Vas Népe, 2004. október (49. évfolyam, 231-254. szám)

2004-10-09 / 237. szám

4 VAS NÉPE www.vasnepe.hu KÖRKÉP R­ÖVIDEN Filharmónia-nyitány Szombathely (VN)­­ A szombathelyi szimfoniku­sok Filharmónia-bérleté­nek első koncertje hétfőn 19.30-kor kezdődik a Bar­tók Teremben. Az Évfor­dulók című hangverse­nyen Smetana, Dvorak, Janácek műveiből szólal meg válogatás, közremű­ködik Onczay Csaba csel­lóművész, vezényel Pál Tamás. Egybeöltögetett mesék Szombathely (VNI)­­ A Mesebolt Bábszínház va­sárnapi matinéja 10 órakor kezdődik az MMIK-ban, ahol az Egybeöltögetett mesék című előadást lát­hatja a közönség. A másikat újítanák fel Szombathely (VN)­A tegnap megjelent Bérlők és szálláshasználók című írásunkban azt közöltük, hogy elkészült a Parag­­vári utcában lévő Fiatal Házasok Otthonának fel­újítási terve, ám valójában a másik, a Szabolcs Zoltán utcai ingatlan korszerűsí­tését tervezi az önkor­mányzat. Illegális graffiti Szombathely (szv) -Festékszóróval festettek ábrákat egy áruház falára szerdán éjszaka. A 11-es Huszár úti üzlet munkatár­sai csütörtökön reggel fedezték fel a rajzokat, majd feljelentést tettek a rendőrségen. A rongálás­nak minősülő falfirkával mintegy negyvenezer forintos kárt okoztak. Cigarettát csentek Bük (szv)­­ Két fiatal férfi cigarettát lopott csü­törtökön délelőtt az egyik üzletből. Az eladók észre­vették a szarkákat, mire ők elszaladtak. A járőrök a fürdő területén lefülelték, és szabálysértés miatt elő­állították a két szombathe­lyi fiatalembert. Késkereskedő Szombathely (szv) - Egy román férfi késeket próbált értékesíteni az egyik hipermarket parko­lójában. Jogosulatlan ke­reskedelmi tevékenység szabálysértésének gyanúja miatt a rendőrök előállí­tották. Mammográfiás emlőszűrés Szombathely (VN)­­ A Vas Megyei Marku­­sovszky Kórház radioló­giai osztályán mammográ­fiás emlőszűrésre várják hétfőn délelőtt és délután Nemeskocs, Celldömölk, kedden és szerdán délután Celldömölk 45-65 éves, névre szóló meghívólevél­lel rendelkező hölgylako­sait. Nem húzóágazat a turizmus Kitörési pont a klimatikus gyógyhellyé válás? (Folytatás az 1. oldalról) Nyáron a szombatonkénti to­ronyzene, az ingyenes városné­ző program (Savaria Tourist) működött, a Várszínház programjait körülbelül 8,5 ezer ember élvezte. A Tourinform irodát viszonylag magas számban felkereső külföldiek jellemzően a város műemlékeit keresik fel. A hazai turisták a műemlékek, múzeumok mel­lett a Kőszegi-hegység ki­rándulópontjai, ausztriai kirán­dulások iránt érdeklődnek. A határ túloldalán lévő közeli célpontokon túl Bécs és Graz is keresett célterület. Mi jellemző a Kőszegre érkező belföldi turistára? Általában Pest megyei, vagy más város lakója, jellemzően két-három napot tölt itt, panzióban száll meg, várost néz, és túrázik a hegyek­ben. A vendégek negatívumként szokták megemlíteni Kőszegen a sportolási, a szórakozási, a fürdési lehetőség hiányát, a kevés esti programot, a parko­lási módot, illetve a nyilvános illemhelyek hiányát, a meglé­vők állapotát. Ugyanakkor a turizmus terén jelentős változások előtt áll Kő­szeg. „Az egészségturizmus lehetőségei” című PHARE­­CBC projekt keretében meg­vizsgálták Kőszegen