Vas Népe, 1990. november (35. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-08 / 262. szám
Apró történet a kör négyszögesítéséről A jó fogorvosnak is fáj, ha húzza A kőművesmester — barátai szerint nagyszívű szombathelyi vagány — hamarjában két pert vesztett azért, mert állítja, hogy a derékszög kilencven fokos. Miként azt is határozottan vallja, hogy ha egy téglalap négy derékszöge közül bármelyiket megváltoztatják, akkor mozdul az egész és trapéz lesz belőle. Az ilyeténképpen megátalkodott kőműves — nevezzük Sz. úrnak, bár ő a teljes nevét kérte — három éve olyan földmérő mérnökökkel vitázik a fentieket bizonyítandó, akik állítják: Krisztus azért rázta meg a vargát, mert az nem volt leföldelve. Kőművesünk persze ennél sokkal csúnyábbakat mond rájuk és azokra a jogászokra is, akik „a derékszögű” mérnök urakra, mint szakértőkre hagyatkoznak az ő elparentálásában. Történt, hogy Sz. úr, a kőműves, három évvel ezelőtt házat vett Szombathely egy csöndes negyedében, az Alsóhegyi út mögött. A Radnóti utca 17-es számú házat vette meg, amint mondja, egy hajdani megyei potentát valamely rokonától. Vette a sátortetős házat „tokkal és vonóval”, értsd: ránézésre. Ahogy általában vásárol az ember, ha megtetszik neki valami s megfelelő a kínálat. Volt a háznak pincéje, padlása annak rendje-módja szerint, hátul egy sufni, amelyben bővítés után elfér majd a Trabant és a barkácsműhely is, ahol kedvtelésének, a gipszöntésnek hódolhat, gondolta kőművesünk. Volt, van kerítése is a háznak, hogyne volna. De ki figyel a kerítésre, ha egészen közel az ötvenedik évéhez végre otthagyhatja a Nárai utca szoba-konyhát és saját háza van! Ki figyel a kerítésre, amelynek végében egy öt méteresre saccolt folytonossági hiány, lyuk van, épp a sufni oldalánál? Magyarán: ott nincs kerítés, csupán egyetlen sor (jelzés-értékű) szőlősorban folytatódik a drót. Jött hamar a szomszéd, aki ezt az egy sor szőlőt valaha ide tette és kérdezte: „Akar maga jó szomszéd lenni?” — így a kőművesnek. Naná, már hogyne akarna, isten-isten, aztán ment mindenki a dolgára. Sz. úrnak, a ház új tulajdonosának éppen volt dolga. Valahogy elfogadhatóvá, arányossá kellett tenni a sátortetőt, rendbe a kertet, egyszóval: otthonná a végre saját otthont, amelyre harminc év munkájának hasznát áldozta. Jöttek a régi haverok is, öreg, segítünk. A botrány akkor tört ki, amikor a kőművesünk a már szóba hozott hátsó sufni bővítésekor a betonalapot az ominózus szőlősorig vitte, azaz a kerítése meghoszszabbított vonalához igazította. Miként azok is így használták ezt a pár , talán négy-öt négyzetméternyi telekrészt, akiktől Sz. úr a házat vette. (Hordókat, egyebeket tároltak itt.) Ekkor lépett közbe a „szőlős” szomszéd: nem oda Buda! Álljon meg a menet. Miféle birtokháborító, agresszív alak tolakszik itt a laikus biztonságával, az egy sor szőlő vonaláig hozva a betont? Mit merészel, hogyan gondolja és mivégre, nahát. A kőműves sufniját bővítő betonalap bizony elkészült. Ott és azon a méteres sávon, ahol — a csaknem harminc éve álló kerítés hosszabbításában — nincs és nem is volt soha kerítés és ahol a Radnóti utca 17 korábbi őstulajdonosa — ismételjük a hordókat, általában limlomot tárolt. Csak amannak nem szólt soha ezért egy szót sem a kőművesünket most perbe vivő szomszéd, mert az egy „nagy megyei potentát” rokona volt. Hallgatni arany — gondolhatta. A mit sem sejtő új tulajdonos azért is kezdhetett a sufniként emlegetett helyiség nagyobbításához, mert a képzeletbeli kerítésig kapta meg a városi tanácson az építési engedélyt. Ám építés helyett most a bíróságra jár és föl akarják törelni a betonját. A bíróság üzemmérnök szakértőt rendelt ki, tekintettel arra, hogy itt egy műszaki jellegű ügyről van szó. Ez az első fokon eljáró üzemmérnök földmérő „négyszögesítette a kört” és az ominózus területet (egy elméleti „szellemvonalat” húzva) odaadta a kőművest perbe vivő szomszédnak. Nehéz lenne érzékeltetni a vonal mentén húzódó rafinériákat, inkább a lényeget írjuk. E szakértő vonala szerint tulajdonképpen le kellene bontani a csaknem harminc éve álló kerítést is, s a területet el kellene venni Sz.