Vas Népe, 1970. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-19 / 220. szám

sziláv proletárjai, egyesüljetek AZ MSZMP VAS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A VAS MEGYEI TAIUÁCS LAPJA XV. évfolyam, 220. szám Ara­tO fillér 1970. szeptember 19. Szombat Vm titkár a kőszegi városi pártbizottság élén Az MSZMP kőszegi váro­si bizottsága tegnap ülést tartott, amelyen megjelent és felszól­alt Csonka György, a megyei pártbizottság osz­tály­vezetőj­e is. Az ülés meg­vitatta és elfogadta a vá­rosi pártbizottság pártérte­­kezleti beszámolóját. Ezt követően a megyei pártbi­zottság és a városi végrehaj­tó bizottság javaslatára — érdemeinek elismerése mel­lett — felmentették Steirich Antal elvtársat a városi pártbizottság titkári tiszte alól, egészségi állapota mi­att. Eddig végzett munkájá­ért az elismerést a pártbi­zottsági ülés jegyzőkönyv­ben is megörökítette. A to­vábbiakban a pártmunka más területén dolgozik majd. A pártbizottság a már em­lített pártszervek javaslatá­ra az ülésen Nagy Imre elvtársat, a megyei KISZ bizottság titkárát választot­ta meg a kőszegi városi pártbizottság titkárává. Több lesz a hómaród­ion az URH A télre készül a vasút és a posta Mint ismeretes, a kormány elfogadta azt az előterjesz­tést, amelynek célja a téli felkészülés javítása a köz­lekedés, a posta és a táv­közlés területén. A felkészüléssel kapcso­latban a KPM-ben utalnak az elmúlt télre, amely szo­katlanul korán és minden átmenet nélkül már decem­ber elsején megkezdődött, s a havazások és hófúvások rövid megszakításokkal feb­ruár második feléig tartot­tak. Szerencsére az elmúlt­hoz hasonló tél csak 16—20 évenként tapasztalható, s elegendő az ötévenként elő­forduló legrosszabb időjárás­ra felkészülni. A meglepe­tések elkerülésére azonban máris megkezdték az intéz­kedéseket. A MÁV mozdonyra sze­relhető hat hókotrót, öt ön­járó hófelszedőt, tíz univer­zális — seprő, hótoló — gépkocsit, és húsz gépko­csira szerelhető hótolólapot vásárol. A váltók és a vasúti kereszteződések jégteleníté­­sére pedig villany, gáz és hőlégsugaras olvasztóeszkö­zöket és vegyszereket sze­rez be. A posta 74 új gépkocsit állít forgalomba, hogy az esetleg előforduló vezeték­szakadásokat minél gyorsab­ban kijavíthassák. A közutak zavartalanabb forgalmát az útügyi szervek is újabb gépek munkába ál­­lításával kívánják fokozni. A jelenlegi — nagyjából megfelelő számú — 547 mo­toros hóeke csupán minősé­gi fejlesztést igényel, viszont több mint 150 százalékkal növelik a hómarógépek szá­mát, amely 59-ről 156-ra 1tő. (100 kilométer helyett egy gépre így csupán 40 kilomé­ter megtisztítandó út jut). A meglévő ötszáz fő-homok­­szóróvérvhez újabb harmin­cat vásárolnak. A különféle gépek beszer­zésével egyenrangú feladat a munka megszervezése, az információ gyors áramlásá­nak biztosítása a hírközlési hálózat kiépítése. Máris megszervezték az URH-kap­­csolatot a KPM Közúti Fő­osztálya és a közúti igazga­tóságok fontosabb szolgálati helyei között, s folyamat­ban van az URH-állomások felszerelése a legfontosabb munkagépekre és ellenőrző járművekre is. MAI S­AINT'NABOI! A jánosházi vár ! Ami új és ami régi a Fe­sécsitár ünnepre készül Silóznak Bajánsenyén. Fotó: Je. A cipőgyár őriszentpéteri üzemében már elkészült egy szalag, és megindult a próbaüzemelés. A nemrég fölvett lányok már nagyon szép felsőrészt készí­tenek. Fotó: Je. 24—25-én: A vérellátó szolgálat országos konferenciája m­egyénkben Szeptember 24—25-én or­szágos jelentőségű egész­ségügyi tanácskozás színhe­lye lesz a Vérellátó Szolgá­lat Vas megyei Alközpont­­ja. Az OVSZ Központi Ku­tató Intézete és a Magyar Vöröskereszt országos köz­pontja