Vasas, 1966 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1966-01-01 / 1. szám
2 KNEB-vizsgálat a norma rendezésről, létszámgazdálkodásról A múlt év végén a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság országos vizsgálatot tartott, melynek során a népi ellenőrök különböző üzemeknél és vállalatoknál végeztek felmérést, választ keresve arra, hogyan hajtották végre a kormány normakarbantartásra és létszámtakarékosságra vonatkozó határozatát. A jelentést a Minisztertanács már megtárgyalta és röviden a napi sajtó is beszámolt a vizsgálat tapasztalatairól. A KGM-ről szóló jelentés azonban számos olyan részletet tartalmaz, amelynek ismertetése és a tanulságok levonása feltétlenül hasznos lehet üzemeink számára. Ezért úgy gondoljuk, helyes, ha ezeket a részleteket az alábbiakban külön is közöljük. .Emberhiány pénz" — fluktuáció Kezdjük talán azzal, hogy a KGM területén 23 vállalatot, illetve gyáregységet érintett a KNEB vizsgálata, s a tapasztalatok összesítése után a jelentés megállapítja: „a munkanormák és teljesítmény követelmények felülvizsgálata és rendezése, valamint a létszámcsökkentés érdekében hozott intézkedések eredményeként a minisztérium vállalatai általában teljesítették, túlteljesítették termelési, termelékenységi tervelőirányzataikat.” Az eredmények mellett azonban számos olyan negatív vonás is tapasztalható volt, amelyekre fel kell figyelniök az illetékeseknek. Elsősorban arra gondolunk, hogy a vizsgált vállalatok nagy részében keveset tettek műszaki, gyártásszervezési téren a munkástól független veszteségidők elhárítására, pedig ezek a veszteségek egyes helyeken jelentősek voltak. A Szerszám és Gépelem Gyárban például a szervezési okokból bekövetkezett veszteségidő 5,6 százalék volt, a dolgozóktól függő veszteségidő pedig 7,9 százalék. Nem helyes, hogy a normarendezés alapját elsősorban a dolgozóktól függő veszteségek képezték. A nagyvállalatnál egyébként a normarendezés mértéke 2,4 százalék volt. Vörös Csillag Traktorgyárban, 1963. óta egyszerűen nem készítettek munkanaptanulmányokat. Az Április 4. Gépgyárban a veszteségtanulmányok eredményeinek realizálása igen vontatottan halad pedig a veszteségidő 1965-ben az 1964. évihez képest minden üzemegységnél emelkedett. A gyár a normakarbantartás során 3,5 százalékos szigorítást alkalmazott, érdemes azonban megemlíteni, hogy a törzsgyárban egy év alatt 9,54 százalékról 11,93 százalékra, a kazángyárban pedig 15,50 százalékról 19,70 százalékra nőtt az összes veszteségidő. Helytelen módszerrel kísérletezett a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár, ahol a normarendezést felajánlással próbálták megoldani. Ez abból állt, hogy a brigádok, csoportok önkéntes alapon vállalták a norma szigorítását. Természetesen ez a móda normakarbantartással együtt legtöbb vállalatunknál intézkedéseket hoztak az ösztönző létszámtakarékosság érdekében is. A KGM utasítása értelmében a létszámcsökkentéssel elért bérmegtakarítás jelentős része 40, illetve 70 százaléka felhasználható a dolgozók keresetének növelésére, tehát ez a rendelkezés anyagilag is érdekeltté teszi a vállalatot, az üzemet, sőt az egyes dolgozókat is az észszerű létszámcsökkentésben. E téren azonban még nem alakultak ki általános, helyes szer nem tekinthető megalapozottnak, nem biztosítja a tartós termelési eredményeket, a meglevő tartalékok feltárását, nem teszi lehetővé a megtakarítás gyártmányonként felszámolását. A normarendezés előírta