Katolikus gimnázium, Veszprém, 1914
ködhessünk a nem mindennapi látványban. Amily közel értünk ugyanis az óceánhoz, éppen oly közel jutottunk a spanyol határhoz is. Egészen a part mentén vezet utunk Spanyolország felé. A Pyreneusok magas hegyei mindjobban elmaradnak. Lankás tengerparton megyünk még egyideig francia földön. A táj és az utasok képe is megváltozik. Francia utasaink minden állomáson megfogynak és helyüket más típusú emberek foglalják el. Nyelvük, típusuk, modoruk egyaránt elárulja, hogy nem franciákkal van többé dolgunk. Nyelvük hasonlósága sejteti, hogy egymástól nem messze eső új néppel lesz dolgunk. Alig akad már néhány utas, aki a régi nyelvet beszéli. Ezek a franciák is Spanyolországba készülnek, a legtöbben csak azért, hogy folytassák útjukat délnek Marokkó felé, az ő gyarmatuk irányába. így érjük el röviden a spanyol határt s ezen a határon az első spanyol állomást: Irun-t. Minden jelzi, hogy határállomáson vagyunk: spanyol feliratok, spanyol egyenruhák, spanyol nyelv jelzik ezt a változást. Kiszállunk. Rövidesen átesünk a szokásos vámvizsgálaton és most már semmi sem gátol bennünket abban, hogy spanyol területen szabadon mozoghassunk és a városba bemenjünk. Ha a spanyolt a maga valóságában látni akarjuk, akkor ezt elérhetjük már itt ebben a határszéli városkában. Mintha csak matematikai pontossággal állapították volna meg a határt Francia- és Spanyolország között nyelvi alapon, olyan éles választóvonalat képez a két ország közt nyelvi tekintetben is az országhatár. Egyik felől tipikus franciák, a másik felől tipikus spanyolok. Szokásaik, intézményeik, vérmérsékletük, egész berendezkedésük lakásaikon, mind spanyollá teszik őket, eltekintve nyelvüktől, mely magában már nagy választófalat képez köztük és a franciák közt. Bayon, Pau, Biarritz a szomszédos francia oldalon tipikus francia helyek, ahol kizártnak tekinthető, hogy gyönyörködni tudnának a bikaviadalok véres izgalmaiban, írni már mint tipikus spanyol városka szerepel annyiban is, hogy itt már egész lélekkel csüngnek a bikaviadalokon és az egész város ünnepi hangulatban van ilyen alkalommal. Már itt, ezen a kis ponton is látható, észrevehető, hogy a spanyol külön kultúrával rendelkezik, mely még az egészen szomszédos francia kultúrától is sokban különbözik. Rá van nyomva már itten mindenre a sajátos spanyol kultúra bélyege, mely innen kezdve befelé, az ország belseje felé mindig jobban és jobban kidomborodik és nyer erőben. Sajátos spanyol-román kultúra ez, mely nem kér az idegenből semmit. Olyan az ma is még, mint mikor országuk első hatalom gyanánt szerepelt Európában és a spanyol etiquette úgy udvari, mint magánkörökben egyaránt általános volt.