Vas Népe, 1970. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-28 / 74. szám

Cionista provokáció Amerikában Egy amerikai cionista szervezethez tartozó huligá­nok provokációs támadást intéztek a New Yorkban megrendezett­­Szovjetunió— 1970” szovjet fotókiállítás el­len. A provokátorok meg­rongálták a fényképeket, a színes diapozitívokat és cio­nista jelszavakat festettek a falakra. A kiállítás látogatói fel­háborodásukat fejezték fel a huligán akció miatt. A hivatalos látogatáson Iránban tartózkodó Podgornij szo­vjet államfő és az Iráni sah között megkezdődtek a tárgyalások a két országot érintő gazdasági és politikai kérdé­sekről. Képünkön: Podgornij (balról második) az iráni sah (jobbról a negyedik) tanács­adóikkal a tárgyalóasztal mellett. (Telefoto—AP— MTI—RS) 2 WASHINGTON A Washington Post pénte­ki jelentése szerint az ame­­rikai katonai vezetők meg akarnak akadályozni min­den olyan intézkedést, amely lelassítaná, vagy leállítaná az új rakétafegyverkezési programokat. A lap értesü­lése szerint a katonai veze­tők a Nemzetbiztonsági Ta­nács legutóbbi ülésén közöl­ték Nixon elnökkel: feltét­lenül szükségesnek tartják a Safeguard ellenrakéta-rend­­szer teljes kiépítését, illetve a jelenlegi offenzív rakéták felváltását több robbanófej­jel felszerelt, Minuteman—3 típusú rakétákkal, mielőtt bármiféle megállapodásra kerülne sor a nukleáris fegyverek korlátozását ille­tően. A lap úgy értesült, hogy Nixon elnök egyelőre nem nyilvánított véleményt a Pentagon fegyverkezési prog­ramjáról. A kérdés megvitatására azzal kapcsolatban került sor, hogy április közepén Bécsben folytatódnak a SALT-tárgyalások a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok között a stratégiai nuk­leáris fegyverek korlátozásá­ról. Rakéta Húsz politikai fogoly szabadon bocsátása Dominikában ötvennyolc órai fogság Után, csütörtökön késő este 20 politikai fogoly Mexikóba utazásával egyidőben szaba­don bocsátották Crowleyt, az Egyesült Államok Santo Do­­mingo-i nagykövetségének lé­giattaséját. A szabadon bocsá­tás az amerikai diplomatát elrabló szervezet elképzelé­seinek megfelelően történt több külföldi nagykövet kí­séretében a 20 politikai fo­goly elfoglalta helyét a San­to Domingo-i repülőtéren a külön erre a célra bérelt re­pülőgépen. Röviddel ezután Crowleyt elrablói gépkocsiba ültették, majd Santo Domin­go belvárosában hirtelen ki­tették. Crowley taxiba ült és azonnal az amerikai nagy­követségre sietett, ahonnan megérkezését telefonon kö­zölték a repülőtérrel. A kü­­löngép, fedélzetén a 20 po­litikai fogollyal megkapta az engedélyt a felszállásra és pénteken hajnalban megér­kezett Mexikóvárosba. Crowley, aki az amerikai nagykövetség jelentései sze­rint kielégítő állapotban van, sajtóértekezleten számolt be különös, de Latin-Ameriká­­ban az utóbbi időben már nem is annyira egyedülálló kalandjáról. Kijelentette, hogy elrablásakor szemét be­kötötték és bár támadóival hosszas beszélgetéseket foly­tatott, soha nem látta őket. Elmondotta, hogy fogvatartói főként az Egyesült Államok politikáját bírálták, hangoz­tatta viszont, hogy rendkívül udvariasan bántak vele és az ellátással sem volt semmi baj. „Ennek ellenére semmi kétségem nincs arról, hogy a legkisebb lelkiismeretfurda­­lás nélkül agyonlőttek volna ha a feltételeket nem