Vas Népe, 2005. január (50. évfolyam, 3-25. szám)

2005-01-05 / 3. szám

2 VAS NEPE www.vasnepe.hu Összefogást kezdeményeznek Budapest (mti)­­ Info­­kommunikációs vállalatok összefogását kezdeményezi a délkelet-ázsiai szökőár által sújtott térség megsegí­tésére Kovács Kálmán in­formatikai és hírközlési mi­niszter. Bejelentette: már tárgyalt is erről a budapesti indonéz nagykövettel. Áder: Támogatható az alkotmányreform Budapest (mti) - A Fi­­desz-frakció támogatható­nak tartja a kétharmados törvények körének szűkíté­sét - mondta Áder János, a párt parlamenti képviselő­­csoportjának vezetője ked­den Budapesten, az igaz­ságügyi miniszter a napok­ban bejelentett alkotmányo­zási javaslataira reagálva. Áder azonban hozzátette: „nem kell minden kéthar­mados törvényt kiiktatni, (...) az Alkotmánybíróság­ról szóló törvény maradhat nyugodtan ezután is kéthar­mados, a kétharmados tör­vények egy részének a sza­bályait pedig föl kell emelni az alkotmányba”. Zöldkommandó Budapest (mti) - A szo­cialista párt szerint 2005- ben meg kell kezdeni a zöldkommandó létrehozá­sát - mondta Orosz Sándor, az MSZP-frakció környe­zetvédelmi vezetője ked­den. Közölte: a kommandó a környezetvédelmi és a belügyi tárca együttműkö­désével jönne létre, hatás­köre a környezet és a termé­szet bármely szennyezőjé­nek felderítésére kiterjedne. KRÓNIKA Félárbocon a nemzeti lobogó A közintézmények szerdán délben háromperces gyászszünetet tartanak (Folytatás az 1. oldalról.) Elegendő ehhez, ha szombati újságjainkat megvásárolják. Lapjaink Hétvége mellékleteit a tragédiáról szóló összefoglalók­nak szenteljük. Ezeken az olda­lakon a segítségnyújtás módjai­ról, az összefogás eredményei­ről számolunk be. Szenczy Sándor, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat lel­kész-igazgatója, értesülve Pannon Lapok Társaságának a kezdeményezéséről, tegnap ar­ról tájékoztatta lapunkat, hogy számára egyértelmű: a hivatalos állami támogatás összege leg­alább megduplázódik a magyar adakozók jóvoltából. Példásnak és gyorsnak nevezte azt a reagá­lást, amelyet tapasztalnak a szö­kőár pusztítását követően. „Az emberek látják, hogy a magyar segélyszervezetek képesek ha­tékonyan felhasználni a rájuk bízott adományokat”, tette hozzá Szenczy Sándor, aki kér­désünkre elmondta: radikális váltásnak, forradalmi változás­nak tekinti a Pannon Lapok Tár­saságának támogatási akcióját, hiszen a felajánlás másokat is adakozásra serkent és példát mutat. A segélyszervezetek munkatársai tudják, hogy a támogatók számára mennyire fontos a pénz nyomon követése, a PLT lapjai pedig folyamatosan tájékoztathatják majd olvasói­kat a Srí Lanka-i árvaház és gyermekotthon kialakításáról és átadásáról. „Ilyen módon szinte nap mint nap bizonyítják az ada­kozóknak, hogy a felajánlott összegek a legjobb helyre kerül­tek”, jelentette ki a szervezet irányítója. Katonai tiszteletadással fel­vonják, majd félárbocra engedik a Magyar Köztársaság lobogó­ját szerdán délben a Parlament előtt a délkelet-ázsiai országok lakosságával és valamennyi áldozat hozzátartozóival való együttérzés és az egész magyar nemzet őszinte gyászának kife­jezésére - közölte a Kormány­­szóvivői Iroda kedden. A Magyar Köztársaság kormánya ezzel csatlakozik a délkelet­ázsiai természeti katasztrófa ügyében kiadott EU-felhívás­­hoz. A kormány felhívja a közintézmények vezetőit arra, hogy az ország valamennyi középületén is engedjék félár­bocra a nemzeti zászlót, és szer­dán délben tartsanak háromper­ces gyászszünetet. A kezdemé­nyezéshez mind a három köz­­szolgálati médium, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, va­lamint a Duna Televízió is csat­lakozik. „Az Európai Unió elnöksége által kiadott felhívás szellemében a kormány kéri, hogy az országban minél több munkahely és minél több állam­polgár csatlakozzon a felhívás­hoz és emlékezzen