Katolikus gimnázium, Veszprém, 1886
A társadalom és a tanuló ifjúság. Igen helyesen tartja a mondás, hogy az ember csak emberek közt válik emberré. Nincs a teremtett lények közt egy sem, mely oly tehetetlenül, oly minden önállástól megfosztottan jőne e világra, mint épen az ember, ami ismét azt bizonyítja, hogy nincs lény, mely annyira rászorulna másra, hasonnemű társára, társaira, mint épen az ember. A világon mi sem történik megfelelő ok és czél nélkül, bár sokszor előttünk mind a kettő rejtve van, vagy nagyon homályos körvonalban dereng csak, így a csecsemő tehetetlensége, gyámoltalansága magában foglalja a nevelés és tanítás szükségességét, a nevelés és tanítás pedig az egyes embernek kifejlődését, az egész emberiségnek folytonos művelődését, haladását tudományban, művészetben és erkölcsben. Nem esetleges tehát az embernek sem a nevelése, sem a tanítása, hanem mind a kettő elkerülhetetlenül szükséges, mert ezek nélkül sem egyéni, sem emberiségi, tehát társadalmi czélját nem érheti el, nem valósíthatja meg az ember, rendeltetésének, mely nemcsak e földet, hanem még a földön túit is magában foglalja, tudatára nem ébred, nem ébredhet, szóval nevelés és tanítás nélkül meg van akasztva az ember emberré való létében, ami Isten rendeletével ellenkezik, a legnagyobb jogtalanság, ami csak emberen elkövettethetik, bűn az egyes ember, bűn az egész emberiség ellen.