Napló, 1977. január (Veszprém, 33. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-20 / 16. szám
Tovább növekszik az érdeklődés a politikai irodalom iránt A politikai könyvnapok sikere Még nincsenek végleges, teljes értékelést lehetővé tevő adatok, de már az eddigiek is azt mutatják, hogy az idén a politikai könyvnapok eredményesebbek, mint első megrendezésük óta bármikor. Megközelítőleg négyszáz budapesti és háromezerháromszáz vidéki pártszervezet rendezett könyvnapi vásárt, szinte minden megyében könyvkiállításokkal párosítva. Nem egy helyen tágabb közművelődési eseménnyé is, váltak a könyvnapok. A veszprémi Bakony Művek kultúrházában például a politikai könyvek kiállításával egyidőben mai magyar képző- és iparművészek alkotásaiból rendeztek bemutatót, s azt lakberendezési kiállítással is öszszekötötték. A terjesztők dicsérete Nagyon sok helyi kezdeményezés, új ötlet színesítette a politikai könyvnapokat. A csepeli Rideg Sándor Művelődési és Ifjúsági Ház előcsarnokában a szabad böngészéssel, vásárlással egybekötött kiállítást a „Politikai könyv- és sajtó hétvége” vezette be, filmvetítéssel, békés külpolitikai fórummal, amelyen újságírók válaszoltak a fiatalok kérdéseire, és műsorral, chilei dalokkal, tánccal. Nógrádban, az Országos Bányagépgyártó Vállalat salgótarjáni gyáregységében tizenöt szocialista brigád nevezett be a Kossuth Kiadó meghirdette Tudjunk többet a mozgalomba. Somogyban a mezőgazdasági alapszervezetekben több mint egyötödével gyarapodott a politikai irodalom vásárlóinak, illetve a vásárolt köteteknek a száma. Az örvendetes események mögött a politikai irodalom népszerűsítését igen fontos feladatnak tartó és kezelő pártszervezetek és párttisztség-viselők — közülük ez alkalommal heten kaptak ezüst- és kilencen bronzplakettet — és a mintegy húszezer alapszervezeti terjesztő áldozatos munkája állnak. Ez utóbbiak közül eddig hatezren kapták meg az arany-, nyolcezren az ezüstjelvényt, s az idén kilencvenkilencen a kiváló terjesztő ezüstplakettet. Sok éves munkát, erőfeszítést ismernek el ezek a kitüntetések. A Bács-Kiskun megyei Lajosmizsén vagy harmincan tűzhetik már ki az évtizedes tevékenység aranyjelvényét ésnegyvenen az ötéves terjesztői munkáért kapott ezüstöt. Egy évtized alatt megtízszerezték a helységben a politikai irodalom forgalmát. De megnégyszereződött a könyvforgalom az egész járásban. Keresik a klasszikusokat , hogy ez nem csupán helyi jelenség, azt jelzi, hogy a Kossuth Kiadó 1976-ban 232 elméleti, politikai művet adott ki, több mint ötmillió példányban, hogy az utóbbi három esztendőben megkétszereződött a marxizmus—leninizmus klasszikusai műveinek példányszáma (csak 1976-ban tizenkilenc mű jelent meg több mint kétszázezres példányszámban.) S ezek jó része oly hamar elkel, hogy néhány hónappal megjelenésük után már csak könyvtárban találhatja meg őket az érdeklődő. A klasszikusok a politikai könyvnapok alatt is keresettek voltak, mind az erre az alkalomra megjelent „Lenin a szocializmus építéséről”, mind A marxizmus— leninizmus klasszikusainak kiskönyvtárában közreadott művek és A tőke. A könyvnapokon napvilágot látott kötetek között különösen nagy sikere volt a Filozófiai kislexikonnak, a Politikai kisszótárnak, az Évfordulók 1977-nek és Kelen Jolán