Katolikus gimnázium, Veszprém, 1881
, érzelmi és akarati képességek felébresztése s összhangzatos fejlesztése által a kiskorú gyermekből oly határozott jellemű embert nevel, ki rendeltetését felfogva és emberi méltóságért érezve kiváló előszeretettel fog viseltetni minden iránt, ami szép, ami jó, ami igaz, ami nemes, magasztos és fenséges, ami erkölcsi. A nevelés föntebb említett magasztos czéljának előmozdítására ezerféle eszköze van ez ügybuzgó tanítónak, csak iparkodjék azokat ügyes tapintattal alkalmazni. Ezen czél megvalósítására befolyó eszközök közt kétségkívül legközelebb áll a tanítóhoz saját szaktárgya, s csak ezt kezelje lelkiismeretesen, s a megnyugtató eredmény nem fog elmaradni; mert a középiskolákra előírt minden tudományág bír oly vonzó és felemelő erővel, melynek nemcsak az élet tavaszkorát élő ifjú keblekre van hatása, hanem a rideg, hanyatló őszkorban is felgyújtja a lelkesedés tüzet s az időszántotta barázdás arczokra a legtisztább öröm rózsapiros derűjét varázsolja. A tudomány ezen jó hatása annak szépségéből magyarázható ki, amennyiben nemcsak az értelmet foglalkoztatja, hanem a minden ágában felfedezhető széptani elemeknél fogva a szivet, a kedélyt is kellemesen érinti, — s így bármely ága is, az itt meg nem említett nevelési eszközükön kívül — különösen alkalmas arra, hogy áthassa, átalakítsa a fejlődés stádiumában levő gyermekember egész belső világát............... Felvett tárgyam körén kívül esnek a minden tantárgyban meglévő széptani elemeknek részletes mutogatása, bonczolgatása, Ejtegetése s ez után az általuk eszközölhető eredmény levezetése, hanem kitűzött szélemhoz képest, — a tudomány minden ágában természetszerűlegmeglevő szépségeknek nemesítve irányító hatását ismételten hangsúlyozva, — ezúttal csak a magyar nyelvi irodalmi oktatásból üdvös eredményképen levonható széptani hatásról szólok. Általánosságban tekintve a magyar nyelvi oktatást, az általa felmutatható sikeres eredményeknek és képző utatásoknak alapját elsősorban és mindenek felett a magyar nyelv szépségében kell keresnünk, mert a magyar nyelv, mint nyelv, tehát mint a magyar nép gombolka