Vasas, 1982 (87. évfolyam, 1-12. szám)
1982-01-01 / 1. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A KÖZPONTI VEZETŐSÉG ELŐTT Szakszervezetünk és az iparágaink idei feladatai Az elmúlt esztendő utolsó központi vezetőségi ülését december 15-én tartotta Budapesten, a Költői Anna utcai székházában a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezete. Hidasi Lajos titkár előterjesztésében a testület megvitatta a szakszervezet 1982. évi feladatait, a központi vezetőség 1982. évi munkatervét, és az elnökség 1982. I. félévi üléstervét, valamint a népgazdaság, a kohászat, a gépipar és a vilamosenergia-ipar 1982. évi feladatairól szóló tájékoztatót. Szakszervezetünk 1982. évi költségvetését Baranyai Géza titkár ismertette. A vitában elhangzott észrevételekkel központi vezetőségünk az előterjesztéseket, valamint a XXVIII. kongresszus küldötteihez intézendő levelet elfogadta, használva , hogy jobban, gondosabban dolgozva, minél értékesebb, valamennyi piacon eladható termékeket állítsunk elő a takarékosan felhasznált anyagból és energiából. Szakszervezetünk vezető testületeinek és tisztségviselőinek egyik legfontosabb feladata volt a VI. ötéves és az 1981. évi népgazdasági, ágazati, és vállalati tervek elkészítésében való felelős részvétel. Központi vezetőségünk értékelése szerint alkotó módon segítettük az átgondolt tervek kialakítását, s ez a végrehajtásban is jól kamatozott. LEVÉL A XXVIII. KONGRESSZUS KÜLDÖTTEIHEZ Kedves Küldött Elvtárs! Egy esztendeje, szakszervezetünk XXVIII. kongresszusán 670 ezer dolgozótársunk képviseletében felelősségteljes vita után döntöttünk az előttünk álló legfontosabb feladatokról. A kongresszusi határozatok végrehajtására szólító felhívásban is hangsúlyoztuk, hogy az önmagunk elé állított célok megvalósítása a korábbiaknál minőségileg és mennyiségileg nagyobb erőfeszítéseket követel valamennyiünktől. A kongresszus óta eltelt 12 hónap viszonylag rövid idő, hogy átfogó képet kapjunk és adjunk közös elhatározásaink megvalósulásáról. Központi vezetőségünk mégis fontosnak tartja, hogy az első év tapasztalatairól közvetlenül tájékoztassuk a kongresszus küldötteit. Ezzel is igyekszünk eleget tenni a határozatok végrehajtásának folyamatos ellenőrzésére vonatkozó igényeknek. Elsődleges kötelességünknek tekintettük és tekintjük a társadalom gazdasági alapjainak erősítését, a népgazdasági egyensúly javítását, a minden szempontból hatékonyabb munkát. Meggyőződésünk, hogy csak az elosztható javak megteremtéséhez nyújtott messzemenő segítség adhat szakszervezetünk számára biztos anyagi és erkölcsi alapokat az elosztásban vállalt fokozott részvételhez, a gondok ellenére is megbecsülést érdemlő életszínvonalunk megőrzéséhez, az élet- és munkakörülmények javításához, a dolgozók eredményesebb érdekképviseletéhez és érdekvédelméhez. Tudjuk, hogy a szakszervezetünkhöz tartozó ágazatok dolgozóira az átlagosnál nagyobb feladatok várnak. A kohászat, a gépipar és a villamosenergia-ipar a népgazdaság egésze szempontjából meghatározó. A gazdasági fejlődés üteme a korábbiaknál szerényebb, a feladatok viszont bonyolultabbak. Termelési és gazdálkodási céljaink reálisak, de valóra váltásukhoz az eddigieknél is több erőfeszítés szükséges. Felhívásunk hangsúlyozta, hogy a VI. ötéves terv első napjától úgy kell munkálkodnunk — mindannyiunknak a maga helyén, a személyes lehetőségeket messzemenően kis vasasdolgozók termelő- és gazdálkodási munkában tanúsított helytállása 1981-ben közel tervszerű teljesítést eredményezett. Sajnos, az alacsony kereslet következtében iparágainkra is jellemző volt a számítottnál mérsékeltebb fejlődés. A rubelelszámolású kivitel megközelíti a tervezettet, viszont a tőkés exportban önmagunk elé állított célokat nem tudtuk teljesíteni. Az okok összetettek. Az önmagunknak felróható gondok mellett elsősorban a rajtunk kívülálló gátló körülmények játszanak ebben szerepet. Ezek a kohászatban erőteljesebben, a gépiparban mérsékeltebben érvényesültek. Nyitott gazdasági rendszerű országunkban a kivitel csökkenése és a behozatal terv szerinti alakulása annyit jelent, hogy nem sikerül javítanunk népgazdaságunk egyensúlyi helyzetén. A jövő szempontjából viszont ígéretes