Vas Népe, 1971. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-20 / 92. szám

Az arab köztársaságok szövetsége új helyzetet teremt Közel-Keleten Egy nap a külpolitikában A bolgár fővárosban m­a nyílik meg a BKP tizedik kongresszusa: a nagy érdeklődéssel várt eseményre mint­egy 80 testvérpárt küldött delegációt. A szombaton megalakított arab államszövetség új helyzetet teremt Közel-Keleten. Nimeri szudáni elnök ki­jelentette, hogy Szudán is csatlakozni kíván későbbi idő­pontban a szövetséghez. Az USA-ból hazatért Barzel nyilatkozata után élénk Vita támadt bonni politikai körökben. Brandt nem fogad­ta a CDU-politikust, aki be akart számolni amerikai út­járól a kancellárnak. A kelet-pakisztáni helyzet továbbra is zavarosnak lát­szik, de valószínű, hogy Rahman sejket börtönben vagy kórházban tartják fogva. Amerikai bombázók hétfőn ismét támadták a VDK területét. landó találkozni Barrel-lel, ha ez az ügy érdekét szol­gálja, vagy ha Barrel-nak valamiféle új, konstruktív ja­vaslata lenne, — mondotta Ahlers. A szóvivő, kérdésekre vá­laszolva végül aláhúzta: Brandt nyilatkozata nem jelenti, hogy a nyugat-ber­lini kérdésben az álláspon­tok már közeledtek volna. Semmiképpen sem lehet azonban válságról beszélni a négyhatalmi tárgyalásokkal kapcsolatban. Ma nyílik a bolgár pártkongresszus Ambrus István és Nagy Károly,­­ az MTI tudósítói jelentik: Kedden reggel Szófiában összeül a Bolgár Kommunis­ta Párt X. kongresszusa. Ez a tanácskozás kivételes je­lentőségű esemény az ország és a nemzetközi munkásmoz­galom szempontjából. Külö­nösen, mivel ünnepi, X. kongresszusról van szó, amely látványos eredményeket ösz­­szegezhet és a magasan fej­lett szocialista társadalom építését illetően útmutatásai­val jó időre irányadó és meghatározó szerepű lesz a bolgár nép életében. A X. kongresszus ünnepi jellegét fokozza, hogy nyolc évtized bolgár munkásmoz­galmának harcáról és győ­zelmeiről adhat számot; a Dimitar Blagoev által 1891- ben alapított munkáspárt ugyanis szinte kezdetétől fogva az­­osztályharc talaján állt, a proletárdiktatúráért küzdő, forradalmi párt volt. Jubileumi a kongresszus ab­ból a szempontból is, hogy éppen 15 éve — 1956 áprili­sában — tartotta a központi bizottság történelmi jelentő­ségű plénumát, amely a sze­mélyi kultuszt felszámolva, megszabta a párt ma is ér­vényes új irányvonalát, és elindította Bulgáriát a kor­szerű gazdasági fejlődés út­ján. Az arab államszövetség visszhangja A szeptember elsejére ki­tűzött népszavazás előtt a tagállamok megfelelő politi­kai és állami szervei ratifi­kálják azt a megállapodást, amelyet szombaton írt alá Benghaziban Szadat egyipto­mi, Kadhafi líbiai és Asszad szíriai elnök az Arab Köztár­saságok Szövetségének létre­hozásáról. E rendelkezés ér­telmében szerdán Szadat el­nökletével összeül az Arab Szocialista Unió legfelső vég­rehajtó bizottsága, majd a következő héten az ASzU központi bizottsága tart ülést ugyancsak Szadat elnökleté­­vel. Ezt követően összehív­ják az ASzU rendkívüli nem­zeti kongresszusát. Állami szinten a kormány és nem­zetgyűlés hagyja jóvá az arab államszövetség megalapítását, illetve az EAK csatlakozását. A kormány kedden foglal állást ez ügyben. Az Al Ah­­ram úgy értesült, hogy az EAK nevét valószínűleg Egyiptomi Arab Köztársaság­ra