Vas Népe, 1990. november (35. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-08 / 262. szám
Jellasics bán ismét a helyén — Van még Jugoszlávia? — Szakadás nem, szétesés népakarattal — Ne legyenek vámok! — Két ember kell a tangóhoz — A horvátok nem mutogatnak fegyvert Interjú a horvát külügyminiszterrel — Visszakerült egy szobor Zágráb főterére. Jellasics bán szobra ez. Jellasics — a magyarok szemében tüske — így ismét megkapja a horvátoknál a méltó tiszteletet. Hogyan oldható fel az ellentét, s vajon van-e ilyen „tüske”? — kérdem a horvát külügyminisztertől, Zdravko Mrsictől a horvátok országos szövetsége alakuló kongresszusán Szombathelyen. Közben még értetlenül gondolok arra, hogy a rendezvényt magas szintű horvátországi küldöttség tisztelte meg, viszont a magyar kormánynál süket fülekre lelt a meghívás. — Azt hiszem, nincs ilyen tüske — kezdi válaszát a külügyminiszter. — Azok a körülmények, amelyek között nem értettük meg egymást múltunkban, megváltoztak, megszűntek. Én magam személyesen is voltam néhányszor Magyarországon, a négy hónap alatt (Mrsic úr csak néhány hónapja a Horvát Köztársaság külügyminisztere. A szerk.), négyszer találkoztam barátommal, Jeszenszky Géza magyar külügyminiszterrel. Nagyon szívélyesen beszélgettünk Antall úrral mintegy három hete egy hollandiai szimpóziumon. Horvátország és Magyarország kapcsolata nagyon jó. Azt hiszem a magyarországi horvátok helyzete is kézzelfoghatóan javítható. A szobor visszahelyezésének ünnepére személyesen hívtam meg Jeszenszky urat és a magyar küldöttséget. A külügyminiszter úr elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni, de négytagú magyar delegációt fogadhattunk. Jellasics bán szobrát urbanisztikai okokból a tér közepe helyett a tér szélére kellett helyezni, s emiatt a ló és lovasa megfordult: nem északra, hanem délre néz. — Szóval jelképesen érthető a magyar—horvát viszony változására is. De vajon az utca embere is így gondolja? — Az utca embere — a horvátokról beszélek — nem azért tisztelte és tiszteli Jellasics bánt, mert harcolt a magyarok ellen, hanem azokért a reformokért, amelyek Horvátországban, illetőleg a Horvát Száborban (a Parlamentben) a nevéhez fűződnek: például a jobbágyság megszűnése, ő nem egy magyarellenes személyiség, hanem a horvátok szimbóluma. — A magyarországi horvátok — és így a vasi gradistyei horvátok — mit várhatnak Önöktől? — A dolog most sokkal könnyebb, mert a magyarországi horvátok egy szervezetbe tömörültek. Már korábban jeleztük, hogy ennek a szövetségnek a vezetői állítsanak majd össze egy programot, amivel mind a magyar, mind a horvát kormány vezetőihez fordulhatnak. Miután bosnyákok is élnek Magyarországon, elképzelhető, hogy valamiképpen Bosznia-Hercegovina is segíthetne, sőt, talán még a Vajdaság is. A segítség elsősorban a szakemberek cseréjében és az iskolaügyben képzelhető el, s talán kevésbé anyagi támogatásban. De Horvátország megtesz mindent az anyagi támogatás biztosításáért is. — Az egyház és a kisebbségek — ez újabb problémakör. Több olyan horvát település van Magyarországon, ahol nincs horvát pap és így gyorsabban vész el az anyanyelv. Mit tehetnek, hogy a többségében horvátok lakta falvakban legyenek horvát papok? — A problémát már jeleztük Jeszenszky úrnak, amikor július végén Zágrábba látogatott. Ő a nem kevés megoldandó napirendi pont közé fölvette, hogy szükséges Horvátországból papokat küldeni Magyarországra. Ezen