Vas Népe, 1970. november (15. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-22 / 274. szám

2 Közös közlemény­ ­. S. Caglayangil török külügyminiszter magyarországi látogatásáról Peter Janóénak, a Magyar Népköztársaság külügymi­niszterének meghívására I­hsán Sabri Cagl­ayangi, a Török Köz­társaság külügy­minisztere 1970. november 17—21 között hivatalos lá­togatást tett Magyarorszá­gon. Látogatása során a magas rangú­ török vendéget fo­gadta Losonci Pál, az El­nöki Tanács elnöke és Focsk Jenő, a Minisztertanács el­nöke. A Török Köztársaság kül­ügyminisztere és kísérete Budapesten kívül látog­atást tett Szigetváron, Pécsett és Egerben, valamint a két nép közös történelmében neveze­tes más helyeken. Tudomá­nyos és­­műszaki intézmé­nyek meglátogatása során kiemelkedő eredményeket ismert meg, amelyeket Ma­gyarország gazdasági, társa­dalmi és kulturális téren ért el A tárgyalásokon részt vet­tek: Magyar létéről: Hollai Imre külügyminiszter-helyet­tes, Zágor György, a Ma­gyar Népköztársaság anka­rai nagykövete, dr. Pehr Imre, dr. Bányász Rezső és Matusek Tivadar, a külügy­minisztérium főosztályveze­tői, valamint más miniszté­riumok vezető munkatársai. Török részről: Ismail Soysal, a Török Köztársaság budapesti nagykövete, Ok­tay Iscen, Oktay Cambardes és Erdem Emer, a külügy­minisztérium f­őosztályveze­­tői. Az őszinteség, a szívélyes­ség és a kölcsönös megértés légkörében lefolyt tárgyalá­sok során a két miniszter eszmecserét folytatott a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről és áttekintette a számos területen kielégítően fejlődő török—magyar kap­csolatokat. A nemzetközi helyzetiről folytatott véleménycsere so­rán a felek kifejezték szi­lárd elhatározásukat, hogy továbbra is megtesznek min­den tőlük telhetőt a béke erősítéséért A két külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a béke és a világ biztonsága szem­pontjából rendkívül jelen­tős lenne a hatékony nem­zetközi ellenőrzéssel törté­nő, általános és teljes lesze­relésre vonatkozó egyez­mény megkötése. Ezért tá­mogatnak minden konstruk­tív lépést, amely ezt a célt elősegíteni hivatott. Kiemel­ték az atomsorompó egyez­mény nagy jelentőségét. To­vábbra is támogatják a le­szerelésre irányuló törekvé­seket. A miniszterek behatóan tanulmányozták az európai kérdéseket. Kiemelték az európai biztonság és együtt­működés problémái megol­dásának szükségességét. Megelégedéssel fogadták a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság kö­zött aláírt, valamint a Len­gyel Népköztá­­r­saság és a Német Szövetségi Köztársa­ság által parafált szerződé­seket, mint fontos lépéseket az európai enyhülés útján. Meggyőződésük, hogy e szerződéseit, valamint a fo­lyamatban lévő egyéb tár­gyalások pozitív eredményei, továbbá az érdekelt államok közötti érintkezések, kon­zultációk­ és tárgyalások je­lentős mértékben hozzájá­rulnak a feszültség csökken­tésé­hez, Európa biztonságá­hoz és az együttműködés kérdéseivel foglalkozó kon­ferencia, illetőleg ilyen ér­­tekez­letsoroza­t összehívásá­hoz. A miniszterek megvizsgál­ták a különböző nemzetkö­zi stonifikusokat is. Kifejezték aggodalmukat a köz­el-keleti helyzet miatt. Az elhúzódó konfliktus sú­lyos veszélyeket rejt magá­ban. Szükségesnek ítélik meg a tűzszüneti megálla­podás meghosszabbítását, va­lamint azt hogy Jarring nagykövet folytassa közve­títő tevékenységét. A Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának megfelelően az izraeli erők­nek ki kell vonulniuk a megszállt arab területekről. Az ugyancsak aggasztó délkelet-ázsiai helyzet