Katolikus gimnázium, Veszprém, 1872
hogy elcsüggedjenek balsorsukban vagy kárhozatos kétségbeesésnek engedjék át magukat, fölemelik szemeiket ahhoz, ki az özvegyek és árvák atyjának nevezi magát, s a türelem és önmegadásért örök nyugalmat és boldogságot ígért. A társadalmi lazult erkölcsöket vizsgálván meggyőződtünk Fleuryvel: „A lélekrőli gondoskodás leghatalmasabb és sokkal fontosabb jól vezérelni az akaratot, mint az ismereteket bővíteni“, hogy minden igazságok legelsője, miszerint az Isten képére és hasonlatosságára teremtett embernek szükséges, hogy Istenhez vezéreltessék, hogy a féktelen és erőszakoskodó szenvedélyek által nyomott, a kevélység által föllázadt, a harag által elragadtatott, az érzékekkeli visszaélés által lealacsonyított ember csak az erény által emelhető föl a tökéletességek fölé, — ez pedig csak a religio által eszközölhető! — hogy, ha az ember csak az élelmére szükséges anyagi kenyerének megszerzésére tétetik alkalmassá, ha csupán nagy értelmi kifejlődésére, a finom polgáriasság segédeszközeire szorítkozunk, még ideiglenes boldogságát sem biztosítjuk, sőt félni lehet, hogy veszélyeztettük, mert: „az oktatás erkölcsiség nélkül nem lehet egyéb, mint újabb szükségek ébresztése, sokkal veszélyesebb talán mint maga a tudatlanság.“ A mi meggyőződésünk, hogy az elő tudománynak az erénynek kell lenni, mert nem minden ember köteleztetik, hogy lángészszel bírjon, bölcs , és ügyes legyen dolgainak kezelésében, hogy sikerrel működjék valamely állomáson, de senki sincs, bármily nem- és állapotbeli, ki erényes életre ne köteleztetnék, hogy a vallásnak és erkölcsiségnek kell lenni a nevelés alapjának, mert a nevelésnek lehetsége is megfoghatlan vallás és erkölcsiség nélkül. Az emberiség nevelő intézetének három tényezője van: a család, az iskola és az egyház, és ezek Schmidt-ként igazgatói az ember-nevelőintézetnek. Ezek egyike a másik kettő nélkül nem létezhetik. Mert a család, iskola és egyház nélkül az emberiséget örökös gyámságban tartja. Az iskola, család s egyház nélkül nevel oly emberiséget, mely, dacára annak, hogy az értelem világával fölfegyvereztetek, nem tudjamegtalálni a földről az égbe vezető utat, mivel biztonság és az érzelmek melegében szűkölködik. És az egyház, család s iskola nélkül megismertet egy alap s talaj nélküli menynyel, mivel magának az embernek s földnek — a menny tagjának ismerete meg nem szereztetik. A család, iskola és egyház egymásra vannak utalva. És ezek mindegyikének kell a másik kettőt, ha mindjárt csak másodrendűleg is saját körébe fölvennie. Család, mely nem egyszersmind egy kis iskola is, melyben nincs emelve oltár, — iskola, mely nem törekszik egyszersmind egy nagy családdá válni és nem teszi le a szent lelki templom alapkövét, — templom, mely az emberiségnek folytonosan nem isteni családja, isteni iskolája, az nem is család, nem is iskola, nem is egyház — mondja Schmidt. Habár a család, iskola és egyház ugyanazon célból — az emberi nem nevelése céljából egyesülnek és egymást e végből föltételezik és áthatják, mégis mindegyiknek van a közös célon kívül még egy külön — speciális — célja, és ezen cél elérésére vezető útjában bír ezek mindegyike különös állomásokkal, amely állomások azért vannak, hogy egyedi elveikkel s feladataikkal az ember céljához többé vagy kevésbbé közel állva őt vezessék a szintén közel vagy távol eső földi célhoz. A nevelés első lépcsőjére a család lépett, az ő feladata a földi pályát megkezdeni akaró embert az ő első gyermekkorában nevelni, őt a földön testileg és szellemileg állni tanítani, első gyökereit az égbe ültetni. Neki kell megvetni az alapot, melyre az iskolának és egyháznak építendők kell. Az itt fölhasználandó eszközök: a szoktatás, példa és a gyakorlati tevékenység. Az iskola más bánásmóddal él — oktatás az ő műszere — a család által vetett alapon öntudatos és elvvezérelte módon vezetendő az emberképzést, neki léte és leendősége felől tudomást adandó, míg ő öntudatosan saját ember célját fölfogva öntevőleg és önállólag annak megfelelni törekszik. És csak ezután lép előtérbe az egyház, hogy Krisztusként, mint Isteni nevelő, elit és kegyelem által az embert a földiek fölé az örökké valóságba emelje, és a zárkövet, az épületet ingatlanná és isteni szépségűvé téve, letegye. A család és egyház között áll az iskola, a család által tehát felnevelt ember átadatik az iskolának, hogy ez tovább képezve, megfejtve feladatát, őt az egyháznak adja át. Jelenleg a három tényező közül különösen a családra vonatkozó egynémely észrevételt leszek bátor kockáztatni. Ugyanis egyik általános tételül állítottam föl, hogy a családnak kell megvenni az alapot, melyre az iskolának és egyháznak épüniök kell, és hogy eszközei: a szoktatás, példa és gyakorlati tevékenység. Várjon, ha betekint a nevelő a családi életbe és megfigyeli a vezetésére bízott gyermekeket, meggyőzetik-e ezen három eszköz tapintatos és lelkiismeretes igénybevételéről? Én a nagy többséget figyelve meg, határozottan merem állítani, hogy éppen nem. Ha a családoknál dívó szoktatást megfigyeljük, azt veszszük észre, hogy az vagy túl lágy, vagy túl szigorú. Mindkettő hiba, de az utóbbinál nagyobb az első már csak azért is, mivel elterjedtebb, és még mindig nagyobb mérvet ölt. A nevelés lágysága azt eredményezi, hogy a fiú nem ismer köte-