a vállalatok számára azt is, hogy az időbérben foglalkoztatott dolgozók teljesítményét is felül kell vizsgálni. Az érintett üzemek többsége azonban csak keveset, vagy egyáltalán nem foglalkozott e témával, annak ellenére, hogy összmunkásállományuk több, mint 53 százalékát időbéresek tették ki. A következőkben viszont feltétlenül meg kell találni a módját annak, hogy az egyes munkaterületek indokolt létszámigényeit az időbéresek körében is kialakítsák. Jelenleg még sajnos legtöbb üzemünknél, vállalatunknál e téren nem állnak rendelkezésre kialakult, helyes módszerek, módszerek, gyakori, hogy a létszámcsökkentést végrehajtó gyáregység, vagy üzem nem részesül a többlet bérből. Kevés az olyan vállalat is, ahol a létszám megtakarítása kisebb termelő egységekkel kötött előzetes szerződéseken alapulna. Jelentősen hátráltatja a létszámtakarékosságra való ösztönzést az is, hogy egyes üzemekben a nehéz fizikai, illetve az egészségre ártalmas munkahelyeken huzamosabb időn át nem tudják betölteni az engedélyezett létszámkeretet sem. A Csepeli Acélműben például a melegüzem kedvezőtlen munkakörülményei miatt hosszú idő óta létszámhiánnyal küzdenek. A hiányzó dolgozók pótlására úgynevezett „emberhiány pénzt” alkalmaznak, vagyis a pihenő részleg munkásai gondoskodnak a helyettesítésről, akik teljes egészében megkapják a hiányzó dolgozók bérét. A Szerszám és Gépelem Acélárugyárában és ott is különösen a rugóműhelyben igen nagy a fluktuáció. A műhely a nagyvállalat létszámának csak 4 százalékát adja, de ugyanakkor a munkásvándorláshoz 15 százalékkal „járul hozzá”. Jellemző kép: 1965. első felében 33 dolgozót vettek fel, s ugyanakkor 49 fő távozott a műhelyből. A Kéziszerszámgyár ipari lánc-gyáregységében a létszámtakarékosság alkalmazását szintén a magas munkaerővándorlás hátráltatja. 1965 első felében 257 belépés és 277 kilépés történt, ami fél év alatt 36 százalékos munkaerő hullámzásnak felel meg. Sok a veszteségidő A Hódmezővásárhelyi Mérleggyárban veszteségidő tanulmányt csak a forgácsolóműhelyről készítettek. Ebből is megállapítható azonban, hogy míg a munkafegyelmi okokból kieső idő jelentősen csökkent, addig a munkaszervezési kiesések aránya 7,9 százalékról 9,05 százalékra emelkedett. Mindez természetesen a vállalat szervezési intézkedéseinek eredménytelenségét mutatja. A Vasasok a közéletben A kívülállók számára kissé titokzatos az épület, a léptek kopogása a folyosón — és a munka, amely a tárgyaló termekben folyik. Sorsok, életek, fordulhatnak itt jóra, rosszra — a köznapi értelmezés szerint — s naponta találkozik egymással a bűn és a bűnhődés. A társadalom igazságosztó gesztusa nyilvánul meg, amikor elhangzik az ítélet első sora: „A Magyar Népköztársaság nevében” ... Immár hatodik éve népi ülnök Szoták Józsefné, az Egyesült Izzó fénycsőgyáregységének csoportvezetője. Energikus, határozott egyéniség, olyan, aki tudja, miként vélekednek az emberek, ha más ügyéről, s miként, ha a magukéról van szó ... Neki viszont a bírói pulpituson a társadalom érdekeit kell követnie! Erre kötelezik a jogszabályok, a lelkiismerete, s mindazok bizalma, akik az ítélkezés házába küldték. Igen, a társadalom érdekében, de mindig megértéssel — valamennyi tényező figyelembevételével — kell mérlegelni a bűnt és a bűnöst. Aztán elmondja annak a férfinek a történetét, aki hirtelen haragjában súlyosan bántalmazott egy vasutast, mert tévesen arról értesült, hogy az kezet emelt a gyerekére. Negyvenkét napon