Vas Népe, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-24 / 302. szám

3059. dec. 24. Csütörtök Csak akkor, ha üres a kamra? Most van itt az ideje a cukor­répa-szerződések megkötésének. Ennek kapcsán az egyénileg dol­gozó parasztok igazán rendkívüli kedvezményeket élveznek. Nem az érdekeltek, hanem azok szá­mára, akik nem ismerik ezeket a kedvezményeket, felsorolhat­nánk a holdanként 800 forintos termelési előleget, amit a szer­ződéskötéskor kapnak a gazdák, a tavaszi 320 forintos művelési előleget, a műtrágyát, az olcsó répamagot stb. stb. De a jelenlegi­­tapasztalatok, s tegyük mindjárt hozzá, nem a legjobb tapasztalatok alapján foglalkozzunk most csak egy té­nyezővel, azzal, hogy a terme­lők minden mázsa cukorrépa után három kiló cukrot kapnak a cukorgyártól. Jelentős mennyi­ség ez, még akkor is, ha nagyon szűkmarkúan csak száz mázsa holdanként­ átlagterméssel szá­molunk. Természetes tehát, hogy ősszel megtelik cukorral a kam­ra. S akkor jönnek a MÉSZÖV emberei, hogy megkössék a cu­­korrépatermelési szerződést. S a termelők azt mondják: nagysze­rű, előnyös dolog ez — megköt­jük! Legalábbis logikailag így kö­vetkeznék. Ám a gyakorlatban egészen másképp történik. A gazdák fejüket rázzák, s megkö­tik magukat, mondván, hogy most nem kötnek szerződést. Nem és nem, mert most nincs rá szükségük. Amennyi a kam­rában, a zsákokban áll, elegen­dő az jövőre is. Majd akkor új­ra aktuális lesz. Akkor jöjjenek... Ez is egy álláspont. De milyen? Hangoztató!]» nem látnak túl a kamra falán, megelégednek az­­zal hogy saját zsákjaikat látják. Ezért van az, hogy megyénkben ez ideig még fele annyi területre sem kötöttek cukorrépatermelé­si szerződést, mint az elmúlt esz­tendőben. Idézzük most a vasi parasztok többségének régi sorsát, amikor nem álltak a cukroszsákok a háznál? Emlékeztessük azokra az időkre, amikor a falusi bol­tos tíz dekánként mérte a cuk­rot, s nemegyszer azt is csak úgy „hozomra"? Közöljük a falusi cu­korfogyasztás több mint kétsze­resére nőtt statisztikai adatát? Bizony ez sem ártana, de nem tesszük, nehogy valaki is félre­­magyarázhassa, arra gondolva, hogy az „édesebbé vált élet" el­len van kifogásunk. Hanem ezt a gondolkodásmódot, ezt bizony el­ítéljük. Épp úgy, ahogy minden bizonnyal az egyéni parasztok is rossz néven vennék, ha például egy cipőgyári munkástól ilyesfé­le elhatározást hallanának: „Most fél évig nem megyek munkába, mert a család minden tagjának bőségesen van lábbe­lije. Talán jövőre dolgozgatok megint egy kicsit, addig Lacika is biztosan szétrúgja a cipőjét." Évszázadokkal ezelőtt termé­szetes volt ez a gondolkodásmód: termelek annyi búzát, hogy meg­legyen a kenyerünk, s egy ki­csivel többet, hogy azért kap­jak két pár csizmát és három cserépfazekat, mert most arra van szüksége a családnak. Hogyan állhatná meg helyét akkor napjainkban az a szemlé­let, sőt gyakorlat, hogy az egyéni­leg dolgozó parasztok csak akkor termelnek cukrot vagy egyebet, ha arra saját családjuknak is szüksége van. Elfogadható-e, hogy az ipari dolgozók s álta­lában a bérből élők ellátásának gondjait hallván csak vállvono­­gatás a válaszuk? Igen, túl kell nézni a kamra falán, s akkor bizonyára másként alakul a válasz ezekre a kérdé­sekre: mikor kell kötni cukor­­répatermelési szerződést? Csak akkor, ha üres a kamra? Szilágyi Rózsa ■VAS NÉPE 3f Jó ütemben készülnek a zárszámadások és a tervek a szombathelyi járás tsz-eiben Javában folynak a zárszámadá­si előkészületek a szombathelyi já­rás