Végeken, 1995 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 3. szám
végek dicsérete BÉRI GÉZA 1933-1979 Béri Géza élete, mint egy görög sorstragédia haladt tragikus végkifejlete felé. 1953 és 1956 között a váci börtön életfogytiglanra ítélt politikai fogja. 1956-ban részt vesz a szovjet tankok ellen folytatott harcban Budapesten. Ez a két tény megszabta életének azt a szűk kényszerpályáját, amelyből nem tudott kitörni. A börtönben nemcsak költészete bontakozott ki, hanem egy rangos költői társaság tagja lett (Gérecz Attila, Kecskés-Tollas Tibor, Kárpáti Kamil). Művészi termésüket Tollas 1957-ben Münchenben Füveskert című antológiájában közölte Béri verseit névtelenül, mivel a vasfüggöny mögött élt. Első verseskötete csak halála után 13 évvel, 1992- ben jelenhetett meg (válogatott versek és novellák) Kárpáti Kamil szerkesztésében, ifj. Béri Géza utószavával és Czétényi Vilmos monotípiáival a Stádium Kiadó szép kiadványaként. Szabadulása után mint költő nem érvényesülhetett a Kádár-rendszerben, mégha egy-egy verse meg is jelent az Élet és Irodalomban vagy egyik-másik antológiában. A nyilvánosságtól való elzártságot nagyon nehezen viselte és némelykor értelmetlennek találta az életét. „Fiam és apám közül kimaradt az életem...” (Ének a szülőföld hiányáról) „Börtönélménye a fegyházbüntetést követően még bő két évtizedig (haláláig) tartott egy országnyi cellában, ahol csak a bezártság ténye bizonyos, de ahol már nemcsak a rácsok és a falak kitapinthatatlanok, de a talaj is veszni látszik, s a mennyezet is kétséges.” (ifj. Béri Géza) „S továbbmegyek, ha kell vakon. Lent meddő föld és üres ég felettem.” (Tovább) A biztos pontot, amelyen lábát megvethette volna, hiába kereste nőben, Istenben, önmagában, költői hivatásban, sorra kudarcok érték. Magánéletében és költészetében egyaránt a bizonyosság és a harmónia hiánya érezhető. Ez az ambivalencia, az irrealitásban való létnek ez a tudata azonban olyan mély igazságokat mondat ki vele, amelyhez hasonlókat kevés kortársa írt le, és a keserű, mellőzött emberből oly forró vallomásokat csal elő, amelyeket a halálig megalkuvásmentesen vállalt közösség hitelesít a 60-as, 70-es évek kisemmizett, elnyomott magyar proletárjaival, kispolgáraival, akiknek az életét élte. „Szerelmes ha nem lettem volna sok pubertáló verssoromba, elmentem volna azon nyomba’ Kolorádóba, a Grand Kanyonba. Hányan voltak bölcsebbek nálam ez országnyi földindulásban? Hányan tévedtek? - s én szenvedtem, s a hazám, és a történelem. Az áldozatot megtanultam, feloldozhatatlan a múltam, de szájon csókolnám a hóhért egyetlen kimondható szóért, hogy virágozzék ki szám végre, hogy ágként táruljak az égre, gyümölcsözzek nyelvén anyámnak. Elvállaltam sorsát a fának.” Rendíthetetlen szabadságvágyát ódában énekli meg: „Nem korszakok és nem is hatalmak, nem győzelmek, nem vereségek teremtették meg örök hatalmad, szerelmes szívünk nemzett téged.” (Óda a szabadsághoz) Kárpáti Kamil szerint korai haláláért nemcsak a sztálinizmus és a neosztálini kádárizmus a felelős, hanem „valódi bajtársai” a költők, írók és hangsúlyozottan a kritikusok, irodalomtudósok is „mert soraik közt nem adták meg Bérinek azt a talpalatnyi menedéket, azt a szélárnyat adó erőszakat, ahol Béri is átvészelhette volna a leggonoszabb éveket.” Befogadása a magyar költészetbe máig sem történt meg. 1979 karácsonyának szent estéjén vetett véget életének. „Eltávozott, mivel nem volt hajlandó a megbékélést a megalkuvással összekeverni.” (Pósa Zoltán) Dr. Fejéregyházi István SOTE Magatartástudományi Intézet 1089 Budapest, Nagyárad tér 4. 33