Vasuti és Közlekedési Közlöny, 10. évf. (1879)
1879-09-17 / 50. szám
50. szám. Budapest, 1879. Szeptember 17. Tizedik évfolyam. Vasúti és közlekedési közlöny Szerkesztési iroda: V., Hatvanyulez.a 4. sz. II. emel. Előfizetési díj: Házboz.hordással v. postai küldéssel egész évre 12 frt. * félévre 6 „ Egyes, csupán a kiadóhivatalban kapható példányok ára 20 kr. TARTALOM: A semmitőszék döntvénye az osztrák államvasút követelésénél. György Endre. — A budapest-zimonyi jobbparti vasut létesítése érdekében Pécsett alakult végrehajtó bizottság kérvénye Pécs m. k. város közgyüléséhez. — Az osztrák államvasuttársulat által az orsovai csatlakozás késedelmes megnyitása miatti per. — Állambiztositási előlegek. — Válasz „a marosvásárhely-tölgyesi vasut ügyében." — Vasuti hirek. — Vegyesek. — Igazgatási és forgalmi értsitések. — Hirdetések. Megjelenik hetenként háromszor, minden vasárnap, szerdán és pénteken. Kiadóhivatal: 1., Bálvány-utcza 4. sz. II. emel. A semmitőszék döntvénye az osztrák államvasút követelésénél. A vasúti jognak egyik főfontosságú kérdése oldatott meg a semmitőszéknek azon döntvényével, amelylyel a kincstári képviselő kifogásának elvetésével a törvényszéket illetékesnek mondotta ki az osztrák államvasuttársulat által a kincstár ellen emelt kártérítési követelésre nézve. Nem akarjuk ezen döntvény jogi oldalát vizsgálni, bár kétségtelenül kihívja a kritikát már maga azon tény is, hogy az 1868. ápr. 20-án a magánvasutak engedélyezésére vonatkozólag kiadott ministeri rendelet vétetik a jurisprudentia alapjául s annak 13. §-a »a negativo« használtatik fel az argumentálásra; nem akarunk arra sem reflektálni, hogy itt azon specziális kérdés forogván fent, és ebben teljes igazsága van a semmitőszéknek — vájjon biztosittatott-e a felperes osztrák államvasut-társulatnak kötelezőleg a temesvár-orsovai vonal csatlakozása a romániai vasutakkal az engedélyokmányban (helyesebben: biztosittatott-e a vasútvonallal egyidejűleg a csatlakozás megnyitása is?É s lehet-e e szerint felperesnek kárpótláshoz igénye vagy sem ? a kérdés úgy alakul: várjon egy törvény magyarázatára illetékes-e a bíróság ? Pedig ez felette komoly kérdés. Konkrét esetre szóló törvény nem ugyanazonos felfogást követel a törvény magyarázásánál. Átalános törvény alkalmazása valamely konkrét esetre — ez a bíróság dolga. De midőn a törvényhozás speciális czélok elérésére hoz törvényt, a törvény főleg administratív jelleget ölt magára, mely így lényege szerint más magyarázati módot követel meg. Ezen oldala a kérdésnek azonban messze vezetne. Csak konstatálni akarjuk, hogy itt is vannak igen alapos kételyeink , hogy a semmitőszék döntvénye egyátalán nem vetett véget minden scrupulusnak a theóriában sem. Annál súlyosabbak kételyeink a gyakorlatban. Ezen elv szerint igen nehéz dolog lesz meghatározni, hol kezdődik a bíróság jogköre és hol végződik az administratív hatóságé ? S ha egyszer ide jutottunk, akkor a Causarum regalium directornak fog kelleni administrálni, a ministerelnök úr legfeljebb tanácsokat fog osztani a vámházi nagyhatalomnak, mert hisz épen ezen a jogon fog ma a törvényszék a vasutak, holnap az adóbehajtás körül ítéletet mondani. A semmitőszék döntvénye legjobb esetben csak azt bizonyította be, hogy törvényhozásunk mennyire hiányos e kérdésekre nézve, s ha a bíróság megmarad felfogása mellett, akkor a közigazgatás kénytelen lesz törvényhozási úton kísérelni meg terrenuma visszahódítását. Nem vagyunk nagy barátai a franczia gyakorlatnak, melyet a német tudákosság még merevebbé tett a közigazgatás és igazságszolgáltatás között tátongó nagy úr doktrínájára nézve. 