termelőszövetkezeteiben. Mint a járási tanács mezőgazda­­sági osztályán közölték, 27 tsz­­-ben még leltároznak, a gencsapáti Alkotmány, a vasszécsenyi Dózsa, a csepregi Petőfi és a vasszilvágyi Rákóczi TSZ-ben pedig befejezték a leltározást. Az eddigi tapaszta­latk azt mutatják, hogy gazda­ságilag tovább erősödtek a járás termelőszövetkezetei, és több olyan termelőszövetkezet van, amelyikben 35—36 forint értékű részesedést adnak ki ebben az év­iben egy-egy munkaegységre. A zárszámadó közgyűléseket általá­ban január első hetében minde­nütt ünnepélyes keretek között tartják meg. A szövetkezetekben a zárszám­adási előkészületekkel egy időben készítik a jövő évi terveket is. A vasszilvágyi Szabad Föld TSZ-ben 8—12 szakaszos távlati vetésfor­gót állítottak össze a közös gazda­ság gyors ütemű fejlesztése érde­kében. A készülő tervekből ki­tűnik, hogy a járás tsz-eiben jövő­re növelik a kukorica, a burgonya és a silókukorica vetésterületét. A kukorica vetésterülete a szán­tóterület tíz százalékát foglalja el majd a következő évben a szom­bathelyi járás tsz-eiben. Sok szö­vetkezetben tervezik a szójás-ku-­­korica termesztését, így akarják állatállományuk részére a szilárd fehérjebázist megteremteni. Nagy­mértékben fejlesztik a sertés- és baromfiállományt. Jövőre a jár­­ás tsz-einek mindegyikében fog­lalkoznak sertéssel. A baromfite­nyésztést is fejleszteni kívánják a szövetkezeti gazdaságokban. Már eddig 16 ezer naposcsibére jelen­tették be igényüket, de a tervek szerint ennél jóval több baromfit tenyésztenek 1960-ban a szombat­­helyi járás szövetkezeteiben Megjutalmazták az őszi mélyszántásban kint traktorosokat A megye gépállomásai az őszi mélyszántásban is nagy gépi se­gítséget nyújtanak a termelőszö­vetkezeteknek. Eddig 54.278 kat. hold mélyszántást végeztek a me­gyében a gépállomási traktorok. A mélyszántás sikeres befejezése érdekében fáradságot nem ismer­ve dolgoznak a traktorosok. A megyei gépállomási igazgatóság az őszi mélyszántásban kiemelke­dő teljesítményt elért gépállomási dolgozókat megjutalmazta. Fehér József, Raffai Mihály, Poór László, Csajbi György büki, Mát­rai József, Guzmics József, Soós Vince és Ludván István szombat­­helyi, Kiss Lajos káldi és Németh Ernő pácsortyi traktorosok sze­mélyenként 600—1500 forintos pénzjutalomban részesültek. A nagyüzemi gyümölcstermesztés jövője megyénkben A kormány nemrégiben a Köz­ponti Statisztikai Hivatal felada­tává tette az ország gyüa­ölcs­­faállo­­ványának számbavételét. Az ország, ezen belül megyénk gyü­­mölcsfaállomá­nyát legutóbb 1935- ben vették számba. Azóta a gyü­­mölcstermelés nagyarányban fej­lődött. Vas megyében is hagyomá­nyai vannak a gyümölcstermesz­tésnél­. A megye éghajlati és ta­laj adottsá­gai gyümölcstermelésre is kedvezőek, különösen az őrségi részen, valamint a Kőszeg kör­nyékén termesztett gyümölcs is­mert országosan. A megye gyümölcsfaállománya az 1859. évi összeírás alapján 2 millió 800 ezer darabból áll. Vagyis, az 1935. évihez viszonyítva a megye gyümölcsfaállománya 233 százalékkal növekedett. E nagyarányú növekedés ellenére sem tartott lépést megyénk gyü­­mölcsfaállom­ányának fejlesztése a többi megyéével. Nálunk, itt Vasban inkább az igénytelenebb gyümölcsfajták telepítésével fog­lalkoztak, csupán az utóbbi évek­ben kezdték nagyobb méretekben a nemesebb (kártevők ellen érzé­kenyebb) fajták meghonosítását. A gyümölcsfák legnagyobb mértékben házi kertekben találha­tók. A házi kertekben történő gyü­mölcstermelés elsődleges cél­ja, hogy