úrtól, a kőművestől. De az ő újsütetű szomszédai közül egynek sem kell ez az ajándék, jó nekik három évtizede az a kerítés úgy, ahogy van és ott, ahol van. A területükből sem hiányzik semmi, inkább nagyobb mindegyik, sem mint kisebb volna a hajdan kimértnél. Csak egynek, a perbe vivőnek kell nagy hirtelen az a pár négyzetméter. Jött a balek, az új szomszéd — se rokona, se ismerőse régi és újabb potentátoknak — az ilyent ugye még „nevelni” lehet. „Akar maga jó szomszéd lenni?” ... Mondta valaki a sorok írójának, hogy ő Petyát (Sz.-t, a kőművest hívják így ismerősei) szóval ahogy ezt a fickót ismeri, amaz egy jó szóért a dupláját is megkaphatta volna négyzetméterben tőle. Még az áldomást is „Petya” fizette volna. De mert éppen el volt foglalva a munkával, az eszére, meg a szeme-bemérte látványra és az építési engedélyre hagyatkozva, betonozni kezdett, kerítésvonala meghosszabbításában. Beperelte a kertszomszéd. S az utóbbi nyerte a pert. Sz. úr érvet érvre halmozott a bíróság előtt, de a kirendelt földmérővel szemben nem sokat ért abbéli tudása, hogy a téglalap az téglalap, a derékszög pedig Grönlandon is kilencven fokos. Az először kirendelt szakértő hatvan centit tévedett panaszosunk kárára. Aki fellebbezett. Az újabb perben újabb szakértő érkezett, és teljes szívvel csatlakozott kortársához, mi több: újabb harminc centit vett el Szúrtól. Ha ez így megy tovább — így a már-már tébollyal kergetőző kőműves — az ilyen olyan „elméleti vonalak” hovatovább a házát vágják ketté. A végén talán még a csaknem harminc éve épített házat is lebontatják vele. Mert a szakértők, nyomukban a bíróság is ragaszkodtak teoretikus állításaikhoz, a maguk sajátos téglalapjaikhoz, derékszögeikhez. Miközben kiderült, hogy a szombathelyi Radnóti—Irinyi—Bors László és a Döbrentei utcák által határolt területen (itt lakik Sz., a kőműves is) szinte egyetlen telek sem téglalap alakú, csak elméletben az valahány! Nem csupán az egyes telkek, de maga a tömb is egy nagy trapéz. Éppen annyira csúszott el az egész, mint amennyit szakértői és bírósági segédlettel be akar vasalni egyik szomszédja „Petyán”, a kőművesen. Akin kívül ennek az elcsúszásnak a ténye láthatóan senkit nem zavar. Az ott élőket azért nem, amiért huszonöt-harminc éve soha. Azt sem tudja vélhetően a legtöbb itt élő család, hogy az utcafrontjuk húsz-harminc-negyven centivel rövidebb, vagy éppen hosszabb, mint a kertjük vége. Kit érdekel. „Beállt”, mozdulatlan a telep, építkezésnek nincs nyoma. Csak Sz. úr, a „jövevény” akart egy kicsit mozgolódni, s jószerével még meg sem fordult a birtokán, elgáncsolták. A szakértőket sem nagyon zavarta ez a papíron, azaz a Földhivatalban nem érzékelhető elcsúszás. Tetszőleges, már-már önkényesnek tűnő viszonyítási pontokat választva hozták meg a bíróság által ezek után szinte már szükségképpen szentesített döntésüket, amelyhez hasonlók nyomán majd még egész utcasorokat bontathatnának. A régi sablonok szerint ment a verkli, minden hivatal elvégezte a dolgát. Sz. P. kőműves most már Don Quioteként azért hadakozik, hogy ez így ne mehessen tovább. Hogy a fogorvos, ha kezébe veszi fogóját, ne tépje ki senki fogát részvétlenül csupán azért, mert őneki magának az egy csöppet sem fáj... T. Z. Vasi szövetkezetek alapítványa Alapítványt hozott létre a közelmúltban a Vas Megyei Ipari Szövetkezetek Szövetsége. A Szociális, Sport és Kulturális Alapítvány célja, hogy rászorultságuk alapján támogassa az alapító szövetkezetek alkalmazottait, nyugdíjasait és családtagjaikat, hozzájáruljon az alapító szövetkezetek kulturális és sportéletéhez. Az alapítvány 4 mm, vagyona hárommillió forint, ezt a KISZ.