Vas Népe, 1969. augusztus (14. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-27 / 197. szám

Harcok után, pihenőben Ritka és igen megbecsült vendégek érkeztek Szombat­helyre hétfőn délben. Viet­nam harcoló fiai közül ket­ten látogattak el hozzánk magyarországi pihenésük so­rán: Nguyen-Bang-Giang ve­zérezredes, az Északi Kato­nai Körzet parancsnoka és Co-Kim-Thanh elvtárs­­a 90 százalékban lebombázott Qin-Bing város tanácselnö­ke és pártbizottsági titkára. A pártszékházban Németh István és Czirák Ferenc, a megyei pártbizottság titkárai fogadták a szeretettel várt vendégeket, akik a délutáni órákban megtekintették a kőszegi új átkelőhelyet. Ott Sipos Ferenc határőr alez­redes és dr. Skoda Dénes, a vám- és pénzügyőrség me­gyei parancsnoka tájékoztat­ta őket, majd a vezérezredes annak a kívánságának adott kifejezést, hogy szeretne ta­lálkozni a magyar határt őr­ző katonákkal. Meglátogat­tak tehát egy határőr őrsöt, ahol — Koronczai Géza, a megyei pártbizottság osztály­­vezetője, a vendégek állandó kísérője tájékoztatása sze­rint — megtekintették a laktanyát és hosszan beszél­gettek az őrs tisztjeivel és katonáival. Az őrs életének talán a legemlékezetesebb percei maradnak azok, amelyekben a két vietnami szabadsághar­cos ajándékul adta az őrs­nek azt A serleget, amelyet az ezredik lelőtt amerikai repülőgép anyagából formál­tak. Ugyancsak forró pilla­natokat élt át az a két kivá­ló határőr is, akik ugyaneb­ből az anyagból készült gyű­rűt kaptak kitüntető emlé­kül. A vendégek még aznap tú­rát tettek a kőszegi hegyben a Steier-házakhoz, tegnap délelőtt pedig kirándultak a hidegkúti erdőbe, ahol a va­dászházban baráti ebéden vettek részt, Czirák Ferenc, Vinkovits János és Ko­ronczai Géza társaságában. A beszélgetés során megtud­tuk, hogy a vietnami vendé­gek augusztus 8-án érkeztek Magyarországra az MSZMP Központi Bizottsága meghí­vására. Balatonföldváron pi­hennek, onnan látogattak ide a nyugati végekre. Szeptember 2-ig tartózkod­nak Magyarországon. Nguyen-Bang-Giang vezér­­ezredes elmondta, hogy az idén Vietnamban jó termést várnak. Kétszer lehet aratni, lesznek helyek, ahol három­szor is. Ebben az évben ke­vesebb a bombázás is, lehe­tett a mezőkön dolgozni. De elmondotta a vezérez­redes azt is, hogy tavaly csak a gyermekek ehettek napjában háromszor, a fegy­verben állók kétszer, a nem harcolók pedig csak egyszer ettek. Kérésünknek, hogy la­punk számára válaszoljon néhány kérdésünkre, Nguyen- Bang-Giang elvtárs készség­gel tett eleget. — Tudjuk, hogy megláto­gatott egy őrsöt. Mi a be­nyomása határvédelmünkről és határőreinkről? — Egészségesek, jól felsze­reltek a magyar határőrök. Benyomásaim és a hallottak alapján az a véleményem, megbízhatóan, sőt hősiesen őrzik az országhatárt. Meg­figyelésem, hogy a megye vezetőinek a gondoskodása idáig is kiterjed, s ez meg­látszik a körülményeken és az eredményeken. A mi ka­tonáinknak sokkal nehezebb, természetes, hisz nekik har­colniuk kell. Jó látni, hogy a parancsnokok és a kato­­nk k­özött barátias a kapcso­lat és öröm tudni, hogy a lakosság is segít a határőri­zetben. Tudják, hogy az egész szocializmus határát védik. — Mint magas rangú és beosztású katona, és a párt­titkár, aki a nép között él, mit mondanak harcukról? — Népünk nagyon szeret­ne békében élni. De harcol­nia kell, mert az ellenség betört. Hát harcolunk. Éhez­ve, roppant nehéz körülmé­nyek között, de bízva a vég­ső győzelemben. Ha a nép nem kelt volna fel, a regu­láris hadsereggel nem bír­tuk volna a harcot. Csak így lehet, az egész néppel és addig, amíg egyetlen ameri­kai, vagy csatlós lesz Viet­namban, vagy amíg fel nem adják a háború folytatását. Természetesen azért is bír­juk, mert a szocialista tá­bor, benne a magyar nép minden segítséget megad nekünk. Azt is hozzá kell