Vasas, 1997 (102. évfolyam, 1-12. szám)

1997-07-01 / 7. szám

nyi idő alatt mekkora csökke­nést lehetséges elérni stb. Figyelemfelkeltőek voltak az előadások és a körülöttük kiala­kuló „kérdezz-felelek” beszélge­tések. Ilyenkor derül ki az, hogy mennyire más gondja van min­den cég szakszervezeti képviselőjének és hogy mennyi­re azonosak a céljaik. A munka­­vállalói érdekek felismerése, képviselése, védelme és a vívmá­nyok lehetséges továbbfejleszté­se. Akik Almádiban voltak, vala­mennyien felismerték, hogy a munkáltatók gazdasági erejével, a tőkével szemben az egyén le­gyen bármilyen „szép és okos” a végletekig kiszolgáltatott. A munkavállaló, legyen az mun­kás vagy műszaki értelmiségi, közgazdász vagy humán alkal­mazott, csak összekapaszkodva, önmagát megszervezve képes elfogadható körülményeket te­remtetni a munkahelyen és a társadalomban egyaránt. Nem várhatjuk el, hogy helyettünk bárki létrehozzon olyan szer­vezetet, amely a mi érdekeinket képviseli. A vasasszövetség vezetőinek, szakértőinek az a felelőssége és feladata ezen a területen, hogy hangsúlyt kapott a létrehozott munkacsoport tevékenysége, a munkacsoporthoz való csat­lakozás fontossága. Emellett a jogharmonizációban való részvételről, az újonnan beve­zetett jogsegélyszolgálatról, az információs rendszer kiépí­téséről, illetve az elmúlt két év alatt szerzett tapasztalatokról hangzott el tájékoztató. A tanfolyam vendégeként üdvözölhettük az Országgyű­lés Nőkért Albizottság vezetőjét Kristyánné Aknai Erzsébet országgyűlési képvi­selő asszonyt. Eleget téve fel­kérésünknek, tájékoztatta a résztvevőket a napokban elfo­gadott gyermekvédelmi tör­vényről. Kihangsúlyozta hogy az elfogadott törvény akut problémák megoldását tudja megvalósítani. Fontos szem­pont, hogy a gyerek jogai mindenek felett áll, emellett olyan módszereket, szervezeti formákat találjon, ami segíti a szerveződést. Sok minden ellene „dolgozik” ennek a kívánatos fo­lyamatnak. Sarjadó kapitalizmu­sunkban az egyéni érdekek min­dent eltaposó előre­törése a jellemző. Az egoizmus talaján el­burjánzott a gyengébbek eltapo­­sása, embertelen kihasználása, szegénységbe süllyesztése és ki­szolgáltatottságának fokozása. Hiányzik a társadalomból az ér­telmes szolidaritás, a vállalkozó csak eszköznek, költségelemnek tekinti az értékteremtő embert. Ritkán találkozunk olyan tulaj­donossal, vezetővel, akinek érték a munkahelyek kiszámítható bé­kéje és céghez kötődő munka­­vállaló. Sokszor „erőből” viszik át akaratukat és hangoztatják: nem muszáj itt dolgozni. Mi, munkavállalók az állam­tól sem kapunk túl sok támoga­tást. Deklarált cél a tőkeerős ma­gyar vállalkozói réteg megterem­tése, tehát nem lenne célravezető gátolni ezt a folyamatot, olyan törvényekkel, amelyek kedvez­nek a dolgozóknak, tehát drágít­ják a foglalkoztatást. De baj van sokszor velünk, „prolikkal” is.­­ Kishitűek vagyunk, nem kg­elsődleges a gyermek a család­ban történő neveltetése. Ezért a családokat kell alkalmassá tenni arra, hogy a gyermek a családban nevelkedjen. Ugyanakkor a törvény meg­könnyíti az örökbefogadás fel­tételeit is. A munka világáról, az azt befolyásoló tényezőkről Mucsi Zoltán vezető szakértő tartott előadást. Ismertette a szakértői csoport által végzett elemzést, amely a munkahelyi kollektív szerződés tartalmi színvonalára vonatkozott. Tá­jékoztatójában kitért a gya­korlatban tapasztalható hiá­nyosságokra, a törvényi ren­delkezések helyes alkalmazásá­ra. Felhívta a figyelmet töb­bek között a munkaidő, mun­karend, kártérítés kérdésköre­iben tapasztalható helytelen gyakorlat megszüntetésére. Az előadást követő konzultáció­zunk saját magunkban sem. „Birkamódra” szajkózzuk. Úgy is az lesz, amit a főnök akar! - Sokalljuk az 1%-os tagdíjat, elfelejtjük, hogy adóalap­csökkentő tétel, vagyis annak jelentős részét az APEH fizeti.