az év minden szaká­ban fedezze a család gyümölcs­szükségletét. A házi kertek faállománya ennek megfelelően több gyümölcsfajtá­ból áll, telepítése többnyire rend­­szertelen. A 800 négyszögölnél na­gyobb, szabályos sor- és tőtávol­­ságr­a telepített árugyümölcsös­­ben levő gyümölcsfák aránya, bár megyénkben igen alacsony, áru­termelés szempontjából mégis je­lentős. Árutermelés terén az elkö­vetkező években további javulás várható, mivel az állami gazdasá­gok és a tsz-esé az elmúlt évek­ben nagyarányú telepítéseket vé­geztek, s az új telepítésű gyü­mölcsösök fokozatosan termőre fordulnak. Mindenképpen a nagyüzemi gyümölcsösökből várhatjuk a lakosság jobb gyümölcsellátá­sát. A tapasztalatok szerint ugyanis a megyében az egyéni gazdaságok tulajdonában levő gyümölcsállo­mány — néhány kivételtől elte­kintve — elhanyagolt. Nemcsak a szükséges permetezéseket hagy­ták el, hanem még a fizikai nö­vényvédelmet is. Emiatt egyes he­lyeken — különösen az erősen gyökérről is sarjadzó szávafák­­ból — elkorcsosodott ligeteket ta­lálni. A kémiai védekezés elha­nyagolása miatt a megtermett gyümölcsöt nem tudják megfe­lelően értékesíteni. Jó példa erre az 1958-as esztendő, amikor az al­ma­termésnek jelentős részét ál­latokkal voltak kénytelenek fél-­­etetni, mert a különböző fertőzött­­ségek (pajzstetű, korompenész) miatt a felvásárló szervek nem vették át. A gyün­ölcsfaállom­ány szám­bavétele alapján a szakembe­rek elkészítik majd a távlati fejlesztési terveket, és megállapítják az egyes gyü­­mölcsneműk tájak szerinti elhe­lyezését. Ez a megyében is nagy egítség lesz ahhoz, hogy az adott­ságokhoz mérten fejleszthessük a gyümölcstermesztést. S. Z. Akik már itthon töltik a karácsonyt... rener xtoor es reuer xainas há­­rom évvel ezelőtt érettségizett a Szombathelyi Gépipari Techni­kumban. Ikrek. Eddig még soha nem hagyták el egymást. 1956-ban Tibort felvették a Műszaki Egye­tem általános mérnöki karára, Ta­más pedig Budapesten a vasúton, mint technikus helyezkedett el. Az ellenforradalom zűrzavara váratla­nul érte a két tapasztalatlan ka­maszt. Amikor 1956 novemberé­ben Budapestről hazafelé utaztak, összetalálkoztak egy fővárosi Nyu­gatra igyekvő ver­es társasággal. Az ikrekre ráragad­­t:­szidá­­lási láz. A két fiú fejét telebeszél­ték, hogy ilyen, meg olyan bizony­talanság lesz Magyarországon, és a jövőjüket igazán csak a „szabad világban“ alapozhatják meg. Így aztán nekivágtak a határnak. Huszonnégy hónapig ausztriai lágerekben hányódtak. Bécs, Salzburg,­­Graz penészes, bű­zös disszidens-táborait megjárták. Azért dobálták őket egyik helyről a másikra, nehogy szervezkedni próbáljanak. 1958. szeptemberében felültek a kanadai bevándorlási hivatal ígéreteinek s munkára je­­­lentkeztek. Már az úton majdnem az életükkel fizettek kalandjukért. Egy 65-ös csoportba sorolták őket és egy régi típusú, a második vi­lágháborúban kimustrált katonai repülőgéppel szállították a társasá­got Kanadába. A La Manche-csa­torna fölött a repülőgép olaja ki­folyt, az egyik motor kigyulladt és Skóciában kényszerleszállást haj­tott végre... Többszöri leszállás után végre megérkeztek Kanadá­ba. Fél évig lakásépítkezésen dol­goztak. Az egyetem padjai és a technikusi állás után bizony szo­katlan­­ volt a feszítővas, a kala­pács, a csákány és a lapát. _ Mit mondanak a fiúk nyugati útjuk eme szakaszáról? — Aki dolgozik elég magas óra­bért kap. Munkát azonban igen nehezen lehet kapni. Ha esett az eső, az állásidőt nem fizették. Mun­karuhát, kéziszerszámot, saját ma­gunknak kellett vásárolni. Beteg­ség esetén se táppénz, se ingyen orvosi ellátás nincs. Winnipeg kül­városában építettük a fából és elő­regyártott elemekből készült csalá­di otthonokat. 