Vas Népe, 1994. április (39. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-07 / 80. szám
TÜKÖR1994. ÁPRILIS 7. CSÜTÖRTÖK ............................................ .................. „BOSZORKÁNYTANYÁN” Péntek van. És Boszorkánynap. (Siófokon, a Juventus Rádió szervezi). A program a Négy Évszak Hotelben kezdődik. Jósnő-asztrológus, radiesztéta-ufológus, bioenergetikus , természetgyógyász, bajmegállapító (már ez is külön foglalkozás?), grafológus és szexológus várja a szálloda extra éttermébe a kíváncsiskodókat, a gyógyulni vágyókat. Az egyik asztalnál a szombathelyi bioenergetikus ténykedik. A többiek — még Gyurcsok Józsefen kívül — Budapestről jöttek. Nagy Ildikó Az ajtó mellett jósnő ül. Vendége éppen távozik. Nyomban elfoglalom az üres széket. — Éva vagyok. Üdvözlöm — kezdi a fürkésző tekintetű, ám barátságos asszony. Úgy „látom”, ön inkább a jóslásra, mint inkább az asztrológiára kíváncsi. Akkor mondom.... És sorolja életem eseményeit, hozzátartozóimat és a rájuk vonatkozó dolgokat. A végén megkérdi, van-e kérdésem. Azonnal belémbújik a „kisördög”! — A gyerekeim adottságairól szeretnék hallani részletesen. Mert amit mondott, az igaz, de nem tudom, melyik, melyikre áll... — Pontosan én sem. Az aura nagysága alapján dolgozom. Az pedig nem „jelzi”, hogy korban melyik a kisebb, melyik a nagyobb. Nem tudott a szavamon fogni. Én viszont magát igen! Vegye elő nyugodtan a magnót, s míg nem jön újabb érdeklődő, nyilatkozom. Döbbenten nézek — dr. Lugossi Éva viszont mosolyog. — Korábban jogtanácsos voltam — mondja. De félbehagytam a pályát, egy rosszindulatú rágalmazás miatt. Akkor kezdtem el asztrológiával foglalkozni. Aztán a horoszkópok készítése készítése közben vettem észre, hogy én mindig látok valamit az emberek teste körül is. Szakmabeli mester akkoriban még nem volt (pontosabban aki ismerője volt az ilyen dolgoknak, annak véka alá kellett rejtenie tudományát), így a háború előtt kiadott könyvek, leírások adták az útmutatást. Az eredmény nem maradt el: először csak foltokat láttam az emberek auráján, aztán egyre tisztább lett minden. A végső lökést azonban az adta, amikor a gömbvillám bejött a szobámba. 1993. február 13-án, reggel fél kilenckor történt. Tehát nem aludtam, nem hallucináltam... Megtörtént. A legnagyobb érdekessége az volt az egésznek, hogy csukott ablakon jött be, hatalmas detonációval (robbanással), és mégsem rongált meg semmit! Körbement a szobán, néhány másodpercig lebegett fölöttem, aztán a sarokban szétpattant. Csak egy érdekes üvegcseréphegy maradt utána. Azonnal felhívtam Egely Györgyöt és Hargitai Károlyt. Egy óra múlva már ott is voltak. Bemérték a maradványokat és arra a következtetésre jutottak, hogy ami a gömbvillámból maradt, az egy energiahíd. És ez órákon át olyan energiát sugárzott felém, mint amilyent ők a búzakörökben szoktak mérni! (Egyébként az 1993. május 20-i Pesti Riportban, legutóbb pedig a Nulladik Típusú Találkozásokban is írtak erről az eseményről.) — Változtatott valamit a jóslási képességén — vagy ahogy önök nevezik tisztánlátásán — mindez? — Igen. Teljessé tette azt. Most már a múlton, a jelenen és a jövőn kívül, az asztrálvilág „egyéb elemeit ” is látom. Ráadásul megnövekedett az energiám is. Két hölgy érkezik. A helyet természetesen azonnal át kell adni... Nézelődök az asztalok között, de mindenki „foglalt”. A bioenergetikus és a bajmegállapító mellett már kész sorok állnak. Közöttük azonban egy asztal üres. Letelepedek és várok. Egyszer