kap­csán hangsúlyozták szilárd meggyőződésüket, hogy e konfliktust az 1954. évi gen­fi szerződések alapján, bé­késen és tárgyalások útján kell megoldani. Ihsan Safari Caglayangil tájékoztatta a magyar kül­ügyminisztert a legutóbbi ciprusi fejleményekről és megismételte Törökország őszülte kívánságát, hogy a konfliktusra békés megol­dást találjanak a sziget füg­getlensége alapján. A kétoldalú kapcsolatok vizsgálata során a két mi­niszter utalt e kapcsolatok történelmi alapjaira, őszin­te szándékuk, hogy további erőfeszítéseket tesznek a két fél számára kölcsönösen elő­nyös kapcsolatok fejleszté­sére. A felek egyetértettek ab­ban, hogy megerősítik gaz­dasági és kereskedelmi kap­csolataikat. Tanulmányozzák a gazdasági kapcsolatok fej­lesztésének új lehetőségeit, hogy ösztönözzék az ipari együttműködés különböző formáit, ezen belül közös vállalkozások létrejöttét. A felek erő­feszi fejeket tesznek a kulturális kapcso­latok fejlesztésére. A miniszterek nagy meg­elégedéssel nyilatkoztak a látogatás eredményeiről: tö­rök külügyminiszter első íz­ben látogatott a Magyar Nép­köztársaságba. A látogatás a két ország közötti bánáti kapcsolatok fejlesztésének új, fontos szakasza. Törökország külügyminisz­tere a maga és küldöttsége nevében őszinte köszönetét fejezte ki a meleg fogadta­tásért és a szívélyes vendég­látásért, amelyben magyar­­országi tartózkodásuk során részesültek. Süleyman Demine­ minisz­terelnök nevében a Török Köztársaság külügyminiszte­re hivatalos törökországi lá­togatásra hívta meg Fock Jenőt, a Minisztertanács el­nökét Ihsan Sabri Caglayan­gil ugyancsak meghívta Tö­rökországba Péten János külügyminisztert. A meghí­vásokat örömmel elfogadták. Időpontjukat a későbbiek­ben diplomáciai úton állapít­ják meg. Légiprovokáció a VDK ellen November 21-én a VDK Néphadseregének Főparancs­noksága közleményt adott ki arról a súlyos légiprovo­ká­­cióról, amelyet amerikai lé­­gikötelékek követtek el szombaton hajnaliban. A közlemény szerint több amerikai légi­kötelék meg­sértette a VDK légterét, s behatolt Haiphong, Guang Ning, Ha Taj és Hoa Binh körzetébe. Az amerikai gé­pek provokációs támadást intéztek több lakott helység ellen és veszteségeket ok­oz­­tak a polgári lakosságnak. A támadás az amerikai pi­lóták egyik fogolytáborát is érte, s közülük többet meg­sebesített. A légvédelmi egységek és a helyi lakosság önvédelmi alakulatai határozottan visz­­sza­vágtak az agressziómnak: lelőtték az ellenség három sugárhajtású gépét és egy helikopterét s többet meg­rongáltak a támadó gépek­ közül. A Vietnami Néphadsereg Főparancsnoksága szigorúan figyelmezteti az amerikai imperialistáikat — írja a közlemény —, hogy a leg­súlyosabb háborús cseleke­detet követik el, amely a VDK biztonságát és szuve­renitását érinti. ★ Köves Tibor, az MTI tu­dósítója jelenti: A Pentagon szóvivője szombaton hajnalban beis­merte, hogy az amerikai lé­gierő egységei Da Nangról kiindulva bombatámadást hajtottak végre a VDK el­len. Laird hadügyminisz­ter rövid nyilatkozatban ,,korlátozott időtartamúnak” minősítette a VDK bombá­zásának felújtását és „vé­dekező reagálásnak” nevez­te a VDK ellen elkövetett újabb légi agressziót. Jól tájékozott washingto­ni források szerint Nixon elnök személyesen adott felhatalmaz­ást a támadás végrehajtására. William Fulfarigh­t szená­tor szombat régigéli rövid nyilatkozatában­­kijele­ntet­­te: Erősen kétlem, hogy Észak-Vietnam bombázása megrövidíti a háborút. Nyil­vánvaló, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. Vajon miként egyeztethető össze ez az újabb akció