telje­sítik” — mondotta. A Mexikóvárosba érkezett különrepülőgép utasai ugyan­csak rögtönzött sajtókonfe­renciát tartottak. Elmondot­ták, hogy négy baloldali kor­mányellenes csoportot kép­viselnek és újabb hasonló akciókat helyeztek kilátásba Szihanok-s párti tüntetések Kambodzsában Megalakult az olasz kormány Ha az új kambodzsai re­zsimnek nem lennének sú­lyos problémái, aligha ki­vette volna el ezt a lépést: nyugati hírügynökségek egy­behangzó jelentései szerint újra lezárták Phnom Penh repülőtereit. Vannak olyan jelek is, amelyek szerint a telefonösszeköttetéssel is problémák vannak. Azt, hogy a repülőterek lezárá­sát nagyon is komolyan ve­szik, a menetrendszerű saj­gon­­gép pilótája tanúsíthat­ja, akinek a kambodzsai ha­tóságok egyszerűen nem ad­tak leszállási engedélyt és Boeing 707-es típusú óriás­gépével, valamint Phnom Penh-be igyekvő utasaival kénytelen volt visszafordul­ni Saigon felé. Mivel minden új rendszer­­nek alapvető érdeke a sta­bilitás vagy annak lega­lábbis a látszata, a jelenlegi katonai ka­binetnek alighanem sú­lyos oka volt arra, hogy vállalja ezt a nemzet­közi helyzetet feltétlenül gyengítő lépést. A világ-visszhangra a fran­cia hírügynökség, az AFP fogalmazása a jellemző. Ez szerint „Kambodzsában valaminek történnie kel­lett”. .. Biztosat állítani még nem lehet, de komoly valószínű­sége van annak, hogy a re­­zsimet a Kompong Cham tartományban sorra kenit* Szihanuk-barát tüntetés kényszerítette erre a lé­pésre. Ahhoz, hogy ez a tüntetés megtörtént, két­ség nem férhet: maga a Phnom Penh-i rádió szá­molt be róla, természetesen felszólítva Kambodzsa né­pét, helyezkedjék szembe . Norodom Szihanukot élte­tőkkel. Ugyancsak az AFP jelen­­tette, hogy­ értesüléseik sze­rint Kambodzsa két észak­keleti tartománya bejelen­tette: kész minden módon támogatni Szihanuk herce­get, a minap puccsal elmoz­dított államfőt. Ezek a hí­rek érthetővé teszik az új kabinetnek a repülőterek le­zárásában kifejeződő nyug­talanságát. Ha ez a de­monstráció-sorozat elterjed, Szihanuk ellenfelei súlyos politikai vereség kockázatá­val néznek szembe. Eddig azt állították hatalom­átvé­telük általános helyeslésre talált a kambodzsai közle­­ményben. A legújabb jelen­­tések fényében ez az állí­tás enyhén szólva támad­­hatónak tűnik. A világ valamennyi na­gyobb hírügynöksége gyors, hírben jelentette, hogy más­fél hónapos, maratoni meg­beszélések után végre megalakult Olasz­ország kormánya. A ,,for­ró nyár”, a „forró ősz” és a nem kevésbé viha­ros tél ,,strand”, illetve „híd’-kormányai utál? tehát létrejött egy stabil­nak szánt kabinet. Csakhogy más a szándék és más a valóság, az előjelek meg éppen nem kedvezőek A Kumor-kormány újra négypárti, alapja tehát újra a „középbal’-koncepció. Ez a formula viszont túlságo­san sokszor bizonyult élet­képtelennek ahhoz, hogy re­­ményekre jogosítson. VAS NPPE Világesemények sorokban A hivatalos látogatáson Indonéziában tartózkodó Mirko Tepavac jugoszláv külügyminiszter pénteken kétórás eszmecserét folyta­tott indonéz kollegájával, Adam Malikkal. A Rudé Právo „A lenin­ izmus nemzetközi ereje” címmel cikket szentel Lenin születése 100. évfordulójának. A cikk szerzője hangsúlyoz­za: „Azokban az esetekben, amikor alkotó módon alkal­maztuk a lenini tanításokat, nagy sikereket értünk el. Amikor nem