Vas Népe, 1990. november (35. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-08 / 262. szám

Apró történet a kör négyszögesítéséről A jó fogorvosnak is fáj, ha húzza A kőművesmester — barátai szerint nagyszívű szombathelyi vagány — hamar­jában két pert vesztett azért, mert állítja, hogy a derékszög kilencven fokos. Miként azt is határozottan vallja, hogy ha egy téglalap négy derékszöge közül bármelyi­ket megváltoztatják, akkor mozdul az egész és trapéz lesz belőle. Az ilyeténképpen megátalkodott kőmű­ves — nevezzük Sz. úrnak, bár ő a teljes nevét kérte — három éve olyan földmérő mérnökökkel vitázik a fentieket bizonyí­tandó, akik állítják: Krisztus azért rázta meg a vargát, mert az nem volt leföldel­ve. Kőművesünk persze ennél sokkal csú­nyábbakat mond rájuk és azokra a jogá­szokra is, akik „a derékszögű” mérnök urakra, mint szakértőkre hagyatkoznak az ő elparentálásában. Történt, hogy Sz. úr, a kőműves, három évvel ezelőtt házat vett Szombathely egy csöndes negyedében, az Alsóhegyi út mö­gött. A Radnóti utca 17-es számú házat vette meg, amint mondja, egy hajdani megyei potentát valamely rokonától. Vet­te a sátortetős házat „tokkal és vonóval”, értsd: ránézésre. Ahogy általában vásárol az ember, ha megtetszik neki valami s megfelelő a kínálat. Volt a háznak pincé­je, padlása annak rendje-módja szerint, hátul egy sufni, amelyben bővítés után el­fér majd a Trabant és a barkácsműhely is, ahol kedvtelésének, a gipszöntésnek hódolhat, gondolta kőművesünk. Volt, van kerítése is a háznak, hogyne volna. De ki figyel a kerítésre, ha egé­szen közel az ötvenedik évéhez végre ott­hagyhatja a Nárai utca szoba-konyhát és­­ saját háza van! Ki figyel a kerítésre, amelynek végében egy öt méteresre sac­­colt folytonossági hiány, lyuk van, épp a sufni oldalánál? Magyarán: ott nincs ke­rítés, csupán egyetlen sor (jelzés-értékű) szőlősorban folytatódik a drót. Jött hamar a szomszéd, aki ezt az egy sor szőlőt valaha ide tette és kérdezte: „Akar maga jó szomszéd lenni?” — így a kőművesnek. Naná, már hogyne akarna, isten-isten, aztán ment mindenki a dol­gára. Sz. úrnak, a ház új tulajdonosának éppen volt dolga. Valahogy elfogadhatóvá, arányossá kellett tenni a sátortetőt, rend­be a kertet, egyszóval: otthonná a végre saját otthont, amelyre harminc év mun­kájának hasznát áldozta. Jöttek a régi haverok is, öreg, segítünk. A botrány akkor tört ki, amikor a kő­művesünk a már szóba hozott hátsó sufni bővítésekor a betonalapot az ominózus szőlősorig vitte, azaz a kerítése meghosz­­szabbított vonalához igazította. Miként azok is így használták ezt a pár , talán négy-öt négyzetméternyi telekrészt, akik­től Sz. úr a házat vette. (Hordókat, egye­beket tároltak itt.) Ekkor lépett közbe a „szőlős” szomszéd: nem oda Buda! Álljon meg a menet. Miféle birtokháborító, ag­resszív alak tolakszik itt a laikus bizton­ságával, az egy sor szőlő vonaláig hozva a betont? Mit merészel, hogyan gondolja és mivégre, nahát. A kőműves sufniját bővítő betonalap bizony elkészült. Ott és azon a méteres sávon, ahol — a csaknem harminc éve álló kerítés hosszabbításában — nincs és nem is volt soha kerítés és ahol a Radnóti utca 17 korábbi őstulajdonosa — ismétel­jük a hordókat, általában limlomot tá­rolt. Csak amannak nem szólt soha ezért egy szót sem a kőművesünket most perbe vi­vő szomszéd, mert az egy „nagy megyei potentát” rokona volt. Hallgatni arany — gondolhatta. A mit sem sejtő új tulajdonos azért is kezdhetett a sufniként emlegetett helyi­ség nagyobbításához, mert a képzeletbeli kerítésig kapta meg a városi tanácson az építési engedélyt. Ám építés helyett most a bíróságra jár és föl akarják törelni a betonját. A bíróság üzemmérnök szakértőt ren­delt ki, tekintettel arra, hogy itt egy mű­szaki jellegű ügyről van szó. Ez az első fokon eljáró üzemmérnök földmérő „négy­­­szögesítette a kört” és az ominózus terü­letet (egy elméleti „szellemvonalat” húz­va) odaadta a kőművest perbe vivő szom­szédnak. Nehéz lenne érzékeltetni a vonal mentén húzódó rafinériákat, inkább a lé­nyeget írjuk. E szakértő vonala szerint tu­lajdonképpen le kellene bontani a csak­nem harminc éve álló kerítést is, s a területet el kellene venni Sz.