Katolikus gimnázium, Veszprém, 1912
AZ INDOGERMÁNOK. NYELVÜK, ROKONSÁGUK, ŐSHAZÁJUK ÉS MŰVELTSÉGÜK. II. RÉSZ. CENTUM-NYELVEK. — A MACEDÓNOK ÉS ILLYREK. Irta: Dr. Baltavári Jenő, kegyesrendi főgimn. tanár. BEVEZETÉS. Az indogermán nyelveknek a gutturalis hangsorok alapján való elkülönítése: satem- és centum-nyelvek. Az elmúlt tanév értesítőjében közölt értekezésem első részének szűk keretében az indogermán nyelvek külön nyelvi elosztódására (latem- és centum-nyelvek) felhívtam ugyan érdeklődő olvasóim figyelmét, de ki nem elégíthettem: a csoportokra különítés okát nem fejtegettem. E hézagot töltöm ki most, midőn az indogermán nyelvek felosztása kérdésével is bővebben foglalkozhatom. Az indogermán nyelvtudósoknak napjainkban sokat vitatott problémája az ú. n. gutturalis-elmélet, mely szerint az indogermán alapnyelvben három gutturalis-sor volt (Betzenberger), palatális, tiszta velaris és labiovelaris (k-, g- és qu-sor). A két első sor eredetileg egy volt, így az ősidg. palatális és labiovelaris soroknak az indogermán nyelvekben való folytatását illetőleg két alapnyelvi dialectust különböztetnek meg s e szerint az indogermán nyelveket is két csoportra különítik, melyeket Bradke (Methode d. ar. Altertumsw. 64.) után satem-, vagy keleti és centum-, vagy nyugati indogermán nyelveknek neveznek. A »centum« vagy helyesebben »kentum« és »satem« kifejezés a 100-as számnév alakjának (ősidg. kmióm) a két csoport főképviselőiben: a latinban és irániban való képzésén alapszik. A keleti és nyugati indogermán nyelvcsoport elkülönítéséről pedig annyiban szólhatunk,, amennyiben a kérdéses nyelvek az indogermán nyelvterület keleti és nyugati részén oszlanak meg. (Hirt, Die Idg. gy. I.) *