csapata­inknak Dél-Vietnamiból va­ló kivonásával?, — tette fel a kérdést Fulbright szená­tor. Újabb hírek a Lunohod-ról Hável József, az MTI moszkvai tudósítója jelenti: Jóllehet a három méter hosszú holdautó sebessége lényegesen kisebb mint a földön gyalogló emberé, (na­gyobb gyorsaságra a holdvi­szonyok közepette nincs is szüksége) egyre szaporodik azoknak a barázdáknak a száma, amelyeket a holdjár­mű kerekei hagynak maguk után földünk örök kísérőjé­nek felszínén. Az eltelt három munkanap során a holdjármű nemcsak tudományos tevékenységből, hanem terep­járásból is kitű­nőre vizsgázott. Sikeresen megmászta az emelkedőket, ügyesen kikerülte a krátere­ket, az egész berendezés va­lamennyi alkatrésze kifogás­talanul működött, nem volt szükség arra, hogy a földi irányító központ munkába állítsa a szerkezet valame­lyik tartalék-berendezését. Magától értetődően a Lu­­nohoda 1 kitűnő úti eredmé­nyeiben a földi irányító köz­pontban tevékenykedő „hold­sofőrök” jó munkája is ben­ne van. A terepet tv-kép­ernyőn figyelő irányítóknak rendkívül pontosan kell fel­mérniük a váratlanul elő­bukkanó emelkedők vagy lejtők százalékos arányét. Ha az irányító központ mun­katársa tévesen ítélné meg a jelentkező akadályt, ez azt jelentené, hogy feleslegesen megnövelné a holdkocsi ma­nőverezéseit, s ennek meg­felelően indokolatlanul emel­né a Lunohoda 1 mozgásá­hoz szükséges idő és energia ráfordítást. Világtükör­ eik­ elnek az indiai ál­lamok kormányzóinak évi konferenciáján hangsúlyozta annak szükségességét, hogy sikeresen valósítsák meg az ország gazdasági fejlesztését célzó negyedik­ ötéves ter­vet, számolják fel a sze­génység és a munkanélküli­ség súlyos gondját. Igen fontos feladatnak minősítet­te a mezőgazdaság átszer­vezési programjának gya­korlati megvalósítását, az ország további iparosítását, a nép életszínvonalénak eme­lését Az indiai köztársasági el­nök szólt India békepoliti­kájáról, majd beszámolt a Szovjetunióiban és más szo­cialista országokban tett látogatásáról. Kiemelte, hogy e látogatások hozzájárultak annak az őszinte barátság­nak a szilárdításához, amely Indiát ezekhez az államok­hoz fűzi. n Kairó (MTI MBNA) Horst Solle, a Német De­mokratikus Köztársaság kül­gazdasági minisztere vasár­nap Kairóba érkezik, hogy részt vegyen az Egyesült Arab Köztársaság és a Né­met Demokratikus Köztár­saság gazdasági együttmű­ködési vegyesbizottságának hétfőn kezdődő ötnapos ülésszakán. ■ Szófia (MTI) A bolgár fővárosban ta­nácskozást tartottak a Köl­csönös Gazdasági Segítség Tanácsa tagországaiban mű­ködő pénzintézetek vezető képviselői. Kicserélték véleményüket a legfontosabb tőkés valu­ták helyzetéről, majd a köl­csönös megértés és együtt­működés szellemében egyéb kérdésekről tárgyaltak. ■ Gon Hét új koleraesetet jelen­tettek az , izraeliek által megszállt gázai övezetből szombaton. Kedd óta össze­sen 32 személy betegedett meg kolerában a Paleszti­nai menekülttáborok lakói közül. ■ Bangkok Az 1970-as népszámlálás adatai szerint Thaiföld la­kossága 34 152 ezer fő. Az elmúlt 10 évben közel 10 millióval nőtt a lakosság száma. VAS NÉPE A szomszédos országok lapjaiból Volksstimme Kreisky és a hadsereg. A szakértői vizsgálatok fényé­ben más megvilágításba ke­rült a kormány hadsereg­­ügyi reformtervezete — mondotta dr. Bruno Kreisky ka­ncelllár. Hozzátette, hogy a reformjavaslathoz néhány kiegészítő rendelkezést nyújt be, s ezek a lényeget (már­mint a katonai szolgálat 9 hónapról hat hónapra való csökkentését) illetően dön­tő fontosságúak lesznek. Felte­hető, hogy a kancellár en­gedményeket