Vesevilág, 1993 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1993-02-01 / 1. szám
DONOR MANAGEMENT IN EUROPEAN COUNTRIES Nemzetközi szimpózium a Budapesti Kongresszusi Központban (Donor szervezés az európai országokban) Az UPJOPHN - Budapest képviselet nemzetközi szimpóziumot szervezett december 3-án a Budapesti Kongresszusi Központban. A tanácskozás témái az európai országok szervkivételeivel kapcsolatos etikai kérdések, szervezési rendszerek voltak. Az egésznapos előadássorozat nemzetközi résztvevői és egyben előadói a terület legismertebb specialistái - köztük dr. Gauke Koostra Hollandiából, dr. David Mayer Angliából, dr. Philip Morel Svájcból, dr. Ferdinand Mühlbacher Ausztriából, dr. Heiner Smith Németországból, dr. Perner Ferenc Magyarországról voltak. Az előadók a szervátültetések törvényi, etikai és szervezési kérdéseivel foglalkoztak saját országuk adottságainak megfelelően. A néha részletekig menő szakmai előadásokból és vitából néhány, a hazai betegek számára érdekes részletet érdemes kiemelni. Dr. Heiner Smith előadásából megtudhattuk, hogy Németországban a DSO révén komoly szervezet van (33 koordinációs irodát működtet), amelyik alapítványi formában dolgozik. A szervkivételeket és átültetéseket átalányáron fizetik, ez fedez minden költséget, közte a DSO költségeit is. Ez a szervezet tartja a kapcsolatot az intenzív osztályokkal (1230 van belőle), a transzplant központokkal és minden hazai és nemzetközi szervezettel, amelyek a szervátültetésekben bármilyen módon érintettek. Nincs elfogadott, a szervkivételre vonatkozó speciális törvényük, az általános szabályokat alkalmazzák. Most zajlik az új törvény megvitatása, valószínűleg a tájékoztatás melletti szervkivétel lesz az elfogadott, ami az orvos-beteg őszinte kapcsolatára épít. A transzplantációk területén komoly sikereket értek el, ennek ellenére a várakozó lista náluk is állandóan növekszik. Dr. Philip Morel igen érdekes előadása az állatokból az emberbe történő szervátültetések történelmét, ezek törvényi, etikai, orvosi kérdéseit elemezte. Az előadó szavaiból kitűnt, hogy az egyes területeken kétségtelen előrehaladás ellenére a transzplantáció ezen típusa a közeljövőben nem fogja a szervátültetésre várakozó betegek esélyeit növelni. Előadásának második részében a pancreas (hasnyálmirigy) és a Langerhans-szigetek (a hasnyálmirigy állományának egy része, ez termeli pl. az inzulint is) transzplantációjának esélyeiről és gyakorlatáról szólt. Ez igen érzékenyen érinti a cukorbetegeket, hiszen elsősorban ennek végleges gyógyítását célozza. Az inzulin adagolása ugyanis nem gyógymód, hiszen csak a cukorbetegség kísérő tüneteit szünteti meg, magát a betegséget nem. Tapasztalataik szerint a vese és a pancreas együttes átültetése sokkal jobb eredménnyel kecsegtet. Dr. Gauke Koostra a szervkivétel egy igen érdekes területéről, az úgynevezett non-heart-beating donorokból nyerhető szervekről beszélt. Ez a fogalom azon donorokat takarja, akiknek nincs szívműködésük. (Az általános az, hogy a szerveket olyan donorokból nyerik, akik agyhalált szenvedtek, de a szervezet keringése még egy ideig fenntartható.) Nagyon sok állat- és egyéb kísérlet előzte meg, amíg bevezetésére sor került. Mivel a szívműködés megállása után 30 percen belül el kell kezdeni azokat a műveleteket, amelyek a kiveendő szervek (ezek elsősorban vesék, mivel ezek jó állapota marad fenn a legtovább) megmentésére irányulnak, az egész igen komoly összehangolt orvosi csapatmunkát igényel. A kedvező eredményeknek köszönhetően Hollandiában az ilyen beültetett szervek részaránya növekszik. A többi résztvevő is igen tartalmas és követnivaló témát hozott a szimpózium elé, de ezek főleg szakmai jellegűek, melyeket az előadásokat hallgató magyar orvosok dolga elemezni. A végén feltett kérdések és válaszok is sok tanulsággal szolgáltak. Anélkül, hogy köztük rangsort kellene állítani, néhány megszívlelendő gondolat: A hozzátartozók részéről néha komoly ellenállásba ütközik az agyhalottakból történő szervkivétel ellen, hiszen még dobog a szíve. Ez az ellenállás nem tapasztalható a non-heart-beating donorok esetében. Ez a tény feltétlenül e mellett a szervkivételi mód mellett szól. (dr. Koostra) - A non-heart-beating donornak csak a veséje transzplantálható, mivel ennek sikertelensége esetén a beteg még dializálható. - Meglepő a non-heart-beat donorok száma, Magyarországon azonban ennek megszervezése nehézségekbe ütközne, csak a saját klinikán tartom megvalósíthatónak. (dr. Perner) - Ha balesetben a helyszínen meghal valaki, azt nem viszik kórházba, elvész a transzplantáció számára. Ennek ellenére nem érdemes forszírozni, a környezet számára megnyugtatóbb ez az eljárás. (dr. Mühlbacher) - Magyarországon 5 fő státuszt biztosítottak a transzplantáció szervezők részére, de ezek nincsenek betöltve. Mi még habozunk, milyenek legyenek, nagyon nehéz a választás. (dr. Perner) - Angliában kevés az orvos a transzplantszervezők között, leginkább ápolónők. (dr. Mayer) - Németországban a fele orvos, a fele ápoló. Olyan személy kell, aki motiválhatja a közvéleményt, a személyzetet stb. (dr. Smith) - Olyan személyek kellenek, akik a munkát megfelelően el tudják végezni, mindegy hogy milyen képzettségűek. Egy teamet kell létrehozni, ez majd kiképezi a jövő koordinátorait. Svájcban most szervezik, ápolónők lesznek, legalább 3 idegen nyelv ismerete szükséges hozzá. (dr. Morei) A VOKSZ, mint egy érdekképviseleti szervezet, az alábbi tanulságokat vonhatja le. A szervátültetések színvonala Magyarországon más országokkal összehasonlítva az európai színvonal alatt van. A nagy hírveréssel végzett szívtranszplantációk sem változtatnak alapvetően ezen a tényen s az sem, hogy orvosaink alkalmasak erre a feladatra. Igazából nem volt és most sincs olyan szakmai szervezet, amelyik a tranplantszervező tevékenységet szívügyének érezné, sőt inkább ellenállás tapasztalható. A VOKSZ eddigi minden javaslata erre a posztra visszautasításra talált azzal, hogy erre a feladatra orvos kell. Nos, a nemzetközi kitekintés cáfolatát adja ennek a vélekedésnek. De ha orvos is kellene, nehezen elképzelhető, hogy ennyi idő alatt ne lehessen erre a feladatra a sok végzős, vagy gyakorló orvos között alkalmasat találni. Kérdés, amire választ kellene kapni: miért nem akarják a transzplantációk mellett a szervezést is végző orvosaink, hogy ezt a nagy munkát, amit láthatóan elvégezni nem tudnak, levegyék a vállukról? Ádám Aurél