Vasas, 1974 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1974-06-01 / 6. szám
im június A SIKER „TITKA": REND, PONTOSSÁG, KÖVETKEZETESSÉG A magyar tömegsport helyzetéről készített felmérések sokszor még a szomszédos megyék esetében is nagy eltérésekről tanúskodnak, így van ez a vasasüzemek tömegsportjával is: van ahol döcög, akadozik a mozgalom, de a jó példa sem ritka. Borsodban megteremtették a feltételeket, kitűnő a versenyek szervezése és a lelkesedés — mindenfajta mozgalom alapja — sem hiányzik. Csupán a két legnagyobb diósgyőri gyárból 14—16 ezren sportolnak rendszeresen, és Ózd, Borsodnádasd, Onga, Kazincbarcika vasasainak sporteseményein is népes az indulók száma. Hörich József, a szakszervezet megyei sportfelelőse valamikor a DVTK aranycsapatában , Károlyival, Fazekassal, Felföldivel, Kovács Imrével együtt rúgta a labdát. Az aktív pályafutás befejezése után másfél évtizedig a a nagy múltú egyesület elnökhelyettese, majd három évig elnöke volt, s ettől az időtől kezdve — mint a DIGÉP szociális bizottságának TT elnöke — mind nagyobb részt vállalt a város tömegsportéletének szervezéséből is. — Milyen módszerrel dolgoznak? — Munkánk alapja a vasasszakszervezet központi versenynaptára, ehhez alkalmazkodik a megye 21 vasas üzemének éves programja, eszerint írjuk ki a helyi és a területi bajnokságokat. Jelenleg mindenütt folynak már az üzemi bajnokságok, sőt asztaliteniszben és sakkban mér előrébb tartunk: a szakmaközi versenyeket is megrendeztük. A soron következő nagy esemény az augusztus 17- ére tervezett megyei vasas sportnap. E napon a DVTK- stadionjában labdarúgásban, atlétikában, asztaliteniszben, kézilabdában, röplabdában, sakkban, tekében és céllövészetben mérik össze tudásukat gyáraink, vállalataink fiai és lányai. — Mi a jó szervezés titka? — Rend, pontosság és következetesség. Ezek azok a dolgok, amelyek magunkra kötelező érvényűek, de amelyeket másoktól is meg kell követelnünk. Nagyon sok függ attól, hogy a gyárak szb-titkárait sikerül-e megnyerni a tömegsport céljainak támogatására. Ebben sokat segít nekünk Szeghő elvtárs, a megyei szervező is, akiről köztudott, hogy a kiosztott feladatok végrehajtásának ellenőrzését sem szokta elmulasztani. — Van-e a megyében elegendő sportlétesítmény a tömegsport céljaira? — Általában jó az ellátottság, s a felszereléssel sincs gond sehol, — csupán itt, Diósgyőrben van jelenleg még probléma, de talár itt sem sokáig. Négy új kispálya építse kezdődött meg nemrégen. Már 70 százalékos állapotban vannak ezek a létesítmények, s bár az öltözők megépítésére csak később kerülhet sor, a dolgozók hamarosan igénybe vehetik az új pályákat. — Tervek, elképzelések? — Szeretnénk szakosztályaink számát bővíteni: tervezzük a tollaslabda bevezetését, kerékpáros, autós-motoros szakosztály létrehozását. Továbbra is sok természetjáró-túrát szervezünk, mert kirándulásaink rendkívül népszerűek. Tavaly például csak a DIGÉP-ben 260 autóbuszos túrán vettek részt a dolgozók. Van még egy dédelgetett tervünk: bekapcsolódni a „Fuss az egészségedért!” mozgalomba. E célból megépítjük az erdei sportpályát a stadion melletti sportligetben, Diósgyőrben. És ami a legfontosabb: továbbra is biztosítani fogjuk a versenyek folyamatosságát a kisebb üzemekben is, mert az a cél, hogy a tömegsportban való részvétel egész évre szóló, mindennapos program legyen dolgozóink életében. — schöffer —• ha külföldre utazunk. Az utasbiztosítást a külföldi útra a jegyváltáskor lehet megkötni. A jegyirodák a díj megfizetését a biztosítási borítólappal (tasakkal) igazolják. Az utas-balesetbiztosítás az állomáson, a járművön, és