visszaemlékezésének (Eliramlik az élet) amelyből lényegesen több is elkelt volna. A fővárosban kiemelkedően nagy volt a könyvforgalom a Csepel Vasmű kilenc gyárában, a Csepel Autógyárban, az Óbuda tsz-ben, vidéken Jánoshalmán, Martonvásárt, a mosonmagyaróvári kötöttárugyárban, a ceglédi Kossuth tsz-ben, a nyíregyházi Taurus Gumigyárban. A tájékozódás eszköze Megnőtt az érdeklődés a marxizmus-leninizmus, a szocializmus kérdései, a nemzetközi élet és politika iránt. A tájékozódás leghatékonyabb eszköze pedig a könyv. Hogy valóban ez lehessen, annak feltétele, hogy aki a könyvet megveszi, el is olvassa azt. Ezért jó például a Vörös Október Férfi Ruhagyár üzemi lapjának kezdeményezése: arra kéri olvasóit, hogy a politikai könyveket olvassák el és véleményüket, észrevételeiket írják meg a szerkesztőségnek. A politikai irodalom terjesztése, ismertetése nem korlátozódhat a politikai könyvnapokra. Ellenkezőleg: azok sikerét hónapok, évek kitartó politikai, közművelődési munkája teremti meg. A nemzetközi enyhülés, a szocialista demokratizmus légkörében fogant alkotó viták és eszmecserék növelik a politikai-ideológiai munka jelentőségét, megkönnyítik a céljainkkal való azonosulást, a szocialista szemlélet kialakulását. Ehhez nyújtanak segítséget a jó politikai irodalom és azok terjesztői. Székely Katalin Noteszlapok Tépjük egymást ? Minden notesz sorsa —akár a poháré —, hogy egyszer betelik. Miközben a lapokat tépem, meglep, hogy hány „pohárcsordulás” száradt el bennük. Hány panasz, apró emberi nyűg, amit az újságírónak megemlítettek, hátha tesz valamit... A kitépett lapokon megannyi emberi lépés: hivatali elutasítás, egészségügyi durvaság. Mennyi érzés, mennyi keserűség, mennyi düh hull a szemétkosárba a kitépett noteszlapokon, melyek nem kerültek megírásra. Mert apró ügyek. Mert nehéz kideríteni. Mert sok az utánajárás. Az élet egyik tűszúrása, íme: Egy pápai kismama féléves kislányát vitte az SZTK veszprémi rendelőjének gyermekosztályára, talán egy hete. Másfél órát várt, s mikor indult kicsinyével a rendelőbe, az asszisztensnő (szőkén és kérlelhetetlenül) annyit mondott: Nem lehet, menjen haza Pápára és ott majd megvizsgálják a kicsit. „Dehát én Veszprémben vagyok még egy hétig a nővéremnél” — érvelt az asszonyka. Hiába! Szabály ez, avagy kőszívűség? — nem tudhatom. Mindenesetre szíven üti az embert. Nemcsak a kismamát, minden embert. Egy másik lapon ezt olvasom: egy osztályvezető, aki más városból jött Veszprémbe, lassan magával hozza „körét", s a régebben itt dolgozókat szépszerével meneszti. Ki érti ezt? A régiek mind rosszak voltak? Egy osztályvezető-cserével bizonytalanná válik a régi munkatársak sorsa? . .. Kérdések, kérdések. És ki felel rá? Nekem (talán történelmi tanulmányaim révén) a feudalizmus jutott eszembe, amikor a főember magával hozta vazallusait. Ki érti ezt ma, amikor országos szocialista politika hirdeti a munkahelyi demokratizmust, mely ellenszere minden osztályvezetői önkénynek és minden beosztotti alázkodásnak. Röpülnek a noteszlapok a szemétkosárba. S félő, vele hullnak az emberi bizalmak az újságíróban. Mégis szóvá kéne tennem ezeket. Igen, mert ezek egy egészséges társadalom egészségtelen pörsenései. (b. ö.) Az iskola gazdaságosságáról — sok kérdőjellel Korszakunk egyik legfontosabb