változtatják. Ugyancsak az Al Ahram közli, hogy az ál­lamszövetség tagállamai meg­őrzik ENSZ-tagságukat. A közel-keleti helyzet je­lenleg igen súlyos, mert Iz­rael folytatja agressziós ak­cióit az arab államok ellen és nem titkolja terjeszkedési terveit — hangsúlyozta Mah­mud Riad, az Egyesült Arab Köztársaság miniszterelnök­helyettese és külügyminiszte­re Jevgenyij Popovnak, a TASZSZ munkatársának adott nyilatkozatában. Nagyra értékeljük, hogy a Szovjetunió sürgeti a cionista agresszió beszüntetését és az izraeli csapatok kivonását az összes arab területekről — jelentette ki Riad. Fő célunk, hogy Izrael ki­vonuljon az arab területek­ről. A Szuezi-csatorna meg­nyitására vonatkozó indítvá­nyunk a nemzetközi hajózás normalizálására irányuló konstruktív javaslatunk, — mondotta. Vaszfi Teli jordániai mi­niszterelnök üdvözölte az arab államszövetség megalakulá­sát. Üdvözlő üzenetében a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az államszövetség ha­tározott válasz az izraeli ag­resszióra. Bár vannak bizo­nyos nézeteltérések Jordánia és az államszövetség egyes tagjai között, a nézeteltéré­sek idővel megoldódnak, az államszövetség viszont meg­marad. Irakban hivatalosan még nem kommentálták az állam­­szövetség megalakulásáról szóló bejelentést. Az izraeli kormány vasár­nap ülést tartott. A Reuter hírügynökség je­lentése szerint az izraeli kor­mány foglalkozott az új arab államszövetség kérdésével is. Brandt nyilatkozott Nyuga­t-Berlinről Conrad Adlers, a bonni kormány szóvivője hétfőn Brandt kancellár nevében nyilatkozatot tett. A négy nagyhatalom nagykövetei­nek legutóbbi találkozója és a szovjet javaslatoknak a Ziczie Warszawy által tör­tént nyilvánosságra hozása után nincs ok borúlátásra a nyugat-berlini kérdésben, — mondotta Adlers. Brandt véleménye szerint „a szovjet javaslatok pozi­tív elemeket is tartalmaz­nak” s a kancellár úgy látja, hogy „minden tárgyaló fél, beleértve a Szovjetuniót is, érdekelt európai modus vi­vendi létrejöttében és a nyu­­­gat-berlini megegyezésben”. A megegyezésig minden­esetre még hosszú út vezet, — hangoztatta Ahlers. Ép­pen ezért sajnálatos, hogy a bonni ellenzék célzatos pesszimizmust terjeszt, ho­lott az ellenzéknek is érde­keltnek kellene lennie egy kielégítő megoldásban. A CDU CSU vezetői Brandt véleménye szerint­­ a kül­politikát arra igyekeznek fel­használni, hogy belpolitikai harcokat kezdeményezhesse­nek, s hogy felhasználhassák saját belső ellentéteiknél a kancellárjelölt kiválasztá­sában. Brandt azonban nem kíván beleavatkozni a CDU —CSU belső vitáiba­n, mondotta. Adlers azután kijelentet­te, hogy miért nem fogadta a kancellár Barzelt, a CDU— CSU parlamenti frakciójá­nak elnökét az Egyesült Ál­lamokból való hazatérése után. Barzel New York-i be­széde után, amelyben élesen támadta Bonn „keleti politi­káját”, Brandt nem sok le­hetőséget lát együttműködés­re. A kancellár azonban hat- Tolsztyikov visszaérkezett inába Peking (TASZSZ) L. F. N­­­yicsov, a Szovjetunió kül­­ügyminiszterhelyettese, a ha­tárkérdések rendezésével fog­lalkozó szovjet—kínai tár­gyalásokon résztvevő szov­jet küldöttség vezetője és V. Sz. Tolsztyikov, a Szov­jetunió pekingi nagykövete hétfőn visszaérkezett Pe­­kingbe Moszkvából, ahol részt vett az SZKP XXIV. kongresszusának