Napló, 1979. március (Veszprém, 35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-02 / 51. szám
■ Összeköttetés a műholddal A Budapesti Műszaki Egyetem KISZ-MHSZ rádióklubjának tagjai sikeresen veszik az Inerkozmosz-11 magnetoszféra-kutató és a TIRU8-N meteorológiai műhold jeleit. A szocialista országok űrkutatási együttműködésében készült Interkozmosz-18 fedélzetén az egyetemen készült berendezések is működnek. A képen: Ehmann István és Farkas Botorus forgalmaz. (MTI Fotó : Balaton József felvétele - SS) Új tartalékokat szülnek a feltárt tartalékok A Bakonyi Bauxitbánya Vállalat vezetői három évvel ezelőtt, amikor kidolgozták a tíz évre szóló élőmunka-hatékonysági programot elhatározták, hogy tíz éven belül évi 605 formából ezerre emelik a vállalat egy dolgozójára jutó termelést, minden akkor figyelembe vehető tartalékot feltártak. Nem latolgatták, lesz-e majd később is tartalék, produkálhatják-e majd tíz év után is a vállalatfejlődés folyamatosságát. Miért emlékeztetek most erre? Azért is, mert az ilyen magatartás mindig elismerésre, követésre méltó. Illetve: méltó lenne. De nem tudok róla, hogy — akárcsak megyénk más vállalataitól is, bár munkaerőhiánnyal küszködnek —, sokan jártak volna már a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat gazdasági-, vagy pártvezetőinél, érdeklődni, hogy hogyan csinálják, mert követni szeretnék őket. De éreztem elismerő szavakban, dicséretben is kérdést, hogy „de miből lesz később fejlesztési lehetőség és ahhoz kapcsolódó anyagi elismerés?” Vagy „okos” érvelést a „holnapi” tartalékok szükségessége mellett. Mindenre eleven cáfolat volt az a bauxitos tanácskozás, illetve dehogy: az eredmények, a munka, amiről az értekezleten beszámoltak, a javaslatok, (amelyek éve még utópiának tűntek volna), új tartalékok feltárását jelentették. Egyben méltó válasz a „fontolva haladóknak”. A Bakonyi Bauxitbánya Vállalat dolgozóinak, a munkaerő hatékonyságának fokozott növelésére irányuló törekvése a legnyilvánvalóbb érdekazonosságot testesíti meg. Nem szorul bizonyításra, hogy a hatékonyság növelése minden vonatkozásban mennyire országos érdek. De, hogy egyben mennyire vállalati és a dolgozók egyéni érdeke is, azt nemcsak az teszi nyilvánvalóvá, hogy a vállalat az ország, az egyén a nép része, de nagyon kézzelfoghatóan, például az is, hogy a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat dolgozóinak béralapja a múlt évben nyolc százalékkal növekedett. Nem károsodtak a megengedettnél nagyobb arányban való bérnövekedés miatti adóemelés miatt sem. A szabályozó ugyanis csak hat százalék emelkedést tesz lehetővé évente. Illetve az ennél nagyobb mértékű növelést erősen megadóztatják. A vállalatnak a két százalék többlet miatt tavaly jelentős összegű adótöbbletet kellett fizetnie. De, hogy a többletkiadás a dolgozók nyereségrészesedését se csökkentse érzékelhetően, a tröszt — az élőmunkahatékonyságában elért eredmény elismeréseként — az adótöbblet nagy részét átvállalta a vállalattól. Nem volt szó azon a tapolcai tanácskozáson csodálatos találmányokról, soha nem hallott munka-, vagy szervezési módszerekről. Néha talán még azt is gondolhatta volna a felületes hallgató, hogy a nagy ügyhöz nem méltó apróságok miatt veszekszenek egyesek. (Mert igenis, veszekedtek. Nagyon udvariasan, de felemelő lelkesedéssel), hogy vegyenek elektromos kéziszerszámokat. Mert egy csavarral kézzel öt percig is elvesződnek, míg a szerszámmal néhány másodperc ugyanaz a munka. És ugye, sokszor öt perc az összesen... ez pedig forintba kifejezve.. . És, hogy mennyi tartalék van az egyes emberek leleményességében, a módszerként le sem írható „közredolgozásban”; arra példa a tizenhetes csapat a Halimba Ill-ban, vagy az ifjúsági brigád. Újabb ötletek a munka és az eszközellátás egybehangolására, ötletek, hogyan valósítható meg a tanulás, a második szakma elsajátítása, vagy akár az orvosi rendelés idejének megváltoztatása is lehet a gyakorlatban élőmunka-hatékonysági tényező. Mindez pedig összegezve azt jelenti, hogy máris új tartalékokat szült a tartalékok feltárására. Ezért kiaknázása, így kilenc év alatt is teljesíteni lehet a tízéves programot. És biztos, hogy nem ez a vállalat dolgozóinak, bányászainak utolsó szava ebben az ügyben. Mert lesznek a harmadik, meg a további vonalakban is újabb és újabb — ma még nem is sejthető — tartalékok. Mert él a szép célokért való lelkesedés, az újabb és újabb tartalékok feltárásának örök forrása. Ilyen források pedig nemcsak a Bakonyi Bauxitbánya dolgozóiban, bányászaiban buzognak. Itt az ideje, hogy mindenütt felszabadítsák ésmederbe tereljék azokat. Hatalmas folyammá lehetnek. .. Nem hangzott el azon az értekezleten egyetlen szó sem a XI. kongresszus határozatainak megvalósításáról, a hazaszeretetről, a szocializmus építéséről, de még talán a munkaversenyről sem. Ott arról kapott leckét az újságíró, hogy hogyan kell mindezt a gyakorlatban megvalósítani, hogy mit jelent mindez a cselekedetekben. Csaba Imre — Amikor a gép nem vendég, a fejlődés jelzője, hanem általánosan elfogadott termelőeszköz lett gazdaságunkban, rádöbbentünk egy súlyos összefüggésre: mi lesz a nőkkel, hol és hogyan foglalkoztatjuk majd őket?! Megvallom, eleinte szociális megfontolás izgatta lelkiismeretemet. Az, hogy a tsz-ben kötelező a tagság foglalkoztatása, hisz a nők éppen úgy tagjai a szövetkezetnek, mint bár- melyik férfi, és a családok igencsak rászorulnak a nők keresetére. Vathy József, a kertai termelőszövetkezet elnöke idézi föl emlékezetét, azt az időszakot, amikor válaszút elé kerültek. Ahogy a jelen dolga kerül szóba, megkönnyebbül, sőt leplezetlen öröm, már-már dicsekvés van a hangjában. — Elképzelhetetlen gazdaságunk a nők mindennapi munkája, túlzás nélkül, helytállása nélkül, fűzi tovább gondolatát. Később számokat idéz, magyarázza: a téesztag nőkre fokozottan áll a „korosodás”. Tavaly például 157 női dolgozót tartottak nyilván és közülük 65 volt nyugdíjas és járadékos. A 48 aktív tsz-tag és 44 alkalmazott viszont szinte pótolhatatlan munkát végez. Többségük az állattenyésztésben, a burgonyatárolóban dolgozik, van köztük magtáros, és erős a képviseletük az adminisztrációban. Szabó Károly, a tsz szarvasmarha-tenyésztési ágazat vezetője, mintha csak hallotta volna az elnök nődicséretét, egyező véleménye illusztrálására egy, számára meglehetősen kellemetlen történetet idéz föl. Elmondja, hogy éveken át részt kellett vennie olyan értekezleteken, amelyeken a megyei tanács és más hivatalos szervek képviselői beszámoltatták a tejtermelésben alultermelő, a borjúelhullásban „élenjáró” gazdaságokat. Gondolatban mindent kitalált, csakhogy valami elfogadható ürüggyel kitérhessen a keserves szembesítés elől. Dehát nem lehetett az megoldás... 1977-ben már tarthatatlanná vált a helyzet: az elhullás 16 százalék fölé emelkedett ... A borjak elpusztulása nem szépséghiba, nem az a baj, hogy rontja a sztártisztikáit. Olyan költséggel terheli az ágazatot, hogy azt még kimagasló tejtermeléssel sem lehet kiegyenlíteni. És hol volt akkor Kerta a kimagasló termeléstől? Szabó Károly alig 10 éve vette kézhez egyetemi diplomáját, frissen élt emlékezetében a borjúneveléssel kapcsolatos intelem, mármint az, hogy a borjak „anyaszívű gondoskodást” kívánnak A tsz istállóiban azonban csak a fejek között