Vas Népe, 1982. július (27. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-31 / 178. szám
A női röplabda vasutas Európa-bajnokság utolsó előtti napján némi örömük tehetett a magyaroknak is. De kezdjük elölről. Délelőtt a papírforma érvényesült, a csehszlovákoksimán nyertek az NSZK ellen. "A nyugatnémet csapat tehát továbbra is nyeretlen. A magyarok viszont már nem. Három vereséggel kezdte tegnap délutáni mérkőzését a magyar válogatott. Bár a kezdő hatos némi meglepetést keltett, kimaradt ugyanis az eddig jól játszó szombathelyi Horváth Katalin. Persze így utólag kiokolhatja ezért az edzőt, hiszen megszületett a várva várt győzelem. Hamar lett 2:0, az első két játszmában a jugoszlávok mindössze négy pontot csináltak, lendületben volt ekkor a magyar csapat. A lendület folytatódott a harmadik szett elején is, de 10:4 után érthetetlenül kiengedtek a lányok, 10:10 lett. Sokan megijedtek, de szerencsére nem lett okuk rá. Jegyzőkönyv: Magyarország—Jugoszlávia 3:0 (15:1, 15:1, 15:12). — Vezette: Spitz (NDK), Kostov (Bulgária). — Magyarország: SZAKÁCS, ILLÉSNÉ, OCSKÓ, LEISZTNÉ, Marek, Huszárné, csere: Horváth K. — Jugoszlávia: Dimics, Tosic, Tripkovics, Nikovics, Pantovics, Sztepics, csere: Gvozdenovic, Obradovics. Elsősorban a magassági fölény döntött a magyar együttes javára. A magyarok kezdő hatosának átlagmagassága 177, a jugoszlávoké 172 centi volt. Ez ebben a játékban nagyon sokat jelent. Jelentett is... A győzelem azt jelenti, hogy a magyar csapat holnap délelőtt játszik az ötödik helyért. A kezdés fél 11, az ellenfél pedig Csehszlovákia, az a csapat amely a csoportmérkőzéseken 3:1-re legyőzte lányainkat. További eredmények: Szovjetunió—Lengyelország 3:0, NDK—Bulgária 3:0. — Fodor A magassági fölényt jól érzékelteti a kép is. Gvozdenovics jobbról a harmadik eleve megijed a magyarok Illésné, Szakács, Huszárné alkotta magas blokkjától. (Czika László felvétele) Guayaquilben megnyitották a 4. úszó-, műugró-, műúszó- és vízilabda világbajnokságot, amelyen részvételi rekord született. Ezúttal 56 ország sportolói indulnak a különböző számokban, míg 1973-ban Belgrádban az első VB-n 46, 1975-ben Caliban a másodikon 37, és 1978-ban Nyugat-Berlinben 49 nemzet képviseltette magát. A legnagyobb érdeklődés természetesen a vasárnap kezdődő úszóversenyek iránt nyilvánul meg, a 29 számban valóban a világ legjobbjai vesznek részt. Különösen nagy figyelem mutatkozik az amerikaiak iránt, velük 4 éve találkoztak utoljára a legnagyobb vetélytársak, hiszen emlékezetes bojkottjuk miatt távolmaradtak a moszkvai olimpiától. * Mark Schubert személyében rendkívül fiatal szakember irányítja az egész válogatottat. A 33 éves edző a Mission Viejo klubnak a vezetője, annak amely 3 éven át az amerikai bajnokságban a legjobbnak bizonyult. Tanítványai 92 bajnoki címet szereztek, 17 világrekordot értek el, ami bizonyítja, hogy valóban kiváló szakember. A világbajnokságon 24 férfi és 21 női úszóval vesz részt az Egyesült Államok, amely 4 éve a 29 számból 20-at megnyert. A Schubert szerint az amerikai férficsapat most is igen erős, bár sérülése miatt hiányzik a többszörös aranyérmes Vassalo, de sok igen tehetséges fiatal került a válogatottba. A női gárdát nem tartja olyan erősnek, itt az egyetlen peres hiányzó Woodhead. Sportműsor SZOMBAT Röplabda. Női vasutas Európa-bajnokság befejező napja 9.30: 5—8. helyért (2 mérkőzés). — 15 órától: 1—4. helyért, majd záróünnepség, Művelődési és Sportház. VASÁRNAP Labdarúgás, Nyári TOTÓ Kupa, nyugati csoport: Répcelak—Katona SE 16.00, Rúzsa, Spartacus-Styl— Pápai Textiles 17.00, Tapolczay. — Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezőjének 111. fordulója: BHV SE—S. Vasas, Hosszúperesztegen, Nádasd—Rábatótfalu, Nárai—Sárvári Kinizsi, Narda—Lukácsháza, Vasszécseny—Sorkifalud, Kondorfa—Magyarszecsőd, Rábagyarmat—Körmend, Vassurány—Sabaria, Aradújfalu—Simaság, Őriszentpéter—Vasvár. (A mérkőzések* 16 órakor kezdődnek). — Kispályás foci: Sárvár járási férfi és női bajnokság területi csoportmérkőzései, Bő, Hosszúpereszteg, Jánosháza, Répcelak, 9.00. 