ÖV kezelésében levő közös fejlesztési alapból hasították ki. Az alapítvány hozadékából fedezik az alapítvány céljának megfelelő kifizetéseket. Az alapítvány kezelő szervezete a kuratórium, amelynek elnöke és négy tagja van. Őket az alapító kéri fel, megbízatásuk határozatlan időre szól. Döntenek a vagyon kezeléséről, a hozadék felhasználásáról. Az alapítvány nyílt, bármely magyar vagy külföldi természetes és jogi személy csatlakozhat hozzá. Az alapítvány jogi személyiségét a bírósági nyilvántartásba vétellel nyeri el. Szakmai tanulmányúton Bajorországban (1.) Kint tanuló fiaink keveset tudnak németül Térítsék meg a paraszt veszteségét A magyar mezőgazdaság változó szerkezete az érdekképviselet ellátásában is új helyzetet teremt. Jól érzékelik ezt a Mezőgazdasági Termelők Vas Megyei Szövetségénél is, ahol a jelenlegi feladatok ellátása mellett a holnapi teendőkre, mondjuk a magángazdaságok érdekvédelmének ellátására is készülnek. Ezért, és tapasztalatszerzés céljából a közelmúltban bajorországi tanulmányútra ment a szövetség egy szakmai küldöttsége a Münchenben székelő Bajor Parasztszövetséghez. Szíves fogadtatásban volt részük, hiszen Németországszerte szimpátia övezi a magyarokat, amiért országunk a maga módján hozzájárult a két német állam egyesítéséhez. Ezt a németek elégedetten nyugtázzák, és talán nincs olyan magyar kérés, melyet ne kezelnének kellő megértéssel. Franz Wörle, a parasztszövetség elnökségi tagja — gazdálkodó — elmondta, hogy az utóbbi években sok külföldi delegáció érkezik hozzájuk a vasiakéhoz hasonló szándékkal. Lengyelek, csehek, sőt szovjetunióbeliek is nálunk tanulmányozzák az egyéni gazdálkodás módját és a paraszti érdekvédelmet. Bajorok és magyarok fiatal szakemberek kölcsönös cseréjében is megállapodtak. Fiainkkal az a gond, hogy keveset tudnak németül, és nemigen értenek a gépekhez. Az ottaniak gondja, hogy a magyarországi szakmai gyakorlaton lévő bajor fiatalok csak nagyüzemekbe kerülhetnek, ahol merőben mások a termelési viszonyok, mint egy farmergazdaságban. Emiatt a nálunk lévők kevesebb munícióval térnek haza, mint az Izlandban, Új-Zélandban, az USA-ban, vagy a világ más részében gyakorlaton lévők. Bajorországban kétszázezer paraszt van. De csak 30 százalékuk dolgozik főfoglalkozásban, 10—100 hektáros birtokon. A többi vagy idényjellegű mezőgazdasági foglalkozású, vagy az iparban keresi meg — a különben jó — kenyerének nagyobbik darabját. Viszonylag sokan jelentkeztek, hogy gazdálkodnának a volt NDK területén, ahol szintén a farmergazdaságok kialakítása a cél. Aki ott akar magángazda lenni, azonnal 20 ezer márka segélyben részesül. Háromszázezer márkát kap akkor, ha a faluból kiköltözik és farmot létesít. Ezt 20 éves lejáratra adják neki, 3 százalékos kamattal. Ha a farmon építi fel a családi házát, a költségek 70 százalékát az állam magára vállalja. Kikötés, hogy 30 tehénnél kevesebbet nem tarthat, de hatvannál többet sem, mert az országban tejből is nagy a túltermelés. További feltétel, hogy az abraktakarmányigénynek legalább a felét magának kell megtermelnie. Nem titok, hogy a volt NDK területén épül ki a jövő század egyik legmodernebb és legtermelékenyebb mezőgazdasága. Ez nagyon sok pénzbe kerül, de ismerve a német előrelátást és vállalkozószellemet, a kiadás kamatostul megtérül majd