Vas Népe, 2011. május (56. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-05 / 104. szám
12* VAS NÉPE RÖVIDEN Négy mérkőzéssel készülnek fel Budapest (mti) Négy mérkőzéssel hangol a június elején sorra kerülő Európa-bajnoki pótselejtezőre a női kosárlabda-válogatott, amely Sopronban kezdte meg az egy hónapos felkészülést. Az együttes május 22-ig a hűség városában gyakorol, közben 12-én és 13-án a kontinenstornának otthont adó Lengyelországban vív edzőmérkőzést. A keret május 23-án költözik át Pasarétre, ahol 27-én és 28-án Szlovákiát fogadja. Vasi újoncok a TOP 12 versenyen Budapest (bz) Május 7-8-án az Ormai László asztalitenisz csarnokban rendezik meg újonc korcsoportban az év egyik legrangosabb asztalitenisz versenyét, a TOP 12 bajnokságot. Megyénkből a SZAK-Sportiskola két fiatalja, Szabó Kristóf és Ihász Máté kvalifikálta magát a rangos viadalra. Országos döntőben a Bolyai focistái Szentgotthárd (vas) A III—IV. korcsoportos lány labdarúgó diákolimpia megyei döntőjében nagy csatában dőltek el a helyezések. A győzelmet a Bolyai szerezte meg, második a Szentgotthárdi Oktatási Intézmény, harmadik a Gothard lett. A Bolyai az első helyével bejutott a május 23-24-ei fonyódligeti húszcsapatos országos döntőbe. Rotto Kupa négy kategóriában Szalafő (gz) Július 23-án felnőtt, 9-én öregfiúk, old boys és gyermek kategóriákban rendezik meg a hagyományos, 18. Rotto Kupa nemzetközi kispályás labdarúgótorna küzdelmeit. A szervezők még két felnőtt gárda nevezését tudják fogadni a szombat esti sorsolásig. SPORT Helytállt az NLG KOSÁR A vasi csapat kilencedik lett Kínában, az iskolai vb-n Szombathely (vas) Nagyszerűen szerepelt és az előkelő kilencedik helyen végzett az NLG fiúcsapata a Kínában lebonyolított ISF iskolai kosárlabdavilágbajnokságon. A nagyszabású, április 23. és május 1. között Zhangjiagangban lebonyolított vb-n a Magyar Diáksport Szövetség felkérése alapján vehetett részt az NSG csapata. A Falco KC játékosaival, valamint egy körmendi kosarassal felálló együttes idén megnyerte a diákolimpiát az V. és VI. korcsoportban, és most nemzetközi porondon is bizonyított. A szombathelyiek a csoportmérkőzések nyitányán alulmaradtak a nagyon jó játékerőt képviselő francia (45- 46), majd kínai gárdával (53- 59) szemben, és ezzel lemondhattak a felsőházba jutásról. De nem törtek meg, hanem a folytatásban remek sorozatot produkáltak. A csok torna történetében ez az eddigi legjobb magyar eredmény a fiúknál partkörben lelépték a belga (63-22) és az észt (55-24) ellenfelüket, majd az alsó ágon gond nélkül nyertek a német (49-37) és a luxembourgi (53-42) rivális ellen. Az utolsó meccsen egy másik belga csapat nem adta meg könnyen magát, de a hosszabbítás után aratott 40-39-es győzelem a kilencedik helyezést jelentette a vasiaknak a 18 csapatos mezőnyben. Ki kell emelni, hogy a torna történetében ez az eddigi legjobb magyar eredmény a fiúknál. - Nagyon örültünk a ki-Az NSG még jobb eredménye tényleg csak egy hajszálon múlt. A csoport erősségét mutatja, hogy a francia csapat végül második, a kínai a hatodik helyen végzett k lencedik helyezésnek, hiszen erős csapatokkal játszottunk - mondta a testnevelő és felkészítő, Váradiné Szarka Ildikó. - A hét mérkőzésből ötöt megnyertünk, míg a másik kettőn egy, illetve hat ponttal kaptunk ki, és mindkettő apró nüanszokon múlt. Az első, franciák elleni meccsen megilletődötten kezdtünk, a fiúk kicsit nehezen akarták elhinni, hogy nemzetközi szinten is