Vasuti és Közlekedési Közlöny, 11. évf. (1880)

1880-09-17 / 111. szám

III. szám. Budapest, 1880. Szeptember 17. Tizenegyedik évfolyam. Vasuti és közlekedési közlöny. ___ | ára 20 kr. . T^K­TA­­OM. A kartell-tárgyalások s azok visszahatása a szomszédos osztrák vasutakra­ X—1 J. — A keleti vasutakról. — A tiszavidéki vasut átvétele a magyar államvasutak igazgatósága j­ltal. — Az osztrák vasuti politika. — Különfélék. — igazgatási és forgalmi hivatalos értesítések. — Hirdetések. Szerkesztői iroda VI., váczi körut 21. sz. (Ipar-udvar) II. em. Kiadó­hivatal: Előfizetési dij: Házhozhordással v. postai küldéssel egész évre 12 frt. félévre . „ Egyes, csupán a kiadóhivatalban kapható példányok VI., váczi körut 21. sz. (Ipar-udvar) II. em. Megjelenik hetenként háromszor, minden vasárnap, szerdán és pénteken. A kartell-tárgyalások s azok visszahatása a szomszédos osztrák vasutakra. A forgalom-megosztás tárgyában a magyar államvasutak kezdeményezése folytán megindított tárgyalások alkalmából nem lesz talán érdektelen közelebbről szemügyre venni a helyzetet, mely az osztrák vasutakra nézve a tiszavidéki vasut államosítása által előállott. — Érdekes ez új állapotok megvilágítása már csak azért is, mert vajmi kevés az, mi az új megállapodások előfeltételeiről eddig nyilvánosságra jutott. A­mennyiben az elő­értekezletek, — melyek megtartása e lapban is említtetett, — némi áttekintést engednek, a magyar államvasutak igazgatósága az eddig fennállott kartell-viszony megváltoztatását kívánja oly arányban, melyben az osztrák államvaspálya-társulat eddig az oroszlánrészt a maga számára tudta biztosítani. Az Ügy állásának részrehajlatlan megbírálása volna tehát most a feladat, mi azonban csakis egyoldalúan történhetnek, a­mennyiben az osztrák államvaspálya-társulat ellenengedményeit és ellenigényeit eddig nem érvényesíti, mi ismét arra mutat, hogy az osztrák államvasút jól tudja, miszerint a kartell teljes érvénytelenné válásáig még hátralevő 3 hó, az annyira kompli­kált tárgyalások előnyös és minden érdekelt félre nézve kielé­gítő befejezésére teljesen elégtelen. Az érdekelt vasutak tarifapolitikusait némi szemrehányással illethetnék azért, hogy az említett tárgyalások nem lettek már legalább három hóval a kartell felmondásának napja előtt-meg­tartva. A könnyen érthető és plausibilis körülmény látszott tehát fenforogni, hogy a kormány intervenc­iójának hiányában, az illető vasutak irányadó körei nem voltak magukkal tisztában az iránt, mikép és mily módon volna a tiszavidéki vasút átvétele által teremtett érdekkör, az új vasútcsoportokra tekintettel leg­észszerűbben elhatárolandó. A­mennyiben laikus az ily szerfelett fontos tárgyalásokkal egybefüggő viszonyok megítélésére képes, hivatott vagy hajlandó, alig lesz menthető, ha a szállító közön­ség tájékozásául a kérdéses tárgyalások pozitív eredménye, leg­alább is 1 — '"1 hóval a megállapodások életbeléptetése előtt nem közöltetnék. Erre nézve pedig szerintem igen kevés a remény. Ily speciális tárgyalások szokásos lefolyását tartva szem előtt, mindenek előtt tekintetbe veendő, hogy azok rendszerint igen hosszúra nyújtatnak, vagy már maga a tárgyalások módja következtében, melyek, különféle helyeken tartatván, az érdekek elkerülhetlen col­­siója miatt gyakran eredménytelenek maradnak, vagy pedig mesterségesen előidézett elhurczolás folytán, melynek a status quo ante lehető hosszú ideig való fentartására irányuló törekvés képezi főindokát, s mely utóbbi körülményt különösen bécsi körök soha sem mulasztják el esti imájukba foglalni. Az ily tárgyalásokra szánt idő nem számítható napok szerint, s minden igények kielégítése czéljából szükséges volna a tárgyalások menetét és állását a közönséggel, mint pálya­csoportjaink nyilvános birája s fentartójával esetről esetre megismertetni, hogy azokból megitélhesse mindenki, mikép védetnek meg legvitálisabb forgalmi érdekeink s folynak ama tárgyalások, melyek arra hivatvák, hogy a magyar államkincstár részesíttessék azon előnyökben, melyek különben osztrák vasutak pénztárain át többnyire külföldi részvényesek javára szolgálnának. E tárgyalásoknál a magyar vasutak álláspontja és helyzeté­nek már akkor tisztázva kellett volna lenni, midőn a tiszavidéki vasút államosítása ténynyé vált. A tarifák kilométer-mutatói világosan és tisztán kimutatják a legrövidebb s e miatt