Vas Népe, 1982. május (27. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-29 / 124. szám

KÖNYVHETI TŰNŐDÉS Egy hirdetésen tűnődöm: „Könyvet is az ÁFÉSZ- ban vásároljon!” A hirdetés kiválaszt az embermilliók sokaságából engem, aki olvasom, s feltételezi rólam, belém szuggerálja, hogy már eddig is mindent az ÁFÉSZ-ban szereztem be a konyhámra, a kiskertem­be, a házamba, a lakásomba, most már csak egy van hátra: a könyv. A hirdetés fölszólítását végigértel­meztem, a többi már az én dolgom: ő már igazán megtette minden kötelességét, többet nem tehet. Zavarban vagyok: kezdek tréfás lenni egy ko­moly kis hirdetéssel, a komoly XX. századi reklám­mal szemben, amellyel az imént találkoztam, sőt az olvasóval szemben is, holott a reklám valóban nagyon is komoly dolog, megvan a maga helye, de azért mégiscsak tovább tűnődöm ezen a kis hirde­tésen. Az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetke­zet­ kis falusi vegyesboltjára gondolok, ahonnét nem könyvet, hanem kenyeret, tejet, ceruzát, iskolai fü­zetet vásárol a község. Aztán eszembe jutnak való­ságos kis falusi hazai marketingjeink, az ABC-k, amelyekkel szerte az országban mindenütt találko­zunk, s valóban szerte­, sok helyütt, sokféle telepü­lésen, kisebben-nagyobban egyaránt. Már néhányez­­res helységekben is olyan modern, jól ellátott ABC-k működnek, mint akár egy városban. .A városiak épp olyanok, nincs köztük sok különbség, az egyik ellá­tása nagyjából olyan, mint a másik.­ Nem is a mo­dernségük — a küllemük a fontos, hanem az, hogy természetesnek érezzük, hogy mindenütt ott vannak. Amilyen most az ország, körülbelül olyan most egy­­egy ABC. Most így élünk, most erre futja... S ezek után, az ünnepi könyvhéten mégis eltű­nődöm a kicsi kis hirdetésen, amit a lapban olva­sok: „Könyvet is az ÁFÉSZ-ban vásároljon!” Nem azért, amit az elején írtam, hogy ez a hirdetés „ki­választ az embermilliók sokaságából engem” stb., mert akkor csakugyani ironikusan fogalmaztam, s iga­zából nem is azon tűnődtem, hanem a reklám szó­rendjén. A szórend tett ironikussá, hogy elől van a könyv. Egyelőre az ÁFÉSZ-ban először, első helyen, hangsúlyosan nem könyvet vásárolnak. Még az ün­nepi könyvhéten sem. De ha az ÁFÉSZ-bolt köny­vesbolt, csak könyvesbolt, akkor hogyan állunk? A valódi, az egyáltalán nem ironikus tűnődés ekkor kezdődik — megfosztva a reklámtól, s most már az ÁFÉSZ-től is, hogy a reklám s az ÁFÉSZ helyén az olvasás, a könyv marad. Az ünnepi könyvhétnek sok gazdája van, sok törekvés fut benne össze. Amikor Supka Géza Lite­­ratura című folyóiratában 1927-ben fölvetette a könyvhét elődjének, a könyvnapnak az eszméjét, ak­kor még elsősorban a könyvkiadók, s a vásárlók kö­zelítésére gondolt. Nem lehetne-e egy évben egyszer a vásárlókat arra bírni, hogy több könyvet vegyenek, mint máskor, s ennek fejéhert a kiadók is jobban kitennének magukért. Nem találkozhatna-e egyszer egy esztendőben többé-kevésbé harmonikusan iroda­­lom(kultúra) és üzlet. Supka Géza régi, ant­ivilágiból származó gondolata mára évenkénti program. S át is alakult. Ma társadalmi, állami szervek, intézmé­nyek hivatalos, kultúrpolitikai munkája, teendője. Az írószövetség, a Hazafias Népfront, a Művelődési Minisztérium, a tanácsok művelődési osztálya, a könyvkiadók, a könyvterjesztők munkája fut benne össze. Hosszú évekig én is kemény munkát végeztem ilyenkor. Mint könyvtárosnak, az ünnepi könyvhét­ből az ideológiai, az eszmei rész jutott rám: a kul­túra és az üz­let kettőséből a kultúra. Most