Katolikus gimnázium, Veszprém, 1927
hüdt emberek járnak-kelnek helyüket nem találva ; mikor a jótékony nap első sugarai megjelennek, nagy csapatok lepik el az éjszakai hideg miatt elhagyott fedélzetet. Előkerülnek a térképek , tervezgetünk, tájékozódunk. Mohács felé közeledünk már, amikor a hajó utasai közül egy negyven tagú társaságra leszünk figyelmesek, amely társaságnak a tagjai, amint később megtudjuk — a felvidéki elrablóit Dobsina kereskedelmi iskolájának cseh tanárai, leány és hű növendékei voltak. Stambulba tartanak , ők is tanulmányúton vannak. Felváltva magyarulcsehül-tótul beszélgetnek a dobsinai magyar diákok, ahogy a helyzet megköveteli. A cseh tanárok t. i. már az első napon kiadják a parancsot, hogy a magyar cserkészekkel ne merészeljenek beszélgetni. De ki tehet arról, hogy a magyar cserkészek oly szépen fújják Kraszna-Horka büszke várát, Hej Rákóczi Bercsényi-Bezerédit, Lesz még kikelet Kolozsvár felett stb. magyar dalokat ? ! Az elcsehesitett magyar lelkekből ugyancsak felsír a magyar dal s együtt éneklünk már valamennyien. A cseh tanárok toporzékolnak, de hát mit tehetnek ? ! Eltiltják újból a felvidéki magyar fiukat s ők csak magukban dúdolhatják azokat a magyar dalokat, amelyek oly megkapóan fejezik ki egy agyongyötört nemzet fájdalmát. Minden tilalom ellenére gyakran beszélgethetünk a felvidéki magyar testvéreinkkel . . . Bezdánnál érünk szerb megszállott területre. Itt s a következő hajóállomásokon is a hajó utasainak beszélgetése már kevert. Magyar-szerb, sőt román is belevegyül a nagy nemzetközi bábeli nyelvzavarba. A régi magyar Alföld, mióta idegen járom alatt vergődik — mintha megdermedt volna — oly pusztának, kietlennek, haldoklónak látszik. Apatin—Újvidék—Zimony azok az állomások, ahova annyi magyar emlék fűződik, amelyekhez annyi magyar verejték tapad. Éjjel han órakor érjük el Belgrádot, a szerb fővárost. Beteges zene akkordjai hangzanak egy, a hajóállomás közelében lévő korcsmából. A hajónkból nagy csoportok szállanak le s igy utunk a hátralévő részében kényelmesebbnek ígérkezik. Az egyik oldalon szerb, a másikon román kikötő állomások következnek ezután. Várva-várjuk a Duna-vonal azon szakaszát, amelyet a természet oly pazar kézzel szórt tele szépségekkel s romantikával. Báziásnál már mindenki a fedélzetre tódul. Báziástól kezdve szebbnél szebb részletek, magas erdőkoszorúzta hegyek, a hegyek tövében mesésen kiépített műút mind egy szebb múltra emlékeztetnek. Vásárhelyi magyar mérnök által tervezett s kiépített útvonalon órákon át nem lehet egy rozzant szekeret s más járművet látni. Minden kihalt, „itt az élet fagyva van, megdermeded.“ Csak a természet beszél s susog egy szép múltról, amikor a magyar tudás, a magyar erő, a magyar szellem átvágta a Vaskaput s ezzel örökre beleírta Széchenyi István nevét a kultúra történetébe. Az emléktábla ott szomorkodik a hegyoldalba illesztve. A legnagyobb magyar nem is gondolt arra, hogy a magyar szellem