Katolikus gimnázium, Veszprém, 1917

ö­ zömbösen, nincs, aki keserűséggel emlékeznék, szerető szívének melege a hála és ragaszkodás­ érzetét véste bele mindazok lelkébe, akik vezetése alatt állottak. Nevelőnek született, a nevelő pályára készült s amikor az élet útja egy időre másfelé terelte, a nevelő legfőbb adománya, az ifjúság szere­­tete hívta vissza ismét e pályára, amelyen mindvégig örömmel, hivatá­sának megbecsülésével, lelkesedve járt. Az ifjúság testi nevelése volt a feladata s ő e feladat igaz szellemében úgy fogta fel hivatását, mint a harmonikus lelki képzés lényeges, kiegészítő részét, hogy amint társai a különböző tudományágak elemeivel a lélek fogékonyságát, az értelem erejét, az ítélet élességét, a szív melegét, úgy nevelje ő is a test ügyes­ségét, a mozgás rugalmasságát, mondhatjuk, a test intelligenciáját, irá­nyítsa a test harmonikus fejlődését, hogy az iskola céljaihoz alkalmaz­kodva segítse megvalósítani vagy­ megközelíteni azt az eszmét, amelyet már a csodásszellemű ó­görög nép tűzött ki minden nevelés eszményi céljának, a kalokagathiát, a testnek és léleknek harmonikus szépségét. Ezért küzdött, dolgozott nem fáradó kitartással s mikor a háború tornacsarnokunk katonai célokra való lefoglalásával működése területéről leszorította, a kénytelen pihenés öregsége napjaiban is inkább terhére vált s nem egyszer kívánta vissza megszokott, hiányzó munkakörét. He­lyette örömmel vett részt a fejlettebb ifjúság katonai előképző gyakor­latain, amelyekben sokszor és régóta hangoztatott, emlékiratban is fel­dolgozott eszméinek diadalát látta. De szerettük, becsültük őt mint embert is. Az eszmét, melynek megvalósítására az ifjúság nevelésében törekedett, a testnek és léleknek harmonikus szépségét, önmagában is megvalósította. Ki ne emlékeznék egyenes, délceg testtartására, ritmikus, ruganyos lépteire, arcának üde pirosságára, a fegyelmezett akarat erejét tükröztető komolyságára, mely szemeinek derűit mosolyával, ép fogainak ragyogásával mind tagadni látszott azt a hetvenhárom évet, amelyet csak hófehér hajának ezüst koronája bizonygatott. Igazi mintaképe volt a test épségét a lehetőségig megőrző ideális öregség eszméjének. És e testben, amelynek harmonikus szépségét a halál sem akarta a lassú fosztogatással megbontani, harmonikus, szép lélek lakott. Megvolt benne a szív melegsége, mely modorát kellemessé, kedélyét derültté tette s a jószívű ember megnyerő erejével tudta megszerezni mindazok ragasz­kodását, akikkel, ha csak rövid időre is, érintkezett. Igazi derült bölcs volt, aki az élet nehéz küzdelmeiben, keserű megpróbáltatásaiban, a leg­súlyosabb csapások alatt sem vesztette el lelkének egyensúlyát; rugal­masan emelkedett a bajok fölé, nem a könnyelműség, érzéketlenség

Next