az egész külföldi tartózkodás ideje alatt érvényes — kivéve a repülőgépen és munkavállalás közben történt baleseteket. Megrokkanás esetén százezer forintig terjedő összeget kap a biztosított. Ha a baleset alkalmával a poggyász és a ruha megrongálódik, vagy ellopják a poggyász, a biztosító 8000 forintig téríti meg a kárt. A balesettel összefüggő betegállomány idejére napi 50 forint térítés jár. A balesetbiztosítás a jegy vásárlásakor kérhető, mely vonatkozhat csak a repülőútra, vagy a repülőútra és a külföldi tartózkodás tartamára is. A Casco-biztosítás automatikusan kiterjed a szocialista országokra (kivéve Albániát). Az 1972. június 1. után kötött új Casco érvényes Jugoszláviára is, a régebbihez kéthetenként 36 forint pótdíjat kell fizetni. A Casco-biztosítás érvényessége 165 forint ellenében bármely nyugati országra kiterjeszthető két hétre. A belföldi Cascóval nem rendelkező autósok 330 forintért köthetnek kétheti időtartamra Európa valamennyi országára érvényes Cascót. Külföldi útjukra az autósok — saját, személyükre és a velük utazókra — poggyászbiztosítással kombinált balesetbiztosítást is köthetnek. Ha a poggyász karambol miatt megsérült, vagy ellopták, a biztosító 10 ezer forintig téríti meg a kárt. Személyi sérülés esetén a munkaviszonyban álló biztosított betegállománya idejére — legfeljebb 100 napig — napi 50 forint, a munkaviszonyban nem állóknak napi 30 forint, jár. A külföldi gyógykezelés igazolt költségeire ezen felül személyenként 5 ezer forintig terjedő összeget fizet a biztosító. Ha rokkantság marad vissza, úgy a rokkantság fokának megfelelően, maximum 100 ezer forintot kap a biztosított. VASAS Mór elkészült a játékcsarnok A VASAS S€ BERUHÁZÁSAI Felkészülés, edzés, versenyzés a világszínvonalon Hétköznapokon is népes az angyalföldi Vasas-pálya. No, nem a sportolók népesítik be a pályát, s környékét, hanem építőmunkások, szerelők. Az egyik építkezés befejezéséhez közeledik, a másikat rövidesen megkezdik. Az egyesület beruházásairól kérünk tájékoztatást Kiss Andrástól, a Vasas SC elnökétől. — Feladatunk elsődlegesen a minőségi sportok szolgálata, méghozzá nemzetközi szintű eredményekkel — kezdte a beszélgetést az elnök. — Ehhez pedig korszerű, milyden igényt kielégítő sportlétesítményekre van szükség. A Vasas SC tizenhét szakosztályából szép számmal képviselik hazánkat, s színeinket is sportolóink a világ- és Európa-bajnokságokon, valamint az olimpiai játékokon. Az eredményes részvétel alapja természetesen a hazai bajnokságokon való jó szereplés: az első három, illetve az első hat helyezett között kell lenniük versenyzőinknek. A mai felfokozott tempóban, — amikor a 15 évvel ezelőtti eredményeket már a tömegsportban is elérik — csak fegyelmezett, szakmailag jól felkészített versenyzőkkel felelhetünk meg a bizony nagyon magas követelményeknek. Ezért egyesületünkben a legjobb szakemberek készítik fel sportolóinkat — egyre jobb körülmények között. Három évvel ezelőtt kezdtünk hozzá a Fáy utcában egy fedett játékcsarnok építéséhez, amit június 15-én adunk át sportolóinknak. A Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezete, a Kohó- és Gépipari Minisztérium, valamint az Országos Testnevelési és Sporthivatal anyagi támogatásával épült játékcsarnokban a labdarúgók, az ökölvívók, női és férfi kézilabdázók és a kerékpárosok készülhetnek fel a legkorszerűbb segédeszközökkel a versenyekre. Az atléták is helyet kapnak itt, hiszen számukra egy 100 méteres, minden igényt kielégítő futófolyosót építettünk. A 200 személyes öltözőn kívül négy modern orvosi szoba is épült. Itt állandó orvosi ügyeletet tartunk. Hogy