Napló, 1963. január (Veszprém, 19. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-13 / 10. szám

2 NAPLÓ Színházi jegyzet George Bernard Shaw, a nagy ír gúnyolódó neve szinte minden évadban megjelenik színlapokon világszerte s nálunk a is. Mindent lemeztelenítő valóságlátása kivédhetetlen társadalombírálata és sziporkázó szellemessége a századforduló és e század első felének egyik legnagyobb drámaíró egyéniségévé avatja. Témáinak skálája az antik mitológiától a jövőt idéző fantasztikumig terjed, s ugyanilyen rapszodikus a műfajok kezelésében is: minden műfajban otthon van, de mindet felrúgja, s ha kell, újat is alkot. Az ördög cimborája — (amely korai művei közé tartozik, 1897-ben írta, nálunk először 1906-ban, legutóbb pedig 1G58-ban ment a Madách Színházban) — keretéül az amerikai függetlenségi háborút, annak egyik 1777-es epizódját választja. Mi rejlik a cinikusnak és romlottnak tartott „ördög cimborája” lelke mélyén; hogy válik hőssé ellenfelével, az ájtatos és gyáva képmutatónak jellemzett presbiteriánus pappal együtt az igazságos harcban? — erre a kérdésre válaszol, de már e kérdés felvetésében is benne van, ami annyira jellemző Shaw művészetére: a paradoxon. Úgy tűnik, mintha Shaw szándékkal fejtetőre állítaná a dolgokat, pedig talpukra állítja őket. Ítéletével így közel áll hozzánk, ha (bár megismerkedett a kommunista eszmékkel) nem is vált következetes kommunistává, még kevésbé szocialista realista íróvá: a polgárt elítéli, de a polgár utáni embert még nem ismeri. Bajban vagyunk a műfajának meghatározásakor. A szerző melodrámának mondta, a színház vígjátéknak hirdeti, de nyugodtan felfoghatnánk — legalábbis a két első felvonásban — színműnek is. Shaw nem kíméli meg szatírája nyilaitól azokat sem, akiket szeret, csak miután Iri csúfolta, magasztosítja fel őket. Ez aztán már a paradoxonok tetejébe ültetett paradoxon: amikor már semmit sem veszünk komolyan, akkor kell valamit, valami nagyon mélyen emberit komolyan vennünk. S ezt a valamit diszkréten, szinte szégyenlősen, a nem gúnyolnivalónak kijáró hangfogóval mondja ki: az igaz, mély, magát nem kellető, inkább palástoló, célszerű emberiesség és a vallásos képmutatásnak, nagyhangú hőbörgésnek fricskát mutató „ördögiesség” — egy tőről szabott. Hogy helyes a Veszprém megyei Petőfi Színház fő művészi célkitűzése (amelynek summája: az emberről vallani, az emberről felderíteni és elárulni sok mindent, amelyre ők is, s mi nézők is már olyan sokat hivatkoztunk) — azt Az ördög cimborája s színrevitele, rendezése is újból bizonyítja. Éppen azért sikerül e vígjáték igaz és aktuális gondolatét megőrizniük és megéreztetniük a számunkra kevésbé érdekes és tőlünk távolabb álló történelmi keretben is, mert a művészi munka középpontjában az ember, az emberről szóló vallomás áll. Rendezés, alakítás, díszletezés — mind ezt szolgálja céltudatosan és alárendelten. Tlrián György rendezése általában céltudatos, egyszerű, a legnemesebb hagyományokra támaszkodik. A jelenetek hangulatának, a darab diktálta atmoszférának megfelelően komponálja meg mindig a jelenetek, a szereplők alkotta eleven színpadkép arányos, harmonikus és változattoe. Érdeme a játékstílus egysége. Nem idegen tőle a kísérletezés sem; bizonyos jelenetekről, így a legutolsóról többféle elképzelése is van. Talán e kísérletezésből eredően akadnak gyengébb pontjai a rendezésnek. Az első felvonásban a végrendelet felolvasásakor Kristóf mellékes játéka a kitömött madarakkal inkább figyelemelvonó. Még előbb az apa halálhíre nem hat eléggé meglepetésszerűen, pedig e mozzanatnak az egyébként is szárazabb expozícióban talán felvillanyozó feladata volna. Nemcsak az előadás feszültsége (ami természetes), de lendülete is esik a harmadik felvonás végén, a kritikus pillanat után, Anderson megérkezésétől fogva. Bizonytalanabb továbbá a