munkájá­ban. A szovjet kormányküldött­ség vezetőjét Csiao Kuan­­han külügyminiszterhelyet­tes, a határkérdések rende­zésével foglalkozó szovjet­­kínai tárgyalásokon részvevő kínai kormányküldöttség ve­zetője, Csaj Cseng-ven, a kínai kormányküldöttség he­lyettes vezetője és más hiva­talos személyiségek fogadták a pekingi repülőtéren. (MTI)­ Hágában megnyílt a Közös Piac országai külügyminisz­tereinek tanácskozása. Képünkön Joseph Luns (jobb­oldalt) Hollandia külügyminisztere Geeffrey Rippon an­gol miniszterrel, aki Angliának a Közös Piachoz való csatlakozásával kapcsolatos tárgyalásokat vezeti. (Telefoto —AP—MTI—RS) Menekült­áradat Kelet-Pakisztánból Kelet-Pakisztán kormány­zója és katonai adminisztrá­tora vasárnap felszólította az országrész „patriótáit” hogy nyújtsanak segítséget a had­seregnek a törvényesség és a rend helyreállításában. A kormányzó, Tikka Khan al­tábornagy, egyben óva intet­te a daccai rádió hullám­hosszán a lakosságot, hogy ne támogassa a „gonosztevő­ket” máskülönben a katona­ság akciói következtében ár­tatlanok is szenvedni fognak. Az AP hírügynökség egy másik híre szerint Mudzsi­­bur Rahman sejket, az Ava­b­i Liga vezérét, akit a nyu­gat-pakisztáni hadsereg ka­tonai akciója után letartóz­tatták, először Rawalpindi­­ben a katonai poliklinikán részesítették „orvosi kezelés­­ben” azután börtönbe szállí­tották. A kelet-pakisztáni hadmű­veletekről továbbra is ellent­mondó jelentések érkeznek. A Reuter iroda új-delhi tu­dósítója szerint offenzíva fo­lyik. Szemtanúkra hivatkoz­va a Reuter azt állítja, hogy az előrenyomuló nyugat-pa­­kisztáni erők egész falvakat gyújtanak fel. Az Indiába átmenekült kelet-pakisztáni­ak számát az indiaik 125 ezerre becsülik. Londoni jelentés szerint vasárnap a Trafalgar Squ­­are-en 6000 kelet-pakisztáni tüntetett a „Bangla­desh” ideiglenes kormánya támoga­tásának jegyében. (AP, Reu­ter) Elnökválasztás Asztriában Április 25-én ötmillió osztrák szavazó járul az ur­nák elé, hogy újabb hatesz­tendős időszakra megválasz­­sza a köztársaság elnökét. Két jelölt küzd Ausztria leg­magasabb közjogi méltósá­gáért Az egyik a szociálde­mokrata Franz Jonas, a több mint hetven esztendős jelen­legi köztársasági elnök. A másik az ellenzékben levő néppárt (ÖVP) nevében in­duló Kurt Waldheim volt külügyminiszter. Közvetlen politikai jelentőségét tekint­ve az elnökválasztás ered­ménye nem lesz azonnali ha­tással az osztrák politikára — noha az alkotmány sze­rint a köztársasági elnök­nek meglehetősen nagy ha­tásköre van. Ez a széles hatáskör azon­ban a gyakorlatban igen ke­véssé érvényesül: az oszt­rák köztársasági elnök az esetek elsöprő többségében egyfelől aláveti magát párt­ja akaratának, másfelől a hivatalban levő kormány kí­vánságainak és javaslatai­nak. Az eddigi helyzetben en­nek a kettős kötöttségnek volt egy bizonyos logikája. Renner, Körner és Schärf esetében, akik Jonas elődei és hozzá hasonlóan szociál­demokraták voltak , a kor­mány elnöke mindig a má­sik párthoz,­­ a néppárthoz tartozott. Így olyan hallgató­lagos egyensúly alakult ki, amelynek értelmében nép­párti kancellár kormány­zott, s az első közjogi mél­tóság a szociáldemokraták kezében volt. Ez a helyzet most megvál­tozott: Ausztria élén Kreisky személyében szociáldemok­rata kancellár