dolgozunk. A horvát szövetség alakulására is eljött egy püspök és egy kanonok Zágrábból. Azt hangsúlyozom, hogy amíg a körülmények miatt többnyire nem voltak meg a kisebbségek és a népek jogai, addig mind Magyarországon, mind Horvátországban az egyház jelentett bizonyos mértékben folytonosságot. Ilyen szerepe az egyháznak a jövőben is lesz. — Jugoszlávia: létezik még ez az ország?!? — Az országok különböző módon létezhetnek. A korábbihoz hasonlítva a mai Jugoszlávia nem létezik minden régi jellegzetességével. Talán úgy kell mondanunk: Jugoszlávia változik. A nép politikai akarata megjelent néhol a választásokon, néhol már előtte. A helyzet egész Kelet-Európában megváltozott. A szerbek, a horvátok, a muszlimok és az albánok egyaránt viselték annak a rezsimnek a nyűgét, amellyel elsősorban a kommunisták terhelték őket. S ma, amikor — elsősorban a szovjetunióbeli reformoknak köszönhetően — a nép ismét kinyilváníthatja politikai akaratát, Jugoszlávia is új alkotmányos alapokon fog nyugodni. — Szakadásra is sor kerülhet? — A szakadás szót nem hiszem, hogy használhatjuk. A nép által választott minden politikus érzi felelősségét. Mindenkit az vezérel, hogy kijussunk a jelenlegi helyzetből, s hogy békés úton jussunk ki! Ha, mint ön mondja, szakadás következne be, az is békésen történne és azt a népakaratot fejezné ki, hogy az emberek önálló nemzeti létüket akarják szervezni. — Mi változna a külkapcsolatokban, ha Horvátország önálló lenne? — A külkapcsolatoknak összhangban kell, hogy legyenek az ezeket ápoló nép érdekeivel. Tehát a kísügyeink meg kell feleljenek Horvátországnak, a horvátoknak. Második alapelvként nem szabad elfelejteni, hogy a horvátok érdekeit csak más emberek érdekeivel egyeztetve lehet képviselni. Hangsúlyozom, hogy magam nem hiszek a közös érdekekben, csak a kölcsönösekben. Más népek ellenére nincs érdekképviselet. Ha pedig így van, akkor csak kölcsönös érdekek léteznek. — A Magyarország és a Horvátország közötti viszonyban mivel nem elégedett? — Csak azzal nem, hogy még nincsenek gazdasági kapcsolataink. Igaz, Horvátország és Magyarország csak most formálódik új államként. Alakítottunk egy közös gazdasági bizottságot: nekünk nagyban kell kereskednünk egymással, nekünk közösen kell építenünk, nekünk közösen kell beruháznunk! A kapcsolataink kiválóak, de eredményeket kell felmutatnunk gazdasági téren is. Mert amint itt mondotta egy előadó: hétfőtől megint dolgozni kell, mert pénzből élünk. — A gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről van-e konkrét elképzelése? — A munkacsoportot éppen csak megalakítottuk. Az utakkal, a vizekkel foglalkozó szakemberek már régebben találkoztak egymással. Szaporodnak a határátkelőhelyeink. Azonkívül már javasoltam, hogy jussunk el a vámok megszüntetéséig. Ha gyorsan fel akarunk zárkózni, akkor az összes kelet-európai országban, amelyek eddig nem tartoztak az Európai Gazdasági Közösséghez, meg kellene szüntetni a vámokat. — Jugoszláviáról azt mondta, ha a szétesésig jutnának, akkor reméli, az békésen történik. — Egészen biztos vagyok benne! Ahogy az angolok mondják: két ember kell a tangóhoz! Erőszakos cselekményekben a horvátok nem kívánnak részt venni, amint ez a horvát kormány eddigi reakcióiból is kiderült. — Tehát a fegyverkezés, amiről mostanában gyakrabban hallunk a Jugoszláviából érkező hírekben, egyoldalú? A horvátok között nincs ilyen mozgolódás? — Én eddig nem láttam