csak egy idősebb néni ül mellém. — Először a jósnőnél voltam — mondja. — Aztán a radiesztétánál. A lányom meg a vém most a grafológushoz ment, oda... Balatongyörökről jöttünk, mert kíváncsiak voltunk, ki mit mond a mi nagy bajunkra. — És mit mondtak? — Lényegében ugyanazt. Csak más-más formában. Az egyik kártyát használt, a másik fémpálcikát és ingát. Hogy hogy csinálják, honnan tudják? Lehet, hogy tényleg boszorkányok? Vagy talán maga is az? Erzsi néni nem elégszik meg a tagadó válasszal. Gyanakszik tovább. Elém tesz egy képet. Három kisgyermek van rajta. — Ezen most mit lát? — kérdi. — Bár sejtem, hogy az egyikkel gond lehet, netán történt is vele valami, mégis közömbös hangon mondom. — Három aranyos kisgyereket. Helyesek, vidámak... Gyurcsok József (az ismert bajmegállapító, bioenergetikus és gyógyító) asszisztense — mintha csak érzékelné, mi történik mellettük — hozzám lép. — Elnézést, úgy „látom”, tőlünk is kérdezni akar valamit! — Mi ez? — kapom fel a fejem kérdőn. Nyilatkozási trükk, vagy egy jól időzített segítés? Hatodik érzékem azt sugallja, inkább az utóbbi. „Boszorkányok” között vagyok elvégre... — Igen — veszem is a lapot ártatlanul. De most annyira el van foglalva a mester! Éjfélig még marad időnk bőven! No, erre már Erzsi néni is halandónak érez. Elmeséli, hogyan ütötte el az autó a középső kisunokát, hogyan mondták meg a képről a szakemberek — első látásra —, hogy a kislány már nem él, milyen tanácsokkal látták el a szülőket lelki gyógyulásukért, s milyen jólesett a családnak ez a sok szeretetteljes vigasz. Hirtelen Sebestyén János radiesztéta-ufológus asztalánál üresedik a szék. Mire a tanácskérő elköszön, már le is szottyanok a helyére. — Ugye, maga az az írogató, aki Szombathelyről érkezett? — kérdi kedvesen. — Miről akar hallani? — Természetesen arról, hogyan lesz valaki 75 éves korában ufológus és miért kezd el egyik napról a másikra radiesztéziával foglalkozni. — Ez hosszú történet. Tervezőmérnök voltam egész életemben. Még a nyugdíjas éveim is simán teltek először. Aztán amikor „divatba jött” a parapszichológia, én is elkezdtem mindenfélét olvasni, tanulmányozni. Felkerestem több, radiesztéziával foglalkozó embert. Aztán megtörtént a csoda: az egyik helyen a kezembe vettem a pálcákat, s azok úgy ugrottak egymásnak, mintha csak ki akarnának röppenni a kezemből! Ott fedeztem fel ezt a képességemet. Utána már tudatosan foglalkoztam a témával. Mára már annyira „felfejlődtem”, hogy fekvőhelyek és az egyéb sugárzások bemérésén túl kézírás, sőt fénykép alapján is meg tudom állapítani, milyen az egészségi állapota a szóban forgó embernek, milyen sugárzások érik. Mivel „javíthatatlanságomat” képtelen vagyok féken tartani, előveszem a családi albumot. A sors véletlen játéka folytán, éppen édesanyám fényképe akad a kezembe. Sebestyén úr ránéz, majd együttérző hangon mondja: — Hét éve halt meg szegény. De már... Egy pillanatra csend telepszik közénk. Én sejtem a folytatást, ő meg tudja. Ráadásul még mentegezik is: — A szellemi radiesztéziával — mert ezzel is foglalkozom — sokszor olyan dolgokat tud meg az ember, amit nem szabad minden esetben a páciensnek elmondani. Hiszen a fájó sebek felkavarása nem célunk! Erre visszazökkenek én is. — Szellemi radiesztéziát említett az imént. Mesélne erről bővebben? —A szellemi radiesztézia azt jelenti, hogy az ember szellemből, testből és lélekből áll. Ezek állandóan „harcban állnak” egymással. A mi feladatunk az egyensúlyt megteremteni. Négy