szerda dél­ben háromperces némasággal a 2004. december 26-ai, rettene­tes erejű szökőár több mint száz­­ötvenezer áldozatára” - áll a közleményben. Kedden újabb magyar utasok tértek haza a délkelet-ázsiai katasztrófa sújtotta térségből. A turisták szemmel láthatóan egészségesek, a Malév gépén 109-en jöttek Thaiföldről, hoz­zájuk az Egyesült Arab Emírsé­gek fővárosában, Dubajban további 50 utas csatlakozott. Ez volt a negyedik repülőgép,­­amely magyar turistákat hoz haza a térségből. A Ferihegyi repülőtéren az ANTSZ szakem­berei írásos tájékoztatót adtak át a hazatérőknek arról, hogy miként lehet felismerni az eset­leges fertőzések jeleit és hogy ilyenkor mi a teendő. A Magyar Vöröskereszt ja­nuár 5-től 31-ig a Matáv 1749- es hívószámú telefonvonalán keresztül gyűjt adományokat a délkelet-ázsiai katasztrófa túl­élőinek megsegítésére. Kató Ernő, a Magyar Vöröskereszt főtitkárhelyettese elmondta: az adományozni szándékozó az 1749-es szám tárcsázásával hívásonként 200 forinttal támo­gatja a délkelet-ázsiai földren­gés és szökőár károsultjait. A telefonszám Matáv-készülé­­kekről hívható. Romos területen áll egy fiú az indonéziai Banda Acehben janu­ár 4-én. A Szumátra szigetének északi részén elterülő Aceh tar­tomány fővárosára és környékére kilenc nappal korábban zú­dult pusztító szökőár. A szigeten több mint 90 000 emberéletet követelt az özönvíz. Az egész térségben keddre már 145 ezerre emelkedett a halálos áldozatok száma Fotó: mti Fidesz: A program csak a gazdagabbakat segíti (Folytatás az 1. oldalról.) Csabai Lászlóné megerősí­tette: az új lakáspolitikai koncep­ció négy elemre épül. Állami kezességvállalással történő hitel felvételével a 30 éven aluli fiata­lok vásárolhatnának új vagy használt lakást. Az érintett csalá­dok egy vagy két gyermek meg­léte esetén már saját forrás nélkül otthonhoz juthatnának. „További könnyítésként pedig a fiatal házasok szülei is beléphetnének adóstársként a lakásvásárlásba, például havi 20 ezer forint összegű hitelátvállalással segít­hetnék a törlesztést” - jegyezte meg a politikus. A másik elem a szociálpolitikai támogatás össze­gének emelése lenne, két gyer­mek után például már 2,4 millió forint járna. Az összeg 50 száza­lékát a 35 éven aluli házasok, élet­társak és gyermeküket egyedül nevelők használt lakás vásárlá­sára is felhasználhatnák. A har­madik elemet, a lakbértámogatást vagyoni és jövedelmi korlát alap­ján kapnák fiatal, gyermekes csa­ládok albérlet esetén. Csabai Lászlóné végül a gyári technoló­giával épült lakások felújításának támogatását említette, mint a koncepció negyedik elemét. „Nesze semmi, fogd meg jól” - jellemezte a programot reagálá­sában Mádi László, a Fidesz par­lamenti képviselője. Az ellenzéki politikus közölte: az állami garanciaprogram azokat a jól kereső fiatalokat támogatja, akik havi 80-100 ezer forintos törlesz­tőrészletet tudnak vállalni. Hoz­zátette: a szülők lakását jelzálog­ként használva ma is lehet önrész nélkül lakást venni anélkül, hogy a garancia többletköltségét vál­lalni kellene. Mádi László szerint a lakbértámogatási rendszer lé­nyegében annak beismerése, hogy a kormánykoalíció képtelen a bérlakásépítés megoldására és felmondta, amit a kormányprog­ramban ígért. Csaltak Horvátországban? Zágráb (mti) - Boris Miksic, a horvát elnökválasztás első forduló­jában harmadik helyen végzett jelölt a győzelem V-jelét mutatja a választási eredmények állítólagos meghamisítása ellen tiltakozó többezres gyűlésen Zágrábban kedden. Az USA-ban üzletember­ként tevékenykedő Miksic a január 2-ai választás szavazatainak újraszámlálását követeli, mert szerinte manipulálták a voksokat Szita Károly cáfolja, hogy beszervezték Budapest (mti)­­ Szita Károly, Kaposvár polgár­­mestere cáfolta kedden azt a hírt, miszerint a rendszer­­váltás előtt beszervezték volna. „A hír nem igaz, jogi úton