Vasárnapi Ujság – 1919
1919-03-23 / 12. szám - Moly Tamás 12. szám / Arczképek, Hazaiak - Szász Károly 12. szám / Arczképek, Hazaiak - A magyar hajósok tiltakozó gyűlése Budapesten a cseh dunai aspirácziók ellen 12. szám / Időszerű illusztrácziók - Angol munkások tüntetése Londoban 12. szám / Időszerű illusztrácziók - Márczius 15-ének megünneplése Budapesten (3 kép) 12. szám / Időszerű illusztrácziók - Vaszary János festményeinek kiállítása az Ernst-Múzeumban (3 kép) 12. szám / Műtárgyak - A Várszínház 12. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak - Egy óriási hadi léghajó váza 12. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság - Hajók a lágymányosi téli kikötőben (2 kép) 12. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság - Egy Londonban előadott olasz színmű színlapja; melynek alapján Shakespeare „A két veronai ifjú” czímű darabját írta 12. szám / Vegyes tárgyúak; illusztrácziók; térképek; hasonmások; stb. - Shakespeare fenmaradt névaláírásai 12. szám / Vegyes tárgyúak; illusztrácziók; térképek; hasonmások; stb.
11. szám, 1919. 66. évfolyam. VASÁRNAPI USAG. 135 órával megyek már az öltözőbe, egy órával előadás után kerülök haza. Fáradt vagyok. Haza akarok menni, pihenni akarok. Nem akarok még komédiázni, bókokat hallgatni, szerénykedni, ötletesen csevegni, csacska meg otromba kérdésekre bájosan meg okosan fellelni. Adja át a társaságnak szíves üdvözletemet és megmondhatja, nagyon sajnálom, de én úgy érzem, hogy mára már elég volt a komédiából. Jó éjt, igazgató úr! Tovább ment. Ftelka, aki félt, hogy ő most a Marissal mehet majd haza magában, mert Emma a vendéglőbe megy, boldogan fogta a színésznő kezét és óvatosan megcsókolta ; jól esett neki a gondolat, hogy Emma nem hagyta magát az étterembe elcsábítani. Azt hitte, a rálehelt kézcsókot Emma nem veszi észre. A fräulein ezalatt előre ment, nem várta meg őket. Hé, kis pajtás, mit csinálsz? Miért csókoltad meg a kezemet? Emma lehajolt a kis leányhoz. Etelka nem felelt, elpirult. — Mondd meg, kis pajtás, kérlek szépen , igazán szeretném tudni. Etelka nagy nehezen megvallotta : Féltem, hogy a néni visszamegy, és úgy örülök, hogy hozzánk jön . . . ! Emma megcsókolta a kisleányt; nem is gondolt most arra, hogy tulajdonképpen mégis azért nem ment, mert fáradt és mert szerepének eljátszása után egyre erősebben kibontakozik benne a kiábrándulás érzése. A kicsiny, lelkes tömeg nem tágított ; elkísérte a művésznőt hazáig. A ház előtt búcsúzott .• Éljen! Éljen Fedora! Éljen Szegedi Emilia! Éljen! Éljen a művésznő! ünnepelték, míg a kapu becsukódott a színésznő mögött. Az ebédlőben terített asztal várta őket. — Tizenegy óra. — mondotta Borbáth Etelkának már az ágyban kellene lennie. Az ilyen kis gyermek ne maradjon fenn sokáig. Az előadásnak is későn lett vége, persze. Hosszú darab, négy felvonás. Szép volt? Etelka megint csak intett , nem szólt, csak a fejével bólintott erélyesen. Odaszaladt az apjához, átkarolta és boldogan szorította fejét az édesapja orczájához. — Most egész bizonyosan tudom, hogy nagyon szép volt — és Borbáth kedvesen mosolygott. — Fedora . . . Láttam a darabot, nagyon régen, Pesten, akkor joghallgató voltam. Alig emlékszem reá, bevallom. De azért tudom, hogy nagyon érdekes darab. Talán nem is való az ilyen csacska kis gyermeknek. De hát, istenem, az élet sem igen kérdi, hogy mi való és mi nem való az ilyen kis gyermeknek, ugyebár? És nagyságos asszonyom játszotta Fedorát? Nagy szerep, nehéz szerep, nagy színpadon igen fárasztó lehet. Elég fárasztó ez a mi kis színpadunkon is, és Emma jókedvűen mosolygott ezen az avatatlan megjegyzésen. Vacsora után Emma bocsánatot kért, visszavonul, fáradt. Etelka átölelte és megcsókolta apját, és a nénivel ment. Az ajtó becsukódott