tömegjelenetek beállítása. Szabó Ottó a címszerepben nálunk egészen új oldaláról mutatkozik be. Kitűnően jellemző típus ez: a képmutató ájtatosoknak és korlátolt, kivagyi katonáknak egyaránt felette álló, gúnyoros és rokonszenves, igaz ember. Orgánuma, nevetése, mozgása, ő maga — csupa szénsav, csupa pezsgés a színpadon... Csak elvétve — s teljesen feleslegesen! — folyamodik olykorolykor bevált, pukkanó nevetést biztosító eszközökhöz. A vígjáték másik pillére Anderson, a lelkész; ezt Kenderesi Tibor alakítja kevésbé harsány, de találó kifejező eszközökkel. Hiteles mint ájtatos prédikátor; mint józan, angol-gyűlölő, de óvatos presbiteriánus, mint a szépasszony szoknyáját őrző boldog és öregecske férj. Szép jelenete, amikor megtudja Richárd tettét, s maga is a felkelők táborába rohan. Kevésbé mondhatjuk el ugyanezt róla a darab végén, amikor — itt már nyilvánvalóan hős! — visszatér, s megmenti az akasztófától Richárdot. Medgyesi Mária (Judit, a lelkész felesége) finom humorral leplezi le önmagában a megkísérthetetlen erényességre törekvő, lényegében azonban ízig-vérig asszonyi asszonyt. Színészi felfogása helyes: képmutatása nem ellenszenves, inkább mosolyogtató, emberi, éppúgy, mint kétségbeesett szerelemre lobbanása. Viszont tisztázatlan és bizonytalan az a felfogás, amelyet első jelenetében érvényesít: belépése és készségeskedése perceiben az özvegy házában. A velejéig álszent, önző és gyűlölködő özvegyet Ruttkay Mária alakítja. Talán a leghálátlanabb szerep: semmi tréfára, semmi felengedésre, semmi vígjátéki humorra nem ad alkalmat. Erős fegyelmező erőre, kifejező eszközei teljes transzponálására lehetett szüksége, hogy e morózus szerepből ki ne essék, hiszen ő maga vérbeli komika. Igen érdekes, különleges jellemet formál Majczen Mária Eszter, a törvénytelen lány szerepében. Egyegy átsuhanó árnyékkal, vagy felderülő, szinte eszelős ragyogással az arcán, egy-egy tétova mozdulatával, félig elnyelt szavával sokat tud kifejezni. Rettegésében néha azonban túlzó. Most figyel fel először a nagyközönség Balassa Gáborra (a darabban Kristóf Richárd féleszű öccse): első sikerét a megyében nem a Háború és béke Nyikolájaként, hanem most aratja. Meg kell mondani: a fiatal színész stílusa még a legkevésbé sem kiforrott; nem mentes az erős túlzásoktól, öncélú és hivalkodó megnyilvánulásoktól. Tény azonban, hogy sokszor kap tapsot, azaz elismerést. Az igazi humor két katonával , Swindon őrnagy szerepében Basa Györggyel, s még inkább Burgoyne tábornokéban Tánczos Tiborral jelenik meg a színen. Basa György feszes és ostoba katonatípust alakít találóan. Tánczos Tibor árnyalt játékstílusával, könnyed eleganciájával, behízelgő szellemességével Shaw csípős nyelvének, kíméletlen humorának megszólaltatója Nem találunk kivetnivalót a Vágó Nelly tervezte, egyszerű, de stílusos jelmezekben. Gergely István fém és egyéb díszletei rendkívül ízlésesek, s praktikusak is. Legfeljebb az utolsó felvonás színpadképében akad zavaró: a háttér fémkontúros házai megfelelőek, de a két oldalsó esetében nem jó e megoldás, mert ezek az emeletes házak, illetve jelzések — a dulakodásban erősen lengenek, elmozdulnak. Az ördög cimborája bemutatója után biztosak vagyunk abban, hogy a megye közönsége élvezettel ismerkedik meg — vagy ismerkedik újra — Bernard Shaw igaz emberi gondolataival, csípősen szellemes humorával, s egy értékes élmény révén erősödik szeretete, bizalma is a Petőfi Színház iránt. Koncz István : Az ördög cimborája 1963. január 13. 