utak építésében s egyéb közérdekű dolgokban is hasonló erélylyel munkálkodott. Közben mindig foglalkozott UTCZAI VIRÁGÁRUS LEÁNY TÉLEN. Cl0ró Lalm 190s- evi r"•>*"• A PETŐFI-TÁRSASÁG ÚJ TAGJAI. A Petőfi-Társaság deczember 28-ikán tartott tagválasztó gyűlésén két új tagot választott: egy lírai költőt s egy drámaírót és elbeszélőt. Mindketten hosszabb idő óta érdemes és buzgó munkásai az irodalomnak. KEMECHEY JENŐ, az egyik új tag, mint novellaíró és drámaíró aratott szép sikereket. Aránylag fiatal ember: 1862-ben született a bodrogközi Királyhelmeczen, a budapesti egyetemen jogot végzett s egy darabig magántitkára volt báró Sennyey Pálnak, majd a megyei közigazgatás szolgálatába lépett. közigazgatási