Vasárnapi Ujság – 1907
1907-06-30 / 26. szám - Ballagi Géza (arczképpel) 518. oldal / Élet- és jellemrajzok
21>. SZÁM. 1907. 54. ÉVFOLYAM. csak előtte czifrázta, szép, formás mozdulatokkal, daliásan, mind a két kezét a csípőjére téve. Addig-addig izegtek-forogtak, míg egyszer csak odaértek a czigány elé. Feri egy bankót csúsztatott titokban a primás tenyerébe s parancsoló mozdulattal kiálta rá: — Ácsi more! Ez jön most. 8 dalolni kezdte, a tánczosnéjára izzó tekintetét (nem volt már ebben szegezve semmi mesterkélt többé) Nézz rózsám a szemembe, Mit olvasol belőle ? Mari eleinte puszta nótának vette, s inkább lesütötte a szemeit, semhogy bele mert volna velük nézni a vadászéba, fáklya a fáklyától gyűlik, jaj, dehogy nézne oda, hanem a legény nem engedte, s addig ismételte a dal első sorát, mindig csak azt húzta a czigány is, hogy feltűnő jelenetté kezdett fajulni, — akkor már mégis csak czélszerűbb, ha belenéz. Rávetette búzavirágszín szemeit, csak egy villantásra találkozott a négy szem, csak annyi ideig, amennyiig a nyíl egy falevelet áthasít (de talán az is sok volt), aztán lehunyta, mintha megperzselődtek volna, rájuk húzódott pihentetőül a selyemrojtos szemhéj. Mit olvasol belőle? Ugye azt mondja, Ugye azt mondja . . . Dalolta Noszty tovább, miközben megfogta a Mari kezét: — No hát mondja már, hogy mit mond, mit olvasott ki? — Azt, hogy maga bolondot űz belőlem,felelte a leány tündöklő mosollyal, amely elárulta, hogy maga se hiszi, amit mondott. A párkák keze azonban sohasem pihen egészen, váltig új szálak fonódnak le a guzsalyaikról. Kolotnoki Józsi nagyon zokon vette a flótás mondását, hogy ők nem urak s hangulatot kezdett csinálni a rendezők közt a mellett, hogy ezt meg kell torolni, a flótás szemtelenkedett velük, ezt nem viheti el szárazon, meg kell a flótást verni, hogy lepedőben vigyék haza, ezt kívánja az iparos ifjúság becsülete. Ebbe bele is nyugodtak a többi rendezők, mert a becsület egyugyanazon koszttal táplálkozik, eltérő vélemények csak arra nézve voltak, hogy most lasnakolják-e el a flótást, vagy csak a szüreti mulatság legvégén? Sőt volt egy harmadik indítvány is, a fiatal Broziké, melyben szintén benne foglaltatott az elagyabugyálás, de, úgymond, előbb be kellene bizonyítani, hogy urak vagyunk, ez pedig akként volna keresztülvihető czélszerűen és olcsón, ha valahogy egy négyest lehetne összehozni, mert a négyes okvetlenül imponálna a bandának nagyra növelné a mulatság tekintélyét a küls világban is, ha híre menne a városban, hogy négyest is tánczoltak a szüreten. Úgy ám, négyest, de ki tud négyest tánczolni? Nagy dolog az! Arra sincsen módja a szegény mesterlegénynek, hogy a fejét megrakná műveltséggel, nem hogy különböző ismeretek jussanak még a lábaiba is. Hiszen gyönyörű volna egy négyes, nagy eset volna, szó sincs róla, Findura bácsi holtig kevélyen emlegethetné, hogy valamikor négyest tánczoltak ebben a szőlőben, de azért mégse tanácsos buga fővel neki ugrani, mert hátha valami világraszóló felsülésbe vagy nevetségbe lyukadna ki a dolog, hanem egy kis előleges tapogatózás nem árthat, hogy ki tud, ki nem tud, s hány pár állana ki a döntő perczben? A fiatal Brozik bízatott meg ezzel, mire sorba vette a fiatalságot, s így jutott el Nosztyhoz is, megszólítván őt illő módon: - Szokott kegyed négyest tánczolni ? Csak nem akar engem tánczosnénak ? kérdé nevetve. -»— Szeretnék egy négyest rendezni, ha elég vállalkozó akad. Noszty a tánczosnéjához fordult. Akarna velem egy négyest tánczolni ? — Miért ne ? — felelte Mari odaadón. Úgy látszik, több helyütt is szerencsével járt a kis beesett szemű Brozik, mire hirtelen nagy nyüzsgés-mozgás támadt, mint a futótűz terjedt el a hír, hogy négyes készül, ami csodálatosan fölajzotta az idegeket és emelte az önérzeteket. Mindenki nagyobbnak, előkelőbbnek érezte magát