tényezője, s lassan már legdivatosabb kifejezése is a tudományos-technikai forradalom, melynek szerepét ezerféle szempontból elemzik a legkülönbözőbb szakterületek kutatói. A megjelenő könyvek között azonban egy sincs, amely ne hangsúlyozná nagy-nagy nyomatékkal, hogy a magas műszaki színvonalon működő berendezések korában is az ember a termelés legfontosabb tényezője. Dehát miféle ember? Vajon vállalhat-e fontos szerepet az automata gépsorok között — uram bocsá’ — egy analfabéta? Aligha. Csak a képzett, technikát jól ismerő, s tulajdonképpen a rábízott gépeket szerető ember nyújthatja azt, amit a mi társadalmunk az Embertől vár. S ha csak jelzők nélkül említjük az embert, a gép ura és parancsolójaként, az azért van, mert lassacskán természetesnek tartjuk, hogy mindenki rendelkezik a ma szükséges tudással. De tényleg természetes-e ez? Ha így volna, akkor már nem szorulnánk százezrek munka melletti intézményes tanulására. A paradicsomi állapot minden bizonnyal az lesz, ha majd az iskola megadja a szükséges szakmai műveltséget, s az egyén saját érdeklődéséből és akaratából építi rá a megszerzett alapokra tudásának a társadalom igénye és önnön képessége szerint magasodó várát, önként, belső kényszerből. Annyi bizonyos, hogy a jövőben is, ma is az iskoláé a döntő szó: egyre inkább itt formálódik az ember, és — amit most hangsúlyozni szeretnék — itt termelődik az anyagi javak leghatékonyabb előállítója, a tudás. Ha így nézzük a dolgot, nehezen érthető az a szemlélet, amely az oktatási intézményekre fordított pénzt improduktív befektetésként kezeli, hiszen éppen a legproduktívabb termelőeszköz, az ész kerül ki a tudás műhelyéből. Hadd vállalkozzam a példa kedvéért egy embertelennek látszó logika levezetésére, minden érző szívű pedagógus megbotránkoztatására — de talán az ő gondjaik jobb érzékeltetésére! Adva van egy hatéves gyermek, mint munkadarab. Bekerül az oktatás gépezetébe, amely 14 évesen — a technológia szerint —, mint általánosan művelt embert veti ki magából. Ha bizonyos ellenőrző próbáknak megfelelt, akkor ismét üzembe kerül, amelynek másik végén szélesebb látókörű, esetleg szakmát is tudó fiatalként jelenik meg 3—4 esztendő múlva. Újabb próbák után a legjobbak megmunkálásába belefog a legjobban szervezett, legmagasabb képzettséggel és kiemelkedő szakembergárdával foglalkozó tudásgyár — főiskola, egyetem —, s ebből már olyan „késztermék” kerül ki, amelyen a legfontosabb műveleteket elvégezték, csak a finomabb illesztések, csiszolások vannak hátra, s az igényekhez való állandó és nélkülözhetetlen igazítgatás — mindenkor a felhasználás helye szerint. Ugye, embertelen sablon? Éppen az emberi — ezért a lényegi momentumok hiányzanak belőle. Ez azonban nem változtat azon, hogy az iskolarendszer malmainak őrlése finomítja tudássá a szürke agysejtek nyersanyagát, így azt sem lehet tagadni, hogy az iskola a gazdaság szerves részévé vált, s bizonyos szempontból így kellene gondolkozni róla. Olyan „termelő” egységek ugyanis ezek az intézmények, amelyek egész sereg sajátossággal rendelkeznek, s nemcsak pedagógiai, de közgazdasági meggondolásokra is kényszerítenek. Mindjárt itt van az említett tény, hogy a legfontosabb termelőeszközt állítják itt elő. Mekkora figyelmet, micsoda anyagi-szellemi erőt