Vasuti és Közlekedési Közlöny, 16. évf. (1885)

1885-01-14 / 5. szám

5. szám. Budapest, 1885. Január­­4. Tizenhatodik évfolyam. Vasúti és közlekedési közlöny TARTALOM. A telegraf-hivatalnokok és az ifj nyugd t­­örvényjavaslat. — A török vasúti csatlakozások. — Kormányrendelet. — Különfélék. — Kimutatása az 1883 év végén köz­forgalomban állott szabványos vágánytávlatú hazai vasutak épitési és üzleti hosszainak. — Igazgatási és forgalmi hivatalos értesítések. — Hirdetések. Szerkeetei Iroda, VI., sugárút 4. sz. a.. Harkányi-féle ház II. em. » ‚ » » » fél évre . Megjelenik hetenként háromszor, minden vasárnap, szerdán és pénteken. Előfizetési díj: Helyben és vidéken postai küldéssel egész évre 12 frt. Eladó hivatal: VI., gilgámt 4. sz. a., Harkányi-féle ház II. em. A telegráf-hivatalnokok és az új nyugdíj törvény­javaslat. A kormány által a törvényhozó testület elé terjesztett új nyugdíj-törvényjavaslat a telegraf-hivatalnokok és más állam­hivatalnokok között nem tesz különbséget s a szolgálati időt 40 évre szabja meg. A telegraf-hivatalnokok ezt rájuk nézve sérelmesnek találták s a központban még deczember hó 3-án gyűlést tartottak, mely egy 6 tagú bizottságot küldött ki a kérvény fogalmazására. A kérvény elkészült s azt az újonnan egybehívott közgyűlés elfogadta. Midőn azt egész terjedelmé­ben adjuk, csak annyit jegyzünk meg, hogy a kérvény alapos indokolása minden esetre megérdemli úgy a kormány, mint a képviselőház tagjainak méltó figyelmét. A kérvény a következő­képen hangzik : Mélyen tisztelt képviselőház! Az emberiség fejlődésének egyik legújabb vívmánya a villamossággal történő távírás, új intézményt adott az államok­nak, új foglalkozást az embereknek. Meseszerűnek tűnt föl maga a találmány akkor, midőn létj­ogáért küzdött s a nagy több­ség előtt még ismeretlen volt. Ma már múlttal bír s az egész műveit világban tért foglalva, óriássá nőtte ki magát. De sajnos­ e találmány, mely az emberiségre általában annyi jót árasztott, azokra nézve, kiknek a gyakorlatban kere­setforrásukká s életczéljukká vált — az évek során át a testi egészség kérlelketlen megölőjévé lett, a mennyiben közvetlen kezelése a látóképességet megrontja, a jobb kart megbénítja, az ideg­rendszert megtöri, az élet­erőt kiaknázza s igy az életet tetemesen megrövidíti. Mivel pedig a gőz és villám századában az események gyorsan repülnek tova, s az új tünet az előbbinek sírásója szo­kott lenni , észre sem veszik, ha egy-egy lény szerény körben, — bár közhasznú — hangyaszorgalmú és sorvasztó munkásságának terhe alatt megsemmisül. És mert a több éven át gyakorolt távírásnak szomorú következései még nem tartoznak eléggé a múlt időnek számba vett, följegyzett s köztudomásra hozott esetei közé, mivel az aránylag még rövid életű intézmény munkásai között, e szak­mának járványa eddigelé csak szórványosan léphetett fel, azért talán túlzottnak mutatkozik, sőt meglehet, kétkedéssel fogadta­tik a távírás szerény munkásainak feljajdulása, mint a­hogy képtelenségnek látszott egykor a találmány alapeszméje Sok­an vannak, kik tájékozatlanságból egyszerű másolás­nak tekintik a távírást. — lehet még többen, kik oly foglalkozás­nak nézik, melyhez absolute semmi más qualificatio nem kell, mint a csupán írni olvasni tudás. Legyen szabad az alábbi pontokban részletezve bebizonyíta­nunk az ilyen nézetek alaptalanságát s meggyőzni a mélyen tisztelt képviselőházat arról, hogy alább előterjesztendő kérel­münk teljesen érdemes nagybecsű figyelmére és méltánylására: 1. A táviratadás tudvalevőig egy rugóval bíró billentyű­szerkezetnek némi nyomást igénylő gyors mozgatásából, mond­hatni, a kéz erős rezegtetéséből áll. De mert egy-egy betű át­lag 3 kézmozdulatot igényel, egy-egy szó álljon csak" 10 betű­ből s egy-egy távirat csak 15 szóból, egy óra alatt csak 10 távirat adassék ki s egy napi szolgálatra csak 6 órai munka­időt