tény, hogy javult a termelékenység és a gazdálkodás eredményessége. Annak ellenére, hogy sok helyütt még mindig nem sikerült úrrá lenni a szervezetlenségen, a kooperációs fegyelem lazaságain, lassan halad a termékszerkezet korszerűsítése, esetenként késve reagálunk a piaci feltételek változásaira, nem gazdálkodunk elég ésszerűen az anyaggal és energiával. Ismerjük a gondok gyökereit, tehát cselekednünk kell. Mégpedig úgy, hogy az eddigieknél jobban kiaknázzuk a vasasdolgozók szívében, fejében és kezében rejlő tartalékokat — mindannyiunk javára. Az előttünk álló esztendőkben mind bonyolultabb és nehezebb külgazdasági feltételekre kell számítanunk, amelyeket a VI. ötéves terv időszakára vonatkozó minden egyes átfogó és részletdöntésnél figyelembe is veszünk. Bizonyára tapasztalja, hogy az utóbbi évben felgyorsult az iparirányítás korszerűsítése. A minisztériumok összevonása, egyes nagyvállalatok szétválasztása és több más intézkedés kettős célt szolgál. Egyrészt igyekszik hozzájárulni a belső igények jobb kielégítéséhez, másrészt hazánk gazdaságát igyekszik ütőképesebbé, alkalmazkodóbbá tenni a világpiacon. Ebben a felelős munkában szakszervezetünk is részességet vállalt. Véleményünk szerint önmagában az, hogy egy vállalat kicsi, közepes, vagy nagy — még semmit sem jelent. Lehet egy kis terelőegységet is mereven és gazdaságtalanul irányítani, viszont a nagyvállalat is lehet rugalmas, a termelési és kereskedelmi feladatokhoz jól igazodó szervezet A lényeg, hogy minden egyes folytatás a 2. oldalon.) Mérsékeltebb fejlődés Visszapillantás: 1980. november 15—16.: tanácskozik a XXVIII. kongresszus, LXXXIX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1982. JANUÁR ÁRA: 2 FORINT I . SÍÍ •Jogos bizakodással Egymásba torlódtak a múlt esztendő végének ünnepi munkaszüneti napjai, az inkább befelé forduló, csillagszórós, családi ajándékozás, majd az egy kicsit közéletibb, évzáró újévi köszöntés hangulatos örömórái. Pezsgőharcos poharak koccantak a terített asztalok mellett és újévkor már nemcsak önmagunkra, közelibb szeretteinkre, barátainkra gondoltunk, hanem a nemzet himnuszának éjféli zengése arra is emlékeztetett: egy ország és egy világ számára kívánjunk elfogadott, meghatott hangon: boldog, békés új esztendőt! Ősi kívánság ez, az ember megújuló és elpusztíthatatlan reménységének hangja és akarata. Mi talán néhány másodpercig — szokásunktól eltérően — büszkén elégedettek is lehetünk, mint a szabadság és a szocializmus szakadatlanul gazdagítható és gazdagítandó lehetőségének birtokosai. Ama szocializmusé, amelyik fiatal társadalomként a legnehezebb feszültségeket és válságokat is képes legyőzni belső, nemzeti tartalékainak mozgósításával. Képes a dolgok menetét olyan útra vezérelni, amely több- kevesebb gyötrelemmel és áldozattal, de győzelmet ígérő, állhatatos küzdelemmel elvezethet a dolgozó embermilliók vágyainak és természetes igényeinek mind teljesebb kielégítéséhez. Csak néhány önfeledt másodpercig lehetünk és akarunk az ünnepélyes áhitat elfogultságának rabjai lenni, mert dolgozó, munkálkodó társadalom tagjai vagyunk. Számunkra a szabadság, a szocializmus mindennapos szerszám valamennyiünk kezében, ami egyszerre jelent kalapácsot és atomerőművet, ábécét és művelt, okos alkotóerőt, amely a lehetőségekből használhatót és használandót alkot mindannyiunk számára. Miért az emelkedett szavak? Mert ünnepi hitünk és hétköznapi munkánk között nincs szakadék. Ünneplés és hétköznap egybeötvöződik a legszebb emberi vágyban és tettben: mi vagyunk a boldogabb, az értelmesebb, az emberibb élet kovácsai. Távol áll tőlünk a misztikus ólomöntésre bízott jövendőmondás, nincsenek rejtett titkaink, sem közeliek, sem távoliak. Tudjuk, a titkok titka az, hogy ma is, mint holnap, dolgoznunk kell. Miért és mi célból? Van-e értelme? A fő kérdés ez. A választ ma már közösen fogalmazhatjuk, hiszen tudjuk, mit akarunk 1982-ben. Azt világosan tudjuk, hogy merre és miért kell haladnunk, és hogy a célért mitkell közösen és személyesen cselekednünk, még akkor is, ha meglepetésekkel számolunk s azokra felkészülünk. A bizonytalansági tényező az a megkerülhetetlen törvényszerűség, hogy az emberi történelem kanyargós