tennem, hogy a nyugati or­szágok haladó elemei is sok áldozatot vállalnak. Itt Föld­­váron, ahol mi is pihenünk, például egy angol házaspár is üdül most, akiket hazá­jukban azért börtönöztek be, mert nekünk gyűjtöttek. Kétszázezer fontot és egy autóbuszt szereztek harcunk­hoz. A haladó világ segítsé­ge új elszántságot ad né­pünknek. — A vietnami nép tuda­­­tában hogyan él a magyar nép? — A magyar nép barát. A segítség, amit ad, nem ke­vés. Gyógyszer, vér, tranzisz­toros rádió, takaró a gyer­mekeknek, és sok forint. Ezt minálunk mindenki tud­ja. A legnagyobbtól a leg­kisebbig. Amikor elbúcsúztunk rend­kívül rokonszenves vendé­geinktől, akik a tegnap dél­utáni órákban visszatértek Földvárra, arra gondoltunk, ezt a népet az imperializ­mus hiába ítélte halálra. Él­ni akar, és azt akarjuk, hogy éljen. Várhelyi József Beszélgetés közben: Vinkovits János, Co-Kim-Thanh, Nguyen-Bang-Giang és Czirák Ferenc. (Foto: je) Az imperializmus mai, agresszív arca A I. világháború óta az imperializmus ag­resszív törekvéseinek éllo­vasa az Amerikai Egyesült Ál­lamok. Célja a­ világura­lom megszerzése, mely­nek legfőbb akadálya a szo­cialista rendszer létezése Ezért joggal állapította meg a kommunista- és munkás­pártok legutóbbi moszkvai tanácskozása, hogy ..az im­perializmus agresszív stra­tégiájának éle, akárcsak ko­rábban, ma is mindenek előtt a szocialista államok ellen irányul”. Az imperia­lizmus agresszív természete tehát, egyre nyíltabban és erőszakosabban jelentkezik. Állandóan fokozza harcát a társadalmi haladás erőivel szemben. Ennek következté­ben tovább éleződött a tör­ténelmi párharc a haladás és a reakció, a szocializmus és az imperializmus erői között. Az imperializmus agresszív politikájának alap­ját azok a törekvések ké­pezik, amelyek­ a szocializ­mus gyengítésére, a nemzeti felszabadító mozgalmak el­fojtására, a kapitalista or­szágok munkásmozgalmának visszaszorítására és ezzel az imperializmus pusztulási fo­lyamatának megállítására irányulnak. A nemzetközi feszültség növekedésének okát tehát az amerikai imperializmus agresszivitásának erősödésé­ben kell keresni. Bizonyítja ezt, hogy az elmúlt években a nemzetközi konfliktusok egész sorozatát robbantotta ki. Egyrészről szakadatlanul fokozza a fegyverkezési haj­szát, erősíti és aktivitásra készteti az agresszív kato­nai tömböket másrészt ál­landóan finomítja a szocia­lista országok felé alkalma­zott fellazítási taktika mód­szereit. Célja, hogy viszonylag békés módszerekkel hatás­talanítsa és akcióképtelenné tegye a szocializmus erőit. Ebben a harcban elsősor­ban a nacionalizmusra épít, amelynek jelentőségét John­son volt elnök a követke­zőkben fogalmazta meg: „Az Egyesült Államok célja a kelet-európai országok vo­natkozásában egyrészt fogé­konnyá tenni az ottani ifjú nemzedéket a nyugati civi­lizáció iránt, másrészt sza­bad teret engedni a nem­zeti büszkeség hatalmas erőinek... A kommunizmus egységét felszámolják majd a nacionalizmus hatalmas erői”. Sajnos, a csehszlovák és egyéb események is bi­zonyítják, hogy nem min­dig eredménytelen e tak­tika alkalmazása A NYÍLT ERŐPOLITIKA egyik legdurvább kifejezője a Vietnamban folytatott szennyes háború. „Az ag­resszor terve az volt — hangsúlyozza a tanácskozás fő dokumentuma —, hogy eltiporja a szocializmus egyik előretolt állását Ázsiá­ban, elzárja Délkelet-Ázsia népei előtt a szabadság és a haladás útját, csapást mér­jen a nemzeti felszabadító mozgalomra, s próbára te­,­gye mennyire szilárd a szo­cialista országoknak, a vi­lág összes dolgozóinak pro­letárszolidaritása”. Az ame­rikai imperializmusnak csa­lódnia kellett, mert a leg­­újabbkori történelem leg­nagyobb vereségét szenvedi el Vietnamban. Az imperializmus straté­giájának fontos részét ké­pezi a Közel-Keleten elő­idézett válság az