fokozatuk van. Az első csak a testtel és az anyagi dolgokkal foglalkozik, a második már átlép a lelki világba. A harmadik a lelkivilágon túli szellemi lét. Aztán, ha már valaki a harmadikon is átlépett, az már a tiszta szellemi vonalra ér. Az ilyen emberek a jósok, vagyis ahogy mi nevezzük, a tisztánlátók. Este 6 óra. Kezdődik a rádióadás. Az első nyilatkozó Gyurcsok József. Elmondja, hogy saját édesanyján kívül eddig még mindenkit meg tudott gyógyítani. Sebestyén János az idegen lényekről és az általa bemért ufónyomokról beszél. Szilvási Péter az íráselemzés „rejtett dimenzióira”, dr Lugossi Éva pedig a horoszkóp tudományos alapjaira hívja fel a figyelmet. Dr. Erőss László szexológus a négyszemközti problémákra ajánl orvoslást. Tóth László (Szombathely) ezalatt azt próbálja tudatosítani a hallgatókkal — logikus, frappáns, meggyőző érvekkel —, hogy a természetgyógyász nem „hókuszpókuszos csodát művel, hanem utat mutat a testi-lelki harmónia megteremtéséhez, az egészséges élethez. ☆ Már jócskán éjfél után vagyunk, ám a siófoki Juventus Rádióállomás központi irodája még mindig a telefoncsöngésektől hangos. Az ország minden részéből érkeznek hívások, tanácsot kérve, gyógyulást, megoldást remélve. „Szegény embernek szegény a sorsa” Szabó Sándorné, Juliska néni szép kort ért meg: 88 éves. Férje nemrég halt meg, gyermeke, hozzátartozója nincs. Jelenleg Szombathelyi Szakosított Szociális Otthon lakója. Meleg szoba, meleg étel... meg van (most már) számára minden. Talán azért is tudja értékelni annyira! Nagy Ildikó — Nem mindig voltam ám ilyen „úriasszony” — meséli. — Tudja, én törvénytelen gyerek vagyok. Ezért már a megszületésemkor nehéz körülmények között kezdtem! Nem volt rám szükség akkor sehol sem... Mégis megtűrtek Szombathelyen, de csak 9 éves koromig. Két osztályt jártam ki közben. Aztán kiadtak Náraiba nevelkedni. Ott végeztem el az iskola harmadik évét. Akkor azt mondta a gazdám: nem azért tart, hogy tanuljak! Különben is kitört a 14-es háború , dolgozni kellett. Teheneket őriztem, kapáltam, mostam, mosogattam. 19 évesen jöttem vissza Szombathelyre, beálltam szolgálni. Nagyon rendes asszonyhoz kerültem, a régi Kálvária utcában. Huszonegy évig dolgoztam nála. De egész nap ám, szállást, ételt, mindent ő adott! Amikor meghalt, magamra maradtam. A szomszédok adtak be időnként egy kis ennivalót. Én elmentem a boltba, a piacra nekik érte. Akkoriban ismerkedtem meg a férjemmel. Árvagyerek volt ő is. Egy szabónál dolgozott, ezért neki volt valami kis pénze. Amikor összeházasodtunk — én már 40 éves voltam — hozzám költözött. De nem maradthattunk sokáig ott, mert a házat államosították. — Hová költöztek akkor? — Az egyik közeli utcába. Ott falaztak le nekünk a padlástérből egy „szoba-konyhát”! Akkor államosították azt a házat is. Egy nagyon rendes házaspárnak adták. M-nével majdnem egyidősek voltunk és összetartottunk, de nagyon. Most is meglátogat minden héten! — Miből éltek akkortájt? — Szegény uram dolgozott. Először egy állami szabóságban kapott munkát. Jól dolgozott, ezért felajánlották neki, hogy kitanulhatja a szakmát, ráadásul még lakást is adnak, csak lépjen be a pártba. Vallásosan nevelkedett, templomba is szoktunk járni,— jaj, nem baj, ha elmondom? — néz a nővérre Juliska néni riadtan. Márta nővérrel sokáig nyugtatgatjuk, biztatgatjuk: mesélhet bátran! — Biztos? — kérdi tétován, majd megtörli szemét és folytatja: — Erre aztán felmondtak az uramnak. Akkor elment iskolát takarítani. Ott is