úton halad előre, nem virágokkal és zöldellő fákkal szegett tündéri ösvény, amelynek a végén messziről látni a fényes ragyogást. Bizonyossági tényező az a realitás, amely politikánk és magatartásunk talpköve: számolni kell a kanyarokkal és meglepetésekkel, a hétfejű sárkányokkal. Bizonyossági tényező, hogy a naiv hit és romantikus álmodozás helyett felszereljük és megerősítjük magunkat a rugalmas alkalmazkodás, a talpon maradás és taktikázó előretörés jó közlekedési eszközeivel, amelyekkel nemcsak megmaradni tudunk az úton, hanem azon előrehaladni is. Ilyen eszközökkel maga a világszocializmus is — tapasztalatai alapján — mind jobban és használhatóbban fel tudja magát vértezni, hogy a nehézségeken úrrá levő előretörés mind eredményesebb legyen. Tehát nem magyar jelenség csupán a szocializmus életképességének növekedése, hanem világjelenség is: ettől válik dühödtebbé, de mindegyszerre gyengébbé is a másik világ: a kapitalizmus világa. Ünnepi bizakodásunk másodpercei így nemcsak a mi érzéseinket sugározzák, hanem a jobbik világ reménységét is a békében, az előrehaladásban. Sűrű ünneplésről beszéltünk eddig, de az év végi ünnepléseket megelőzték, sőt megalapozták az egymást követő hétköznapi munkamérlegelések. Az ólomöntéses babonás bizonytalanság helyett az okos mérlegkészítés. A magyar hétköznapok bátor és őszinte realizmusa. Jó, hogy ez már fő erényünk lett. Valószínű, hogy eredményeinket éppen annak köszönhetjük, hogy van bátorságunk áttekinteni a jelent, a múltat, hogy van őszinte készségünk felülvizsgálni mindazt, amit látszólag elvégeztünk, mert tudjuk: az új körülmények és új követelmények miatt semmit sem lehet befejezettnek minősíteni. Tudjuk, ami ma jó, az holnap már kevés. Tudjuk, hogy az új évben nem csak többetkell tennünk, hanem másként is cselekednünk. Nagyon szép és kellemes dolog rá koccintani: boldog, békés új esztendőt! De fontosabb cselekedni. A mérlegkészítés, a komoly együttgondolkodás év végi aktusai között kell számontartanunk, a szakszervezet és a kormányzat közös tanácskozását, az 1982-es tervet meghatározó országgyűlést megelőző országos szakszervezeti tanácsülést, amelyen a Minisztertanács képviselője vitára bocsátotta a kormányzat nézeteit a gazdaságirányító munkáról, a jövő év gazdasági programjáról. Felelős párbeszéd volt, amely szépítés nélkül fogalmazott. Beszélt a gondokról, a közös felelősségekről, közöttük arról, hogy a gazdálkodó szervezeteknek, a munkát végző intézményeknek elsősorban maguknak kell a nehézségeikből kivezető utakat és módozatokat megtalálniok, támaszkodva a dolgozó kollektívák erejére, alkotó képességére. Egyformán gondolva az 1982-es év két fő céljára: a külső egyensúly javítására és az életszínvonal megőrzésére. A szakszervezetek képviselői egyetértettek a szigorúbb, a hatékonyabb munkára ösztönző gazdasági célkitűzésekkel és a különösen fontosnak tartott életnívó megőrzésével, a jó áruellátással, a szociális körülmények javításával. Ez a szellem hatotta át az országgyűlési vitát és elhatározást is, hangsúlyozva: okosan kell gondolkodni és cselekedni. Talán leegyszerűsített, de mégis alapvető gazdálkodási és ellátási törvényszerűséget emelve ki: ne csak pénz legyen, hanem lehetőség is a pénz elköltésére mindannyiunk, a család, az egyén javára. A közös szakszervezeti és kormányzati tanácskozás, az országgyűlés, a központi bizottsági ülés nem volt elfogult és sommásan általánosítható. Mindenkire érvényesen értette és mondta el: másfajta, értelmesebb, észszerűbb munkára van szükség, de kiemelte a vezetés, az irányítás felelősségét. Akár szó szerint is érdemes idézni a kormány elnökhelyettesének parlamenti felszólalásából: „Nálunk a minőségi hibák mintegy háromnegyed részben vezetési és irányítási gyengeségek következményei, és a vállalatoknál nem általában a munkamorál az, ami a minőségi követelmények érvényesítését akadályozza, hanem a vezetési kultúra hiánya.” Van tehát tartalékunk. Nincs munkásember, aki magának rosszabbat, kevesebbet akar ma és holnap, mint ami tegnap volt. Ezt a személyesen is fontos akaratot kell hasznosan mozgósítani, a közös jóra fordítani 1982-ben, így, csak így lehet boldogabb az új esztendő. Soltész István