Vas Népe, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-24 / 276. szám

4 Nyíri Tibor: M­enyasszonytánc A Déryné Színház bemutatója I­smét egy színmű, amely falvaink életével foglalko­zik. Azaz még teljesebb a meg­határozás, ha úgy fogalmazzuk meg, hogy dolgozó parasztságunk mai életéből merít ez a színmű jó kétórás bemutatóra valót. Nyí­ri Tibor Menyasszonytánca nap­jainkban játszódik. A darab iga­zolása annak, hogy rengeteg té­ma, írói tollra kívánkozó prob­léma adódik a mai falusi való­ságból. Nemcsak maga az ese­mény, a történés, vagyis a szo­cialista nagyüzemi gazdálkodás felé való előrehaladás érdemes művészi feldolgozásra, hanem­ az eseményekkel együtt az ember, a dolgozó paraszt, ennek idősebb középkorú és fiatal nemzedéke egyaránt, gyötrődésével, bizony­talanságával, a régihez húzó ma­kacsságával, az újért lelkesülni tudó, az újban bízó előrelátásá­val. És még sorolhatnánk azokat az érzelmi és értelmi momentu­mokat, amelyek napjaink nagy átalakulásában az emberek lel­kében fészkelnek, izzanak és ér­lelik az elhatározást. Nyíri Tibor is felsorakoztatja színművében a termelőszövetke­zeti mozgalom körül egy faluban, s egy családban pro és kontra összecsapó érzelmeket és tuda­tos álláspontokat. Színtérül egy nyírségi kis falut választ, s a cselekmények középpontjául egy 16 holdas középparaszti családot. A család feje a mindig csak a birtokért és megmaradásáért élő, embert és állatot a 16 holdnak alárendelő özvegyasszony: Szőke Mari néni. Fia, a 45 éves András örökké cselédként dolgozott ezen a földön. Szabadulni szeretne tő­le, nagyobbat szeretne, ahol sokadmagával, gépekkel és kor­szerűen gazdálkodik, hogy ne le­gyen a föld igavonója. Felesége, a hinárosi (a falu szegényne­gyedéből származó) Julis, még az emlékét is gyűlöli származásá­nak. S gyereket is csak egyet szült, hogy a 16 hold egy kézben maradjon. A lányuk, Veron sze­ret egy hinárosi legényt, aki ka­tonatiszt. Egyébként az apja lá­nya. A faluban van egy termelő­­szövetkezet, az ellenforra­dalom után erősen megcsappan­va, rossz vezetés alatt, már-már a felbomlás szélén. Szőke And­rásban van a reményük, ha ő belépne és elfogadná az elnök­séget! Elfogadnák elnöknek a 16 hold nélkül is, amit az anyja tíz körömmel véd a családja számá­ra. Ebből a szituációból bontja ki a szerző, a cselekményt. Biztos kézzel vezeti a történet fonalát, s felvonásról felvonásra feszíti a drámaiságot, a feszültséget a menyasszonytáncig, ahol a leg­főbb ellentétek megoldódnak, s érződik: teljesebb egyetértésben virradnak a munkával teli napok az új útra tért parasztokra. A Déryné Színház kitűnő együttese kiválóan szólal­tatta meg a darabot. Kalmár Ti­bor rendező határozottan tartot­ta kezében a cselekményt és a szereplőket. Hatásosak voltak a felvonásvégi finálék. Sallay Kor­­néliát örömmel láttuk viszont Szőke Mari néni sok színből ösz­­szerakott szerepében. Pózmentes alakítása minden üres hatáskel­tést nélkülözött. Szálegyenes ter­metével, fekete ruhájával, vérte­­len ajkával, hideg, számító kistu­lajdonosi logikájával, a szeretet álarca alatt odavetett fullánkjai­val olyan volt, mint a 16 hold, mint a középparaszti életforma hajlíthatatlan védőangyala. Feny­­vessi Balázs Szőke Andrást for­málta meg, végig töretlen jelle­mű, okos, előrelátó gazdaembert, aki nem egy család, de egy na­gyobb közösség javára akarja ka­matoztatni erejét és tehetségét. Czéh Gitta Jászai-díjas érzelem­dús