Vas Népe, 1964. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-17 / 295. szám

Miért növekedett ez földművesszövetkezeteknél e leltárhiányok száma és összege? Vagyonvédelmi ankétot tartottak tegnap Szombathelyen A földművesszövetkeze­­tek vagyonvédelmi helyze­téről tárgyalta­k tegnap délelőtt a Derkovits Gyula Művelődési Otthonában a Szövetkezeteik Vas megyei Központja vezető állású dolgozói, az fmsz-ék igaz­gatósági elnökei és főköny­velői, a járási központok elnökei, a bíróság, a rend­őrség és az ÁKF képvise­lői. A megjelentek előtt Tölgyesi Ernő, a MESZÖV főkönyvelője ismertette az igazgatóság előterjesztését a kereskedelmi vesztesé­gek ala­kulásáról, általá­ban a vagyonvédelemben tapasztalható súlyos mu­lasztásokról — különös te­kintettel az idei évre —, a leltár-eredmények ala­kulásáról. Az előadó meg­állapította, hogy a korábbi évekhez viszonyítva az idén meglepő mértékben emelkedte­k a leltárhiá­nyok. A kereskedelmi veszteségek és értékcsök­kenések összege a kiske­reskedelemben, a vendég­látóiparban és a MÉK-nél egyaránt több százezer forinttal emelkedett az előző évhez viszonyítva. Ezzel magyarázható, hogy megyénk a földművesszö­vetkezeti vagyonvédelem­ben az országos értékelés szerint — a múlt évben el­foglalt első helyével szem­ben — most a 13. helyen áll. Különösképpen sokat romlott e téren a helyzet az oszkói, a kőszegi, a te­lekiesi, a tanakajdi, a kál­­di, a rumi és a szombat­­helyi földművesszövetke­zetnél. E hét szövetkezet­ Egy év alatt az elsőről a 13. helyre a 65 ezer „részvényes” követeli­ nagyobb felelősséget a közvagyonért! - nél nemcsak a hiánnyal elszámolt üzletek­, keres­kedelmi egységek száma növekedett, hanem a hiányok összege is. Több üzletük — köztük könyves­boltok is­ — 8—10, sőt 20 ezer forinton felüli hiány­nyal számolt el. A hiányele­mzésekből le­szűrt tapasztalatok alapján az előadó számos példával érzékeltette, hogy a föld­művesszövetkezetek veze­tői, a belső ellenőrzés vo­nalán, még mindig keveset tettek a vagyonvédelem tár­gyi, technikai feltételeinek megteremtéséért, a sza­bálytalanságok megelőzé­séért. S a felelősség alól nem menti őket, hogy fel­fedték a hiányt, a szabály­talanságot. Ma már nem elegendő csak a tényt megállapítani, és utólag kideríteni az okokat, min­dennél fontosabb tenniva­ló a vagyonvédelemben a hiányok, a károk megelő­zése. Okulásképpen elmondot­ta, hogy mire kell a jövő­ben ügyelniük a vagyon­védelem megszilárdítása, illetve az áru értékének megóvása érdekében. A vagyont sértő cselek­mények megelőzése cél­jából kérte, hogy min­den földművesszövet­kezetnél — a lehetőségek­hez mérten — teremtsék meg a társadalmi vagyon­védelem személyi és tár­gyi feltételeit. Nem dol­gozhat ma már — szükség­képpen sem — szövetke­zeti üzletben az, akit már hasonló cselekményért el­bocsátottak, aki nem ren­delkezik kellő szakmai ké­pesítéssel. A vagyonvédel­mi bűncselekmények meg­előzése érdekében arra is felhívta a figyelmet, hogy a szövetkezetek mindenütt előírás szerint gondoskod­janak megfelelő raktáro­zási lehetőségekről, a gya­kori