maradt nyugdíjas koráig! — Lakáskéréssel nem próbálkoztak később sem? — Lakáskéréssel? Ezekután! Jó volt nekünk ott is, nem bántott bennünk senki sem! Meg is segített bennünk az Isten érte! A papához annyi kuncsaft jött, annyi javítgatnivaló akadt, hogy megéltünk tisztességgel, becsülettel. — Igen, de a körülmények... — Nehezek voltak, nem mondom. Télen nagyon hideg a padlástér. Fagyoskodtunk eleget éppen! De ha igen hideg volt, befűtöttünk éjjel is. Akkoriban jártam ki az Erdei Iskolához fát szedni! Szerencsére M-néék olyan rendesek voltak, hogy bevezettették a villanyt, meg a vizet nekünk is. Igaz, lefolyó nem volt, vödörben kellett a szennyes vizet lehordani... Aztán ahogy öregedtünk, egyre nehezebb lett minden. Közben a „fal” is átázott, kezdett szakadozni a lépcső is. — Miért nem kértek segítséget? A gondozási központtól, az önkormányzattól... — Még csak az hiányzott volna! Hogy kommunisták legyünk, és azért kapjunk eztazt? Soha! Ennyire „megnevelték” az ötvenes évek a Szabó családot? Vagy csak a néni őrzi felfokozottan (elvégre 88 éves) az emlékeket? Az utóbbit el kell vetni. Mert keresztkérdés ide, keresztkérdés oda, Juliska néni emlékezete friss, tudata tiszta. — Hogyan kerültek be mégis az otthonba? — A férjem beteg lett. Amikor hazaengedték a kórházból, a doktornő meg az asszisztense kezdett el intézkedni. Márta nővér elmondja, hogyan érkeztek. Juliska néni haja teljesen össze volt tapadva, a behozott ruhákat is napokig áztatni kellett... Ki voltak éhezve szegénykék, dupla adagot kértek az első napokban minden ételből! Az első reggel sírtak az örömtől, hogy végre nem dideregtek egész éjjel! Sándor bácsi meghalt. Juliska néni maga maradt — de már nem magára! Nem világtól elzárva, elhagyatottan...- 1 Fiatalokért Az Országos Gyermekvédő Liga rendezvényei Merklin Tímea Ma kezdődik az Országos Gyermekvédő Liga hatvanórás önismereti trénerképző tanfolyamának első szakasza a szombathelyi 405. Berzsenyi Dániel Szakmunkásképző Intézetben. A gondozónők, óvónők, védőnők, pedagógusok valamint a szociális és művelődési intézmények munkatársai számára indított díjtalan tanfolyam húsz fővel indul. Vagyis, akiknek jelentkezését most elutasították, ősszel próbálkozhatnak újra. A tanfolyam elvégzéséről akkor is, most is bizonyítványt kapnak a résztvevők. Az Országos Gyermekvédő Liga régióvezetőinek kétnapos tanácskozása holnap délután négy órakor kezdődik , szintén a 405. Szakmunkásképzőben, Szombathelyen. A vidéki centrumokért felelős, országos társelnök, Bodor Tamás elmondta, az általa szervezett, a Liga vidéki munkájáról szóló szakmai konferenciához hasonló még nem volt az országban. A területi központok ugyan ősszel megalakultak, de éppen Szombathely az a város, amely jó példákkal szolgálhat a többi centrum szakmai programjának kialakításához. A tapasztalatcsere fő témái: hogyan lehet megnyitni egy irodát, annak anyagi, technikai, személyi feltételeit megteremteni; hogyan lehet kialakítani a szakmai együttműködés csatornáit a szociális, a művelődési és az egészségügyi intézményekkel, az egyesületekkel, valamint az önkormányzatokkal. Az Országos Gyermekvédő Liga országos és területi szakmai-karitatív program-ajánlóját is össze lehet állítani a szombathelyi alapján, kezdve a jótékonysági estek, a kortárssegítőönismereti táborok szervezésétől, a cigányfiatalokat segítő mentorprogram kialakításán át, a tehetséges, de szociálisan hátrányos helyzetű 6—18 éves gyerekek tanulmányi ösztöndíjhoz juttatásáig. Q