nekik. De lássuk az érdekvédelmet, ami iránt a vasiak oly élénken érdeklődtek, s amiről Herwig Leipert mérnök, a szövetség és a parlament összekötője tájékoztatott. A parasztszövetség erejét, tekintélyét meghatározza, hogy a 204 bajor képviselői helyből 32-en mezőgazdasági érdeklődésűek, holott az összlakosságnak csupán öt százaléka dolgozik a mezőgazdaságban. A szövetség így az akaratát is könnyebben érvényesíti, és tagsága körében a tekintélye is egyértelmű. Bajorországban a parasztszövetség a mezőgazdasági termelők egyetlen érdekképviselete. A belépés önkéntes, és a parasztok 90 százaléka tag, összesen 7200 falusi szervezetben. A vidéki szervezetekben választott vezetők dolgoznak. A központnak 350 alkalmazottja van, de csak nyolcvanan vannak Münchenben, a többiek a tartományokban, a területi szövetségnél, vagy az alapszervezetekben segítik a munkát. A választott vezetők kidolgozzák a mezőgazdasági politikát, melyet a főfoglalkozású tisztségviselők hajtanak végre, védve a paraszti érdekeket. Lássunk egy példát: nagy vitatéma a mezőgazdasági termelés és a környezetszennyezés. Azt mondják a vízügyi szakemberek és a kémikusok, hogy a sok műtrágya- és növényvédőszerhasználat miatt magas a talajvíz nitráttartalma. Emiatt egy sor vegyianyag használatát be is tiltották. Viszont azok hiányában alacsonyabb lett a termés, veszteség érte a földművelőt. A parasztszövetség azt mondta: rendben van, nem használunk annyi műtrágyát és növényvédő szert, de a paraszt termésveszteségét térítsék meg. Vagy: a bajor termelőknek nagy konkurenciát jelent az Angliából, a Párizs-medencéből és Izlandból az országba érkező árutömeg. Az jó, ha a bajor vásárló nagy árubőségből tud választani, de közben elfelejti, hogy ott van a kiváló minőségű hazai árutömeg is, amit egyféle büszkeségből is kellene, hogy megvegyen. A helyi termelő ki van téve az óriási konkurenciának, a parasztszövetségnek kötelezettsége tagjai érdekének a védelme. Bajorországban sok a — mi fogalmaink szerint — szakosított farm. Az egyik termelő csak sertést tenyészt és hizlal, a másik csak tejtermelésre szakosodott, a következő gabonát termel, marhát hizlal. Eltérőek az érdekeik, mert az abrakot termelő magas áron szeretné eladni az árpát, a zabot, a kukoricát, ám a hizlalónak az olcsón vett takarmány lenne az érdeke, így időnként külön mindegyik a szövetség szemére veti, hogy a másik érdekét hajtja ... Nehéz a közös érdeket megtalálni, de a kompromisszum mindig megszületik. A tájékoztatókból a vasiak érzékelték, milyen feladat hárul majd rájuk a privatizált, vagy részben privatizált gazdálkodásban. Udvardy Gyula (Folytatjuk) Bajor falu az osztrák határ közelében — magasból fényképezve. Rendőri akció , parancs nélkül Minden harmadik rendőr önkéntes véradó Véradónapokat rendeztek a hét elején Szombathelyen a rendőrség állományában. Néhány tűzoltó is csatlakozott az önkéntes véradókhoz, így két nap alatt csaknem százan adtak vért. Nem parancsra, önként jelentkeztek, mert tudják, hogy a véradással embertársaik gyógyulását segítik, esetleg életet mentenek. Megtudtuk azt is, hogy a megyében évente 300—350 rendőr jelentkezik önkéntes véradásra, az állománynak 30 százaléka híve és részese ennek az önzetlen mozgalomnak. Akad olyan rendőr, aki évente 3—4 alkalommal jelentkezik véradásra, s olyan is, aki készenléti állapotban várja, hogy szükség szerint vért adjon. A hírt örömmel adjuk közre. Nemcsak azért, mert megyénkben ugyanúgy mint az országban mindenütt, egy kicsit visszaesett a véradás, akadozik az embermentő akció, hanem azért is, mert biztonságunk védelmezői mutattak ezúttal példát a nemes cselekedettel. Az emberség szép példája ez. (nos) 1990. november 8. Csütörtök