akadt egy-két nő. A fiatal szakember merész elhatározásra jutott. A kisberzsenyi istállóban, ahol 150 magyartarka tehenet tartanak, a múlt év elején Sidó Józsefnét és Kovács Gábornét tette meg borjúgondozónak. És „csoda” történt Kisberzsenyben! A telepen tavaly 145 borjú született, közülük kettő koraszülés és más ok miatt életképtelennek bizonyult — a többit, a 143 borjút azonban egytől egyig felnevelték. Az „anyaszívű” gondozás, a példás tisztaság, a rendszeresség (hozzásegített ehhez kétségtelen a tartási körülmények változása, a borjak anyjuktól való elkülönítése) meghozta eredményét. A két, tisztelettel idézett asszony példája „átsugárzott” a kamondi tehenészetbe; az elhullás és a kényszervágás ott is jóval 4 százalék alá süllyedt... Érthető hát, hogy Kertán a múlt évben a szarvasmarha-tenyésztés két fő ága, a tejtermelés (mert időközben az is lényegesen emelkedett) és a hizlalás különkülön is nyereségessé vált. Szabó Károlyt azonban már a jövő foglalkoztatja. Sidó Józsefné hamarosan eléri a nyugdíjkorhatárt. Az ágazatvezető már előzetesen „döntött”: nem engedheti el kiváló munkatársát. Van még idő a töprengésre, majd kitalál addig valami megoldást ... Az elnök, Vathy József szavát idézve: Volt idő, amikor a nők foglalkoztatását szociális megfontolás sürgette. A nők munkájukkal tették magukat pótolhatatlanná. A baromfitenyésztésben, az istállók körül, a burgonyatárolóban, az adminisztrációban, ott, ahol éppen dolgoznak. A szociális gondoskodásnak azonban továbbra is helye van a téeszben. Egyre több beosztásban nyolcórás a munkaidő, de még nem minden nő részesül ebben. Gyarapszik az öltözők, a fürdők száma, bővül az óvodai, az iskolai napköziotthonos lehetőség, növekszik a továbbtanulás iránti érdeklődés , az igények azonban előbb járnak. A termelőszövetkezetben dolgozó nők egyre jelentősebben járulnak hozzá a gazdaság gyarapodásához, sőt humánusabbá teszik környezetüket is. Például Kertán ... Túrás Lajos Anyaszívű gondozónők A boldogulás útja Tervszerűbb együttműködést az iparban „Volt egyszer egy öregember, és annak, három fia. Mikor felcseperedtek, magához hívta őket az apjuk. Kettétört előttük egy fűzfavesszőt, majd ezután hárommal próbálta ugyanezt tenni, de nem sikerült. — Látjátok? — intette a gyerekeit — Ha összefogtok, nehezebb veletek elbánni, könnyebben boldogultok!” Napjainkban is megszívlelendő ez a régi példabeszéd, aminek például a vállalatok kapcsolataiban is érvényt kellene szerezni. A megye iparvállalatainak a jelenleginél szorosabb, tervszerűbb együttműködését számtalan gazdasági célszerűség indokolja, és a megyei pártbizottság 1979-re szóló cselekvési programja is szorgalmazza. Biztató kezdeményezésekre már az elmúlt hónapok is szolgáltattak példát, ezek azonban azonos profilú vállalatok között születtek, vagy ágazati jellegű együttműködést irányoznak elő. Építőipari vállalataink, szövetkezeteink tavaly született társulása országosan is úttörőjellegű. A vegyiparban és a könnyűiparban is kezdetét vette a szervezett, tervszerű együttműködés. A múlt év végén hozták létre a folyékony műtrágya koordinációs bizottságot. A hazánkban még viszonylag új műtrágyaféleség útjának egyengetésére egyebekben a Magyar Vegyipari Egyesülés vállalatai — közöttük megyénk vegyipari üzemei —, és a veszprémi NEVIKI fogtak össze. Nyilvánvaló, hogy csak így lehet hatékony — és remélhetőleg gyors — eredményeket elérni a folyékony műtrágyázás hazai elterjesztésében. A kutatóknak, a gyártóknak és a felhasználóknak kezdettől fogva szorosan együtt kell működniük egyrészt a mezőgazdaság számára szükséges és elfogadható termék kidolgozásában, másrészt pedig a