jól tudnak játszani. A csapat védekezésben extrát nyújtott, 70 pontnál egyszer sem kaptunk többet, de a támadásokkal is elégedettek voltunk. Az első két meccsen talán a hoszszú utazás miatt még nem dobtunk jól, de később egyre jobban belelendültünk. A csapatból senkit nem emelnék ki, mert mindig volt valaki, aki vitte a prímet. Sajnos egy sérültünk is lett, Sinkovits Dániel egy betörés után a térdére esett. Még nem tudjuk, mennyire komoly a baj, a vizsgálatokat itthon végzik el. Összességében egy fantasztikus tornán vettünk részt - folytatta a testnevelő. - A kínaiak kitettek magukért, csak a megnyitó átszámítva 130 millió forintba került. A meccsek között Zhangjiaganban több helyre elvittek, megismerkedtünk a jövő városával, de körülnéztünk a nagy világvárosban, Sanghajban is. A tornán pedig volt egy nemzeti nap, ahol minden országnak, így nekünk is be kellett mutatkozni. Az iskolai kosárlabda-világbajnokságon remekül szerepelt, és az előkelő kilencedik helyen végzett a Nagy Lajos Gimnázium fiúcsapata. Hátul (balról): Nagy Barnabás, Váradi Attila edző, Péterfai Richárd, Bognár Kristóf, Kisőrsi Ádám, Golomán György, Bazsó Brúnó, Perl Zoltán. Elől: Váradiné Szarka Ildikó testnevelő, Dénes Balázs, Simon Kristóf, Sinkovits Dániel, Kelemen Péter, Antoni Márk ESEMÉNYEK, TUDÓSÍTÁSOK ASZTALITENISZ SZAK II.-Sabaria-Celldömölki VSE-Swietelsky Wewalka II. 6-12. NB II-es mérkőzés. Győzött: Szarka Zs. 2, Németh Á., dr. Németh G., Lendvai, a Szarka Zs.Lendvai páros, illetve Bénák 4, Ölbei 3, Teket 3, Orbán, és a Teket-Orbán páros. A már bajnok celhek megérdemelten nyertek az ezúttal halovány teljesítményt nyújtó, de így is második helyen záró hazaiak ellen. Mosonmagyaróvár- Szombathelyi Vízértők 9-9. - NB III-as mérkőzés. Győzött: Rózsa 4, Fekete 2, Szatmári, Izsák, és az Izsák-Rózsa páros. Értékes pontot szerzett a vasi gárda. Kanizsa Sörgyár II.-Celldömölki VSE-Swietelsky Wewalka III. 7-11. NB III-as mérkőzés. Győzött: Máthé 3, Tamás 3, Fehér 2, Balázs Gy., a Fehér-Tamás és a Máthé-Balázs Gy. páros. A kiesés ellen harcoló Kanizsa ugyan megnehezítette a celldömölkiek dolgát, de a vendégsiker nem forgott veszélyben. Zalakomár-Szombathelyi Vízértők 11-5. - NB III-as mérkőzés. Győzött: Fekete 2, Rózsa 2, Izsák. A végeredménytől függetlenül szoros mérkőzés volt, sok találkozó végződött 3-2-vel. KÉZILABDA Vonyarcvashegy-Körmendi DMTE 7-28 (1-11). NB III-as női mérkőzés, vezette: Benkőné, Sebőkné. Körmend: Szabó K. - Doktor 3, Tóth B. 4, Horváth T. 4, Kovács 2, Bokor 5/1, Kiskós 5. Csere: Cser K. 5/3. Edző: Varga Andrea. A körmendieknél ballagás miatt több alapember is hiányzott, de a helyükre került serdülők éltek a lehetőséggel. NB III-as eredmények: Balogunyom-Zalalövő 2:6 (2325-2441). Ld.: Svajda 428. Rum-Néró TC Nárai 7:1 (2661-2565). Ld.: Varga G. 484, ill. Góber 469. Lova- Asztalitenisztől tekéig szi-Csákánydoroszló II. 5:3 (2422-2405). Ld.: Marton 444. Lenti-Vonyarcvashegy 3,5:4,5 (2378-2387). Zalaszentgrót-AFRICafé Perenye TK 5:3 (2543-2495). Ld.: Nika 444. Kőszeg-Zalakaros 6:2 (2432-2327). Ld.: Kozmor 427. Gellénháza-Felsőmarác Boldizsár Trans 6:2 (2488-2314). Ld.: Tangli 431. Megyei I. Szőce-Kovács SE Körmend 6:2 (2405-2333). Ld.: Gaál 441, ill. Gergő 412. Néró TC Nárai II.-Horváth TK II. 2:6 (2291-2366). Ld.: Stieber I. 401, ill. Horváth Gy. 431. Csempeszkopács-Kondorfa 2:6 (2430-2494). Ld.: Tátrai 459, ill. Laczó 441. Ják-Tanakajd 5:3 (2387- 2370). Ld.: Pungor 433, ill. Habda 413. Szentgotthárdi VSE II.