elégtételt fogok követelni” - jelentette ki a volt fideszes országgyűlési képviselő, akit 1998-ban már átvilágítottak. Az Index internetes hírportál fóru­mának egyik hozzászólásában azt állították, „bizonyíték van arra, hogy a rendszerváltás előtt Kaposvár jelenlegi első emberét is beszervezték”. Az OVB újra eredménytelennek nyilvánította a népszavazást Budapest (mti)­­ Az Orszá­gos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén újra meg­állapította a december 5-ei kétkérdéses népszavazás végeredményét. A testület ismét eredményte­lennek mondta ki a népi kezde­ményezéseket, miután az ellenőr­zések csak minimális eltérést mutattak a voksok korábbi ada­taihoz képest. Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda veze­tője közölte: az 1154 szavazókör­ben elvégzett ellenőrzés nyomán az derült ki, hogy az első kérdés­nél egyszázad százalékkal csök­kent az igen válaszok száma, míg a második kérdés esetében az arány változatlan maradt. Az OVB keddi határozatával szem­ben egy nap jogorvoslati idő áll rendelkezésre, az eredmény meg­támadása esetén újra a Legfel­sőbb Bírósághoz kerül a döntés joga. A Magyarok Világszövet­sége várhatóan jogorvoslattal él. Rytkó Emília megérkezik a sajtótájékoztatóra Fotó: mti 2005. január 5. SZERDA Irak: lelőtték a kormányzót Bagdad (mti)­­ Tévéképernyő­ről készített korábbi felvétel Ali al-Haidariról, Bagdad tarto­mány kormányzójáról (főpol­gármesteréről), aki január 4-én merénylet áldozatául esett. Az ismeretlen fegyveresek egy bagdadi utcán támadták meg az al-Haidarit szállító konvojt, és a politikuson kívül hat test­őrét is megölték. Irakban mind­inkább veszélybe kerül a janu­ár végére tervezett parlamenti választások megtartása Izraeli akció Gáza (mti)­­ „Cionista ellenség­nek” nevezte Izraelt kedden egy választási beszédében Mahmúd Abbász, a Palesztin Felszabadí­­tási Szervezet elnöke néhány órá­val azután, hogy izraeli harcko­csizók nyolc palesztint öltek meg. Három pont a kormánynak „ajánlva” Budapest (mti)­­ A Fidesz három pontból álló javaslatot fogalmazott meg a kormány és a miniszterelnök számára a kis- és középvállalkozók, a gazdák és a Tisza mentén élő emberek érdekében - mond­ta Áder János, a párt frakció­­vezetője kedden. A Fidesz azt javasolja a kor­mánynak és Gyurcsány Ferenc­nek, hogy haladéktalanul fizesse ki a kis- és középvállalkozóknak a jogtalanul visszatartott általá­nos forgalmi adót, valamint a ma­gyar gazdák számára a tavaly ki nem fizetett támogatásokat, és vonja vissza azt az év végi rende­letet, amelynek értelmében min­den idei pályázat és kérelem kifi­zetését letiltotta a mezőgazdasági miniszter - mondta Áder János. Hozzátette: azt is javasolják, hogy a kormány haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat az új ro­mán kormánnyal, a Tisza mentén élő másfél millió ember biztonsá­ga és az újabb ciánszennyezés megelőzése érdekében. Kupa Mihály: Nem esett szét a Budapest (mti)­­ Az Össze­fogás Magyarországért Cent­rum nem pártok szövetsége, hanem magánszemélyek által létrehozott párt. Ezért a Harmadik Oldal Ma­gyarországért, a Magyar Demok­rata Néppárt és a Zöld Demokra­ták a Centrumból nem léphettek ki, mivel annak soha nem voltak tagjai, az Összefogás Magyaror­szágért Centrum a felsorolt szer­vezetekkel soha nem kötött sem­milyen megállapodást - közölte Centrum Párt Kupa Mihály, a Centrum elnöke. A Népszabadság kedden arról számolt be, hogy „szétesett a Kupa Mihály nevével fémjelzett Centrum, a Harmadik Oldal Ma­gyarországért (HDM), a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) és a Zöld Demokraták ugyanis 2004. december 31-vel kiléptek a párt­­szövetségből”. Hozzátette: a párt elnöksége a január 14-re összehí­vott elnökségi ülésen fogja tár­gyalni a sajtóban megjelent téves tájékoztatást és dönt a további lépésekről. Kupa Mihály Fotó: mti

Next