­úrtól, a kő­művestől. De az ő újsütetű szomszédai kö­zül egynek sem kell ez az ajándék, jó nekik három évtizede az a kerítés úgy, ahogy van és ott, ahol van. A területük­ből sem hiányzik semmi, inkább nagyobb mindegyik, sem mint kisebb volna a haj­dan kimértnél. Csak egynek, a perbe vivőnek kell nagy hirtelen az a pár négyzetméter. Jött a balek, az új szomszéd — se rokona, se is­merőse régi és újabb potentátoknak — az ilyent ugye még „nevelni” lehet. „Akar maga jó szomszéd lenni?” ... Mondta valaki a sorok írójának, hogy ő Petyát (Sz.-t, a kőművest hívják így is­merősei) szóval ahogy ezt a fickót ismeri, amaz egy jó szóért a dupláját is megkap­hatta volna négyzetméterben tőle. Még az áldomást is „Petya” fizette volna. De mert éppen el volt foglalva a mun­kával, az eszére, meg a szeme-bemérte látványra és az építési engedélyre hagyat­kozva, betonozni kezdett, kerítésvonala meghosszabbításában. Beperelte a kertszomszéd. S az utóbbi nyerte a pert. Sz. úr érvet érvre halmozott a bíróság előtt, de a ki­rendelt földmérővel szemben nem sokat ért abbéli tudása, hogy a téglalap az tég­lalap, a derékszög pedig Grönlandon is kilencven fokos. Az először kirendelt szakértő hatvan centit tévedett panaszosunk kárára. Aki fellebbezett. Az újabb perben újabb szak­értő érkezett, és teljes szívvel csatlakozott kortársához, mi több: újabb harminc cen­tit vett el Sz­­úrtól. Ha ez így megy to­vább — így a már-már tébollyal kergető­­ző kőműves — az ilyen olyan „elméleti vonalak” hovatovább a házát vágják ket­té. A végén talán még a csaknem har­minc éve épített házat is lebontatják vele. Mert a szakértők, nyomukban a bíróság is ragaszkodtak teoretikus állításaikhoz, a maguk sajátos téglalapjaikhoz, derékszö­geikhez. Miközben kiderült, hogy a szombathelyi Radnóti—Irinyi—Bors László és a Döb­­rentei utcák által határolt területen (itt lakik Sz., a kőműves is) szinte egyetlen telek sem téglalap alakú, csak elméletben az valahány! Nem csupán az egyes telkek, de maga a tömb is egy nagy trapéz. Ép­pen annyira csúszott el az egész, mint amennyit szakértői és bírósági segédlettel be akar vasalni egyik szomszédja „Pe­­tyán”, a kőművesen. Akin kívül ennek az elcsúszásnak a té­nye láthatóan senkit nem zavar. Az ott élőket azért nem, amiért huszonöt-har­minc éve soha. Azt sem tudja vélhetően a legtöbb itt élő család, hogy az utca­frontjuk húsz-harminc-negyven centivel rövidebb, vagy éppen hosszabb, mint a kertjük vége. Kit érdekel. „Beállt”, moz­dulatlan a telep, építkezésnek nincs nyo­ma. Csak Sz. úr, a „jövevény” akart egy kicsit mozgolódni, s jószerével még meg sem fordult a birtokán, elgáncsolták. A szakértőket sem nagyon zavarta ez a papíron, azaz a Földhivatalban nem ér­zékelhető elcsúszás. Tetszőleges, már-már önkényesnek tűnő viszonyítási pontokat választva hozták meg a bíróság által ezek után szinte már szükségképpen szentesí­tett döntésüket, amelyhez hasonlók nyo­mán majd még egész utcasorokat bontat­­hatnának. A régi sablonok szerint ment a verkli, minden hivatal elvégezte a dol­gát. Sz. P. kőműves most már Don Quiote­­ként azért hadakozik, hogy ez így ne me­hessen tovább. Hogy a fogorvos, ha kezébe veszi fogó­ját, ne tépje ki senki fogát részvétlenül csupán azért, mert őneki magának az egy csöppet sem fáj... T. Z. Vasi szövetkezetek alapítványa Alapítványt hozott létre a közelmúltban a Vas Megyei Ipari Szövetkezetek Szövet­sége. A Szociális, Sport és Kulturális Alapítvány célja, hogy rászorultságuk alapján támogassa az alapító szövet­kezetek alkalmazottait, nyug­díjasait és családtagjaikat, hozzájáruljon az alapító szö­vetkezetek kulturális és sportéletéhez. Az alapítvány 4 mm, vagyona hárommillió fo­rint, ezt a KISZ.