vegyipari gyártástechnológiák, a megfelelő keverő és kiszóró berendezések — vagyis az alkalmazástechnika — kidolgozásában. Az iméntinél már sokkal élőbb — mondhatni hétköznapibb — a bútoripari egyesülés, ami viszont országosan fogja össze a bútoripari vállalatokat, közöttük a veszprémi Balaton Bútorgyárat. Ha nem is egyesülés formájában, de valami hasonló jellegű együttműködés szükséges az ipari üzemek között. Ennek természetes alapfeltétele adott. A megyében három—négy olyan ipari gócpont van, amelyekben több — akár eltérő profilú — üzem együttműködésére nyílik mód. Legkézenfekvőbbnek tűnik a Veszprém és Pét környéki vegyipari, gépipari üzemek „összedolgozása”. A fejlesztés, újítás terén származó előnyökre tavaly ősszel több vezető is felhívta a figyelmet a MTESZ alsóörsi tudományos tanácskozásán. Konkrétan azt vetették fel, hogy az újítási, műszaki fejlesztési és kutatási eredményekről időnként kölcsönösen tájékoztatni kellene egymást. Valóban hasznos lenne, ha akár rövid leírásban, vagy csupán témajegyzékben, egymás elé tárnák ilyen eredményeiket az üzemek. A haszna nyilvánvaló. Az eredmények több helyen, gyorsabban hasznosulnának, ugyanazt a témát nem kellene a szomszédban is feldolgozni. A Peremartoni Vegyipari Vállalat pártbizottságának cselekvési programja feladatul jelöli meg hogy kapcsolatokat kell kialakítani más vegyipari vállalatokkal, elsősorban a karbantartás területén. Ez nagyon konkrét és ésszerű elgondolás. Évekkel ezelőtt ugyan már felvetődött, hogy a környező vegyipari üzemek nagyobb karbantartási munkáinak elvégzésére közös karbantartó szolgálatot hoznának létre. Vegyes érzelmekkel fogadták az érdekelt vállalatok az elgondolást, amelyből azóta sem lett semmi. Kétoldalú vállalati kapcsolatokra viszont könnyebben sort lehetne keríteni. A karbantartás példájánál maradva, elképzelhetőnek tartják a szakemberek, hogy a vállalatok „szakosodnának” bizonyos karbantartó munkákra, egyeztetnék a különféle nagyértékű berendezések vásárlását. A Péti Nitrogénművek például irigylésre méltó daruparkkal rendelkezik, amit más üzemek is célszerűen tudnának alkalmazni. Mások viszon speciális anyagmegmunkáló gépeket, diagnosztikai műszereket szereznének be, és tervszerűen bocsátanák azokat partnerük rendelkezésére. Vég nélkül lehetne még sorolni a kiaknázásra váró területeket. A Peremartoni Vegyipari Vállalat és az Inotai Alumíniumkohó például munkaügyi tapasztalatcserét tervez. Egyik helyen a rugalmas munkakezdésről, a másik helyen pedig a munkaidőbankról tudnának másoknak is újdonságokat mondani. Az iparvállalatok boldogulásához ez is hozzátartozik, a „három fűzfavesszős” módszer. Ami ma már nem csupán szervezés kérdése, hanem hatékonysági követelmény is. Hiszen — a vessző példával élve — amint ember és időpazarlás lenne egyetlen vesszővel söprögetni például a gyár udvarát, ugyanúgy vétek és pazarlás csak saját erőre támaszkodva „tisztázni” a vállalati feladatokat. Bátrabban és rugalmasabban kell élni a folyamatos, tervszerű együttműködés lehetőségeivel. Bráz János Hídelemek gyártása a Ganz-Mávagban A Ganz-Mávag acélszerkezeti gyárában rövidesen befejezik az újvidéki közúti Duna-híd úgynevezett mederszakasza vasszerkezeteinek gyártását. Az Újvidéket Belgráddal összekötő autópálya ezen a közúti hídon is áthalad majd, két feljáró szakaszát a közelmúltban összeszerelték a Ganz-Mávag-iban és átadták partnerüknek. Mihelyst jobbra fordul az idő, folytatják a szegedi Tisza-híd építését, hogy a mederelemek a nyár elejére öszszeérjenek. A gyárban még az idén felkészülnek az Árpádhíd szélesítéséhez szükséges hídelemek előállítására. NAPLÓ — 1979. március 2. péntek — 3