Katolikus gimnázium, Veszprém, 1878
, én ezeknek egyik legnevezetesebb pontját az emberi lélek álomképeit vevém fel themául, azért tevém, mert épen ez az, mely a teremtő erőnek, a léleknek megnyilatkozásait, az önmagára hagyott örök munkálkodásnak leghűbb képét viseli magán. * Úgy tartják a philosophusok, hogy az embernek két élete van: a valódi- és álomélet. Az egyik ténykedő, amelyet testinek mondhatok, mert ekkor a lélek gondolkodó képessége mellett ez működik leginkább; a másik a vegetatív, a tengődő amidőn a test pihen, s a lélek munkálkodik; ez az álom idejében jelentkezik. Ez utóbbi kizárólagosan lelki élet, mert alvásban az idegek és izmok nyugosznak, az érzéki érzés megszűnik, de a lélek azért tovább működik saját országában : ilyenkor az érzetek élénkebbek, az indulatok tüzesebbek, a gondolatok összeköttetései könnyebbek, tekintetük vidámabb, a világosság szebb. Nagyon természetes és világos dolog, miszerint ez időpont csak akkor áll és állhat be, midőn a lélek csírájából már kikelt, amikor tudja, hogy én vagyok „én“ és nem más; tudja, hogy képesítve van szellemi tevékenységre. Mert a gyermeki lélek fejletlen tökéletességében még nem bírhat önakarati és önismereti képességgel, s ennélfogva sem az ébrenlét öntudatos állapotából kifolyólag, sem pedig csupán a lélek saját életéből álmot nem meríthet; innen van az, hogy a gyermekélet e tekintetben nyomtalanul tűnik el; sem azt nem tudja később midőn már eszével kezd élni, hogy ébrenlétében valamit tett volna, valami emlékezeteset, sem azt, hogy álmára volt-e befolyása az ébrenlétnek, sem végre, hogy volt-e valaha álma is; akkor kezd csak működni szelleme tehát, midőn csirájából már kikelt, midőn öntudatára jó annak, hogy az ő lelke belső a világon, az okfő, a lényeg; minden egyéb rajta kivül anyag, eszköze a lélek czéljának; midőn világos tudatával bir annak, hogy teste nem egyéb, mint a lélek akaratának nyilvánulási eszköze. Ez az oka, hogy a csecsemő vagy nem álmodik, vagy ha igen nem öntudatosan; álma csak alvás, tengődő s az élet további fejlődésére nélkülözhetlen eszköz, de nem álom, bárha a kicsinyke gyermek alvásában ennek kétségtelen tanújeleit adja. A gyermek álma nyugalom, de csak a test nyugalma, a léleké nem lehet, mert hisz az még legmélyebb csirájában él csak, eszköze a fejlődésnek, mert megvan mondva, hogy a gyermek és egyátalában a fiatal korban az alvás a növést igen elősegíti. „Az álom, mondja Hufeland, az első hat hónapban szent álom. Műhelye ez a szakadatlan alkotó és képző természetnek.* — Az embernek aludnia kell, hogy a test növekedjék s azért ne zavarjuk meg semmikép. A lét öntudatos állapotát nem sejtő gyermek ép azért nem tudhat magáról valamit, mivel épen létét nem tudja; ő csak növény a természet kezében nem egyéb; növény, melynek (miként a teremtő a Werke zur Phil. n. Gesch. III. 340—45. s V. ő. I.ubrich: „Neveléstudomány.“ I. k, 1 lap.