túl gyógyult a sérülés , az illetőt nyolchónapi szabadságvesztésre ítélték, de három évi felfüggesztéssel. Az indoklásban kitért a bíró a vádlott büntetlen előéletére, valamint az üzemben végzett példás munkájára. Szotákné tapasztalatát az Egyesült Izzóban is szeretnék hasznosítani, s ezért a társadalmi bíróság tagjai közé választották. Az első ügy, amelynek tárgyalásán részt vett, társadalmi tulajdon elleni vétség. Az egyik sofőr, aki saját gépkocsival is rendelkezik, havi keresete 2000 forint, egy kézikocsit és 20 liter fáradt olajat vitt ki az üzemből magáncéljaira. Mivel a kár megtérült, 500 forintra büntették... De amint Szotákné végigtekintett a hallgatóság sorain, meglepte a jelenlevők gyér száma. Mindössze az elkövető közvetlen munkatársai érdeklődtek a tárgyalás menete iránt. S az efféle tünet nem csupán részvétlenség, inkább a szervezés gyengesége, bizonyos felületesség, amellyel a szakszervezeti szervek a társadalmi bíráskodással szemben viseltetnek. Pedig érdemes lenne gondolkodni e fontos munkásfórum propagandájának lehetőségein. Jóllehet, megfogadták Szotákné javaslatát, s a műhelybizottságok néhány embert küldenek e tárgyalásokra most már, de azok nem mindig adják tovább a hallottakat és nem a megfelelő tanulságokkal. Sokkal több gondot fordíthatnának erre az Egyesült Izzóban és másutt is, hiszen az elkövetett bűnök és a büntetések helyszíni tárgyalása éppen a nevelést, a megelőzést szolgálhatná! S a népi ülnöknek mennyi érdekes története, tanulsága adódik a tárgyalások gyakorlatából! Hányszor találkozik emberi önzéssel, érdekek sugallta számítással. Bizony, a nyilvánosság elé kívánkozik a pórult járt menyasszony esete is, aki vőlegénye lottónyereményének felét önmagának akarta kisajátítani, s a márkaság idején kínált vacsorák árát is felszámolta! Összesen több mint 22 ezer forintra tartott igényt, s a bíróság átlátván a csalárdságot, mindössze 2 ezer forintot ítélt meg a számára, amiből illetékként 1200 forintot kellett befizetnie. De az igazságért, emberségért nem csupán az állami címer alatt száll síkra Szotákné. Még ha „csak” egy 16 éves kislány igazságáért is! Asszonyok szóltak az üzemből, hogy B. el akar költözni édesanyjától, Fótról, fővárosi albérletbe. Pedig mindössze 500 forintot keres, hiszen hatórás munkára alkalmazták ... Ha ez bekövetkeznék, óhatatlanul a züllés útjára kerül! Faggatóra fogták a gyereket, miért hagyná magára özvegy édesanyját? A válasz: nem engedi moziba, sétálni barátnőkhöz, még a szomszédba tv-t nézni sem. Gépkocsit kértek közösen az szb-titkárral az üzem vezetőségétől és kiutaztak Fótra. Személyesen győzték meg a szigorú özvegyeit, hogy ne sajnálja az időt, fáradságot, ha már egyedül nem engedi a lányát, kísérje el maga is szórakozni. S az értelmes szónak foganatja van — ha büntetéssel párosul, akkor is! De valamennyi népi ülnök úgy szeretné, ha a szó még előbb hatna az értelemre. Még mielőtt megtörténik a baj... Gede Márton VASAS Hogyan állunk a rendezés után? Ezekről a hiányosságokról természetesen beszélni kell, bár általánosságban a normakarbantartás és a létszámgazdálkodással kapcsolatos intézkedések üzemeink, vállalataink, nagy részétől eredményeset atélták... Ж Vizsgált vállalatok közül például a rendezés után mindössze 4 gyáregység teljesítménye maradt száz százalék alatt, 12 egység 100—102 százalékot ért el, a további hat pedig 102—105 százalékos teljesítményt produkált. Ennek tulajdonítható, hogy a teljesítmény