voltunk erre képesek, vagy elhajlottunk a leninizmustól, válságjelen­ségek támadtak és veszélybe kerültek a szocialista ered­mények. Pakisztán városaiban, ün­nepi gyűléseken, tudomá­nyos értekezleteken emlékez­nek meg a lenini évforduló­ról. Muzaffar professzor, pa­kisztáni közéleti személyiség és politikus, az ünnepsé­geket előkészítő bizottsághoz küldött üzenetében rámutat: „Lenin volt az az ember, aki a kelet népei számára lefek­tette a szabadsághoz vezető utat”. A kolumbiai Meta megye több mint ezer lakosa — munkások, parasztok, diákok — részt vettek a Lenin-év­­forduló alkalmából rendezett ünnepi gyűlésen. Ismeretlen telefonáló pén­teken arról értesítette egy Buenos Aires-ben működő hírügynökség kirendeltségét, hogy Waldemar Sanchez pa­raguayi konzult, — akit egy magát argentin felszabadítá­si frontnak nevező szervezet elrabolt — meggyilkolták, holttestét Buenos Aires kül­városában egy folyóba dob­ták. A rendőrség azonnal intézkedett: békaemberek ke­resik a megadott helyen a holttestet. . . Mint emlékezetes, az ar­­gentin kormány közötte, h­­gy nem engedik szabadon a paraguayi konzul szabad­­lábra helyezése fejében a két foglyot. Arra hivatkoztak, hogy az egyikük közönséges bűnöző, míg a másik isme­retlen helyen tartózkodik. A konzul elrablói több ízben intéztek felszólítást az arg­­entin hatóságokhoz, az utol­só ultimátum határideje ma­,­gyar idő szerint péntek dél­előtt járt le. __ ____­ ^ Mintegy 29 katonatisztet tartóztattak le pénteken összeesküvés gyanújával a chilei hatóságok. A rendőr­ség szóvivője szerint az összeesküvésben, amely áp­rilis elején akarta megdön­­teni Frei elnök kormányát, polgári személyek is részt vettek. A rendőrség további letartóztatásokra készül. A francia főváros postásai 24 órás sztrájkot tartanak szombaton, mivel elutasítot­ták a rövidebb munkahét iránti kérelmüket. Chicagóban 35 centiméter­nyi hó esett. Lezárták a vá­ros két fő repülőterét. Na­gyon sokan kénytelenek vol­tak az utakon hagyni gépko­csijukat. Sok körzetben meg­szakadt a telefon-összekötte­tés. j A kambodzsai puccs után Indokína széles és sok­oldalú összefüggéseiben elemzi a világs­ajtó a Szi­hanuk elnök puccsal­mönten,­ megdöntése után előállott helyzeteit Kambodzsában. A lapok rámutatna­k, hogy a fejlemények nem voltak vá­ratlanok. A brit kommunista párt lapja, a MORNING STAR kiemeli: „Szihanuk már pá­rizsi tartózkodása idején figyelmeztetett egy jobbol­dali, seml­egesség-ellenes kambodzsai puccs veszélyé­re. A puccsot különben nemcsak hogy üdvözölte a saigioni bábkormány, de ar­ról is szót ejtett, hogy titkos kapcsolatban állít az állam­csíny résztvevőivel”. „Ismerve az Egyesült Ál­lamok tevékenységét a tér­ségben, világosnak látszik, hogy a CI­A ismét keveri a bajt” — írja a lap, majd követeli, hogy az Egyesült Államok vonja kij­elanatait az egész délkelet-ázsiai térség­ből. A londoni GUARDIAN is leszögezi, hogy „a puccs nem érte teljesen meglepe­tésként Szihanukot” A lap ugyanakkor úgy véli, hogy ..Szihanuk sok értékes időt vesztegetett el, mert nem utazott rögtön haza az első aggasztó jelek után. Kétsé­ges, hogy egyáltalán vissza­térhet-e, mert hiszen már hónapok óta fokozatosan veszített hatalmából. Az pcsso-y kit­löknek lesendő idejük volt a tervezésre”. A TTMES nem tartja va­lószínűnek, hogy a puccs