arab ál­lamok ellen végrehajtott iz­raeli agresszió, amely mö­gött szintén az USA áll. Nem mondott le a „forra­dalmi Kuba” megsemmisí­tésének, és a Latin-Ameri­­kában kibontakozó forradal­mi folyamat elfojtásának tervéről. Támogatja a reak­ciós diktatúrák hatalomra jutását, tevékenyen részt vesz államcsínyek szervezé­sében és lebonyolításában, és nem vonja ki magát egyes latin-amerikai orszá­gokban a partizánellenes ka­tonai akciókból sem. Az elmúlt években fokoz­ta a munkásmozgalom elle­ni harcát, lábbal tiporja a demokratikus jogokat, mun­­kásellenes törvényekhez fo­lyamodik és a legkegyetle­nebb erőszakot alkalmazza a haladás erőivel szemben Igaz, hogy napjainkban a fő veszély az amerikai im­perializmus, de az agresz­­szor elleni harc nem korlá­tozódhat csak erre. Annak ellenére, hogy súlyos belső válságok marcangolják a kapitalista világot, a szo­cializmustól és kommuniz­mustól való félelmük azon­ban egy vágányra tereli a fejlett tokiói nagyhatalma­kat, amelyek az imperialis­­ta világrendszer egy-egy láncszemét képezik. Céljaik megvalósítása érdekében fo­kozták a NATO-nak, az im­perializmus leglényegesebb katonai, politikai szervének szerepét és jelentőségét. Eb­ben pedig más imperialista hatalmak — mint például Távol-Keleten Japán, Közel- Keleten Izrael, Európában az NSZK, Anglia és Fran­ciaország — háborús körei­nek is fontos szerepe van. KÜLÖNÖSEN FONTOS felfigyelni a nyugatnémet imperializmus agresszív tö­rekvéseire, amely az el­múlt években hallatlanul megnövelte gazdasági erejét, s ezzel párhuzamosan a ha­digépezet gyorsabb kiépíté­sét szorgalmazza. Az atom­fegyver megszerzésére törek­szik, hogy ennek birtokában Nyugat-Európa koronázatlan királya lehessen. A Német Szövetségi Köztársaságban ma ugyanazok a társadalmi­ erők dominálnak, amelyek uralomra juttatták a fasiz­must és az emberiség nya­kába zúdították a II. vi­lágháború borzalmait. Kül­politikájukban a háború után kialakult helyzet re­víziójára a német imperia­lizmus egykori uralmi szfé­rájának visszaállítására tö­rekszenek. Nem rejtik véka alá, hogy ezek érdekében latba kell vetni a katonai eszközöket is. Akadnak ugyan publicisták, akik ar­ról írnak, hogy ettől a né­met hadseregtől nem kell tartani, mert a katonákat ,,szellid szellemben” nevel­ték, „el vannak kényeztet­ve”. A tények azonban mást mutatnak. A Bundaswerk­­nek — a kiképzett tartalé­kos állománnyal együtt — mintegy 1 650 000 fő áll ren­­delkezésére. Felszerelései kö­zött ott találjuk a legmo­dernebb harckocsikat, repü­lőgépeket és a nukleáris fegyver továbbítására alkal­mas eszközöket is. 1950-től 1968-ig 260 milliárd nyu­gatnémet márkát költöttek a hadsereg fejlesztésére. Va­jon ezek a tények és a fel­ső vezetés kijelentései egy „megszelídült” Bundeswehr­­ről tanúskodnak-e? Éppen ellenkezőleg. Azt bizonyít­ják, hogy az NSZK tovább növelte agresszív jellegét. AZ IMPERIALISTA ag­resszió két világháború bor­zalmait zúdította az embe­riségre kitermelte a fasiz­must, amely a történelem­ben eddig a legsúlyosabban gyalázta meg az embert E bűnökkel nem békélhet meg az emberiség lelkiismerete. Ezért kell összefogni min­den haladó mozgalomnak és irányzatnak, „hogy véget vessen az imperializmus bű­nös tevékenységének, amely még szörnyűbb csapásokat hozhat az emberiségre”. Dr. Bankits István 1969. augusztus 27. Szerda VAS NÉPE Ludas ajándékok Bölcsen tanácsolja a köz­mondás, hogy „Ajándék ló­nak ne nézd a fogát”. Mert ha valaki az ajándéknak a „fogára”, az értékére kí­váncsi, az elveszti az igaz örömöt. Van, aki éppen ezért valósággal irtózik az értékesebb ajándékoktól és ha egy mód van rá, vissza is utasítja. Pedig manapság nemcsak az ajándékozás anyagi lehetősége nagyobb, nő az ajándéktárgyak érté­ke is. Például a régi sze­­gény­ lagzik hosszú vígsággá változtak, ahol