ÖV kezelé­sében levő közös fejlesztési alapból hasították ki. Az ala­pítvány hozadékából fedezik az alapítvány céljának meg­felelő kifizetéseket. Az alapítvány kezelő szer­vezete a kuratórium, amely­nek elnöke és négy tagja van. Ők­et az alapító kéri fel, megbízatásuk határozatlan időre szól. Döntenek a va­gyon kezeléséről, a hozadék felhasználásáról. Az alapítvány nyílt, bár­mely magyar vagy külföldi természetes és jogi személy csatlakozhat hozzá. Az ala­pítvány jogi személyiségét a bírósági nyilvántartásba vé­tellel nyeri el. Szakmai tanulmányúton Bajorországban (1.) Kint tanuló fiaink keveset tudnak németül Térítsék meg a paraszt veszteségét A magyar mezőgazdaság változó szerkezete az érdek­­képviselet ellátásában is új helyzetet teremt. Jól érzéke­lik ezt a Mezőgazdasági Ter­melők Vas Megyei Szövetsé­génél is, ahol a jelenlegi fel­adatok ellátása mellett a hol­napi teendőkre, mondjuk a magángazdaságok érdek­­védelmének ellátására is ké­szülnek. Ezért, és tapaszta­latszerzés céljából a közel­múltban bajorországi tanul­mányútra ment a szövetség egy szakmai küldöttsége a Münchenben székelő Bajor Parasztszövetséghez. Szíves fogadtatásban volt részük, hiszen Németország­­szerte szimpátia övezi a ma­gyarokat, amiért országunk a maga módján hozzájárult a két német állam egyesítésé­hez. Ezt a németek elégedet­ten nyugtázzák, és talán nincs olyan magyar kérés, melyet ne kezelnének kellő megértéssel. Franz Wörle, a parasztszö­vetség elnökségi tagja — gazdálkodó — elmondta, hogy az utóbbi években sok külföldi delegáció érkezik hozzájuk a vasiakéhoz ha­sonló szándékkal. Lengye­lek, csehek, sőt szovjetunió­beliek is nálunk tanulmá­nyozzák az egyéni gazdálko­dás módját és a paraszti ér­dekvédelmet. Bajorok és ma­gyarok fiatal szakemberek kölcsönös cseréjében is meg­állapodtak. Fiainkkal az a gond, hogy keveset tudnak németül, és nemigen ér­tenek a gépekhez. Az otta­niak gondja, hogy a magyar­­országi szakmai gyakorla­ton lévő bajor fiatalok csak nagyüzemekbe kerülhetnek, ahol merőben mások a ter­melési viszonyok, mint egy farmergazdaságban. Emiatt a nálunk lévők kevesebb munícióval térnek haza, mint az Izlandban, Új-Zélandban, az USA-ban, vagy a világ más részében gyakorlaton lévők. Bajorországban kétszáz­ezer paraszt van. De csak 30 százalékuk dolgozik főfog­lalkozásban, 10—100 hektáros birtokon. A többi vagy idény­jellegű mezőgazdasági fog­lalkozású, vagy az iparban keresi meg — a különben jó — kenyerének nagyobbik da­rabját. Viszonylag sokan je­lentkeztek, hogy gazdálkod­nának a volt NDK területén, ahol szintén a farmergazda­ságok kialakítása a cél. Aki ott akar magángazda lenni, azonnal 20 ezer márka se­gélyben részesül. Három­­százezer márkát kap akkor, ha a faluból kiköltözik és farmot létesít. Ezt 20 éves lejáratra adják neki, 3 szá­zalékos kamattal. Ha a far­mon építi fel a családi há­zát, a költségek 70 százalékát az állam magára vállalja. Kikötés, hogy 30 tehénnél kevesebbet nem tarthat, de hatvannál többet sem, mert az országban tejből is nagy a túltermelés. További feltétel, hogy az abraktakarmány­­igénynek legalább a felét magának kell megtermelnie. Nem titok, hogy a volt NDK területén épül ki a jövő szá­zad egyik legmodernebb és legtermelékenyebb mezőgaz­dasága. Ez nagyon sok pénz­be kerül, de ismerve a német előrelátást és vállalkozószel­lemet, a kiadás kamatostul megtérül majd nekik. De lássuk