követelmények emelése a vizsgált üzemek legtöbbikében nem vezetett a keresletek lényeges csökkenéséhez, sőt volt több vállalat, ahol kisebb mértékű növekedés mutatkozott. A Csepel Szerszámgépgyárban például a normarendezések előtti hónapban 103,5 százalék volt az átlagteljesítmény és már a rendezést követő hónapban újra 102,9 százalékot értek el, holott az összes veszteségidő ezalatt 14,1 százalékról 15,15 százalékra növekedett. E tapasztalatok alapján a vállalatok vezetőinek nagyobb gondot kell fordítaniuk a veszteségidő tanulmányozására és az okok műszakilag megalapozott kiküszöbölésére. Jobban kell törekedni arra, hogy a létszámcsökkentés után felhasználható többletbért elsősorban azokon a termelőterületeken kapják meg a dolgozók, ahol azt megtakarították. A következőkben gondoskodni kell az ösztönzési rendszer üzemen belüli ismertetéséről, s a dolgozókkal való közvetlen megbeszélésről, akik az eddigi tapasztalatok alapján igen sok olyan hasznos javaslatot adhatnak e munkához, amelyek megvalósítása lehetővé teszi a vállalatok gazdaságosabb üzemeltetését, s ugyanakkor együtt jár a dolgozók keresetének növekedésével is. N. L. 1966. JANUÁR Tucatszámra kaptuk a leveleket az elmúlt hetekben: részben újévi jókívánságokat, részben pedig az előfizetésgyűjtésről szóló jelentéseket, információkat hozta a postás. A jóleső gratulációkat ezúton köszönjük meg Kedves Olvasónk és köszöntünk minden új előfizetőt. A nálunk is meglevő év végi hajrá — az előfizetésgyűjtés — január első hetében a vártnál jóval nagyobb sikerrel zárult. Igaz, ez a siker a szerkesztőség számára egy kis gondot is jelent, hiszen az eddigi 49 ezer helyett minimum 53 ezer példányban kell kinyomtatni a Vasas újságot, ami az ismeretes papírhiány miatt bizony nem egyszerű feladat. A rendelkezésre álló adatok szerint 4 ezer új olvasóval gyarapodott a Vasas újság tábora; a legtöbb üzemből a tavalyi előfizetések többszöröse érkezett be és egyre több olyan levelet is kapunk, amelyben újabb és újabb pótmegrendeléseket küldenek, tovább gyarapítva olvasóink számát (és a szerkesztőség gondjait). Persze, ahogy mondani szokták, édes gond ez, hiszen nincs nagyobb öröm egy lap készítői számára, mint annak tudata, hogy az újságot keresik, igénylik az olvasók. Szeretnénk bebizonyítani: az olvasói bizalom nem volt hiábavaló. De — ezt már többször hangsúlyoztuk — a jó lap készítésének elengedhetetlen feltétele: az olvasók tevékény, mondhatnánk szerkesztői közreműködése. Változatlan kíváncsisággal várunk minden ötletet, javaslatot éppúgy, mint a közlésre szánt írásokat, vagy a szerkesztőség tájékoztatására szolgáló információkat. A szűk hely miatt meddő próbálkozás lenne felsorolni mindazoknak a nevét, akik kiemelkedő munkát végeztek az előfizetésgyűjtésben, így minden bizalminak, minden aktívánknak ezúton köszönjük meg a végzett munkát és kérjük, legyenek lapunk terjesztésének továbbra is segítői. Mert sok helyen előfordul még, — bár mi az előfizetési rendszert szorgalmaztuk —, hogy a lap csak késve kerül olvasóinkhoz, mert a szakszervezeti bizottságok — ki tudja miért — nem osztják szét időben. Egyébként megismételjük múlthavi kérésünket: minden előfizetéssel kapcsolatos reklamációt kérjük küldjék el olvasóink a Népszava Szaklapok osztályának, Budapest, VII., Rákóczi út 54. Kedves Olvasónk a 75. évfolyamába lépő Vasas újság szerkesztősége még egyszer köszöni és viszonozza az újévi jókívánságokat és várja leveleit, tudósításait.