bolti betöréses lopá­sok megakadályozására megfelelő biztonsági zárak­ról, a nagykereskedelmi vállalatok által szállított áruk pontos és szabály­­szerű átvételéről. A továbbiakban felhívta a figyelmet arra, hogy a nagy összegű leltárhiányok okozóival, a közvagyon kártevőivel szemben érvé­nyesítsék a jog adta le­hetőségeket. Követeli ezt vezetőitől az a közel 65 ezer földűves szövetkezeti tag is, aki „részvényese”, tulajdonosa az fmsz-nek. Az igazgatóság beszámo­lóját követő vitában töb­ben elmondották, mit tesz­nek a jövőben a vagyon­védelmi helyzet megszilár­dításáért, s mik azok a tennivalók még, amelyek feltétlen szükségesek a társadalmi tulajdon védel­mének megszilárdításához. (takács) Vizsgáztak az önkéntes ápolónők Kedden délután a Kámo­­ni Művelődési otthonban ünnepélyes keretek között került sor a Vöröskereszt önkéntes ápolónőképző tan­folyamának záróünnepsé­gére. Az ünnepségen az au­gusztusban kezdődött tan­folyam 24 hallgatója kapta kézbe bizonyítványát és oklevelét. Az évzárón megjelent Németh Istvánné, a Vörös­­kereszt Vas megyei titkára, dr. Kneffel Pál, a KÖJÁL igazgató főorvosa, dr. Ti­­borcz Sándor főorvos, Deák Ferencné, az Országos Vö­röskereszt központjának képviseletében és Téry Gyula orvos-ezredes, a Hon­védelmi Minisztérium kép­viseletében. A széksorokon huszon­négy világoskék ruhás, fe­hér kötényes, fehér fityulás nő hallgatta megilletődve, csillogó szemmel „Jutka néni” — az iskolavezető Brenner Istvánné búcsúsza­vait. A négyhónapos tan­folyam értékelése igen jó fényt vetett a hallgatókra: bár sokan vidékről jártak be naponta, mégsem hiány­zott egyetlen egyszer sem senki az előadásokról, a gyakorlati foglalkozások­ról. Az oktatók és a hiva­tásos kórházi ápolónővérek egyaránt elismeréssel, meg­elégedéssel beszéltek az ön­kéntesek munkájáról. Átla­gos tanulmányi eredmé­nyük elérte a 4,7 százalé­kot. Az önkéntes ápolónők a ■vöröskeressztes munkában is részt vettek: szolgálatot teljesítettek a Savaria ün­nepség ideje alatt, novem­berben pedig 700 szombat­helyi lakóházba látogattak el, a „tiszta udvar­i ren­des ház” mozgalom kere­tében. Az iskolavezető szavai után dr. Tiborcz Sándor főorvos köszöntötte az ön­kéntes ápolónőket, akik — szavait idézve —, kórházi gyakorlatuk alatt embér­ségből is kitűnőre vizsgáz­tak”. Az oktatók munkáját a növendékek nevében Sza­­nyi Mária köszönte meg, majd sor került a bizonyít­ványok, jelvények és juta­lomkönyvek kiosztására. Az ünnepséget az önkéntes ápolónők versekből és dal­ból álló műsora zárta. „Jutka néni” az jer.cuyei .u­j a hallgatók ruhájára. Takács Istvánné az eredményéért könyvjutalmat kapott.