egy fokkal, kivévén azok a leányok, a kik nem tudtak négyest tánczolni s marczangoló lelkiismeretfurdalással mélyedtek el múltjukban előforduló olyan mozzanatokba, melyek lehetővé tették volna a finom táncz elsajátítását. A rendezők lázasan futkároztak ide-oda, a nagy esemény köszöbén. Ezer és egy kérdés merült most fel (nem olyan könnyű ez, ahogy látszik). Megtanácskozandó, mikép történjék a megszólítás : Urak, hölgyek, vagy pedig: Férfiak és nők? Természetesen urak, hölgyek. De az egyes figurák egymásutánjával és elnevezésével sem volt egészen tisztában Brozik úr, hiába tanulta a mészárosságot Bécsben. Ezeket bizony magával Bupival kellett megbeszélni, e végből felfüggesztették a tánczot s újólag kisöpörték és kiegyengették a tánczhelyet. Noszty ezalatt elbocsátván tánczosnéját, hogy a négyeshez majd visszatér, fölkereste idősbrozik uramat, hogy valami ennivalót kerítsen tőle, mert a gyomor is megköveteli a magáét, kivált olyan sovány ebéd és annyi testmozgás után. Hanem isten egyéb se kellett, csak jeleznie, hogy éhes. Ha eddig senki se törte magát őt észrevenni, vele megismerkedni, míg semmire se volt szüksége, most bezzeg tizen is rohantak az élelemmel rakott kosaraikhoz, fölséges hideg pecsenyék, malaczok, ludak, foglyok, nyulak, torták, fánkok és nyalánkságok kerültek ki a sustorgó zsíros papirosok közül. Ide, ide, öcsém uram. Ebből tessék, kedves öcsém ! Ne vesse meg a mienket. Tiszteljen meg minket is. Ha nem álltak is egészen jó lábon a finom, előkelő tónussal, de a magyar vendégszeretet a maga teljességében duzzadozott. Tartaléknak eldugott pókhálós palaczkok kerestettek elő ugyancsak a kosarakból, vagy a krispinek és köpenyegek zsebeiből, zöldesbe játszó, aranyszín nedveikkel, melyek a városi pinczékből öreg korukban származtak vissza a hegyre, melytől eredtek. Egymásra hezitáltak a jó emberek. Ebből igyék, ez a jó! Mi az a poharában? Ugyan, öntse ki azt a lőrét! Eh, ne hallgasson azokra, kóstolja meg az úr az enyémet! így kínálgatták fölváltva, azt se tudta már, mit egyék, mit igyék, a sok szívességtől, veszprémi püspök se dúskál annyi jóban, le is a telepedett az asztalhoz nagy kényelmesen, de még jól se lakott, már a czigány a négyes akkordjait kezdte jelezni, a párok immár sorakoztak kétfelől és a rendezők harsányan kiáltoztak. — Urak, hölgyek, sorakozzanak! Kezdődik a négyes! Ide, ide a sorba! Ej no, gyűljenek már, kutya mérges teremtette ! Noszty is felugrott, sietett megkeresni a tánczosnéját. Körülnézett a leányok hullámzó során, de sehol sem látta Tóth Marit, hanem a helyett megpillantotta Bligit, a doggot, amint ott somfordált a leánypiacz túlsó szélén. Alia, a Bligi kiszabadult és idejött. No, ahol a Bligi van, ott kell lenni közel az úrnőjének is. Abba az irányba indult egyenest és most már meg is pillantotta Tóth Marit, felismerte az aranyszínű haj koronáról, ámbár háttal állt, egy csenevész baraczkfa levelei által részben elfedve, egy másik leánnyal beszélgetett, aki széles karimájú, lilapántlikás szalmakalapot viselt, mely csak az állát engedte láttatni messziről. Úgy látszik, élénken folyt közöttük a beszéd. Vajjon kivel barátkozott meg? Most egyszerre fölvetette fejét az idegen nő s Noszty lábai megdermedtek, arczát haloványság lepte el. Az, a kivel Tóth Mari beszélgetett, Velkovics Rozália volt, az ő egykori menyasszonya Trencsénből. (Folytatása következik.) BALLAGI GÉZA: ALMÁSI BALOG TIHAMÉN. BALLAGI GÉZA. 1851—1907. A Ballagiaknak most második nemzedéke szerepel tudományos és közéletünkben, de a család mögött máris hosszas múlt áll, ha igaz az, hogy a háborús évek kétszeresen számítanak. Mert harczos emberek mind; megemlékezhetünk az öreg Ballagi Mór kemény tusáira a református egyházi életben s a nyelvtudományban, Ballagi Aladárnak, a fiúnak pedig ma is jóformán minden nyomatékosabb föllépése egy-