mögöttük. Borbáth magára maradt. Egyszerre üres, vigasztalan lett neki a drága, szép ebédlő. Fölment az emeletre. Szobájában rágyújtott egy szivarra. Furcsa, ez az idegen asszony milyen jót tesz mindnyájunknak már a puszta jelenlétével, gondolta , a gyermekek szeretik, én is szívesen beszélgetek vele. Kellemes, finom, kedves úri asszony, csinos, sőt , szép... és nem érzik meg rajta egy csöppet sem, hogy színésznő. Színésznő? tévedésből lett az, ki tudja, miért lett az, nincsen benne semmi, ami jellemzi a színésznőt . . . bizonyosan gyönge színész, ha nem is épen rossz, de amolyan közepes tehetség . . . Megérzi ezt az ember. Fiatalkoromban, Pesten, én is forgolódtam ilyen társaságban néha , egyszer nyáron, a budai nyári színház egyik-másik kis művésznőjével . . . azok színészek voltak, egészen mások ... Be kellett fejezni a mindennapi munkát : Emma rendbehozta drága színpadi ruháit , ma négyszer öltözködött. Sorra vette a ruha darabokat, megnézte, nem lazult-e rajtuk csatt, gomb, kapocs, nem bomlott-ele csipke , és gondosan tisztogatta, kikefélte s elrakta a ruhákat. Etelka segített , gyönyörködve nézte a szép finom drága holmit és szeretettel simogatta. Elmondta újra, hogy Emma milyen szép volt ebben a ruhában, meg a másikban is és hogy minden milyen gyönyörű volt. Elmesélte, a közönség körülötte hogyan lelkesedett. Szerette Emmát és rajongott érte az a sok-sok ember és Etelka boldog volt, amikor hallotta, hogyan dicsérik a nénit. S amikor mind tapsoltak és felálltak és kiabáltak és kendőt lengettek, akkor Etelka sírt örömében. A kis leány Emma nyakába borult, csókolta és most csak ezt tudta mondani : Olyan boldog vagyok! Olyan boldog vagyok De most, kis pajtás, jó lesz lefeküdni, mert már nagyon késő van. Neked már régen aludnod kellene! Emma is lefeküdt végre. Elővette a sárga fedelű füzetet s kezdte olvasni Alvingné jeleneteit. De hamarosan tapasztalta, hogy nem tud odafigyelni, este az esti előadáson járt , szerepében néhány új mozzanatra talált és akarata ellenére, ezzel kellett foglalkoznia. Árnyalatok jutottak eszébe, melyekre — ő maga csodálkozott most ezen — eddig nem gondolt, s elképzelte, hogyan fogja ezeket az új részleteket legközelebb megcsinálni. Ehhez persze részletes próba kell majd. Boszszantotta, hogy most is a színpad és a szerepei foglalkoztatják. Az asztalkára dobta a füzetet, s elfújta a gyertyát. Kényelmesen elhelyezkedett ágyában , imádkozott, mint minden este, de az ima szövege mögött most a Fedora nagy jelenetei foglalkoztatták. Aludni próbált, de nem tudta fejében lebírni ezeket a most zavaró gondolatokat. Fáradtan végre mégis elaludt. Másnap nem ment próbára. Megállapodása volt az igazgatóval, hogy nagy fárasztó szerep eljátszása után a délelőtt,az övé, hogy pihenhessen. Hiába, nem tudott tétlenül pihenni. Kissé később kelt, nyugodtan, kényelmesen öltözködött, nem kellett kapkodnia, sietnie. A délelőtt az övé . . . ? Elővette a sárgafödelű kis füzetet és kiment a csendes néptelen utczára. A szeptemberi nap jóleső melegében sétált fel és alá a kopaszodó gesztenyefák alatt.* Olvasta a „Kisértetek" jeleneteit, elképzelte a szerencsétlen anyát, hallotta hangját, látta a mozdulatait, arcza mosolyát, a keze járását, s kezdte érzéseit beleszőni ebbe a legszomorúbb történetbe. Járt, hol lassan, hol gyorsabban, majd megállt s nézett, hallgatódzott befelé és megint sétált, járt fel és alá a néptelen csöndes kis utczán, tanult, dolgozott, épített. Laczika — felnőtt sem okul a maga kárán, s minden ember mindig egyazon hibát követi el élete kezdetétől élete végéig, csak a hiba külső megjelenése, formája változik, de a magja, belső szerkezete ugyanaz — a kisfiú kukkantott ki egyszerre csak az utczára, mert megint magára maradt volt és nem