által szervezett két­napos továbbképző konfe­renciára az ország minden részéből jeles orvosok, donorszer­vezők érkeznek Szom­bathelyre. A kétnapos konferencia programjában több előadás hangzik el a véradó állo­mások munkájáról, a do­­norszervezés időszerű kér­déseiről, a különböző tár­sadalmi szervezetekben — gyárakban, falvakban, testü­letekben — végzett véradás tapasztalatairól és tovább­fejlesztéséről. A konferencia rész­tvevői ellátogatnak Sárvárra is, ahol a vár lovagtermében ünnepélyes keretek között találkoznak véradókkal Az előadásokat, vitákat és kerekasztal konferenciákat filmvetítések is segítik, így például: „Kultúrtörténeti emlékek és érdekességek a vérről és a vérátömlesztés­ről”­­ címmel, továbbá más szemléltető eszközök. Az előzetes tájékozta­tóhoz szerénytelenség nélkül hoz­zátehetjük, hogy nem véletlenül esett a választás az országos konferencia színhelyét illetően a Vas megyei alközpontra, hiszen mint ismeretes, ez az intézet munkájával s tudo­mányos szervezettségével nemzetközi egészségügyi szervezetek érdeklődését és elismerését is kivívta. - dr . „Zátonyakció“ a Rábán Megkezdték a Rába záto­nyainak eltávolítását a fo­lyó száz kilométeres Vas megyei szakaszán. Az oszt­rák Alpokban eredő folyó sok zátonyt épít hordalék­­anyagaiból természet alkotta tekervényes medrében. Iker­vár és Sárvár között máris egy akkora nem kívánatos kavics-zátonyt távolítottak el belőle melynek anyaga ezer lakás betonozásához elegendő. A következő ,,zá­tony-akcióra” Csákánydo­­roszló térségében kerül sor. A Nyugat-dunántúli Víz­­ügyi Igazgatóság tervei sze­rint a Rábát már ha­gyják természetes, vadrögényes medrében. Egyedül Sárvár­nál a közúti és vasúti híd közötti szakaszon hiszályoz­­zák. Az ottani­­óriáskanyar ugyanis erősen gátol­a az árhullámok levonulását. Elutazott Magyarországról a FAO küldöttség A múlt hét végén, s a hét első telepen éopi­onban telytasodott és itt is fejező­dött be a megyenév­ben is járt FAO küldöttség ma­gyarországi tan­uítvány útja. A Vasból Sopronba láto­gató nemzetközi összetételű kutatócsoport szombaton délután az Erdészeti és Fa­ipari Egyetemre látogatott el, ahol dr. Gál János rek­tor üdvözlő szavai után az egyetem vezetősége és a tan­székvezető tanárok társasá­gában a botanikus kertet, a tanszékeket és az egyete­mi könyvtárat látogatták meg. Vasárnap délelőtt a Ká­roly kilátó és a daloshegyi vörösfenyő kísérleti terület megtekintése szerepelt a műsoron, a délutáni órák­ban kulturális programra, egyéni időtöltésre, illetve a tómalmi demonstrációs ül­tetvények megtekintésére került sor. Ho­­nen és keed­den d­élelőtt angol nyelvű tudományos előadásokat hallgattak, magyar szerzők­től­ a vendégek az egye­temi KISZ házban, majd délután ugyanitt elkövetke­zett a záróülés is. Ez alkalommal a nemzet­­közi hírnevű tudományos intézeti igazgatók, profesz­­szorok és vezető kutatók a látottakhoz fűztek megjegy­zéseket. Különösen az er­­deifenyő magtermelő ültet­vényeket fenyegető veszély, a belterjesség elkerülésének problémája foglalkoztatta a tanácskozás résztvevőit A különböző országok, föld­részek szaktekintélyei a sa­ját idevágó gyakorlatukból hoztak fel példákat, mód­szereket. Fueralli úr a FAO római közrv­ratjának elnöke záró­szavában elismerően nyilat­kozott a majorgi k...-tők je­lentős eopamenyeiről. A záróm­ést vacsora kö­­vete, majd szerdán a““d­pr 7 ó-akrr Hodmnestre U'et­­ve P°s-ről haza idiatak a vetítíroi, az emlékezetes ta­nulmányairól. — fi — 200 palesztínai átállt... — Svoboda a nemzetiségekről — Géprablók ellen — Hogy ne rob­banjon a gázpalack — Halálos szerencsétlenség a zalaegerszegi tv-toronynál — Ülősztrájk

Next