alakításban keltette életre azt az irodalomban nem egye­dülálló alakot, aki a szegénység­ből kiemelkedve gyűlölettel for­dul el attól, aki ott maradt. Pa­­tay József rövid szerepében is érzékeltetni tudta az ügyben bízó tsz-parasztot. Fóti Fülöp Sándor (mint szerepe kívánta) inkább a mulatságos oldaláról mutatta meg egy gazda ingadozását: ma­radna is egyéni, meg menne is a tsz-be. Herendi Mária Veron szerepében kedves fiatal lányt alakított, s különösen a máso­dik felvonásban mutatkozott meg tehetsége. Az együttes többi tag­ja, mint egy-egy szín, egy-egy jellem járult hozzá a" mai falusi élet valószerű ábrázolásához.­em nagyzolás, ha ide ír­juk, hogy a Menyasszony­táncban az író és a művészek is találkoztak. Találkoztak abban a művészi hitvallásban, hogy az igazi művészetnek nem lehetnek a nép vágyaival ellentétes céljai és törekvései. A nép, a dolgozók a művészettől azt várják, hogy segítsék eligazodni a mai, de jö­vőt formáló életben. író és szí­nészek ezzel a darabbal nagy eszmei segítséget nyújtanak eh­hez. Markovits Ilona A felszabadult Budapest tizenöt éve (1945-1959.) Így éltünk Budapesten — erről számol be sokrétű gazdag tényanyag felsorakoztatásával a könyv, amely a főváros életé­nek és fejlődésének az elmúlt másfél évtizedben történt fontos eseményeit eleveníti meg. Az ostrom utáni, szinte kilátástalannak tűnő állapot, az újjáépítés első küzdelmes évei, a hároméves, majd az ötéves terv időszaka, az ellenforradalom és a konszolidáció történelmi felvázolása mellett értékes és részletekbe menő elemzést nyújt Budapest gazdasági, kulturális és szociális helyzetéről. A könyv anyagát kiegészítő hatvan statisztikai tábla és számos grafi­kon tovább növeli a sokoldalú tájékozódás lehetőségét. Egy­szóval, ez a lendületesen megírt összefoglaló az épülő szocialis­ta Budapestről nemcsak azoknak hasznos segédkönyv, akik a főváros ügyeivel foglalkoznak, hanem színes, érdekes olvas­mány mindazok számára, akik érdeklődést tanúsítanak fővá­rosunk iránt. Kiadta a Pzgazdasági és lm Könyv fadó (Budapest, V., Nagy Sándor u. 6.) Könyvesboltokban is kapható Ára: egész vászon kötésben 21.­ forint. VAS VIPE H­ÍRE­I. Névadó ünnepélyt rendezett a celldömölki nőta­­nács a fiúkollégium egyik he­lyiségében. Az ünnepelt a kol­légium igazgatójának 5 hetes gyermeke, Anikó volt. Az úttörők és az óvodások dallal, verssel és virággal kö­szöntötték az újszülöttet. Az­után átadták az ajándékokat. A KISZ-esek kocsikabátkával, a munkásőrök aranynyaklánccal, a névadó szülők pedig egy pár aranyfülbevalóval kedveskedtek a kis Anikónak. Azután beírták a gyermek nevét az e célt szol­gáló könyvbe, és koccintottak az újszülött egészségére. A nő­tanács asszonyai nagy gonddal terítették meg az asztalt, s rakták fel a sok süteményt és tortát. Még a nagyszülők sze­me is örömtől csillogott, pedig ők először egyházi szertartás mellett kardoskodtak. tanácstagi fogadóórák és beszámolók Sallai János megyei tanácstag ma, kedden délután 3 órától 5 óráig a szentgotthárdi községi tanácson foga­dóórát, délután 6 órakor pedig beszá­molót tart a tanács nagytermében. Veres István járási tanácstag ma délelőtt 8 órától 12 óráig tart vb-tagi fogadóórát a szombathelyi járási ta­nács titkárságán. Szombathelyi városi tanácstagok fo­gadóórái november 24-én, ma: Flór Mihály vb-tag 8—12 óráig a városi tanács titkárságán. Tóth Károly (35-ös vk.) délután 6 órától 7 óráig a Köz­társaság tér 14. szám