csak érzékeltessem a korszerűséget: az ízületi kezeléstől kezdve a víz alatti masszázsig, — a műtéten kívül — minden kezelésre alkalmas... A Fáy utcában a KGM anyagi támogatásával idén augusztusban kezdtünk hozzá egy fedett sportcsarnok építéséhez. A tervek szerint a 30 millió forintos beruházás 1975 végére elkészül. Valamennyi labdajátékra — röplabdára is — s a küzdősport versenyeire is alkalmas lesz. Belső méretei: a küzdőtér 24x40 méretes, 8 méter magas, s 700—1000 néző befogadására képes. Ezzel a csarnokkal valamennyi szakosztály téli edzési és versenygondját megoldjuk, sőt nemcsak a Vasas-sportolók számára jelent majd segítséget, hanem a társegyesületek, s a nemzeti válogatott számára is. Beruházási programunk második üteméhez tartozik a négyszintes kiszolgáló épület, ahol egyebek között 200 személyes étterem is helyet kap elsősorban a sportolók és pártolótagok részére. Az épület edzőtábor céljára is használható, hiszen negyven sportolónak alkalmas szállodarészt is kialakítunk. Saját kötődénket, ahol trikók, melegítők, mezek készülnek majd, ugyancsak ebben az épületben helyezzük el. 1976 közepére készülnek el a sajtó, a rádió és a televízió munkatársai számára a közvetítő fülkék, s ezzel egy időben a fedett díszpáholy is. A Kohó- és Gépipari Minisztérium anyagi támogatásával az ötödik ötéves tervben kezdjük meg az 50 méteres fedett és 33 1/3 méteres nyitott uszoda építését; ez fellegvára lehet a magyar úszósportnak. Persze nemcsak a sportolók élvezik majd az úszás örömeit, hanem az angyalföldi gyerekek, munkások is... Pasaréten felújítjuk az egész épületet, széntüzelésről olajtüzelésre térünk át, s új vívócsarnokot építünk. Az utóbbi jövő év tavaszára elkészül a KGM Építőipari Vállalat jóvoltából. A galyatetői edzőtábort 800 000 forintos költséggel korszerűsítjük: új konyhát, ebédlőt kap, s szállodaszerű kialakítással fogadhatjuk a Vasas természetjárókat is... A soroksári Dunaágban az evezős telepen csónaktároló készül, ahol a női evezősök is nemzetközi szintű ellátásban részesülhetnek. Bővítjük a Szabadsághegyi 14 szobás síházunkat is, mit a KGM vásárolt 300 ezer forintért, de a felújítás eredményeként 500 000 forint értéket képvisel majd. A Vasas Sport Club igen sok segítséget kap a KGM- től, a vasasszakszervezettől és az OTSH-tól a beruházások megvalósításához, s hozzájárul ahhoz, hogy sportlétesítményeink elérjék a világszínvonalat. Ezt mi sporteredményeinkkel a világszínvonalon szeretnénk meghálálni. VIDÉKI LABDARÚGÓ JOKEREK Az elmúlt hetekben lejátszott csoportmérkőzések után már csak négy csapat maradt állva az 1974. évi „Vasas Kupa” ifjúsági labdarúgótornában. A négy csapatból a Diósgyőri VTK, Salgótarjáni Kohász SE és a Videoton SC, a vidéki Vasi sposit képviseli, míg Budapestről csak a Vasas SC fiataljai szereztek jogot arra, hogy a torna 1—4. helyezéséért játszanak a döntőben. A torna 24 csapatmérkőzésén nyolc budapesti és nyolc vidéki csapat mérte össze tudását. A mérkőzések többsége sportszerű körülmények között, de éles küzdelmet hozva dőlt el. Az eredmények alapján a torna nyolc legjobb csapata közé hat vidéki és csak két budapesti ifjúsági csapat jutott. Az 1974. évi torna továbbra is a vidéki labdarúgósport erősödését, a jobb felkészültséget, az átgondoltabb, tervszerűbb is utánpótlásnevelés eredményeit igazolta. "A *tornán résztvevő, nyolc vidéki csapat játéka és eredményei azt bizonyították, hogy labdarúgósportunk utánpótlásnevelésében a vidéki vasas egyesületek előbbre tartanak, mint budapesti partnereik. Fővárosunkban csak a Csepel SC és a Vasas SC sportiskoláiban van meg annak a lehetősége, hogy