15 ezer dollárba ke­rült egy igen családi ház, ami a munkás részére megfizethetetlen. Amikor a vállalkozók nem tud­ták eladni a házakat, tömegestől bocsátották el az építőmunkáso­­kat. Nemcsak a disszidens magya­rokat küldték el, de még 10—15 éve egyhelyben dolgozó régi szak­munkásokat is. Ezután szőrmegyárban, vasipari üzemben dolgoztak, s ki tudná fel­sorolni milyen alkalmi munkát vállaltak még. A helyüket azon­ban sehol nem találták. Napi tíz órás munkaidőben dolgoztak. Az üzemi konyha, a fürdő, a kultúr­otthon, a munkásvédelem isme­retlen fogalom volt mindenütt. — Ha lenne fürdő, akkor sem használnák, mert örülnek a mun­kások, ha mielőbb megszabadul­hatnak a gyárakból — jegyzi meg Tibor. A létbizonytalanság, a szokatlan életmód és a szívet tépő honvágy aztán rövid idő alatt hazatérésre ösztökélte őket. Kis megtakarított pénzük elment az útiköltségre. 540 dollárba került kettőjük haza­utazása. Legkeserűbb élményeik közé tartozik a karácsony. Három kará­csonyt töltöttek idegenben. Sem a lágerben kapott típus ajándék­­csomag, sem az üres albérleti szo­ba nem pótolta a családi meleg­séget a szeretet és béke ünnepén Ilyenkor bánatukban részegre it­ták magukat és így próbálták el­viselni a legnehezebb pillanatokat. Az idei karácsonyt már itthon töltik, s az új esztendőben szeretné­nek elhelyezkedni valamelyik szombathelyi üzemben, hogy újra beilleszkedjenek szocializmust épí­tő társadalmunkba. Farkas László — Külföldiül minden karácsonykor leittuk magunkat — mondja Tamás.­­— A pénz utáni hajsza és a csalás kiábrándított a nyugati világból — beszéli élményeit Tibor Egy délután a vasvári képzőművészeti körben Még délután van, decemberi nyirkos köd üli meg a községet. Idebenn, a vasvári járási művelő­dési otthonban délutáni foglalko­zásra készülődnek a képzőművé­szeti kör tagjai. Hosszú szünet után — mivel nem volt a körnek vezetője — ez az első komoly fog­lalkozás. Nagy áldozatot vállalt magára Jaksa István, a szombat­­helyi Járómű­vító Vállalat képző­művészeti körének vezetője, aki nagy elfoglaltsága mellett is ke­resett lehetőséget a vasvári kör vezetésére. Nyílik az ajtó, s egymás után érkeznek a kör tagjai, a régi „öre­gek’­ után az újak, a fiatalok. Mindenkit szeretettel fogad Pista bácsi. Körül ülik az asztalokat, s megkezdődi­­ a munka. Olyan meghitt, örömteljes a hangulat, mintha egy szertehullott család tagjai találkoznának hosszú idő után. A rajzpapír fölé hajolnak a fejek. Nem könnyű a feladat. Mértani testeket kell szerkeszte­ni. Ám Jaksa István olyan szak­értelemmel adja át tudását, ta­pasztalatát, hogy mindenki meg­oldja a feladatot. Közben a kép­zőművészeti kör vezetőjével a kör terveiről beszélgetünk. — Célom az, hogy munkatársa­­imban kifejlesszem a szép iránti határtalan szeretetet, a művészi hajlamot, magasabb színvonalra emeljem tudásukat — mondja Jaksa István. — Nagy szeretettel jöttem el a vasvári körbe, mert érzem a kör tagjaiban a művészet utáni sóvárgást és megkapó az a ragaszkodás is, amellyel engem itt körülvesznek. A téli időszakban ritkábban tudok jönni, de arra törekszem, hogy az itt töltött órá­kat hasznosan, előrehaladva tölt­sük el A nyár elején, vagy kora ősszel szeretném a kör elért ered­ményeit egy házi kiállításon Vas­vár közönségének is bemutatni Somlósy Sándor

Next