az ünnepi könyvhéten — már nem könyv­tárosként — azon tűnődöm, hogy ez az esemény a kultúrának és az üzletnek valóban harmonikus vál­lalkozása-e. A könyvkiadás ellen mindig lehet ki­fogásom, sőt más ellen is: kifogásolhatom a köny­vesboltok választékát, az író-olvasó találkozók eset­legességét, a rossz szervezést, drágállhatom az em­berek pénzéhez mérve egy-egy könyv árát, de vé­gezetül mégiscsak arra a nem feltűnő megállapítás­ra jutok: az ünnepi könyvhét remélhetőleg harmo­nikus. Az ünnepi könyvhét Magyarországon ma olyan lesz, amilyen ma Magyarország. Bizakodjunk, lehet bizakodnunk, töprengjünk, azt is lehet. Ünnepi lesz a könyvhét, s hétköznapi is. Emelkedettségünk is lesz, meg fejtörésünk is. Tűnődöm. A világon sok mindennek örülök, ha viszont a félelemről van szó, akkor nagyobb félel­meim után legjobban a könyvnélküliségtől, a könyv­­telen embertől félek. Ha emberhez méltó lakása, pén­ze, élete van, de még sincs könyve. Azzal az ember­rel baj van, rosszul műveli az életét, valami rossz van az életében, egy sötét folt, valami árnyék, ahon­nét akár ragadozók is bújhatnak elő. Kell-e félnem? Egészséges-e, hogy ilyesmitől fé­lek? Az ünnepi könyvhét bizony fontos emberi dol­gokon tűnődtet el. Győri László VAS NÉPE 8 Bede Anna Ködös tájon Állok szélén a pirkadatnak. E völgy torkából jajszó árad. Nem kellünk a gőgös Nyugatnak. Már visszalöknek Ázsiának. Éltet kelő nap tiszta fénye. Én így maradtam meg magyarnak. Vagyok sámánok hiúga, nénije, de nem úgy, hogy odazavarnak. Jó nékem, jó Nyugat varázsa, közlegénység vesztes csatákon, tüzes virágok hervadása, és az idegbaj, s ez a mákony, ez kell, e köd-szálldosta táj itt, nem Napkelet vad fényessége. Odavaló álom ha csábít, visszagondolom a mesékbe. Köszöntj­ük könyvheti vendégeinket Dobozy Imre, Kossuth-díjas író „Tulajdonképpen költő­nek készültem. Aztán jött a háború, és az kimosta, ki­irtotta belőlem a lírát. Ta­lán állhatatosabbnak kel­lett volna lennem. Nem tud­tam. A háború óta egyet­lenegy verset nem írtam.” A felszabadulás után ri­portokat írt, éveken ke­resztül járta az országot; megtanulta, hogy a valósá­got megismerni fáradság­gal, utánjárással, kérdezős­­ködéssel, latyakkal, sárral, utazással, vesződséggel le­het. Írásai életközelségben mutatják be a falu szocia­lista átszervezését, problé­máit. Aktív részesévé vált iro­dalmi és politikai életünk­nek: 1959-től 1975-ig a Ma­gyar Írók Szövetségének fő­titkára, 1975-től 1981-ig el­nöke, 1975-től az MSZMP KB tagja. Újságírónak, irodalom­­szervezőnek, írónak, dráma­írónak egyaránt kitűnő, te­vékenységét azonban eddi­gi életútján elsősorban a közéletiség jellemezte: ke­veset ír, írói stílusát leg­inkább a dísztelen realiz­mus jellemzi, de nem ide­gen tőle a líraiság és a hu­mor némely eleme sem. Dobozy egyik fő témája a kialakuló szocialista em­ber, helytállása a kiélezett történelmi helyzetekben és a mindennapokban. Erről szól az 1958-ban bemuta­tott első drámája, a Szél­vihar is. Fontosnak tekinti az ér­telmiség szerepét. „Az értelmiség olyan ér­zékeny réteg, amely min­den változást talán legelő­ször érzékel és jó vezetéssel ezeknek a változásoknak „a realizálására is megvan benne a hajlam” — tartja. Filmíróként is népszerű: 1965-ben készült „A tizedes meg a többiek” című nagy sikerű alkotás (Keleti Már­ton rendezésében) és 1977- ben „A királylány zsámo­lya.” Garai Gábor, Kossuth-díjas költő Budapesten született 1929- ben. Még húszéves sem volt, amikor első verseit Kassák Lajos közli a Kortársban, majd Fodor József az Új Időkben. 