főfoglalkozású ifjúsági labdarúgóedző irányításával szakszerű utánpótlásnevelő munka folyjon. Igaz az is, hogy ma a vidéki fiatalok szívesebben választják szabad idejük eltöltésére a sportot, mint teszik azt Budapesten a hasonló korúak. Véleményünk szerint azonban az igazi ok az, hogy sportegyesületeink többsége még mindig nem érzi fontos feladatának, hogy nevelje, felkészítse fiatalságunkat a labdarúgás színvonalas és eredményes űzésére. Sokszor kényszerűségnek tartják, hogy serdülő és ifjúsági csapatokat kell működtetniük. Pedig a kivezető utat labdarúgósportunk problémáiból elsősorban az utánpótlásnevelés korszerű és tömeges lehetőségeinek megteremtésével kell biztosítani. Pedig nem vidék és Budapest, nem nagy, vagy kis egyesületi probléma, hanem az országban minden labdarúgó-szakosztályt egyformán kell, hogy foglalkoztasson a legalsóbb osztálytól a Nemzeti Bajnokság élvonaláig. A Vasas Kupa ifjúsági labdarúgótorna négyes döntőjébe a legjobb négy vasas csapat jutott. További küzdelmük biztos, hogy színvonalas miürkőzéseket hoz és a 4 ú j csapat, fe szH a torna győztese. Egyesületeink" labdarúgósportjárták jövője szempontjából azonban a tapasztalatok értékelését már el kell kezdeni és ki kell építeni ,s azt az utat, amely egész labdarúgósportunkat a megfelelő irányba tereli. (A Vasas Kupa ifjúsági labdarúgótorna döntője 1974. június 12-én Csepelen került megrendezésre.) Vasas lányok - asszonyok sportlapja Hagyomány már, hogy a vasiparban dolgozó lányok és aszszonyok sportnapját évente megrendezzük. A rendezvény keretében a „gyengébb nem” képviselői több sportágban mérik össze tudásukat, bizonyítják be, hogy ha kell nemcsak a munkapad mellett, de a sportpályákon is megállják helyüket. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy nődolgozóink körében is egyre népszerűbbé válik a testedzés, a sportolás. Növekszik az üzemi tömeg- és versenysportban résztvevő nők száma, egyre többen ismerik fel a rendszeres testedzés, sportolás szükségességét. A vasas lányok-asszonyok sportnapja keretében a legjobb üzemi tömegsportcsapatok, sportolók vesznek részt az atlétika, kézilabda, labdarúgás, röplabda és úszó sportágakban rendezendő versenyekben. Az 1974. június 6-án szabad szombati napon Budapesten, az Elektromos Sport Egyesület XII. kerület Latorca utcai sporttelepén megrendezésre kerülő sportnap jó sportolást, vidám hangulatot, strandolást és szórakozást ígér a résztvevőknek. Az egész napos sportolást este zenés-táncos közös szórakozás követi, melynek keretében kerülnek átadásra a sportversenyek díjai. V. G. A Vas-, Fém és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezete testnevelési és sportbizottsága által 1974. évre meghirdetett „Vasas Kupa” tömegsport két megyei döntőjét Hódmezővásárhelyen és Kalocsán rendezték meg. Csongrád megye — vasasszakszervezethez tartozó — szegedi, hódmezővásárhelyi, makói és szentesi kilenc üzeméből, valamint a 600. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetből — a megrendezésre került 5 sportágban — 45 férfi- és 12 női csapat, összesen, közel 350 sportolója vett részt. A rendező hódmezővásárhelyi METRIPOND sporttelepén, a kora reggeli napsütésben felsorakozó sportolók és vendégek előtt Szűcs Gyula, a Vasas megyei szervezője nyitotta meg a sportnapot. A megnyitó után, a sporttelep kis labdarúgópályáján a kézilabdázók, a klubhelyiségben a sakkozók azonnal megkezdték a versenyt, míg a lövészeket, tekézőket és asztaliteniszezőket autóbuszon szállították versenyük színhelyére. A kora délutánig tartó Vasas Sportnap eredményeit Hős Dezső, a METRIPOND szakszervezeti bizottságának titkára hirdette ki, majd a díjak átadása után Szűcs Gyula vasas szervező záróbeszédével ért véget a Vasas Sportnap „első félideje*», amelynek folytatására, a „második félidőre”, a szabadtéri sportágak versenyére augusztus 31-én kerül sor. Az egyes sportágak eredményei: Asztalitenisz s Nők: 1. DÉMÁSZ (Szeged); 2. METRIPOND (Hódmezővásárhely); 3. FÉG (makói gyáregység), 4. KONTAKTA (Szentes). Férfi: 1. DÉMÁSZ (szentesi kirendeltsége), 2. 600. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, 3. Kábelgyár (Szeged), 4. METRIPOND, 5. FÉG, 6. Kontaikta, 7. Vasöntöde (Szeged). Teke: 1. Vasöntöde, 2. BMG (makói gyáregység), 3. 600. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, 4. FÉG, 5. Kéziszerszámgyár (Szeged). Kézilabda. Férfi: 1. Vasöntöde, 2. METRIPOND, 3. FÉG, 4. BMG, 5. DÉMÁSZ (Szeged). Férfi: 1. METRIPOND, 2. BMG, 3. FÉG, 4. DÉMÁSZ (Szeged), 5. Kábelgyár 6. Vasöntöde. Sakk: 1. KONTAKTA, 2. DÉMÁSZ (Szeged), egyenlő pontszámmal, de az egymással szembeni eredmény alapján, — 3. Kábelgyár, 4. BMG, 5. Vasöntöde, 6—7. METRIPOND és FÉG. A sportnap sikeres lebonyolításáért — az SZMT és a Vasas megyei sportbizottságának irányításával — a rendező METRIPOND és a DÉMÁSZ hódmezővásárhelyi szakszervezeteinek sportbizottságai, élükön Hős Dezső, Horesnyi László, Olasz László (METRIPOND) sportbizottsága tagokkal, elismerést érdemelnek. Nem utolsósorban Lesták Lajos, a METRIPOND konyhavezetője, aki a sportolók vendéglátását tette emlékezetessé ízletes főztjével. (Gaál Sándor) Május 11-én 9 órai kezdettel került sor Kalocsán, a városi Úttörőházban és a honvédségi lőtéren a „Vasas Kupa” Bács megyei döntőire. Az úttörőház udvarán 226 versenyző előtt Tóth Ferenc, a vasasszakszervezet megyei szervezője mondott ünnepi köszöntőt. A megyei döntőn 144 férfi- és 82 női versenyző jelent meg, 12 vasipari vállalattal. Eredmények: Asztalitenisz férfi: 1. Ganz Villamos Művek, Baja 2. IGV. Kecskemét 3. Kismotor- és Gépgyár, Baja Asztalitenisz női: 1. IGV. Kecskemét 2. EKA Kalocsa 3. VSZM Kiskunfélegyháza Sakk férfi: 1. Kismotor- és Gépgyár, Baja 2. Ganz Villamos Művek, Baja 3. Ganz-MÁVAG Kiskunhalas Sakk női: 1. VSZM Kiskunfélegyháza 2. REMIX Tiszakécske 3. EKA Kalocsa Lövészet férfi: 1. VSZM Kiskunfélegyháza 2. ZIM Kecskemét 3. BRG Kecskemét Lövészet női: 1. Vegyipari Gépgyár, Kiskunfélegyháza 2. VSZM Kiskunfélegyháza 3. ZIM Kecskemét A Vasas Sportnap összesített eredményei: 1. VSZM Kiskunfélegyháza 72 pont, 2. IGV Kecskemét 45 pont, 3. EKA Kalocsa 39 pont, 4. BRG Kecskemét, Ganz Villamos Művek, Baja 33—33 pont, 5. Kismotor- és Gépgyár Baja, REMIX Tiszakécske 30—30 pont, 6. ZIM Kecskemét 27 pont, 7. Vegyipari Gépgyár, Kiskunfélegyháza 24 pont, 8. Ganz-MÁVAG Kiskunhalas, IGV Kiskőrös 12—12 pont. A vasipari üzemek közötti verseny eredményeit differenciáltan, létszámarányosam, kettő csoportban értékeljük és két vándorserlegért folytatunk küzdelmet. Az értékelésnél külön értékeljük a 700 főnél több és 700 főnél kevesebb létszámot foglalkoztató üzemek eredményeit is. 700 főnél többet foglalkoztató üzemek: 1. VSZM Kiskunfélegyháza 72 pont, 2. Ganz Villamos Művek* Baja 33 pont, BRG Kecskemét 33 pont, 3. Kismotor- és Gépgyár, Baja 30 pont. 700 főnél kevesebbet foglalkoztató üzemek: 1. IGY Kecskemét 45 pont, 2. EKA Kalocsa 39 pont, 3. REMIX Tiszakécske 30 pont. Az eredmények további lendületet adnak az üzemeknek, hogy alapos felkészüléssel vegyenek részt az augusztus 31-én, Baján megrendezésre kerülő labdajátékok, atlétikai és tekeversenyek megyei döntőin. Tóth Ferenc megyei szervező k........ "" ■ " a „Vasas Kupa” megyei döntők Hódmezővásárhelyen és Kalocsán 15