alatt. Molnár An­tal (104-es vk.) délután 5 órától 6 óráig a Bercsényi Miklós u. 15. szám alatt, Francsics Géza (17-es vk.) délután 6 órától 7-ig a vili. kerület, Brigád utca 2. szám alatt és Takács Irén (119-es vk.) délután 6 órától 7 óráig a VIII. kerület, Brigád u. 9. szám alatt. Szombathelyi városi tanácstagi be­számolók ma: Kiss Gyula (81-es vk.) délután 6 óra­kor, a Juhász Gyula utcai orvosi rendelőben és Hegedűs Ferencné (85-ös vk.) délután ,fél­ 6 órakor a Köztisztasági Vállalat kultúrtermében. Megyei tanácstagok fogadóórái és beszámolói november 25-én, szerdán: Hauslohner Jenő délután 3-tól 5 óráig a sárvári községi tanácson fo­gadóórát, este 6 órakor beszámolót tart a Kossuth művelődési otthonban. Vass János délután 3 órától 5 óráig a csákánydoroszlói községi tanácson fogadóórát, este 6 órakor a művelő­dési otthonban beszámolót tart. Tóth István délután 3 órától 5 óráig Sótonyban, a községi tanácson fogadóórát, este 7 órakor pedig a községi művelődési otthonban beszá­molót tart. Gonda György este 6 órakor Csön­gőn, a művelődési otthonban tart ta­nácstagi beszámolót. Horacsek Pál délután 2 órakor a Répcelaki Sajtgyárban tart beszámo­lót.Gróf József járási vb-elnökhelyettes szerdán a vasvári járási tanács titkár­ságán fogadja választóit. Szombathelyi városi tanácstagok fo­gadóórái november 25-én, szerdán: Kiss József (15-ös vk.) délután 4 órától 6 óráig a Dimitrov körtér 7. szám alatt és Bakos Mihály délután 6 órától 7 óráig a Tarr Imre utca 6—8. szám alatt fogadja választóit. Szombathelyi városi tanácstagi be­számolók november 25-én: Boros Lajos (3-as vk.) délelőtt 4 órakor az Antal János utcai általános iskolában. Szabó Benjáminná (17-es vk.) délután 5 órától az MTH-isko­­lában és Petróczy József (59-es vk.) délután 5 órakor az Úttörő utcai gya­korló iskolában. ­ Egésznapos megyei ankétot tart a megyei nőtanács november 25-én, szerdán délelőtt 9 órai kez­dettel a szülői munkaközösségi el­nökök részére Szombathelyen, a múzeum nagytermeiben. A beszá­molót Ortutay Zsuzsa, a Magyar Nők Országos Tanácsának titkára tartja. 2­8 millió forintot irányzott elő a jövő évi költségvetésből a szombathelyi városi tanács a Víz­mű Sárd­éri telepének építésére. Az új telep napi 10 ezer köbméter vízhozamot jelent a város vízellá­tásában. — A VASÉRT AJÁNLATA: Újra kaphatók a vadászok, halá­szok, futballdrukkolók számára szinte nélkülözhetetlen, egészen kicsire összecsukható, rendkívül szilárd drótból és vászonból ké­szült tá­bori székek. (x) A személyi igazolványok kicseréléséről A szombathelyi városi és járási rendőrkapitányság felhívja Szombat­hely város és a szombathelyi járás lakóinak figyelmét, hogy akiknek sze­mélyi igazolványa 1959. évben lejár és eddig még nem cseréltették ki, no­vember 30-ig feltétlenül jelenjenek meg a rendőrség Szombathely, Nikosz Beloiannisz u. 2. számú épületének 5. számú szobájában igazolványuk ki­cserélése végett. Nyomatékosan felhívja a kapitány­ság a III. kerületi Szabadságharcos utca, Fürdő utca, Körmendi út, Ópe­­rint utca, Zalka Máté utca, Esze Ta­más utca, Szinyei Merse Pál utca, Bethlen utca és Hosszú utca lakóit, valamint a IV. kerületi Kismarton ut­ca, Rózsa J. utca, Csapó utca, Vas­vári Pál utca, Nagy Pál utca, Budai Nagy Antal utca, Rumi út, Móra Fe­renc utca, Sólyom utca, Gábor An­dor utca, Őrség utca, Takács K. utca, Szőllős utca, dr. Földes F. utca, Nép­front utca, Hársfa utca, Sallai Imre