1982. július 31. Szombat Vereség az Olimpiától Olimpia Ljubljana—Haladás 3:1 (1:1). — Rohonci út, 2 ezer néző, vezette: Tapolczay. — Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés. Olimpia: Magdics — Vukmirovics, Elsner, (Tercic) Iskra, Vujnovics — Katanec, V. Amarsek, Martinovics — Domenik, Rozics, (Prelogar) P. Amarsek. (Stankovic). Haladás: Hegedűs — Horváth, Király (Papp), Vörös, Preszeller (Kiss) — Nagy J., Fitos, Hegyi (Szarka), Kulcsár (Kanyar) — Garics (Görög), Szabó (Németh G.). Elég sokan voltak kíváncsiak az NSZK-portyáról jó hírekkel hazaérkezett zöld-fehér csapatra. Az első félidőben kiegyenlített játék folyt, mindkét oldalon maradtak ki helyzetek. Szünet után a vendégek kerültek fölénybe, sok gólt ígérő támadásuk volt. Ebben a játékrészben a jugoszláv NB I-es csapat minden tekintetben felülmúlta a Haladást. Góllövők: P. Amarsek, Rozics, Vujnovics, illetve Kulcsár. Mi újság a harmadik vonalban? Ki jött, ki maradt? A területi bajnokságban szereplő vasi csapatokról A labdarúgás átszervezésével az NB I. és azNB II. mögött a területi bajnokság jelenti a harmadik vonalat. Az első osztályú Haladás után — NB II-es csapata nincs Vas megyének — a négy, területi bajnokságban szereplő együttes következik a rangsorban. A második vonalból kiesett Sabaria, a már , területi bajnokságban szereplő Körmend és Répcelak, valamint az oda osztályozóval feljutott Sárvári Kinizsi. A négy csapatról az alábbi híreket kaptuk. Sabaria: Görög a Haladáshoz, Pálinkás és Vámos Sopronba távozott, Horváth Z. pedig Keszthelyre. Hazatért Körmendre Gombás és Gáncs, Noválovits és Jáger S. Kőszegre igazolt, Bölcsvölgyi pedig Répcelakra. Vámost nem adta ki a Sabaria,a klub csak a Haladáshoz hajlandó aláírni a hátvéd átigazolási lapját. Amennyiben Vámos nem változtat szándékán, egy évet várnia kell. Új játékosok Rábai, Balhási (Haladás ifi) Andorka, Koltai (Lőrincz SE), Szendrődi (Spartacus-Styl). További4—5 játékos igazolása még folyamatban van. A vezető edző a volt technikai vezető Virágh Géza, a pályaedző Németh Lajos lett. Körmend, Gombás és Gáncs visszatért a Sabariától, Pintér pedig a Haladás ifiből. I Új játékos még Kovács G. a Spartacus-Stylből, nem távozott senki a klubtól. Az edzéseket továbbra is Marton Ferenc irányítja. Répcelak: Szántai István maradt a csapat edzője. Nem maradt viszont néhány meghatározó ember, ugyanis Németh J., Gáspár, Fehér és Szénhegyi abbahagyta az aktív labdarúgást. Új fiú akad bőven, Viszked, Molnár és Szalai I. a Spartacus-Stylből, Bölcsvölgyi a Sabariától, Csorba G. Beledről igazolt Répcelakra. Még két játékos átigazolása van folyamatban, néhányan pedig a katonai behívót várják. Augusztusban Vas megye szovjetunióbeli testvérterületei, a Mari ASZSZK-ba utazik a Bányász. Sárvári Kinizsi: Az osztályozóval feljutott csapat szakmai munkájának irányítását a távozó Németh Lajos után a Sabaria volt edzőjére, Szabó Imrére bízták. Új ember Kiss L. (Spartacus- Styl), és Nagy L. (Bauxitbányász). Aláírt az egykori szombathelyi játékos Stieber is, de egyelőre egyesülete, a Zirc-Dudar, nem adta ki. Szó volt az ajkai Czibik átigazolásáról, de nem jött létre megállapodás. Augusztusban leszerel, a volt megyei ifi válogatott középcsatár Mórocz, aki hazatér Sárvárra. Ennyit elöljáróban. A nyitány augusztus 15-én lesz, a Sabaria Ajkán, a Körmend Zircen, a Répcelak Veszprémben kezd, a Sárvári Kinizsi pedig a Soproni Postást látja vendégül. Az őszi záró fordulót december ötödikén rendezik. ★ Területi után megyei bajnokság. A Kőszegi LATEX csapata az ausztriai Barnbachban vett részt egy tornán. A vendéglátók öt harmadik ligás csapattal indultak, az első hely ennek ellenére a kőszegieké lett. Két,a mérkőzést 1:0-ra nyert meg a LATEX, egyet pedig 5:3- ra. A vezetők elmondása szerint a torna jól