­­vr'-' . .tv.un v. „ .isétek, m­­it koletez a végzett munkátok!” „így még soha nem égtünk le../1 Versenytárs nélkül elsők — Mennyi lesz a borítékban? — A nehézségek ellenére „hozzák" a tervet Az ember azt is gondol­hatná, ahogy belép a Szom­bathelyi Ruházati Vállalat vasvári üzemébe, hogy a csendes téli estén unalom­űzésből jöttek össze a köz­ség asszonyai egy kis sza­bás-varrásra. Aztán amint jobban körülnéz, látja, hogy serény munka folyik ott, semmi felesleges beszéd, kopognak a varrógépek, idősek, fiatalok hajolnak a masinák fölé, szabnak, ol­lóznak, aztán tolják a kö­vetkezőhöz az ujjatlan ka­bátot, vagy épp egy gal­lért dobnak át a szalagon a következőhöz. Elvétve egy férfi is megjelenik, végig­járja a szalagot. Valamit jegyez a füzetébe. Beljebb, az eldugott sarokban időn­ként felcsap a gőz, ahogy ,,rádrukkolnak” egy-egy za­kóra a forró vasalóval. A bejárati ajtóval szem­közt a falon oklevelek so­rakoznak, az idegen valami nagyot vár tőlük, aztán ki­derül, hogy tűzoltóverse­nyeken szerezte őket az üzem női csapata. Az egyik ilyen versenyen például versenytárs nélküli elsők lettek, s annak, aki nézi ezt az oklevelet, rögtön él­­celődni való kedve támad. — Hátha egyszer nem, mertek kiállni ellenünk .. — szól fel a gépe mellől az egyik kislány, aki maga is tűzoltó. Felnevet, aztán is­mét ráhajol a gépre, amely monoton egyhangúsággal kopog tovább. — Na, mi lesz? — kérdi az egyik férfi (a kevés kö­zül az egyik, aki az üzem­ben dolgozik, ugyanis zöm­mel nők vannak itt) és szét­tárja a kezét. — Elfogyott az anyag. Amíg megérkezik, el­mondja, hogy a mostani női és lányka télikabát-kol­­lekció ez jó. Ezen lehet keresni. De nézzem csak meg azokat a vasalásra vá­ró férfiöltönyöket ott a fo­gason. Műszálasak. Hogy azzal mit kellett kínlódni! — összemennek a vasaló alatt. Mondják, be kellett volna avatni. De akkor meg nagy a veszteség. Az­tán csak­ nyavalyogtunk vele — mondja Németh Gyula szabász, aki már régi mestere a szakmának. A vasalórészleg még most is ezeken az öltönyökön dolgozik. Ugrik a műszálas szövet, a vászonbélés nem megy utána, aztán ott a ránc. — Így még soha nem égtünk le, mint ezzel a kol­­lekcióval! Nincs kidolgozott technológia a „Szaturnusz” szövetnek az eldolgozására, vagy legalábbis mi nem tudunk róla — így véleke­dik az egyik vasaló, Bődei János. — Az egyik keresztbe ugrik össze, a másik hosz­­szába. Ilyenkor aztán mit csinálhat az ember. Har­minchárom öltöny jött le naponta a szalagról, húszat ha le tudtunk hárman va­salni. — Többet, ha megfeszül­tünk, sem lehetett. Ezért csináljuk még most is — mondja a szomszédban dol­gozó. Persze, ezt a borítékon is megérzik. Szabó Jánosné egy százassal vár keveseb­bet, van aki többet. De nemcsak az ő borí­tékjukon érződik meg a többletráfordítással elvesz­tett idő. Lemaradtak a tervvel is novemberben, amikor azokat a bizonyos öltönyöket csinálták. Az „A”-műszak, amely ezeket készítette, csak alig vala­mivel több mint 90 száza­lékot teljesített a hónap­ban. Nem a saját hibájuk­ból. „Leégtünk”. Így fogal­mazzák ők. Szégyellik is talán a dolgot, pedig min­den tőlük telhetőt elkövet­tek. A szalagon jelenleg fu­tó télikabát kollekcióval igyekeznek behozni a ki­esést, hiszen itt az év vé­ge, és ők „hozni” akarják a betervezettet. Mert raj­tuk, a szabászokon, vasa­lókon nem fog múlni. Mint ahogy az sem raj­tuk múlott, hogy a mű­anyagok korszakában nem jutott el hozzájuk a mű­anyagokkal való bánás tech­nológiája. Vajon hol, merre hever­het? Tarabó Zoltán

Next