áll, aki a par­lamentben egy sor kérdés­ben kemény harcot vív a rendkívül erős néppárti el­lenzékkel. Így most az „egyensúly” hagyománya in­kább a néppárti jelöltnek kedvez. Waldheim mellett szól az is, hogy 20 évvel fia­talabb Jónásnál és hogy a nemzetközi politika porond­ján rendkívül járatos. Ez valóban így van. Már 1948- ban párizsi követ volt, majd különböző diplomáciai posz­tok betöltése után az oszt­rák ENSZ-misszió élére és végül Klaus kormányában a külügyminiszteri székbe került. Figyelembe véve azonban a köztársasági elnök tény­leges hatáskörét, a diplo­máciai tapasztalat aligha esik majd különösebb súly­­lyal latba a választásokon. Annál komolyabbnak látsza­nak azok a tényezők, ame­lyek Jonas újjáválasztása mellett szólnak. A tapaszta­lat azt mutatja: ha egy hi­vatalban levő államelnök új­ra indul a választásokon, eleve kedvezőbb pozícióban van. Egy másik fontos té­nyező az ellenzéki néppárt megosztottsága és a párton belüli hatalmi harcok. Jel­lemző, hogy Waldhein af­féle kompromisszumos je­lölt, hivatalosan nem is tag­ja a néppártnak; diploma­ta-értelmiségi karaktere aligha vonzza különösebben a néppárt paraszti választó­tömegeit. Jonas viszont „a nép embere”, Ausztria első munkássorból származó köz­­társasági elnöke. Az osztrák politika — és az európai politika — szem­pontjából is az elnökválasz­tás igazi jelentősége közve­tett. Kreisky, aki számos bel­politikai kérdésben csak ne­hezen tudja megvalósítani elgondolásait a néppárt ob­­strukciója miatt, március ele­jén azzal fenyegetőzött: új válaszásokat ír ki, amennyi­ben az ellenzék továbbra is akadályozza munkáját. Eb­ből a szempontból az elnök­­választás afféle politikai szeizmográf szerepét játssza. Ha Jonas elsöprő többség­gel kerül újra az államelnö­ki székbe, nagy a valószínű­sége annak, hogy Kreisky új választások mellett dönt. Waldheim sikere, vagy na­gyon „kicentizett” Jonas­­győzelem esetén a szociálde­mokrata kancellár aligha­nem tartózkodni fog egy kalandosnak ígérkező Vá­lasztástól. —ime G­yorsu­l­att a nagyvanyu­ói Londonban hétfőn délután ismét összeült az alsóház a tíznapos húsvéti szünet után. A Westminsteri palota fölött viharfelhők gyülekeznek: összecsapás várható a kor­­mány és a munkáspárti el­lenzék között a dél-afrikai feg­y­v­erv­á­sárlások újabb sza­kasza miatt. Hétfőn a Kremlben tár­gyalásra került sor Alekszej Koszigin szovjet és Ahti Kar­­jalainen finn­ miniszterelnök között. A barátság és kölcsönös megértés légkörében megtar­tott tárgyaláson részletes vé­leménycserére került sor a két ország jószomszédi viszo­nyának további szilárdításá­ról. Nimeri vezérőrnagy, a szu­dáni forradalmi parancsnoki tanács elnöke hétfőn a Kék Nílus tartománybeli Ro­szie­­resz­ben kijelentette: Szudán csatlakozik az arab köztár­saságok szövetségéhez, mi­helyt­t befejezik a munkát az új alkotmány fölött és szilárd népi­ intézményeket hoznak létre.” A stockholmi rendőrfőka­pitányság épületében megtar­tott előzetes eljárás során az államügyész indítványára a Rolovics nagykövet elleni merénylet előkészítésével gyanúsított Marinko Lernót (43 éves) és Szitaniszlav Mili­­csevicset (21) április 30-ig előzetes letartóztatásba he­lyezték. A svájci Lausann­e-ban megkezdődött Alfred Frau­­ersknecht mérnök pere, akit