szolgálta a felkészülést a megyei bajnoki küzdelmekre. A kőszegiek a torna megnyeréséért járó serlegen kívül még két egyéni díjat is kaptak. Egy NB II-es Sabaria emlék. Méghozzá nem is akármilyen. A Sabaria a Safranka úti pályán 3:2-re verte a bajnokesélyes Kaposvári Rákóczit. Ilyen is volt. Lesz-e még? Ribli és Szmisztoov Las Palmasban az utolsó fordulóra került sor a sakkvilágbajnoki zónaközi döntőben, sent játszana azonban függőben maradt. Ez nem befolyásolta a végleges továbbjutást, Ribli Zoltán mögött a második helyen a volt világbajnok szovjet Szmiszlov végzett, és így ő is előbbre léphetett. Az utolsó fordulóban a magyarok közül Ribli döntetlent ért el, Pintér vesztett. Ribli Zoltán 9 ponttal lett első, Szmiszlov 8,5 ponttal második, míg Suba 8 ponttal harmadik. Petroszjan 7,5 pontot szerzett, Tukmakovnak 7 pontja és egy függőjátszmája van, a dán Larsennek pedig 6,5 pontja. Mögöttük Mestel, Pintér, Pszahisz és Timman következik 6,6 ponttal, utóbbinak egy függőjátszmája van. A természetjárás hasznossága Az anyatermészet jóságos kezét már sokan és sokféleképpen énekelték meg. A legkülönösebb talán az a XVIII. századi költő, a „lángész” poéta, aki azt „fedezte fel”, a dinnyén azért vannak gerezdek, hogy jobban felosztható legyen, a kutyák meg azért tarkák, nehogy összetévesszék őket, bárhova ülnek, észrevegyék őket. Ilyen bátor logikával azt is mondhatnánk: a hegyen azért nőnek a fák, hogy az ember néha el tudjon rejtőzni a világ elől. Nos, ha nem is azért nőnek, kétségtelen, hogy az erdők, a hegyek, a mezők az ember számára csodálatos élmények forrását jelentik. A lenyűgöző szépségű, állandóan változó táj, a neszeket hordozó csend, az állatvilág, a források, a páfrányok, mohák, gombák, termést érlelő vagy éppen virágos cserjék és fák, s a kitárulkozó tér varázsa szinte megváltoztatja az embert. Tovatűnnek a hétköznapi gondok, jóleső érzések terjednek. De mindez csak egyetlen árnyalat a palettán, mert a természetjárás aktív tevékenység, sőt társas cselekedet, hisz ritka a magános turista. Az ember testileg, szellemileg, lelkileg megfrissül, az izomtevékenység, a meditáció, a benyomások tömkelege hat. S amit talán a legjobb földrajz- és történelemkönyv, a néprajz és az irodalom ismerete sem biztosít: a természetjáró honismerete, hazaszeretete természetes forrásokból bővül. S miután ma már nemcsak a gyalogos turizmus hódít, hanem a természetjárás számos, modern lehetősége szerez híveket, a megismerés tára is gazdagodott. Nem véletlen, hogy hazánkban közel százezer a szervezett természetjárók száma, ennek többszöröse az alkalmilag, vagy rendszeresen, de nem egyesületi keretek között túrázók száma. Nálunk is érvényes, amit Vojtech Krjaszovics, a pozsonyi turista szövetség elnöke fogalmazott meg. — A természetjárás nem divat, hanem egyre inkább tudatosan vállalt életstílus minden korosztály körében. Aligha kell bizonygatni: az ember saját kedvtelésére csak azt csinál, amit szeret. Tudatos életstílussá csak azért válhat a természetjárás, mert olyan értékeket rejt magában, amit más kevésbé, vagy nem ennyire összetetten nyújt. A kellemesen megszerezhető önregeneráción, az egészség megőrzésén kívül, amely javítja az ember általános közérzetét is, olyan többletet nyújt, amit a sport más ágai ritkán. Gondoljunk csak a ma is romantikus, nagy vízi kalandozásokra, a nemzetközi Duna- és Tisza-túrákra, a vadvízi bolyongásokra vagy éppen a kempingek, vándortáborozások nyüzsgésére. A természetjárásban éppúgy találhatunk szépséget, mint izgalmat, áhitatos nyugalmat vagy modern mondák közösségét. S akkor még nem is beszéltünk az alpinizmusról, a víz alatti természetjárásról, a barlangkutatás sajátságos világáról, s nem említettük az autós, motoros természetjárás, a túraversenyzés lehetőségeit. A választék szinte korlátlan, a hatás ugyanaz. A természetjárás által egészségesebb, boldogabb, műveltebb , emberebb lesz az ember. V. G. VISNEPE 11