-Sitke Fülöp Tekéző 1:7 (2464-2602). Ld.: Düh 449, ill. Kovács Z. 460. Pécöl-Vasvár Gerse 2:6 (2378- 2414). Ld.: Szemes 422, ill. Hajba 426. VM DASZK Vép-Hegyhátszentjakab 1,5,6,5 (2254-2340). Ld.: Nyúl M. 401, ill. Szuper 403. további képek, információk vasnépe. Izgalmas finis lesz Két sakkcsapatunk is az aranyért harcol Körkép (gz) - Egy fordulóval a zárás előtt az NB II-ben még három csapat - köztük két vasi - érintett a bajnoki címért zajló versenyfutásban. Finiséhez érkezett az NB II-es sakk csapatbajnokság. A négy vasi gárda közül kettő, az Alsószölnök és a Sárvár is érintett a bajnoki címért folytatott küzdelemben. Baki Agrocentrum-Alsószölnök 3,5-8,5. Győzött: Gruskovnjak, Takács B, Vuczkó, Horváth I., Süket, ifj. Kutas. Döntetlent ért el: Baki, Zámodics F., Varga, Makk N., Csermelyi. A vasiak nagyarányú győzelmükkel megtartották vezető pozíciójukat. Keszthely-Sárvár SC 4-8. - Győzött: Ollé, dr. Láng, Ódor, Gombos, Katona, Nagy T., Szokolszky. Remizett: Gergácz B., Czupor. Bravúr a sárváriak fölényes győzelme a jó erőkből álló hazaiak ellen. Lövő-Haladás VSE III. 6,5-5,5. - Győzött: Tomasics, Horváth R., Grüli D., Szakasics. Döntetlent ért el: Remete Zs., Tóth T., Doma. A szombathelyi gárda stabilan tartja helyét a középmezőnyben. Arborétum HGL SEMosonmagyaróvár 5,5-6,5. - Győzött: Végh, Arany, Kiss B., Kiss L. Remizett: Lendvai, Marton G., dr. Szilasi. A hazai együttes több nyerő állást is elbukott a végjátékban. Egy fordulóval a bajnokság vége előtt az élmezőny: Alsószölnök 75,5 pont, Veszprém 73,5, Sárvár SC 73. A május 15-ei zárófordulóban az Alsószölnök a Lövőt, a Sárvár a Tapolcát fogadja, míg a Veszprém a Mosonmagyaróvár vendége lesz. 2011. MÁJUS 5. CSÜTÖRTÖK Lejáró szerződések Haladás: nyolc labdarúgó érintett Szombathely (tg) Bár jelen pillanatban inkább az NB I-es tagságért küzdő Haladás-futballistákra fókuszálnak a szurkolók, azért a vezetőség sem pihen, megkezdődtek a tárgyalások a lejáró szerződésű futballistákkal. Az élvonalbeli tagsága meghosszabbításáért küzdő Haladás NB I-es labdarúgócsapata izgalmas bajnoki hajrá előtt áll. De nem csak a játékosok teszik a dolgukat, a klubvezetés is dolgozik, megkezdődtek a tárgyalások a lejáró szerződésű futballistákkal. Kertesei Krisztián, Oross Márton, Braniszlav Fodrek, Schimmer Szabolcs, Rajos Gábor, Lengyel Dániel és Csontos Zoltán szerződése a nyáron lejár, mint ahogyan az MTK-tól visszakapott Nagy Gábor kölcsönadási szerződése is - tudtuk meg Tóth Miklóstól, a Haladás ügyvezetőjétől. Az edzővel, Aczél Zoltánnal 1+1 éves kontraktust kötöttünk érkezésekor, vagyis amint a részleteket megbeszéltük, módosítottuk, életbe lép a következő szezonra szóló egyezségünk - tehát edzőkérdés nincs. A lejáró szerződésű futballistákkal egyeztetünk, vagyis inkább csak informális beszélgetésről számolhatok be. Komolyabban majd akkor tárgyalunk, ha a csapat bennmarad az élvonalban - most ez a legfontosabb dolog. Elhunyt Nagy Marianna Budapest (mti. he) Nyolcvankét éves korában elhunyt Nagy Marianna olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok műkorcsolyázó. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség szerdai tájékoztatása szerint a múlt héten szállították be a Szent Imre kórházba gyomorvérzéssel, vasárnap már nem volt eszméleténél, és hétfőn délután halt meg. Nagy Marianna testvérével - 2005-ben elhunyt Nagy Lászlóval - több mint egy évtizeden keresztül a világ élvonalába tartozott páros műkorcsolyázásban. A Szombathelyen született és gyerekeskedett kettős három téli olimpián vett részt, ezek közül az 1952-es oslóii és az 1956-os Cortina d'Ampezzónn a harmadik helyen végzett. Kétszer szereztek Európabajnoki címet (1950, 1955), négyszer ezüst- és egyszer bronzérmet. Világbajnokságokon háromszor állhattak fel a dobogó legalsó fokára. Az 1958-ban történt visszavonulásuk után Nagy Marianna 1966-ig a Magyar Jégrevü vezető szólistája volt. 1956-ban a Testnevelési Főiskolán edzői, majd 1964-ben szakedzői oklevelet szerzett. 1970-től 1984-ig egyúttal a Testnevelési Főiskola Sportvezető és Edzőképző Intézetében a műkorcsolya szakelőadója volt. 1984-ben vonult nyugalomba, ezt követően Szegeden, később Szombathelyen utánpótlásedzőként tevékenykedett. A Szombathelyről indult műkorcsolyázó testvérpár, Nagy László és Nagy Marianna 2001-ben, amikor lapunk díjátadó ünnepségén a Vas megyei Halhatatlanok Klubjának tagjai lettek unsntPE Főszerkesztő: Halmágyi Miklós Felelős szerkesztő: Burkon László Lapszerkesztők: Kósa Tamás, Nagy Győző Hírszerkesztőség-vezető: Peltzer Géza. Magazinszerkesztőség-vezető: Nagy Ildikó Rovatvezetők: Benkő Sándor, Horváth Erika Szerkesztőség: Szombathely, Széll Kálmán u. 40. Levélcím: 9700 Szombathely, Pf. 100. Központ: (94) 522-560. Telefax: (94) 522-56. Titkárság: (94) 522-563. E-mail: vasnepe@vasnepe.hu Internet: www.vasnepe.hu Online főszerkesztő: Török Tibor (torok.tibor@pk.hu) Központi oldalak szerkesztői: Fröhlich András, Gidai Judit. Telefon: (88)579-439 Központi szerkesztőség: 8200 Veszprém, Almádi u. 3. Kiadja: Vas Népe Bt. 9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 40. A kiadásért felel a bt. ügyvezető igazgatója. A kiadó a Pannon Lapok Társasága tagja A PLT ügyvezető igazgatói: Gyerák András, Kázmér Judit Központi főszerkesztő: Győrffy István Online osztályvezető: Tantalics József Hirdetési főosztályvezető: Molnár Peggy Terjesztési főosztályvezető: Baján Zoltán Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Bt., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88)541-631 Felelős vezető: Jens Dünhardt ISSN 0133-0454. Index: 26076 Ügyfélszolgálati irodák: Szombathely, Széchenyi u. 1. Fax: (94) 528-290. Tel.: (94) 528-288,528-289. E-mail: hirdetes.szhely@pk.hu. Celldömölk, Kossuth u. 15. (95)422-817. Körmend, Szabadság tér 5. (94) 410-630. Kőszeg, Fő tér 4. (94) 362-760. Sárvár, Árpád u. 79. (5) 324-777. Szentgotthárd, Hunyadi u. 3. (94) 380-849. 9800 Vasvár, Járdányi professzor u. 6. Tel./Fax: 94/370-666. Telefonos hirdetésfelvétel: (40) 949-459. (Hétfő-csütörtök 8-tól 20 óráig, péntek 8-tól 18 óráig). Megrendelhető: a PLT-nél, a Társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 1995 Ft, negyed évre 5985 Ft, fél évre 5%-os kedvezménnyel 11 370 Ft, egy évre 10%-os kedvezménnyel 21 545 Ft. Előfizetéssel kapcsolatos ügyintézés: 9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 40.Tel.: reggel 4 órától: (94) 528-302. A lapterjesztés ingyenesen hívható zöldszáma: (80) 200-256. E-mail: terjesztes.vas@pk.hu. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban (személyesen, levélben, faxon, e-mailben) minden hónap 25-éig tudjuk elfogadni. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti. Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője az »OBSERVER« BUDAPISI MIDIAI IGYI II KI I 1084 Budapest, Auróra u. 11. Tel.: 303-4738, Fax: 303-4744 E-mail: marketingO otserver.hu http:/www. observer. hu