figyelt rá senki ; meglátta Emmát, az utcza végében és máris odavágtatott hozzá ; a vágtatás ezúttal sikerült. Laczika megfogta Emma kezét, jól megmarkolta az ujját, s amikor a néni lepillantott reá és barátságosan bólintott, Laczika kis keze mutatós ujját az ajapkára tette s így jelezte, hogy ő nem fogja zavarni, csendes, jóravaló derék kisfiú lesz, nem kell rá hederíteni, hagyni kell őt egész egyszerűen. Emma belefáradt a munkába, abbahagyta a terméketlen tanulást, de folytatta sétáját és nem szólt a lépteit mellette szaporázó csöndes kisfiúhoz. Egyszerre csak arra gondolt, hogy mégis szép lenne, ha neki ilyen kedves, okos, finomlelkű kisfia lenne, aki, bár merre járna, fogná a kezét, így, a mutatós ujját, tele hittel, bizalommal, és föltekintene reá egészen különös szeretettel él vele, nála lenne és nem hagyná el őt és lenne valakije, aki az övé, húsa, vére, élete, az övé ... És ez elég, mert máris nem bolyongana, mint most, idegenek között, egyedül, egészen egyedül, s akkor legalább tudná, hogy miért él, miért dolgozik . . . S nézte a komoly csöndes szép szőke kisfiút, és a szíve tele lett keserűséggel. Aztán őt a balsors kiséri, és ha van is egy kis szerencséje, mi ez a csepp az ő nagy boldog, atalanságához mérten?! Nem, nem jó ezekkel tépelődésekkel foglalkozni. A tanulásból elég volt. Dráma . . . szomorúság! Jobb lenne egy vad, fejtetőre állított bohózatot játszani... . Belefáradt a sétába, a tanulásba, irtózott az elkeseredésnek benne hirtelen felröppent gondolataitól és így szólt öklömnyi hallgatag lovagjához : Tudod mit, pajtás, elég volt! Mindenből, ami eddig volt, nagyon is elég! Szorgalmasan tanultunk, szorgalmasan járkáltunk, elég volt! Jer, pajtás, menjünk a házba. Át foglak adni a házi hatalmaknak. Én meg . . . A fiúcskát átadta a fräuleinnak. — Fejére tette kalapját, vállára vette a köpenyét és indult a vendéglőbe, ebédelni. Amint kiért az utczára, szemben vele jött Borbáth, aki máris lekapta a kalapját s tiszteletteljesen üdvözölte : Csókolom a kezét, nagyságos asszonyom! Hová siet? Bocsánatot kérek, ne tessék zokon venni érdeklődésemet, mely nem léha kiváncsiság, hanem őszinte jóindulat. Ha megengedi elkísérem. (Folytatása következik.) * Moly Tamásnak, Szegedi Emma színésznő czímű regényünk szerzőjének az arczképét ma bemutatjuk mai számunkban. Olvasóink bizonnyal ép oly élvezettel olvassák ezt regényt, mint ahogy mi olvastuk, mikor az a író bemutatta nekünk a kéziratát. Ritka becses írói tulajdonságok szólalnak meg benne : az elbeszélni tudás vonzó szépsége, amely nyugodtan, egyszerűen, egyensúlyozottan fejti ki a történetet jelenetről jelenetre, minden részletet a maga helyén s a maga megfelelő fontosságában helyez el, az alakok finom, részletező, erős körvonalú rajza s az a különös művészet, amely levegőt tud teremteni története körül s ezzel adja meg az egésznek az életszerűséget. Maga a milien is, amelyben a regény játszik, kiválóan érdekes : a vidéki színészet jellegzetes, furcsa alakjaival, városról,városra való vándorlásával, színészek és a polgári közönség közti saját=aságos viszonnyal. Csak ha teljes egészében fog állni a regény az olvasó előtt, csak akkor fogják látni gazdagságát. Moly Tamás még fiatal ember, most van munkakedve teljességében. Az utóbbi időkben aratta első nagy sikereit A jöttment czímű kisregényével, amelyről annak idején megemlékeztünk irodalmi rovatunkban és Box czímű novellás könyvével. Ma elbeszélő íróink között a legelső sorban már áll. Életfilozófiája teljes éretten alakult ki, a technika eszközei fölött föltétlen tett szert, tele van mondanivalóval, uralomra tervekkel, munkára való készséggel s bizonyos, hogy még nagy sikerek előtt áll. MOLY TAMÁS, «SZF.GEDI EMMA, SZÍNÉSZNŐ» CZIMŰ REGÉNYÜNK SZERZŐJE.