és nem hallottam hírét, hogy a horvátok fegyvereket mutogatnának, amint azt bőségesen teszik a szerbek. Ebből is arra lehet következtetni, hogy a horvátok nincsenek felfegyverezve. Kesy Fotó: K. Z. Helyünk a piacon Piacra járni roppant tanulságos, ajánlom szívemből minden vezető beosztású kormányzati tisztségviselőnek, hogy tegye meg néha-néha. Legcélszerűbb persze álruhában, még vendégszakáll sem kellene hozzá, legtöbbjüknek van sajátja és, ha felismerik őket az sem baj, a magyar ember nem haragtartó. Harun al Rasid is tett ilyen tapasztalatszerző sétákat és állítólag őt szerették. Gyakorta járok a csarnokban. A következő párbeszédet is ott sikerült lehallgatnom pár nappal mindenszentek ünnepe előtt: Vevő: Mibe kerül ez a csokor? Árus: (szemrebbenés nélkül mondja a két nap előtti ár háromszorosát.) Vevő: Mennyi??? Árus: Ja, ha maga sajnálja a halottaitó! . .. Vevő: (némi gondolkodás után) Nem a halottaimtól sajnálom, hanem magától. (el) Lehet lelkendezni. Női a kereslet, megemelkednek az árak. Itt toporognak tehát a piaci viszonyok a vásárcsarnokban. Azonkívül itt toporognak még a téveszméink. Amit hallottam az a hiánnyal való zsarolás, amely olyan idős, mint az emlékezetünk. Az igazi piac, ha női a kereslet, növeli a készleteit, bővíti a választékot, esetleg árat is csökkent. A vevőt megtartani akarja, nem megvágni. Olasz bőrárut, gyapjú- és angórapulóvert három helyen szerezhet be a magyar: minden butikban, úton és útfélen, valamint Tarvisióban. Egy angórapulóvert az utóbbi helyen kétszáz schillingért, itthon kétezernégy-kétezerhatszáz forintért. Ugyanazt, ugyanolyat, ugyanonnan. Még a címkét is lusták leszedni róla. Persze, hogy elindul a vándor Bécsbe, Isztambulba, Velencébe. Embertelen körülmények között, autóbuszban töltve kéthárom éjszakát, mosdatlanul, gyűrötten, ezzel is öregbítve hírünket a nagyvilágban. A fentebb említett vevő másutt sem kapta meg a világot olcsóbban, mert nálunk nem csak az árakat, hanem a rövidlátást, a kereskedelmi hozzánemértést is kartelbe szervezték. Azután, ha nem megy a bolt, mindenki elkezd mást árulni. Láttam fodrászüzlet kirakatában széles elektronikai kínálatot, textilüzletben illatszereket és könyvkereskedésben kerámiát Miért csodálkozunk akkor, ha a virágárus nem virágból akar pénzt csinálni, hanem a kegyeletből. B. B. 1990. november 8. Csütörtök December 8-án nem lehet bevásárolni Ausztriában A december 8-i szombatot, amely Ausztriában piros betűs egyházi ünnep, sem Burgenlandban, sem Bécsben nem lehet felhasználni karácsonyi bevásárlónap megtartására, vagyis az üzletek nem tarthatnak nyitva ezen a napon — így döntöttek a helyi kereskedelmi kamarák. November 24-én, valamint december 1-jén, 15- én és 22-én azonban a boltok a szokásosnál hosszabb ideig, este 6 óráig tarthatnak nyitva Burgenlandban és Bécsben is a karácsonyi ajándékvásárlásra tekintettel. Szorongó boltok Abban a városban, ahol lakom, a két világháború közötti boltosok szinte kivétel nélkül régi helybeliek voltak. A cukrász, a fűszeres, a vaskereskedő... Aztán jött az államosítás és a tulajdonos üzletvezetők kicserélődtek. Volt, akit soha többé nem lehetett a pult mögött látni, volt továbbá, aki egyszerű beosztott lett a korábbi boltjában, valahonnét odakerült új főnököt neveztek ki föléje. , A mostani privatizálási folyamatban igen nagy esély van valami hasonlónak a megismétlődésére. És, tegyem hozzá, ha így lesz, ha beosztottként maradhat