hazaárulással és katonai tit­kok kiszolgáltatásával vádol­nak, mert két évvel ezelőtt átadta az izraelieknek a leg­­­­újabb típusú francia terve­zésű Mirage vadászgép haj­tóművének tervrajzait dr. Sinka Stevens minisz­­t­erelnök hétfőn Sierra Leo­nét köztársasággá nyilvání­totta, közvetlenül azután, hogy a parlament 53 szava­zattal tíz ellenében jóvá­hagyta az alkotmány módosí­tását. ★ Hétfőn a szovjet főváros magyar mintabemutató ter­mében megnyílt az Elektro­­impex kiállítása. A bemutatóról Nagy Imre kereskedelmi igazgató tájé­koztatta az újságírókat. El­mondotta, hogy az elektro­­impex vállalatot több mint két évtized hagyományai fű­zik a szovjet felhasználók­hoz.­★ A NATO hivatalosa­n kö­zölte, hogy április 28-a és május 1-e között öt ország hajói és repülőgépei részvé­telével nagyszabású földközi tengeri hadgyakorlatot tart. A hadgyakorlatokban, ame­lyek fedőneve „Dawn Patrol” („Hajnali őrjárat”), az Egye­sült Államok, Nagy-Britan­­nia, Görögország, Olaszor­szág és Törökország flotta­egységei, illetve gépei vesz­nek részt­ ★ A Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság Romániá­ban tartózkodó katonai kül­döttsége Odzin U-nak, a Ko­reai Munkáspárt politikai bizottsága tagjának, a köz­ponti bizottság titkárának, a hadsereg politikai főcsoport­főnökének vezetésével vasár­nap látogatást tett Ion Kom­tárnál, a tomnán fegyveres erők miniszterénél. ★ John Lindsay New York-i polgármester bejelentette, hogy május 1-től 3800 városi alkalmazottat elbocsátanak, elsősorban a egészségügyi és kulturális ikon dolgozók kö­zül. Csökkentik a nyári idénymunkások létszámát is. * ★ ★ ■k ★ Újabb bombázás a VDK ellen Egy amerikai katonai szó­vivő Saigonban bejelentette, hogy az amerikai légierő va­­dá­szbombázói hétfőn raké­tákkal támadták a VDK te­rületét a demilitarizált öve­zettől 65 kilométerrel észak­ra. Más amerikai vadász­­bombázók laoszi területeket lőttek rakétákkal, míg a B— 52-es nehéz bombázók szintén Laosz területét támadták hét­főn több hullámon. A saigoni alakulatoknak a dél-vietnami Sha U völgy­ben indított hadműveletében amerikai egységek is részt­­vesznek­­, tűnik ki a Sai­gonban tett hivatalos beje­lentésekből. Az amerikaiak felderítő repülőgépekkel ej­tőernyősökkel és gyalogság­gal vesznek részt a hadmű­veletben. (UPI) A Saigon­ amerikai katonai parancsnokság egy szóvivője hétfői beszámolójában kö­zölte, hogy az amerikai csa­patok egy hónap leforgása alatt legnagyobb veszteségü­ket szenvedtek el a hét vé­gén ötórás harcban a dél­vietnami Tay Ninh tarto­mányban. A hazafias erők rajtaütésszerű támadást in­téz­­ek a légiúton szállított 1. amerikai, hadosztály egy konvoja ellen. A­­ támadók ötórás harc után visszavonul­tak. A szóvivő közölte továb­bá azt is, hogy Saigontól hetven kilométernyire észak­keletre Long Khanh tarto­mányban, a felszabadító had­sereg légvédelmi tüzérsége lelőtte az amerikaik egy megfigyelő helikopterét. Hétfőn hajnalban a kam­bodzsai szabadságharcosok nagy támadást intéztek két kambodzsai kormányzászlóalj ellen a stratégiai fontosságú Pich Nil szorosban. A kam­bodzsai főparancsnokság szó­vivőjének közlése szerint i­7 eső támadás éjfélkor kezdő­dött a szoros északi bejára­tánál és éjfél után két óráig tartott. ------- -2 VAS NÉPE 1971. április 20. Keddj

Next