és a Kő­szegi-hegységben klimatikus gyógyhely kialakításának lehe­tőségét, meghatározták a gyógyhellyé nyilvánítás cse­lekvési programját. Készült megvalósíthatósági tanulmány és szakmai koncepció, jártak már Ausztriában tanulmány­úton kőszegiek. A csőd közelébe került város történetében már előfordult, hogy az idegenforgalom húzta ki a kátyúból. A klimatikus gyógyhellyé válás kitörési pont lehet. A magyar és a külföldi turistát elsősorban Kőszeg műemlékei érdeklik Fotó: Horváth Csaba Új tagok a termál klaszterben Régiós körkép (edz)­­Új tagokkal bővült a nyugat-dunántúli egész­ségturisztikai szolgálta­tókat, vállalkozásokat, intézményeket összefo­gó Pannon Termál Klaszter Egyesület. 2004 a gyarapodás esz­tendeje a klaszternél, tud­tuk meg dr. Németh István egyesületi elnöktől. Az együttműködésnek újra tagja a mosonmagyaróvári Flexum Gyógyfürdő, s csatlakozott két színvona­las, wellness szolgáltatáso­kat is nyújtó négycsillagos szálló: a hőgyészi Gróf Ap­­ponyi Kastélyszálló és a bi­­kali Puchner Kastélyszál­ló. Belépett két új négycsil­lagos Hunguest Hotels­­szálló, a tapolcai Hotel Pelion, valamint a bükfür­­dői Répce Gold. Csakúgy a Radisson SAS hotellánc első ötcsillagos vidéki ma­gyarországi szállodája, a bükfürdői golfpályán fel­épült Radisson SAS Bird­­land Resort & Spa. Ellenőrzés öt helyszínen Gyorshajtók rossz napja - Közlekedési razziák a megye útjain Megyei körkép (al) - A me­gyében egyszerre öt hely­színen tartott közúti ellenőr­zést tegnap a rendőrség. Kőszeg közelében a délelőtti órákban állították meg az au­tósokat a sárga mellényes jár­őrök. A három óra gyors­mérlege: nyolc gyorshajtó (köztük hárman voltak kül­földiek), egy autós pedig több szabálytalanságot is elkövetett: átlépte a megengedett sebes­séghatárt, nem volt bekap­csolva a biztonsági öve, és a vezetői engedélye sem volt nála. A razzia során egy Mer­cedes tehergépkocsi vezetője ellen is eljárás indult. A sofőr sem menetlevelet, sem szállí­tólevelet nem tudott felmutat­ni a raktérben lévő szőnyegek­ről, bőrkabátokról, kerámia­edényekről. Ké­sőbb azonban hivatalos számlákkal iga­zolta az áru ere­detét, így tisz­tázta magát a ve­zető. Az utóbbi he­tek halálos bal­esetei miatt el­kezdett közleke­dési razziák folytatódnak, a jövő héten ha­sonló akciókra számíthatnak az autósok, sőt, a tervek szerint jö­vő szombaton rendőrségi heli­kopterből is fi­gyelik a főutak Rendőrségi ellenőrzés a 87-es úton, Kőszeg közelében Fotó: Kiss Teodóra forgalmát. Fiatalít az MSZP Lakatos Ferenc karikatúrája Irányított betegek Már szerveződik a rendszer a megyében (Folytatás az 1. oldalról) A megtakarítás nyolcvan szá­zalékát lehet felosztani a rend­szerben részt vevők között, mondta az elvekről Lakner László főigazgató. 