a régi vezető, az még mindig a jobbik eset. Akkor nem kerül az utcára az illető. Beszéltem boltosokkal — üzletvezetőkkel, beosztottakkal —, és mondhatom óriási a félsz, a bizonytalanság. Nem tudják, mi lesz velük, mi vár rájuk. Egyrészt azt nem tudják, eladják-e fejük felett a boltot? Ha igen, akkor az az aggály gyötri őket, hogy maradhatnak-e, megtartja-e őket az új tulaj? — Ha az árverésnél legalább valami előnyt élvezne az ember! — sóhajtja az egyik műszaki bolt népszerű helyi vezetője, aki adandó alkalommal maga is beszáll majd a ringbe. Látom rajta, abban a pillanatban ahogy kimondja, tudja, hogy hiú az effajta remény. Semmi ilyesmire nem lesz tekintettel a meghirdető. Egyetlen szempont a mérvadó, mégpedig az, hogy e, kemény licitet ki bírja tovább. Hogy kinek mennyi a pénze. Nem tudom ránk, vásárlókra, miként csapódik vissza, ennek a küszöbön lévő privatizációs folyamatnak a hatása. Azt viszont egyre inkább látom-hallom, hogy a közvetlenül érintettek egy meglehetősen zavart ijedt, tétova közbülső helyzetben vannak. A kisüzleteket érintő előprivatizációs törvény már életbelépett ugyan, de ennek tényleges gyakorlatáról még alig-alig vannak tapasztalataink. Részünkről kíváncsiság, a boltok házatáján pedig szorongás előzi meg fejleményeket. L. F. Ki mit tud? A tévedések elkerülése végett, nem a kimúlt televíziós vetélkedőt kívánom feltámasztani. Csupán az elmúlt napokban történt eset kapcsán kellett elgondolkodnom ezen. Elöljáróban talán annyit, hogy eddig sem tetszett, hogy unos-untalan mindenhol mindenféle adatot fel kellett tüntetnem magamról. Legyen a legprózaibb dolog, máris lakcím, személyi szám stb. Igaz, hogy ez csak bosszantott, mivel túlzott bürokráciának, és ezzel természetesen teljesen fölöslegesnek tartottam. De ez az eset más dimenzióba terelte bosszúságomat. Történt, hogy egyik délután a postaládánkból egy közép méretű, enyhén mesétt borítékot vettem ki Megnézve a címzést, név stimmel, utca, házszám, város szintén. Ez idáig rendben. De a feladót Egy általam eddig nem túl ismert párt. (Valahol már hallottam, róla.) Nem írom le, mert akkor a szöveg alá ki kellene írni, vagy azt, hogy politikai hirdetés és még fizethetnék is. Annyit talán elárulhatok, hogy nem a hat parlamenti párt egyike. Meg azt, amit a nekem küldött kiadványból tudhattam meg, hogy Magyarországon eme pártba az elmúlt évben 177-en, az idei évben 212-en léptek be. Ezen adatokat csak azért ollóztam ki, hogy fogalmunk legyen e párt súlyáról. Különben semmi bajom a borítékban találtakkal. Felszólítanak, hogy lépjek be, fizessek tagdíjat... Különben szimpatikus. De ami aggódásra ad okot: honnét tudták a címemet? (Tudtommal nem szerepeltem semmiféle tömegkommunikációs médiában, akarom mondani tévében, rádióban, országos lapokban. Ráadásul akik szerepelnek, azoknak is legfeljebb a nevét és a foglalkozását írják ki.) Tehát idáig terjed ma Magyarországon a személyiségi jogok védelme? Úgy tűnik, igen. Rossz rágondolni, ha egy ilyen jelentéktelennek tűnő párt is ilyen adatok birtokában van, milyen adatokkal rendelkezhetnek a hatalom birtokosai? Most már csak abban bízom, hogy ez azért mégis csak Magyarország („jól szervezett infrastruktúrával” — lásd például választások utáni adatszolgáltatás). Ha valaki ártó szándékkal közeledik az adatokhoz, úgyis összekeveredik. Mire kibogozza, arra talán megbukik. Dr. Károlyi Ferenc Fortvpa a szamovár (Lakatos Ferenc karikatúrája)