1958-ig a Magyar Államvasutak alkalmazott­ja, akkor hívta munkatár­sul az Élet és Irodalom, amelynek nemsokára he­lyettes főszerkesztője lett. Innen került az írószövet­ségbe, először a külügyi tit­kári, majd a főtitkári tiszt­ségbe. Irodalompolitikus­­ként sokat tett azért, hogy a magyar írók, mind hazá­jukban, mind külföldön megbecsülést szerezzenek maguknak. Írói és szerkesz­tői munkája mellett a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának is tagja volt. Első önálló hangvételű verseit a „Tűz-tánc” c. an­tológiában találjuk. Művé­szete intellektuális igé­nyű, szocialista költészet. Lírája vallomásos, szemé­lyes líra, amelyben a köl­tői én humánus életutat keres korunk bonyolult vi­szonyai között. „Szinte di­vatja támadt az el nem kö­telezettség és pártatlanság mímelésének. Nem tudom, miért van ez így, miért ala­kult ki ez a helyzet az iro­dalmi és kulturális élet­ben. Miért éppen akkor ala­kult ki, amikor mindenki szabadon kifejtheti a meg­győződését. Nézetem sze­rint az íróemberek döntő többsége mellette van an­nak, amit ez a szocialista Magyarország csinálni akar. Miért éppen ilyenkor kell ilyen előkelő hallgatásba vo­nulni? Én még azt is ki merném mondani, hogy ilyen légkörben szinte kompromittálja magát, aki változatlanul próbál közért­hetően írni, aki nem tagad­ja meg elkötelezettségét. De ha ez a mai kritikai légkör­ben kompromittáló, én ezt is vállalom” — nyilatkozta Bertha Bulcsúnak 1971-ben. Folyamatosan, sokat dol­gozik. Az ötvenes évek má­sodik felétől évente jelen­nek meg kötetei: versek, műfordítások, interjúk és esszék. Műfordítói munkássága is jelentős, főként a XX. szá­zadi szovjet-orosz, német és angol költők verseit fordít­ja. Garai Gábor verseit ti­zennégy nyelvre fordították le. Tüskés Tibor, József Attila-díjas író „Sokoldalú személyiség: író, tanár, szociográfus, iro­dalomtörténész, a képzőmű­vészet és a zene értő isme­rője, a természet szenvedé­lyes híve, flóra és fauna fáradhatatlan szemlélője. Ha könyveinek sorát figyeljük, kitűnik, hogy Tüskés Tibor éltetője a táj; amilyen sokarcú, változatos, a vallo­másra késztető vidék, olyan sokféle szempontot lel be­mutatására. Kézenfekvő műfaj ehhez a mondanivalóhoz a táj­esszé, Tüskés legkedvel­­­tebb megnyilatkozási esz­köze. Ám úgy szól legszű­kebb hazájáról, hogy a gon­dolat egyetemes érvényű, tá­gul, a részben az egészet mutatja meg, a sajátosan pécsi, baranyai változatok­ban jelen van az „ezerszínű Magyarország” — írja róla Bozóky Éva. Tüskés Tibor Balaton­­szántódon született 1930-ban. Magyar—történelem sza­kos tanári oklevelet szer­zett; előbb Dombóvárott, majd Pécsett tanít. Emellett 1960-tól 1964-ig a Jelenkor főszerkesztője. 1964-től Pá­­kolitz Istvánnal együtt a Jelenkor—Magvető sorozat szerkesztője. Szociográfiai írásai mind üggyé váltak, vihart és pereket támasz­tottak. Fáradhatatlan... Máig a dél-dunántúli irodal­mi élet jelentős szervező egyénisége. Esszéi, kritikái, jegyzetei sorra helyet kap­tak minden irodalmi folyó­iratban, szellemi fórumon. A hatvanas évek végétől évente jelennek meg köte­tei: szociográfia, életrajz, írói monográfia, verselem­zések, tanulmányok. Munkájáról így vall: „Az életet tartom a leg­fontosabbnak. Az embernek önmagát kell megvalósíta­nia. Akár írással, szerkesz­téssel, tanítással vagy cipő­­sarkalással teszi azt. Éle­tem ilyen vagy olyan for­dulóján, utólag is, mindig azt gondoltam, azt kell ma­ximálisan csinálni, ami éppen lehetőségként adó­dott. Ott