Vas Népe, 1982. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-29 / 124. szám
A vastag törzsű nyárfák lombja csaknem egymást éri a magasban. Uraiújfalut elhagyva, kétoldalt kísérik, szegélyezik az utat, hogy hűs árnyat adjanak a Híd felé igyekvőnek. Ragyogó híd — így hívják több mint 708 esztendő óta. A Jaak nemzetség — mely a honfoglalás után a Rába jobb és bal partját birtokolta Csánigtól Körmendig — egy 1264-ben kelt okmányában szerepel elsőként a nev eképpen: Radingó. Ettől fogva írott betű és kimondott szó szőtte, fonta e hídjába nyúló romantikusan színes meséjét. És igaz történetét. Néhány hónap múlva lesz 450 éve, hogy a Kőszeget vereséggel elhagyó török sereg tehetetlen dühében szétrombolta az addig volt háromívű kőhidat. Fából építettek újat helyébe, amit utóbb meg a jeges ár ragadott magával. Megint újjáépítették a környékbeli szorgos emberek, hogy utat kapjon Bécs felé a marhát, birkát terelő, s a sokféle terményt, gabonát szekerező gazdák, kereskedők hada. A XVII. századtól már vámot fizetett az, aki átkelt itt a folyón. Csak ennek fejében húzták fel a sorompót, s tartott ez a gyakorlat egészen a millenniumig. A barbárság még egyszer pusztított: 1945 tavaszán. Még emlékezik a 83 éves Harasztovics Józsi bácsi, hogyan építettek pótlásként egy újabb fahidat, ő is verte a cölöpöt, ácsolta a pilléreket. Húsz esztendőre rá emelték aztán ezt a mostanit — reméljük soksok időre — betonból. Félkörívben nyújtózik át a Rábán, és köti össze Uraiújfaluval Ostffyasszonyfát. Ez utóbbi falu felől a bal oldali hídfőbe ágyazva kis emléktábla hirdeti, hogy valahol a közelben játszott, fürdött (s tán vallott szerelmet is az itteni „Erzsikének”) Petőfi Sándor, no meg unokafivére, a festő, Orlay Petries Soma, vagy másfél századdal ezelőtt. Arrébb, a túlsó oldal lapályos részén ugyancsak elkelne egy emléktábla, hogy hírt adjon a ma emberének: itt meg egy nevezetes, történelmet látó csárda állott egészen 1903 július végéig, amikor egy szörnyű éjszakán tűzvész pusztította el mindörökre. „Látogatták szomjas betyárok” ezt is, áldomást ittak benne egy-egy sikeres portya végeztével. A hajdani szépaszszony csaplárosnét, Csomós Katit, a nagyapjától hallott nosztalgiával emlegeti a mai gátőr Szekeres József, s idézi emlékét a tanácselnök Katona Sándor. Amit a Ragyogó híd elmesél, annak csak töredékét adhatom ezúttal közre. Az avatott történész és orvos dr. Bencze József jegyezte fel eme igaz mesék legtöbbjét sokkal színesebben, gazdagabban. Jó hogy feljegyezte, mert nem csak mi, de a „néma tanúk” is újszülöttek: az égbe nyúló nyárfák, a füzes bokrok a vizparton, s maga a folyam Sárvár felöl jövő sodrása, mely magába temeti, s viszi a titkot idegen tájakra, messzire. Lakatos Ferenc Fotó: Czika László 1982. május 29. Szombat