u., Liliom utca, Szalonok utca és Haj­dú utca lakóit, hogy a fenti időpontig feltétlenül jelenjenek meg személyi igazolványuk kicserélése végett. A megjelenés alkalmával mindenki vigye magával a égi személyi igazol­ványát, katonakönyvét, esetleges szakmai változást igazoló okiratot, to­vábbá a személyi igazolványba való két darab 4x4 centiméteres fényképet, egy darab 10 forintos illetékbélyeget, egy darab állandó lakásbejelentőlapot, amelynek második és negyedik sz. szelvényét kell kitölteni, de a szemé­lyi igazolvány számát nem kell beírni. Az állandóan vidéken dolgozók ré­szére a rendőrkapitányság szombaton délután 4 óráig, vasárnap délelőtt pe­dig 9 órától 10 óráig tart ügyeletet a már említett 5. számú szobában. A városi és járási rendőrkapitány­ság külön felhívja a figyelmet arra, hogy akik 1959. november 30-ig szemé­lyi igazolványukat nem cseréltetik ki, ellenük a BM 1/1954. számú rendele­te értelmében szabálysértési eljárást indítanak. — Községfejlesztési alapból pe­dagógus-lakás létesül Vönöckön. A két szobából, konyhából, fürdő­szobából, s más mellékhelyiségek­ből álló lakást még az idén sze­retnék átadni rendeltetésének. — Egyenként 200 forint pénz­bírsággal sújtotta a vasvári járási tanács-vb igazgatási osztálya Hor­váth Gyula győrvári és Görcsi István telekesi lakost vándoripar jogtalan gyakorlása miatt. — Mi a helyzet a két rendszer békés versenyében? címmel tart előadást Makra Sándor, az MSZMP városi bizottságának osztályvezetője ma délután 5 órai kezdettel Szombathelyen, a városi tanács nagytermében. Az előadás a Hazafias Népfront városi bi­zottságának rendezvénye. 1959 november 24. Kedd A tűzrendészeti alosztály­parancsnokság felhívása A szombathelyi városi és járási tűz­­rendészeti alosztályparancsnokság, és az I. fokú tűzrendészeti hatóság ér­tesíti a lakosságot, hogy Szombathely területén az állami, községekben a községi tűzoltóság tagjai lakóházi tűz­rendészeti ellenőrzést tartanak. Kéri a lakosságot, hogy ebben a­ munkában nyújtsanak segítséget, készítsék elő a pincét, a padlást, az udvart és az is­tállót megtekintésre. Ezt az ellenőrzést ne vegyék zakla­tásnak, hanem forduljanak bizalom­mal a tűzoltókhoz, akik felvilágosí­tást adnak a tüzelő, és a padláson fekvő tárgyak helyes tárolására. Ez­zel az esetleges gondatlanságból szár­mazó tüzet akarják megelőzni. — A Soproni Vasas Művész­együttes — a helyi tanács meg­hívására — november 29-én, va­sárnap délután és este Simaságon mutatja be Niccodemi Tacskó című színművét. — Szonátaestet rendeznek szom­baton a szombati helyi zeneiskolá­ban. Mezey Mária (hegedű) és Hadik István (zongora) Tartini, Mozart, Beethoven és Brahms művei közül szólaltatnak meg egy-egy szonátát. — i ■ i-e—— A GYŐRI RÁDIÓ MŰSORA 16.30—17.30-ig Nyugat-Dunántúl életéből. — Hírek, riportok, tudó­sítások. — Termelőszövetkezete­ink életéből. — A soproni antik­váriumban. — Hírek Győr-Sop­­ron és Vas megyéből.­­— Szórakoz­tató muzsika. — Tűzpróba — Bolya Lajos írása. — A Győri Felsőfokú Tanítóképző Intézet gyakorlóiskoláj­ának kórusa éne­kel, vezényel Bolla József, kísér Pádár Lajos népi zenekara. A Győri Rádió a műsorváltoz­­tatás jogát fenntartja. IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás ma estig! Csendes, párás, reggel és délelőtt sok helyen ködös, a déli órákban napos idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—4 fok között. Kérjen felvilágosítást a szaküzl­etekben

Next