az érdekvédel­met, ami iránt a vasiak oly élénken érdeklődtek, s ami­ről Herwig Leipert mérnök, a szövetség és a parlament összekötője tájékoztatott. A parasztszövetség erejét, te­kintélyét meghatározza, hogy a 204 bajor képviselői hely­ből 32-en mezőgazdasági ér­deklődésűek, holott az össz­lakosságnak csupán öt szá­zaléka dolgozik a mezőgaz­daságban. A szövetség így az akaratát is könnyebben ér­vényesíti, és tagsága körében a tekintélye is egyértelmű. Bajorországban a paraszt­szövetség a mezőgazdasági termelők egyetlen érdekkép­viselete. A belépés önkén­tes, és a parasztok 90 száza­léka tag, összesen 7200 falusi szervezetben. A vidéki szer­vezetekben választott veze­tők dolgoznak. A központnak 350 alkalmazottja van, de csak nyolcvanan vannak Münchenben, a többiek a tartományokban, a területi szövetségnél, vagy az alap­szervezetekben segítik a munkát. A választott vezetők ki­dolgozzák a mezőgazdasági politikát, melyet a főfoglal­kozású tisztségviselők haj­tanak végre, védve a paraszti érdekeket. Lássunk egy pél­dát: nagy vitatéma a mező­­gazdasági termelés és a kör­nyezetszennyezés. Azt mond­ják a vízügyi szakemberek és a kémikusok, hogy a sok mű­trágya- és növényvédőszer­­használat miatt magas a ta­lajvíz nitráttartalma. Emiatt egy sor vegyianyag haszná­latát be is tiltották. Viszont azok hiányában alacsonyabb lett a termés, veszteség érte a földművelőt. A parasztszö­vetség azt mondta: rendben van, nem használunk annyi műtrágyát és növényvédő szert, de a paraszt termés­veszteségét térítsék meg. Vagy: a bajor termelőknek nagy konkurenciát jelent az Angliából, a Párizs-medencé­­ből és Izland­ból az országba érkező árutömeg. Az jó, ha a bajor vásárló nagy árubő­ségből tud választani, de közben elfelejti, hogy ott van a kiváló minőségű hazai áru­tömeg is, amit egyféle büsz­keségből is kellene, hogy megvegyen. A helyi termelő ki van téve az óriási konku­renciának, a parasztszövet­ségnek kötelezettsége tagjai érdekének a védelme. Bajorországban sok a — mi fogalmaink szerint — szako­sított farm. Az egyik terme­lő csak sertést tenyészt és hizlal, a másik csak tejter­melésre szakosodott, a követ­kező gabonát termel, marhát hizlal. Eltérőek az érdekeik, mert az abrakot termelő ma­gas áron szeretné eladni az árpát, a zabot, a kukoricát, ám a hizlalónak az olcsón vett takarmány lenne az ér­deke, így időnként külön mindegyik a szövetség sze­mére veti, hogy a másik ér­dekét hajtja ... Nehéz a kö­zös érdeket megtalálni, de a kompromisszum mindig megszületik. A tájékoztatókból a vasi­ak érzékelték, milyen feladat hárul majd rájuk a privati­zált, vagy részben privatizált gazdálkodásban. Udvardy Gyula (Folytatjuk) Bajor falu az osztrák határ közelében — magasból fényké­pezve. Rendőri akció , parancs nélkül Minden harmadik rendőr önkéntes véradó Véradónapokat rendeztek a hét elején Szombathelyen a rendőrség állományában. Néhány tűzoltó is csatlakozott az önkéntes véradókhoz, így két nap alatt csaknem szá­zan adtak vért. Nem parancsra, önként je­lentkeztek, mert tudják, hogy a véradással embertársaik gyógyulását segítik, esetleg életet mentenek. Megtudtuk azt is, hogy a megyében évente 300—350 rendőr jelentke­zik önkéntes véradásra, az állománynak 30 százaléka híve és részese ennek az önzet­len mozgalomnak. Akad olyan rendőr, aki évente 3—4 alkalommal jelentkezik véradás­ra, s olyan is, aki készenléti állapotban vár­ja, hogy szükség szerint vért adjon. A hírt örömmel adjuk közre. Nemcsak azért, mert megyénkben ugyanúgy mint az országban mindenütt, egy kicsit visszaesett a véradás, akadozik az embermentő akció, hanem azért is, mert biztonságunk védel­mezői mutattak ezúttal példát a nemes csele­kedettel. Az emberség szép példája ez. (­nos) 1990. november 8. Csütörtök

Next