tesz a néppárti és a szabadságpárti milita­ristáknak. A honvédelmi költségvetés a most előterjesztett 1971. évi adatok szerint megdönti az eddigi rekordot, eléri a 4556 millió schil­linget. Az eddig legmagasabb költség­vetési összeg (a honvéd­elmi tárca számára) 4391 millió schilling volt 1970-ben. Fémmunkások bérkövete­lésével foglalkozik immár harmadszor a Fémipari szak­szervezetiek vezetősége, mi­vel követelései­ket a váll­lala­­lataik visszautasították. Tíz százalékos növelést kértek a tényleges, tizenöt százalé­kos emelést a kollektív szer­ződ­éses bérek javítására. Ezzel szemben a vállalatok még most is csak 6,5 illet­ve 6 százalékos emelést haj­landók teljesíteni. Martha Hanser közismert tévé-bemondónő súlyos autó­baleset következtében élet­veszélyes sérüléseket szen­vedett. A 35 éves bemondó­nő a jelentések szerint kis­sé italos álla­potban vezette­­gépkocsiját a bécs—penzingi Linzerstrasse felé, amikor elvesztette uralmát a gépko­csi fölött, átfutott a­z úttest, másik oldalára, s összeüt­között egy szemközt haladó gépkocsival. Útiitársa, kisebb Hans Orse­lies ismét kiüté­ses vereséget szenvedett a bé­csi Stad­tshalle közönsége ellőtt Stadthafl­e közönsége előtt Ralf Charles angol profi­­ökflöa Steft. A 12. menetig pontozásos győzelemre álló Orecilics néhány másodper­cig fedezetlenül hagyta ar­cát, s az angol versenyző le­terítette. A muraszombati hetilap legutóbbi száma hosszabb cikkben foglalkozik a mező­­gazdasági szövetkezetek gondjaival. „Egységes mező­gazdasági politika — csak papíron?” című cikkében a lendvai földművesszövetke­zetek kommunistáinak vitá­jához fűz megjegyzéseket. A vitában éles bírálat érte a Frekmurec nevű szövetke­zetet, amely „széleskörű munkatervet rögzített alap­okmányában, a valóságban azonban csak­ állatfelvásár­­lással és kereskedelemmel foglalkozik, s ezzel zűrza­vart okoz a piacon.” Megál­lapították, hogy egységes ag­rárpolitika nélkül lehetetlen a körzet egészséges fejleszté­se. — Szlovéniában legmaga­sabb az átlagjövedelem cí­mű cikkében azt írja a lap, hogy a köztársaság 1364 di­nárral az élen áll, az utolsó helyre pedig Macedónia ke­rült 977 dináros átlagkere­settel.­­ A Szlovénia ma­gyarlakta területein nagy népszerűségnek örvendő Déryné Színház vendégsze­repléséről hosszabb cikket közöl a Néplap. Ebben vá­laszol a goricákói magyarok­nak, miért nem láthatták a színház vendégjátékát. A cikk azt javasolja, hogy idő­ben szervezzék meg a láto­gatásokat, illetve jelezzék az igényeket . Szombathelyi, muraszombati és jennersdor­­fi (Ausztria) énekkarok adt­­a­k hangversenyt Murska Sobotán. Az egész estét be­töltő hangversenyről képes tudósítás jelent meg az új­ságban. „ Szomszédaink ír­ják című rovatában ,Nem­zetiségi politika Vas megyé­ben” címmel részleteket kö­zöl a lap Kovács Antal, az MSZMP Vas megyei bizott­sága első titkárának a me­gyei pártértekezleten, elhang­zott beszédéből. NÉPÚJSÁG Ceausescu befejezte Hivatalos bulgáriai láto­gatásának befejeztével szom­baton délelőtt hazautazott Szófiából a román párt- és kormányküldöttség amely Nicolae Ceausescunak, a Ro­mán Kommunista Párt fő­titkárának, a Román Szoci­alista Köztársaság államta­nácsa elnökének vezetésével négy napig tartózkodott Bulgáriában, s aláírta a két ország újabb barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződését. A delegációt a bulgár fő­város repülőterén Todor Zsivkov, valamint a bolgár párt és állam más vezetői búcsúztatták. (Képünkön Todor Zsivkov és Ceausescu a tárgyalások alkalmával rendezett fogadáson.) 1970. november 22. Vasárnap

Next