Vasas, 1997 (102. évfolyam, 1-12. szám)
1997-07-01 / 7. szám
nyi idő alatt mekkora csökkenést lehetséges elérni stb. Figyelemfelkeltőek voltak az előadások és a körülöttük kialakuló „kérdezz-felelek” beszélgetések. Ilyenkor derül ki az, hogy mennyire más gondja van minden cég szakszervezeti képviselőjének és hogy mennyire azonosak a céljaik. A munkavállalói érdekek felismerése, képviselése, védelme és a vívmányok lehetséges továbbfejlesztése. Akik Almádiban voltak, valamennyien felismerték, hogy a munkáltatók gazdasági erejével, a tőkével szemben az egyén legyen bármilyen „szép és okos” a végletekig kiszolgáltatott. A munkavállaló, legyen az munkás vagy műszaki értelmiségi, közgazdász vagy humán alkalmazott, csak összekapaszkodva, önmagát megszervezve képes elfogadható körülményeket teremtetni a munkahelyen és a társadalomban egyaránt. Nem várhatjuk el, hogy helyettünk bárki létrehozzon olyan szervezetet, amely a mi érdekeinket képviseli. A vasasszövetség vezetőinek, szakértőinek az a felelőssége és feladata ezen a területen, hogy hangsúlyt kapott a létrehozott munkacsoport tevékenysége, a munkacsoporthoz való csatlakozás fontossága. Emellett a jogharmonizációban való részvételről, az újonnan bevezetett jogsegélyszolgálatról, az információs rendszer kiépítéséről, illetve az elmúlt két év alatt szerzett tapasztalatokról hangzott el tájékoztató. A tanfolyam vendégeként üdvözölhettük az Országgyűlés Nőkért Albizottság vezetőjét Kristyánné Aknai Erzsébet országgyűlési képviselő asszonyt. Eleget téve felkérésünknek, tájékoztatta a résztvevőket a napokban elfogadott gyermekvédelmi törvényről. Kihangsúlyozta hogy az elfogadott törvény akut problémák megoldását tudja megvalósítani. Fontos szempont, hogy a gyerek jogai mindenek felett áll, emellett olyan módszereket, szervezeti formákat találjon, ami segíti a szerveződést. Sok minden ellene „dolgozik” ennek a kívánatos folyamatnak. Sarjadó kapitalizmusunkban az egyéni érdekek mindent eltaposó előretörése a jellemző. Az egoizmus talaján elburjánzott a gyengébbek eltaposása, embertelen kihasználása, szegénységbe süllyesztése és kiszolgáltatottságának fokozása. Hiányzik a társadalomból az értelmes szolidaritás, a vállalkozó csak eszköznek, költségelemnek tekinti az értékteremtő embert. Ritkán találkozunk olyan tulajdonossal, vezetővel, akinek érték a munkahelyek kiszámítható békéje és céghez kötődő munkavállaló. Sokszor „erőből” viszik át akaratukat és hangoztatják: nem muszáj itt dolgozni. Mi, munkavállalók az államtól sem kapunk túl sok támogatást. Deklarált cél a tőkeerős magyar vállalkozói réteg megteremtése, tehát nem lenne célravezető gátolni ezt a folyamatot, olyan törvényekkel, amelyek kedveznek a dolgozóknak, tehát drágítják a foglalkoztatást. De baj van sokszor velünk, „prolikkal” is. Kishitűek vagyunk, nem kgelsődleges a gyermek a családban történő neveltetése. Ezért a családokat kell alkalmassá tenni arra, hogy a gyermek a családban nevelkedjen. Ugyanakkor a törvény megkönnyíti az örökbefogadás feltételeit is. A munka világáról, az azt befolyásoló tényezőkről Mucsi Zoltán vezető szakértő tartott előadást. Ismertette a szakértői csoport által végzett elemzést, amely a munkahelyi kollektív szerződés tartalmi színvonalára vonatkozott. Tájékoztatójában kitért a gyakorlatban tapasztalható hiányosságokra, a törvényi rendelkezések helyes alkalmazására. Felhívta a figyelmet többek között a munkaidő, munkarend, kártérítés kérdésköreiben tapasztalható helytelen gyakorlat megszüntetésére. Az