nem számít ritkaságnak a hízott disznó, vagy a több ezer forintos betétkönyv nászajándék sem. A valódi ajándék próbája nem az érték, hanem a szándék. Ez méri, hogy f­­gyelmesség és szeretet vagy jóindulat, esetleg részrehaj­lás szerzése-e az indíték. Elfogadhat-e a járási pártbizottság titkára néhány kilónyi szőlőt az állami gaz­daság első szedéséből? Ne legyünk prűdek: az esetek többségében igen. „Drágává” akkor válna a szőlő, ha na­ponta két ládával szállíta­nának belőle, vagy ha tudott az ajándékozó nem ebben tiszta szándéka. Ilyenkor arra kényszerül a megaján­dékozott, hogy elveszítsen ismerősöket, barátokat, vagy megalkudjon elveivel, elveinkkel. A minap egy Pest-környéki tsz-tben fóliá­ba csomagolt libával akar­ták megajándékozni a fel­sőbb szervtől jött vendéget Jó érzést keltett szabadíro­­zása. De mikor a vendég­könyvbe rótta a sorokat, odasúgta beosztottjának: „Elfér az a liba a kocsi há­tuljában”. A folytatást nem tudjuk. Az biztos, hogy a gazdaság vezetője kezét dör­zsölve rakott a kocsiba több libát és közben érdek­lődött a főnököt kísérő be­osztottól, hogy mikor le­hetne X elvtársat felkeres­ni? Nem véletlen, hogy a ve­zetők „ajándékozásáról” pél­dálózunk. Egy esztergályos­nak, vagy telefonkötépontos­­nak nem szoktak azért Na­póleon konyakot küldeni, hogy protekciót szerezzenek nála. A múltkorában arról panaszkodott egy asszony, hogy mióta férje tanácsel­nök lett, azóta a tapintat­lan, a hízelgő „barátok” miatt egyetlen nyugodt név­napot sem tudnak megölni Leszerelni a vezetői székek körül tülekedőket, helyez­­kedőket nehéz. Sőt, néha nekik­ sikerül elriasztani a régi, az önzetlen barátokat, mert mindig „szolgálatké­szebbek” azoknál és ajándé­kaik is értékesebbek.­­ Seperhetnénk a saját h­­­­zünk előtt is. Az új irányí-;­­­tási rendszer körülményei között nő a propaganda szerepe és ez megnövelte az újságírók ázsióját is Nem egy vállalatvezető gondol-­­kodik úgy hogy egy ko­nyak, és egy értékes gyárt­mányuk egy „jó cikket szül”. Közvélemény elé kí­vánkozó az eset, amikor je­lentős mondanivaló nélkül sajtótájékoztatót hívnak per­­sze hogy az „ajándékért” minden lapban megjelenje­nek a vállalatokat reklámo­zó, lehetőleg saját szájuk íze szerint készült tudósítá­sok. Nem menti az ilyen ügyeskedőket az sem, hogy nem magukért, hanem az üzemért, egy kisebb vagy nagyobb csoport érdekében próbálnak jogtalan előnyt szerezni. Egy bizonyos szerény ha­tárig az ajándék természe­tes, de ezzel együtt tudni kell, hogy az ajándék egy része annak a széknek, be­osztásnak szól, amit kisebb, vagy nagyobb közösség meg­­bízásából betölt a megaján­dékozott P. A. A fejétől,,büdösödik” az eke... Mert, ugye, az ekének is van feje. Okos kis alkalma­tosság, amely bebújik a föld­be olyan mélyen, ahogy a szántóvető traktoros akarja. Aztán 5—6 holdnyi szántás után eltörik, tönkremegy. Ezt az ekét szaknyelven úgy hívják hogy: FE 240-es. Na már most, ha az ekének amely egyenként 3540 forint­ba kerül nincs feje , akkor nem tud semmit. Fej nélkül nem eke az eke. Egy ekefej külön viszont 200 forint (!) Így aztán ha csak FE 240-es ekefejek lennének egy 5 ezer holdas gazdaságnak évente legalább 1000 ekefejre lenne szüksége, illetve 200 ezer fo­rintra, amit a rossz ekefe­jekkel együtt kidobhatna az ócskavasba. Az élelmesebb tsz (mint például a nyőgéri is) azon­ban vesz egy 3-as ekét. Az igaz, hogy ez 4980 forintba kerül, de ennek az ekének jó a feje (!) , ráadásul ez a jó fej csak 42 forintba ke­rül A gazdaság szerelőmű­helyében a két ,,effet” össze­kombinálják (600 forintnyi költséggel) és folyamatosan mehet a szántás, nem kell 5—6 holdanként a traktoro­soknak ekefejet cserélni. Hát, ugye, ez roppant egy­szerű. Kár, hogy az ekéket gyártó vállalatnál a gép­­konstruktőrök még nem tud­ják. (dávid) 3

Next