­­ Elfelejtjük, hogy egy kollek­tív szerződés, a tagdíj sokszoro­sát biztosíthatja műszakpótlék­ban, étkezési hozzájárulásban, szociális segélyben, végkielégí­tésben, üdültetésben, béralku­ban stb. - Nem vesszük tudomásul, ha nincs szakszervezet, akkor nincs kollektív szerződés sem, mert azt csak a munkáltató és a szakszer­vezet kötheti meg. - A legfőbb bajunk pedig ta­lán az, hogy a szakszervezetet személyekkel azonosítják, vagyis Paszternák Lászlóval, vagy a he­lyi tisztségviselőkkel. Ez pedig nem igaz, a szakszervezet mi, a tagok vagyunk. Ők ennek csak megjelenítői. Minden erejük, vi­tapozíciójuk és ezen keresztül minden elért eredményük is döntő módon attól függ, hogy hányan állunk mögöttük és há­nyan hiszünk abban, hogy ez nem szélmalomharc, hanem eredményeket is biztosítani ké­pes munka. keretében a résztvevők számos kérdésre kértek és kaptak vá­laszt, amely a Munka Tör­vénykönyvével, a kollektív szerződés megkötésével kap­csolatos teendőkre, a munka­adóval szembeni magatartás kialakítására vonatkoztak. A kétnapos továbbképző tanfolyam ismét lehetőséget teremtett arra, hogy a megje­lentek ismereteiket tovább bővítsék, az egymástól megis­mert jó tapasztalatokat a gya­korlatban alkalmazhassák. Bí­zunk abban, hogy a megszer­zett ismeretek elősegíthetik a munkaadókkal szembeni bát­rabb fellépést a még meglévő nőkkel szembeni diszkriminá­ció ellen, s felvállalják a mun­kahelyeken a harcot az esélye­gyenlőség megteremtéséért. Völgyi Sándorné a nőbizottság titkára - Gond az is, hogy egyre keve­sebben vállalják a szakszervezeti tisztséget, több okból. - A cég vezetői az ellenséget gyanítják bennük, tehát szinte lehetetlen, hogy jobban fizető, esetleg vezető állásba kerüljenek. - Gyanúsnak tartják azt az embert, aki képes megérteni egy munkavállalói közösséget és kötődik is hozzá. Szerintem, aki erre nem ké­pes, az a cégnek is csak önös érdekből lesz a tagja. Ha valaki érzelmileg, tradicionálisan is kötődik (mert itt lettem felnőtt, mert itt dolgozott az apám stb.), az odaadóbb, kitartóbb munka­­vállalója lesz vállalatának. A leg­­bántóbb azonban mégiscsak az, ha munkatársainktól nem ka­punk tisztességes támogatást. Amikor az elért, kikínlódott eredményt egy bértárgyalás vagy szociális tervtárgyalás után csak a vezér kegyének tekintenek. Amikor olyan munkatársaink, akik a többiekért sohasem vállal­tak semmit, hirdetik az „igét” a szakszervezet fölöslegességéről, miközben az általunk kialkudott minden, jogi és anyagi előnyt él­veznek. Végül is nem vagyok pesszi­mista, akikkel Almádiban talál­koztam, olyan emberek, akik hajlandók tenni azért, hogy a „holnap” valamivel könnyebb legyen a „ma” borzasztóan ki­szolgáltatott munkavállalóinak. Lassan azt is érzékelni lehet, hogy egy kis elmozdulás van a Munka Törvénykönyvében, az adótörvényekben is, számunkra jó irányba. Talán a gazdaság is több munkahelyet és alacso­nyabb inflációt termel. Bízom abban, hogy ez nemcsak a közeledő választásoknak tudha­tó be, hanem valós folyamatok­ra épül. Azt várom, hogy a jövőben több sikerről beszélhe­tünk, mint kudarcról. Akikkel együtt töltöttem ezt a májusi hétvégét, azoknak azt kívánom, maradjon meg to­vábbra is a hitük, a bátorságuk és tenni akarásuk, mert csüg­gedt, széthúzó csapattal csak ve­szíteni lehet. Balogh Károly Ganz Mérőgyár Vasasszakszerveztének elnökhelyettese

Next