van rám szükség... Varga Domokos, József Attila-díjas író 1922-ben született Kun­­szentmi­klóson. A soproni Erdészeti Fő­iskolán szerzett erdőmérnö­ki diplomát, erdőmérnök­ként is dolgozott, de pálya­­tévesztett embernek vallotta magát. A Műegyetem sop­roni karán azonban meg­szokta a fegyelmezett szel­lemi munkát; mérnöki agy­­gyal, egzakt gondolkodás­sal dolgozik ma is. Eredendő nagy természe­ti élményének a vizet vall­ja; a tavak, források, erek, patakok és folyók világában érzi magát otthon. Gyermek- és felnőtt író— olvasó találkozókon gyako­ri vendég megyénkben is; népszerű író. Bármilyen műfajban szólalt meg — irt regényt, szociográfiát, kiváló ifjúsági ismeretter­jesztő műveket — mindig olvasmányos, tényszerű, iz­galmas. „Varga Domokos írói életműve a költőkéhez ha­sonló törvények szerint épül: a közvetlen környe­zetben megélt jelenségek, tapasztalatok lényegülnek át, akár ifjúsági, akár fel­nőtt olvasónak szánt művei „anyagává”. Csakhogy ez a szubjektumot övező alkotói világ éppen nem szűkös, még kevésbé magánérvényű, ám folyton táguló, a csalá­di közösségtől a természet mély átélésén keresztül az emberiség-méretű kérdés­­fölvetésekig ível, s ezenköz­ben az írói figyelem fóku­szában vibrálnak a hazai társadalmi gondok, tenni­valók. Ekképpen a szociog­ráfiai érdeklődés, ezzel együtt a valóság tényeinek tisztelete Varga Domokos munkásságának szerves ele­me, meghatározó jellege” — írja róla Hatvani Dáni­el. 1944-ben született Szom­bathelyen. Érettségi után — Szabolcs-Szatmár megyéből Vason keresztül Zala me­gyéig — dolgozott betaní­tott munkásként, kisegítő ápolónőként, fordítóként, művelődési ház igazgató­ként, gépíróként, majd új­ságíró lett. Első kötetének megjele­nése után (A más kenye­rén, 1978.) Móricz-ösztön­­díjat kapott. Rögtön utána következett a második — általa gyengébbnek tartott — kötet: Hazug szerelmek, 1979. Hőseivel a mindenna­pi életben találkozott a szerző, és botlik bele nap mint nap az olvasó. Bán Zsuzsa sok indulat­tal ír, állandó beleéléssel. „Hiszek a szavak mágiá­jában, a szókimondás ere­jében. Felőlem beválhat bár­mennyiszer a konyhaböl­csesség, hogy „szólj igazat,­­betörik a fejedet”. Az ilyen, eseteket általában túléli az em­ber. Márpedig ha túl­élte, akkor mégis csak ér­demes volt a tisztes emberi tartást követnie, már csak a jó közérzet kedvéért is. Helyezkedni csak látszólag tűnhet célszerűbbnek ideig­­óráig, a valóságban soha­sem az” — nyilatkozta egy évvel ezelőtt. Az ünnepi könyvhét Vas megyei megnyitó ünnepélye június 1-én, este 6 órakor kezdődik Celldömölkön, a Kemenesaljai Művelődési Központban. Megnyitó be­szédet mond Tóth József, Celldömölk város Tanácsá­nak elnöke. Az est íróvendége Dobozy Imre, Kossuth­­díjas író. Egyéb­­ könyvheti rendezvények A meghívott vendége­ken kívül Vas megyei al­kotók is találkoznak olvasóikkal: Böröczki Mihály köl­tő és Pete György, az Életünk főszerkesztője, Holdosi József író, Káldi János költő és Rózsa Béla, az Életünk főszerkesztő -helyettese vesz részt író-olvasó ta­lálkozókon. Május 31-én, este 6 órakor a Megyei Művelő­dési és Ifjúsági Központ­ban . IRODALOM ÉS VALÓSÁG ankét az Életünk szer­kesztőivel és munkatár­saival. A találkozó résztvevői: PETE GYÖRGY főszerkesztő, RÚZSA BÉLA főszerkesztőhelyettes, PÉNTEK IMRE költő, szerkesztő és SZÁRAZ GYÖRGY, József Attila-díjas író, LADÁNYI MIHÁLY, József Attila- és SZOT-díjas költő, ZALÁN TIBOR költő. » _ * összeállította: Engli Katalin Fotó: Kovács Géza 1982. május 29. Szombat

Next