koncentrálunk például a valutát hozó üzemekre, iparágakra! Vajon ilyen szempontból felveheti-e ezekkel a versenyt az iskola? Kap-e annyi támogatást ez az intézményrendszer, mely hosszabb távon minden exportnál dúsabban kamatozik? Egy másik sajátosság: az iskola olyan üzem, ahol a selejtet egyszerűen nem lehet észlelni. A nevelés eredménye vagy kudarca gyakran csak évek múlva mutatkozik, s akkor sem biztos, hogy az iskola felelős egyedül. Ebből az következik, hogy csak olyan dolgozókkal teljesítheti az iskola a megnövekedett feladatát, akik maguktól, a selejt követhetetlenségének tudatában is teljes erőbedobással, lelkiismeretességgel dolgoznak. Kérdezem, csak ilyenek vannak-e az iskolákban? Újabb egyéni vonás: minden munkahely közül itt dolgoznak a legdrágább nyersanyaggal, a formálódóban levő emberrel. _ Nemcsak abban a közhelyszerűen patetikus értelemben, hogy minden szülőnek szemefénye, legdrágább kincse a gyermek. Gazdaságilag is a legnagyobb érték a megszületett tehetség, amelynek kiművelését, pallérozását, lehető legnagyobb ívű fejlesztését elmulasztani a legfényűzőbb, ugyanakkor egyszer, s mindenkorra helyrehozhatatlan pazarlás. Ebből az következik, hogy a legdrágább anyaghoz, a legtehetségesebb, legszélesebb látókörű embereket kellene állítani. Ezek vannak-e az iskolákban? Az is egyedi jelenség, hogy ebben az „üzemben” minden munkadarab különbözik a másiktól, a kooperációs partnerek száma pedig óriási. Majdnem azt írtam, hogy annyi, ahány gyerek van. Valójában azonban jóval több, mint a családok száma, hiszen ezeken kívül ezernyi tényezőre kell figyelemmel lennie a nevelőnek. Mindez a munkát olyan összetetté, sokrétűvé, végső soron nehézzé teszi, hogy az más szakmákban alig-alig tapasztalható. Ha itt említjük az iskolai munka fontosságát a társadalom életében — amiről fentebb bővebben is szó volt — nem vitás, hogy az iskolákban, a tudás gyárában termelőket kellene a legjobban, de legalábbis nagyon jól megfizetni. Nem is kérdezem, hogy így van-e? Az íráson végignézve sok kérdőjelet látok a bekezdések végén. Ezek egyetlen, kérdőjelre rímelnek: betölti-e az iskola a tudományos-technikai forradalomban rá rótt szerepét? A válasz világos: nem tölti be. S még egy mondat, az egyensúly kedvéért felkiáltójellel: betöltheti-e, ha ennyi a kérdőjel ! Czingráber János Almádi gyerekek a könyvtárban Nemcsak könyvet kölcsönözni, hanem olvasgatni, játszani, zenét hallgatni is szívesen fölkeresik a gyerekek Balatonalalmádi könyvtárát. Nagy örömükre stúdiót rendezett be nemrégiben a megyei könyvtár és a nagyközségi tanács, mintegy 100 ezer forintos költséggel. Egyidőben hat fejhallgatón vagy hangszórókba „kierősítve” hallgathatják a rádió műsorát, vagy a kedvükre való muzsikát, verset — közel 700 hanglemezről válogatva valamint sztereó felvételekről az elmúlt tíz évben rendezett irodalmi estek műsorát, így magasabb színvonalúvá vált a több esztendős zenei ismeretterjesztő sorozat. Kéthetente most már külön gyerekeknek, külön felnőtteknek rendeznek előadásokat, de szinte mindennaposak a különféle klubfoglalkozások. (Fotó: Borbás) Több tucat lap, folyóirat között válogathatnak a böngésző gyerekek Könyvespolcok előtt játék a betűkkel... Tóth Hajnalka könyvtáros kezeli a stúdiót NAPLÓ — 1977. január 20. csütörtök —5