után nyomban hatalmi harc tör ki Kambodzsában, de lehetségesnek ítéli, hogy az ország a laoszi po­eák­iábo­­nihoz hasonló konfliktus felé halad. A DAILY TELEGRAPH szerint a jobboldali hata­lomátvétel „drasztikusan megvált­ozt­athatj­a az ese­mények menetét Délkelet-Ázsiia e szögletében. Laosz és Kambodzsa most minden eddiginél mélyebben bele­keveredhet a vietnami konf­liktusba”. „Azoknak, akik most Phom Penhban hatalomra jutottak, — írja egyik ve­zércikkében a LE MONDE, — feltétlenül számolniuk kell legalábbis a lakosság egy részével, melyet évek óta áthatottak a semlegesség tézisei, és a Washingtonnal szembeni bírálatok. Ha a helyzet kritikussá válik, az új rendszer nem támaszkod­hat kizárólag saját erőire. .Tanácsokért­ fog-e fordulni akkor az amerikaiakhoz, vagy például a thaiföldiek­hez? Az amerikaiak éppen akkor, amikor állítólag annyira kívánják csökken­teni tétjüket, még inkább bebonyolódhatnak egy csa­tatérbe, amelynek méretei szakadatlanul nőnek”. Már Szihanuk megdöntése előtt látták a kommentáto­rok, hogy valami készül Kambodzsában. A NOVO,TE VREMJA egy korábbi szé­nában ír erről. A lan ,,kü­lönösen veszélyesnek” ítéli meg Indokína idei tavaszát. Mint rámutat: „Washington bűne folytán a Párizsban zajló vietnami—amerikai tárgyalások zsákutcába ke­rültek a laoszi merit gyerek békés javaslatai körül pe­dig színfalak mögötti gya­nús mesterkedések bonta­koztak ki”. A laoszi helyz­et bővebb ismertetése után a lsp kommentátora aláhúzza, hogy „a laoszi és a viet­nami háború aggasztó mó­don kihat Komlo­dzseé­ra. Az ország ágb­ól evesz éve révé­­g szálka az amerikaiak szemé­ben s Washí­nk­eip minden módom arra töred­ezik, hogy Ka.ro b-sd‘zje,a t­i­óVanycziprit,se favori'eo nyjmvá iának m°g­­változtagáeá-a” A londoni THE tejvetes egyik legutóbbi cikkében hangoztatja: „Bármilyen Kambodzsán belüli fejlemé­nyek járultak is hozzá a válsághoz, a legfontosabb továbbra is az, hogy Kam­bodzsa ne sodródjék bele a vietnami háborúba”. A TIMES közli Len Non, az új kambodzsai mi­niszterelnök nyilatkozatát Azt állítja, hogy „nem kér amerikai segítséget”, és hogy „Szihanuk távollétében történt leváltásának célja éppen ’a semlegesség hely­reállítása’ volt”. Kambodzsa az ún. Nixon­­doktrina helyett ENSZ-akci­ót látna helyesebbnek, eset­leg „békefenntartó erőket is befogadna” — hangzik a nyilatkozatban. A francia sajtó igen bő terjedelemben, rendszerint első oldalon foglalkozik Kambodzsával. „A délkelet­­ázsiai helyzet brutális megrontása” — a LE FI­GARO beszámolójának cí­me. A lap kiemeli, hogy az új vezetők figyelmeztet­ték a jelenleg kíit földön tartózkodó Szihanukot, „a hadsereg készen áll” az ál­lamfő ..edesevog visszatéré­sével szemben”. A karáWH-t már idézett LE MONDE egy másik cik­kében hangsúlyozza: ..Karac­hodzíki ésm most a semleges­­ség a tét”. A lap szeml­ében emeli ki, hogy a párizsi ál­láspont. ..meg kell őrizni a seml­egesrévé­t” A szél­sőjob­boldali AU­­­RORE szerint már nemcsak a vietnami kérdés vár ren­dezésre — mégpedig világ­szinten, hanem egész Indo­kína pro­blémája. HozydfiQ- zi • tizenhat évet léptünk vissza”. A FTrt4PO nem mintin ki- 70—theik hogy a kamtvadzQ.qj jobboldalt az amerikai tit­kossnap,igAJa-(; irányította, amely már régen le akart Sz­ímolni Norodom Szilit­nukkal 1970. március 28. Szombat

Next