a szállí­tásra leginkább jogosult útirányt s pedig annál inkább, mert az első s eddig fennállott kartel megkötése alkalmával 1875 és 1876-ban folyt tárgyalások bizonyára kideriték, hogy mely útirány, mily módon s mely forgalmi viszonylatokban van a szállítmányok zömének saját vonalain való szállítására s a von­tató erőnek e képeni legészszerűbb kihasználására hivatva. Az 1875 —1876-iki viszonyok a tiszavidéki vasut államosítása követ­keztében azonban teljesen megváltoztak. Hol akkor az osztrák államvaspálya-társulat az Északnémetországgali forgalomban, Szilézia kivételével legalább is via Marchegg 700/6-nyi hányadot tudott a maga számára biztosítani, ott ma a tiszavidéki vasút állomásairól 30°/o-kat kínálják, s e társaság, melynek pénzügyi és helyzetszerűő hegemóniája már hanyatlani kezd, állhatatosan hallgat, és pedig alkalmasint csak azért, hogy időt nyerve, a kartel hatályon kívül lépése előtti utolsó pere­ben s a szük­ségessé váló refactia verseny küzdelemre utalva, némi jelentékeny előnyökre tehessen szert. Az osztrák államvaspálya-társaság kitűnő kereskedelmi vezetését ismerve, rögtön feltűnik, hogy az egyesült magyar kartell-értekezletnek adandó válasz tekintetében e társulat még nem jött volna megállapodásra, mert az ez irányban szintén érdekelve levő Nándor császár északi vaspályára való utalás csakis azon feltevésre vezethet, mikép az sem képes magát azon helyzetbe képzelni, hogy a teljesen megváltozott viszonyok mellett, a magyar vasutak részéről történő konkrét ajánlat csupán udvariasság kifolyása s a becsületes alkudozá­sokhoz való készség nyilvánítása. A méltányosság követel­ményeinek inkább megfelelne, ha az osztrák államvasút és Nándor császár északi vaspálya, melyek ma mint kiviteli vonalak a tiszavidéki vasút vidékeiről csupán másod- vagy har­madrangú állást foglalnak el, a magyar vasutak álláspontját és konkrét javaslataikat megközelítve, oly elfogadható feltételeket kértek volna, melyek kétségtelen elfogadása által a jelenlegi provisorium megszűnnék s az 1881. január 1-től fogva felmon­dott kartell jövője felett lebegő homály is eloszlattatnék. A » Vasuti és közlekedési közlöny« mintegy két hónappal ezelőtt egy tendencziosus czikkben ünnepelte meg a tiszavidéki vasut államosítását, melyben a kartel azonnali felmondásának eszméje s a refactták repressiv-eszközök gyanánti alkalmazása a magyar vasutak első kötelességének mondatik, s a többi közt felvettetik a kérdés is, valjon honnan származhat a jogosultság arra nézve, hogy midőn Magyarország a legtöbb viszonylatokban tényleg rövidebb s magyar adózók által fentartott ruttka-oder­bergi kiviteli vonal felett rendelkezik, idegen vasutak, mint pl. a Nándor császár északi, osztrák északnyugati, délészak-német összekötő és cseh-északi vasutak stb. Marcheggen át oly forgal­makban részesíttetnek, melyek összes szállítási mennyiségének közvetítésére a ruttka-uderbergi vonal egy­maga is képes volna. E megjegyzés szolgáljon egyébként előbbi állításaim támogatására is annyiban, a­mennyiben az osztrák államvaspálya társaság és a Nándor császár vaspályának inkább maguknak kellene sürgős javaslatokat tenni, mintsem ilyeneket a magyar vasutaktól várni. Fejtegetéseink végéhez közeledve, még csak azon eshető­ségre kívánunk redlectálni, váljon az osztrák vasutak azon esetre, ha a tiszavidéki, magyar északkeleti, ma­gyar államvasutak keleti és az alföld-fiumei vasútállomásokról Marcheggen át jövő for­galom megosztásáról egészen lemondanának, nem vol­nának-e máskép kártalaníthatók. Azt látjuk, hogy az osztrák államvasút és a Nándor császár északi és osztrák észak -nyugati vasutak, melyek valamennyi, Magyaroszágból Észak- és Közép-Németországba, északi Francziaországba, Hollandiába és Belgiumba irányuló forgalmakban kiválóan érdekelték, most még­is azon helyzetbe jutottak, hogy a magyar vasutak részéről szabatnak meg a békefeltételek. Másrészt úgy találjuk, hogy a német vasutak, melyek Bismarck tarifpolitikája következtében, kivitelünket oly nagy mérvben károsítják, épen nem igényel­hetnek valami különös kedvezményezést a magyar vasutak részéről,­­ mégis a Ruttkán át Oderbergbe torkoló útiránynak összes szállítmányait már Oderbergben ez idegen vasutaknak kell átadni. A Nándor császári északi vaspálya Oderbergtől Olmützig 120, az osztrák államvaspálya Olmlitztől Bodenbachig

Next