35 százalé­kát kapják a háziorvosi praxi­sok, 65 százalékát a kórház és a rendelőintézet. Ösztönzik a szű­rővizsgálatokat, erőteljesen fej­lesztik a számítógépes hálóza­tot. Szükséges is. A háziorvoso­kat aggasztja a megnövekedett adminisztráció. Nagyon sok adatot kell szolgáltatniuk a napi rendelés végén. Dr. Szép Flórián, a Vas Me­gyei Egészségbiztosítás Pénztár igazgatója bízik az új ellátás­­szervezésben. Az első négy hó­nap után készítik az első értéke­lést. A csornai kórház példáját említette: a működési költség tíz százalékát tudták megtakaríta­ni, ösztönzésre, fejlesztésre for­dítani az irányított betegellátási rendszerben. „Hosszabb távon a háziorvosi és a kórházi együtt­működésből összeállíthatók a gyógyítási protokollok (eljárás­módok), jól, gyorsan gyógyítsa­nak, megfelelő legyen a szűrés, a prevenció, jusson pénz mű­szerbeszerzésre, ez a rendszer lényege. Egészségpolitikusként az az álmom, hogy Vas megye néhány év alatt alkosson egy be­tegellátási rendszert, így lehet versenyképes, így tölthet be re­gionális szerepet.” 2004. október 9. SZOMBAT Hivatali intő Szombathely (al)-Nem tárgyalja újra a közgyűlés azt az ominózus napirendi pontot, melynek szavazása­kor - a megyei közigazgatá­si hivatal szerint - a nyár elején megsértették a szer­vezeti és működési szabály­zatot. A Vas Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője írásban jelezte, hogy egy korábbi közgyűlésen dr. Ipkovich György polgár­­mester megsértette a szervezeti és működési szabályzatot, ami­kor egy ellenzéki képviselő mó­dosító indítványáról nem ren­delt el külön szavazást, hanem azt együtt az összes többi módo­sító indítvánnyal tette fel szava­zásra. Csermelyi András alpolgár­mester szerint nem érdemi ügy­ben jelentett be kifogást a köz­­igazgatási hivatal, csupán eljá­rási hiba történt, amikor a Víz­öntő utcai ingatlan eladását tárgyalta a testület. Két lehető­ség közül választhatott a polgár­­mester: újra napirendre tűzik az ügyet, avagy minden marad vál­tozatlanul. Ez utóbbi mellett döntött a polgármester, így most a közigazgatási hivatalon a sor, hogy mérlegelje: bírósághoz fordul-e vagy sem. Szent Márton útjain járva Szombathely (mm) - Szent Márton útjai cím­mel újabb reprezentatív kiadvány jelent meg az egykori Savaria híres szülöttéről. A vándor­könyv a környék főbb Szent Márton-emlékhe­­lyeit mutatja be. A Németh József fotói­val gazdagon illusztrált, Orbán Róbert szerkeszté­sében megjelent füzetet a Szent Márton plébánián mutatták be tegnap dél­előtt. A bemutatón - a szerző mellett - Aigner Géza plébános és Feiszt György alpolgármester köszöntötte a mintegy fél­száz egybegyűltet. Az al­polgármester kifejtette: Európa számos országá­ban évszázadok óta nagy tisztelet övezi a tours-i püspököt. Szombathely az elmúlt tíz évben különösen sokat tett azért, hogy kiak­názza azt a kulturális-tu­risztikai vonzerőt, amelyet Szent Márton „szolgáltat” szülővárosának. A magyar, angol, német és francia nyelvű, tízezer példányszámú kiadvány huszonöt vasi, zalai, győr­­moson-soproni, osztrák, szlovén, horvát Szent Már­­ton-emlékhelyet mutat be. A vándorkönyvben ötféle túraútvonal is szerepel, azon települések megjelö­lésével, melyek templo­maikban - s az azokban fellelhető képzőművészeti alkotásokban­­ őrzik Szent Márton emlékét. A vándorkönyvet a szombathelyi Tourinform iroda adta ki a Nemzeti Kulturális Örökség Mi­nisztériuma és a helyi ön­­kormányzat finanszírozá­sában. A kulturális tárca kétmillió, a városi idegen­­forgalmi bizottság egymil­lió forinttal járult hozzá a kiadvány megjelentetésé­hez.

Next