Katolikus gimnázium, Veszprém, 1878
az ember Álom-élete. Lélektani eszmecserék. I. A gyermek álma. Az ember szellemi tevékenysége oly sok alakban nyilvánul meg a vizsgáló előtt s oly szép tárgyul szolgál egy magasabb eszményi szép megfigyelése és tanulmányozására, hogy méltán megérdemli a rá halmozott fáradozást. — Az emberi szellemnek számtalan irányban való megnyilatkozása, a természeti életnek fokozatos változandósága amily tudományos, ép oly gyönyörködtető is s épen nem csodálkozom, ha az emberiség nagy része, elkezdve már a világegyetem első, tehát a teremtés korszakától, le egészen a prózai kor mai phasisáig ezekkel foglalkozók legtöbbnyire és legbehatóbban; nem csodálom, hogy már a hajdankor tudományos szellemű férfiai is azt tekinték a tudományok alapkövéül, elnevezvén az ezekről szóló tant a bölcseség tanának, a „tudományok tudományának“ (ars artium, scientia scientiarum.“) A lélek megnyilatkozásai amily nagyszerűek, és oly megfoghatatlanok a korlátolt emberi tehetség előtt. — Oly sok s oly bámulatos alakban nyilatkoznak azok, hogy a hosszas kutatások is csak töredékes alapokat birták kiböngészni. — A teremtés remeke az ész, az „okfő“ a „lényeg“ épen mivel okfő, tehát maga a teremtő erő bir sokoldalú s kimagyarázhatlanokat produkálni; mert az ész az „idő és a térben megjelenő gondolata, cselekménye Istennek, maga az Isten.“ S az emberi test, melyet a lélek magának lakhelyül készített képmása Istennek, a „teremtés koronája.“ E kettő, ha egyesülve van, amint hogy van is, megnyilatkozásaiban hű bélyegét viseli a teremtő mindenható képességének. — A lélek megnyilatkozásaiban felfoghatlan csodás s midőn