1 Ha nálunk volna oly instituczió, mint a milyen van Angliában a justice of peaceben, s mint a milyennek első alapjai meg voltak a mi régi táblabiráinkban, úgy határozottan azt követelnék, hogy ezen — természeténél fogva épannyira közigazgatási, mint igazságszolgáltatási orgánum Ítéljen az angol 1845-ki és 1862-ki Regulation of Railways Actok példájára a vasúti társulatok és a vasúti inspektorok (kormányközegek) közt fennforgó minden ügyben ; sőt legfőbb bíróságul is szívesen ismernénk el oly vegyes forumot, mint a minő az 1873-ki Regulation of Railways Actban minden a nagyközönség (melyet nálunk a kormány képvisel) és a vasutak közt fennforgó ügyek elbírálására stipuláltatik. Ezek előfeltételeit azonban kényelműen szétromboltuk, s újra megteremtéséhez a szükséges sok idő, mindenek felett pedig immár az anyag is hiányzik. A kontinensi gyakorlat sokkal jobban quadrál a mi felfogásunkhoz, amint átalakították azt nálunk a szerencsétlen német felfogás utóhatásai. A franczia törvény (act VIII. pruviese 28. §. 4) határozottan kimondja, hogy a közmunka-engedmények és a közigazgatás között levő minden kérdésben illetékes a Conseil de prefecture, a honnan felfolyamodás megy a Conseil d'Etat-hoz. A bíróság tehát teljesen ki van zárva. Intézkedik első sorban a prefet, végső sorban a minister. ítél panasz esetén első sorban a prefectura tanácsa, másod sorban az államtanács. Oly szigorú e tekintetben mind a törvény, mind a gyakorlat, hogy a ministeri döntvény ellen beadott panaszokat az államtanács mindig elveti, amíg a megyei tanács nem dönt előlegesen. Az államtanács döntvénye végérvényes. Hasonló felfogás van az olasz törvényekben is. Az 1865. márcz. 20-ai törvény megalkotta az államtanácsot, amelynek 10. §-a értelmében illetékessége ki van mondva minden az állam ellen emelt követelésre nézve, még az állam hitelezőit sem véve ki. E határozat végérvényes bírósághoz nem kerül. Természetesen ugyanez a helyzetök a vasutaknak is, amennyiben az államkincstár ellen formálnak igényt, vagy rekurrálnak a miniszer határozata ellen, hogy ez esetben az államtanács közmunka-osztálya (La sezione del consiglio di Stato ai lavori publici) dönt s nem a pénzügyi osztály , az nem változtat a dolgon. Csak mi élünk e tekintetben horribilis életet, mely sem az angol, sem a művelt continensi gyakorlatnak nem felel meg. Hogy a jelen eset nem az egyetlen a mi törvényeink alapján, arra lehet példát felhozni a közlekedési ministérium gyakorlatából is. A mi vizszabályozó társulataink az 1871. XXXIX. t.-cz. értelmében minden köztök és tagjaik közt fentforgó vitás ügyre nézve a közigazgatási útra vannak utalva; az azzal meg nem elégedő fél utaltatik a törvény rendes útjára, t. i. a járásbiróhoz. Teljesen szakasztott eset ez is. A miniszer dönt, és az azzal meg nem elégedő fél megyen a törvényszékhez. Ily viszonyok valóban példátlanok, s ha a törvényszék gyakorlata szerint csakugyan így áll a törvényhozás mai helyzete — amint hogy a visszabályozási társulatoknál kétségkívül úgy áll, a mint a képviselőház közlekedési bizottságában egyik tag felszólalására a legilletékesebb közegek által is konstatáltatott, — ekkor csakugyan nem marad más hátra, mint az, hogy a gyökeres változtatást ajánljuk. E gyökeres változásnak két útja van. Az egyik az angol, a másik a franczia. Sajnálattal látjuk, hogy német írók meglehetősen eltorzított képekben ez utolsó módozatnak nagy propagandát csináltak a mi közvéleményünkben , és még nagyobb sajnálattal látjuk, hogy közadministrácziónk alapjai oly módon rakattak le, amelyek után ezen megoldás mindig nagyobb valószínűséggel bír. De azt határozottan állítjuk, hogy akármely rendszer határozottan előnyösebb a jelen tarthatatlan állapotnál, amelynek meg kell szűnnie tisztább, egészségesebb és mindenek felett precízebb eljárási formulák mellett. Mert hogy tisztán juridikai szempontból ítéltessenek meg főleg politikai dolgok, az teljesen absurdum, s ezért — vagy az angol gyakorlat szerint a bíróságoknak — vagy a franczia gyakorlat szerint az illetékességnek meg kell változni. A semmitőszék jelen döntvénye egy valóságos »Caveant consules« kiáltás e tekintetben a mi intéző köreinkhez. György Endre.