vegyünk, ez esetben a napi kézmozdulatok száma 6 óra alatt 27.000 lesz s minthogy rom­kahalmaz idején e szám 3, sőt 5 szerte nagyobb, olykor 90—135 ezer kézmozdulat válik és vált szükségessé. Ez­ úgynevezett »szakaszos mozgásoknál« az egész felső test rázást szenved, az ujjakon kívül a kar felső izmai is mű­ködnek, feszülnek s az ily munka gyakori ismétlésénél, a megerőltetés által az izmok elerőtlenednek, a karidegek pedig a rángatódzásig izgatódnak, a­mi lassan kint a kar elbénulá­sába megy át, úgyannyira, hogy már­is több távirda-hivatal­nok kényszerült 10—12 évi szolgálat után bal kezét is beszok­tatni e munkára, hogy ezúttal még munkaképtelenné ne váljék. 2. A jelek, melyekről a táviratok leolvastatnak, a távirda­tiszt előtt egy folyton folyó szalagon tűnnek fel, részint dom­bor (a fehér papírral egyszínű) nyomatban, részint színesen ; állanak pedig a pont (.) és vonás (—) különféle combinátióiból. Minthogy azonban ezen jelek nem birnak oly szembeszökő el­téréssel egymástól s nem a szem kiséri az egyes jeleket, ha­nem és ellenkezőleg a rezgő és gyorsan tova futó szalagon maguk a jelek haladnak el az egy helyre rögzített szem előtt, ennélfogva a láterőt sokkal inkább igénybe veszik, mint bármely más olvasás. Legkivált áll ez a lámpafénynél való munkánál, már­pedig szolgálatunknak '/3 részét, sőt télen felét is lámpa­világnál végezzük. E részben feleslegesnek véljük a számada­tok felsorolását, hisz majdnem köztudomású, hogy a távirda­t is.ének nagy része saját tapasztalásából ismeri a szemgyenge­séget, hogy szemüvegekkel kénytelen segíteni magán, s e­miatt már áldozat is került ki közülünk. 3. Szolgálatunk természetéből folyik, mint megmásu­latlan szükségszerűség a rendellenes életmód, a­mennyiben a napi szokásos étkezéseket, kivált pedig az ebédet — ugyanegy ren­des időben nem végezhetjük. Kénytelenek lévén egyik nap 1/22 órakor megjelenni a hivatalunkban, másik nap pedig óráig ott maradni, nem marad más hátra, mint hol 12 órakor délben, hol 21/2 órakor délután költeni el a részint nem egé­szen kész, részint túl kész ebédet. Innen magyarázható ki aztán az, miért szenvednek az intézetbeliek közül annyian gyomorbeteg­ségekben. Úgy hisszük hozzájárul még ehhez az is, hogy a szolgálat folytonossága miatt a szellőztetés tökéletesen nem vihető keresztül, mi miatt teendőinket többnyire megromlott levegőjű termekben kell végeznünk. 4. Azaz örökös zörej, melyet nagyobb állomásokon a gépek zakatolása okoz, gyakran és huzamosan hallgatva, izgató­lag hat az idegekre s kábítólag az agyra, úgyannyira, hogy­­ az elmés találmány a gyakorlatban egyhangú lesújtó prózává lesz, mely a testet, lelket megzsibbasztja. Növeli ez izgatott­ságot az a körülmény is, hogy a távírási teendőket együtt végző, egymástól távol levő két tisztviselő ki van téve több oly apró kellemetlenségeknek is, melyeket az önmagában működő, bár­mely más tisztviselő egyátalában nem tapasztal, így a vonal­háborgatások, pillanatnyi vonalzavarok rendkívül türelmes munkát igényelnek, megkövetelik néha egy és ugyanazon szó, sőt távirat ismételt és ismételt kiadását. Halvány hasonlat lehetne ehhez az, midőn a beszélőt végig hallgatva, ismétlésre hívjuk fel. Igen sokszor az ilyen s ehhez hasonló esetek bosz­szantólag, ingerlőleg hatnak, s ugyancsak fürtőztetésre van szüksége az illetőnek, hogy türelmét s higgadtságát megőrizze. 5. A távirda-hivatalnok ünnepnapokon is rabja munkájá­nak, mitől kimerülvén, hétköznappá lesz előtte minden nap és családja is megérzi a családfő hivatásának terhét. Mikor pedig majd minden hivatalnál a szabadságolás, üdülés ideje van, ő akkor (nyáron) van épen leginkább lekötve, mert a forgalom is nagyobb, a személyzet is kevesebb. Ez utóbbi onnan származik, mert a rendes személyzetből kell kitelnie a nyári állomásokra való kiküldetéseknek is. Szabadságolási utasításunk értelmében

Next