előadást követő konzultációzunk saját magunkban sem. „Birkamódra” szajkózzuk. Úgy is az lesz, amit a főnök akar! - Sokalljuk az 1%-os tagdíjat, elfelejtjük, hogy adóalapcsökkentő tétel, vagyis annak jelentős részét az APEH fizeti. Elfelejtjük, hogy egy kollektív szerződés, a tagdíj sokszorosát biztosíthatja műszakpótlékban, étkezési hozzájárulásban, szociális segélyben, végkielégítésben, üdültetésben, béralkuban stb. - Nem vesszük tudomásul, ha nincs szakszervezet, akkor nincs kollektív szerződés sem, mert azt csak a munkáltató és a szakszervezet kötheti meg. - A legfőbb bajunk pedig talán az, hogy a szakszervezetet személyekkel azonosítják, vagyis Paszternák Lászlóval, vagy a helyi tisztségviselőkkel. Ez pedig nem igaz, a szakszervezet mi, a tagok vagyunk. Ők ennek csak megjelenítői. Minden erejük, vitapozíciójuk és ezen keresztül minden elért eredményük is döntő módon attól függ, hogy hányan állunk mögöttük és hányan hiszünk abban, hogy ez nem szélmalomharc, hanem eredményeket is biztosítani képes munka. keretében a résztvevők számos kérdésre kértek és kaptak választ, amely a Munka Törvénykönyvével, a kollektív szerződés megkötésével kapcsolatos teendőkre, a munkaadóval szembeni magatartás kialakítására vonatkoztak. A kétnapos továbbképző tanfolyam ismét lehetőséget teremtett arra, hogy a megjelentek ismereteiket tovább bővítsék, az egymástól megismert jó tapasztalatokat a gyakorlatban alkalmazhassák. Bízunk abban, hogy a megszerzett ismeretek elősegíthetik a munkaadókkal szembeni bátrabb fellépést a még meglévő nőkkel szembeni diszkrimináció ellen, s felvállalják a munkahelyeken a harcot az esélyegyenlőség megteremtéséért. Völgyi Sándorné a nőbizottság titkára - Gond az is, hogy egyre kevesebben vállalják a szakszervezeti tisztséget, több okból. - A cég vezetői az ellenséget gyanítják bennük, tehát szinte lehetetlen, hogy jobban fizető, esetleg vezető állásba kerüljenek. - Gyanúsnak tartják azt az embert, aki képes megérteni egy munkavállalói közösséget és kötődik is hozzá. Szerintem, aki erre nem képes, az a cégnek is csak önös érdekből lesz a tagja. Ha valaki érzelmileg, tradicionálisan is kötődik (mert itt lettem felnőtt, mert itt dolgozott az apám stb.), az odaadóbb, kitartóbb munkavállalója lesz vállalatának. A legbántóbb azonban mégiscsak az, ha munkatársainktól nem kapunk tisztességes támogatást. Amikor az elért, kikínlódott eredményt egy bértárgyalás vagy szociális tervtárgyalás után csak a vezér kegyének tekintenek. Amikor olyan munkatársaink, akik a többiekért sohasem vállaltak semmit, hirdetik az „igét” a szakszervezet fölöslegességéről, miközben az általunk kialkudott minden, jogi és anyagi előnyt élveznek. Végül is nem vagyok pesszimista, akikkel Almádiban találkoztam, olyan emberek, akik hajlandók tenni azért, hogy a „holnap” valamivel könnyebb legyen a „ma” borzasztóan kiszolgáltatott munkavállalóinak. Lassan azt is érzékelni lehet, hogy egy kis elmozdulás van a Munka Törvénykönyvében, az adótörvényekben is, számunkra jó irányba. Talán a gazdaság is több munkahelyet és alacsonyabb inflációt termel. Bízom abban, hogy ez nemcsak a közeledő választásoknak tudható be, hanem valós folyamatokra épül. Azt várom, hogy a jövőben több sikerről beszélhetünk, mint kudarcról. Akikkel együtt töltöttem ezt a májusi hétvégét, azoknak azt kívánom, maradjon meg továbbra is a hitük, a bátorságuk és tenni akarásuk, mert csüggedt, széthúzó csapattal csak veszíteni lehet. Balogh Károly Ganz Mérőgyár Vasasszakszerveztének elnökhelyettese