1816. január 13 11 im évvel ezelőtt, 1816. január 13-án fut össze előszölr Spielbergben fi vérszomjas osztrák vizsgáló bizottság Batsányi ügyének pertárgyalása 11 előkészítésére, hogy megszerkessze a jegyzőkönyvet és megállapítsa a tárgyalás menetét. <. Az összeállított jegyzőköny hivatkozik arra, hogy „a per ő Felsége * i legmagasabb parancsa és a legtöbb rendőri hatóság erre voatkozó rendelete alapján indíttatik meg, éspedig kettős vád alapján: egyrészt, hogy Batsányi a franciáknak 1809-ben Bécsbe történt ellenséges betörése alkalmával viselkedésével magát gyanússá és felelőssé tette, másrészt, az , 1815-ben Párizsban történt elfogatását milyen okok idézték elő? A törvényesség látszatát gondosan megőrizni kívánó osztrák vérbíróság —* * amely előzően Martinovics és társai elítélésében már kellő gyakorlatot szerzett. Igyekezett úgy feltüntetni eljárását, hogy a Batsányi ellen felhozott vádak mérlegelhetők-e, mint a büntetőtörvénykönyvbe ütköző bűncselekménynek? Volt gondjuk arra, hogy aki „a magyar nemzetnek s a felséges uralkodóházzal szemben hangoztatott némely panaszát.. . továbbá „a magyar történelemmé’. Is Összefüggő... sérelmes kifejezés* 1 is beletoldott” Napóleon kiáltványába, azonkívül mint „magyar nemes ‘ ember már az 1791-iki Martinovics-féle összeesküvésbe is bele volt keverve”, aki „Kufsteinben ismeretséget kötött Maret francia miniszterrel”, vele „1809-ben minden tartózkodás nélkül közlekedett”, továbbá „a békekötés után, midőn a franciák Bécsből kivonultak, Batsányi titokban velük szökött és Párizsba ment”, azonkívül „a közötte és felesége között lefolyt levelezés — mely az iratokhoz van csatolva —, beigazolja , gyűlöletét és kifogásait az osztrák Intézmények Iránt, valamint azt a szándékát, hogy többé vissza nem tér; mindezek alapján a Jogi következtetéseket levonva — mint császári alattvalónak közreműködése • 1 lázító kiáltvány megszerkesztésében, felségárulás bűntettét képezi, sértései az állam fejével szemben... az állam belső nyugalmának megzavarása ... — bűnössége bizonyítható.” A vizsgáló bizottság sietve elkészült a periratok feldolgozásával, hogy minél előbb megkezdhesse egy „újabb magyar rebellio elfojtását" Batsányi ügyének tárgyalásával. WWWWWNtWWWWWWVAAA/WWN^A^^A/WW Elhúnyt idősb Lendvay Ferenc, a Pertiit Színház tiszteletdíjas munkatársa Pénteken este, Shaw vígjátékának veszprémi bemutató előadása közben tragikus hirtelenséggel, hatvanhét éves korában elhunyt idősb Lendvay Ferenc, a színház tiszteletdíjas munkatársa, a színházigazgató édesapja. A legutóbbi hónapokat fia mellett töltötte, s mint tiszteletdíjas — maga is színházi szakember lévén — tevékenyen részt vállalt a színház munkájából. Ő foglalkozott a fiatal ösztöndíjasokkal, ő őket művészetelméletre, tanította tikára, színháztörténetre, eszméezen kívül rendszerint ő állította össze a színlapok szövegét. S mennyi szellemességgel, fáradhatatlan búvárkodással!... Kedves, szelíd, derűs alakját a premieren, az első felvonás alatt még ott láthatta a közönség szokott helyén, az oldalpáholyban. A második felvonás szünetében rosszul lett, s mielőtt kórházba szállíthatták útközben, a mentőautóban volna, elhunyt. Halála megrendítő és jelképes: a színészek könnyeikkel küszködve játszották végig Shaw-vígjáték harmadik felvonását. Ismerősei és szerettei megrendülten gyászolják. Mentség és fellebbezés SZÖGEZZÜK LE először a lényeget jelentő tényeket. Itt él Tihanyban egy magát „író- és festőművész” címmel tisztelő, magát írónak és festőművésznek képzelő ember, Koós- Hutás Gergely. Ez tulajdonképpen nem is lenne közügy, írni sem kellene róla, elvégre mindenki azt képzel magáról, amit akar. Csakhogy Koós-Hutás képzeletének képek a következményei, melyeket kiállít és a rászedhető embereknek el is ad. Elad, mégpedig magas áron. Nehéz ezresekért olyan — minden művészetet nélkülöző — képeket, melyeknek „értéke” (kerettel együtt) valamivel az üres keret i értéke alatt lehet. Tehát: anyagilag és erkölcsileg megkárosítja a vevőit. Törvényellenesen, plakáton hirdeti önmagát, kiállítást rendezett engedély nélkül, külföldiek is látogatták állandó kiállítását lakásán, hogy aztán — ezt kiáltva ki magyar képzőművészetnek —nevetségessé tegyék külföldön a szép sikereket elért, igaz magyar képzőművészetet.AMIT LEHET, mit kell tennie annak, aki mindezt meg akarja akadályozni, vagy éppen, akinek hivatalból kötelessége megakadályozni ezt? Természetesen, leleplezni a kártevőt. Adminisztratív fellépésről szó sem lehet. Már csak azért sem, mert nincs megfelelő rendelet. És aki leleplez, aki kötelességének tartja, hogy a párt művelődéspolitikája szellemében cselekedjen, az [ államhatalom érdekében és nevében ? Az ellen már fel lehet lépni adminisztratív úton is és fel is lépnek ellene. Ehhez van 1 paragrafus. Helyreigazítást kellett közölnünk lapunkban egy leleplező cikk után. Ezer forintra, vagy 10 napi elzárásra büntették a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetőjét, mert a kötelességét teljesítve véleményt közölt a Képzőművészeti Alappal , és segítséget kért a kártevés ellen. Azzal pedig, aki a Képzőművészeti Alaphoz küldött hivatalos levél tartalmát Koós-Hutási Pál közölte, aki a hivatalos titkot megsértette, azzal nem történt semmi. Amiért az osztályvezetőt megbüntették, ugyanazért a megyei tanács akkori előadóját is. E cikk írása idején eljárás folyik dr. Vajkai Aurél ellen is, aki szakvéleményt közölt Koós- Hutás képeiről, és — ezzel adott alapot az önmaga elleni bírói eljárásra — Koós-Hutás személyéről is. ■ GAZ, VALAMENNYIEN, akik " Koós-Hutás „művészetét” bíráltuk, ebbe buktunk bele: nem tudtuk különválasztani a „művésztől” a „művet”. Nemcsak azt állítottuk, hogy Koós-Hutásnak fogalma sincs a rajztechnikáról, azt se tudja mi fán terem a művészet, az esztétika, hanem más vonatkozásban is tettünk a személyére megjegyzéseket. Szolgáljon mentségünkre, hogy egynémely körülmény „megtévesztett” minket. őszintén szólva, gyanús volt már az élet története, pályafutása is. Minden áron művész akart lenni, írónak indult, de ezt senki sem volt hajlandó tudomásul venni. Különösképpen azután, hogy első írói „művei” is megjelentek. Megjelentek, mert — csak nem hagyhatta, hogy „más gazdagodjék rajta” —, kiadta önmaga. Miután így „kiaknázta” a „művészetében” rejlő anyagi lehetőségeket és kellőképpen visszaverte a „befutottak” rágalmait, melyek szerint ő dilettáns lenne, egy kisvárosban autóbusz vállalkozó, majd másutt bazárárus lett, később kifőzdét nyitott, majd zárt, míg végül is megtudta: tulajdonképpen festőművésznek született. És valóban: festészetében ugyanannyi művészet rejlik, mint írásaiban. (Ez nem politikai kérdés: a felszabadulás előtt is, után is így ítélik meg a szakértők.) A rajzolni, festeni nemtudást maradéktalanul bizonyítottnak hittük már abból, hogy láttuk as képeket. Nem arról van szó, hogy valamiféle irányzattal szöliünk szembe, amikor Koós-Hutás képeit elítéljük. Hol vannak ezek a képek attól, hogy irányzatba lehetne sorolni őket?! Még csak nem is giccsek, hiszen egyes giccs képek komoly rajztudást bizonyítanak. Így láttuk. Ehhez járult, hogy megyénk szakértői, festőművészei és hazánk legkiválóbb szakértői is egyetértettek velünk. A Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapja hivatalos jegyzőkönyvében megállapította: „Nevezett tevékenységének művészi értékelése fel sem merülhet. Kontármunkát végez. Mázolmányai dilettánsak, tartalmilag károsak, formailag ízléstrombolók. Politikai téma felvetésű munkái kifejezetten sértik rendszerünket és a munkásmozgalom eszméit.” És a jegyzőkönyvet aláírták dr. Fehér Zsuzsa művészettörténész, B. Supka Magdolna művészettörténész, Papp Gyula, Iván Szilárd, Vecsési Sándor festőművészek, Fenyő A. Endre festőművész, a Képzőművészeti Alap szaklektora és Földes Magda előadó. ELHITTÜK magunknak és Ebből következtek aztán büntetendő, de a lényeget csak másodsorban érintő, személyeskedő állításaink. Engedelmet, megtévesztett bennünket a logika, így okoskodtunk: A képek teljesen TM nekik.