Napló, 1980. december (Veszprém, 36. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-19 / 297. szám

­Mentesítő járatért az ünnepekre Az e­st szerelvényeit már ma útnak indulnak Az idén hosszúra nyúlik — e hé­t végén megkezdődik és ja­nuár 5-ig tart — a közlekedés év végi hajrája, ünnepi csúcs­forgalma, amelynek zavartalan lebonyolítására a két érdekelt, a MÁV és a Volán már koráb­ban egyeztette a közös tenni­valókat és megtette a szüksé­ges intézkedéseiket. Az ünnepi forgalom sikerének egyik alap­ja a jegyelővétel, amellyel egy­részt csökkenthető a pénztá­rak előtti zsúfoltság, másrészt — főleg a Volánnál — az igé­nyeknek megfelelően biztosít­hatják a többletkocsikat. A MÁV ünnepi forgalmában a nagyobb igényeknek megfe­lelően megerősített szerelvénye­ket közlekedtet, a jegyelővéte­lek alapján több kocsit kap­­csol­na­k a belföldi expressz­­vonatokhoz, szükség szerint ki­segítő szerelvényeket indítanak. A szőrösön vett karácsonyi for­galomban december 28-ig 105 mentesítő vonatot terveznek. Az ünnepeket megelőzően és utá­na a legtöbb, szám szerint 26 mentesítő vonat a Budapest- Miskolc vonalon közlekedik, de 17 többletszerelvény áll készen­létben a főváros és Nyíregyháza, 13 a Budapest—Szombathely és tíz a Bud­ap­e­st—Nag­yka­n­i­zsa között utazók szállítására. Az első mentesítő vonatokat már most pénteken indítják, 9 többletszerelvény megy a fő­városból egyebek között Cell­­dömölkre, Nagykanizsára, Nyír­egyházára, Sátoraljaújhelyre, Kiskunhalasra. Szombatra már 13 mentesítő szerelvényt ter­veznek. Utána december 23-án és 24-én tesz az ünnepi csúcs, a jelzések alapján keddire leg­alább 20, szerdára pedig 30 mentesítő vonattal számolnak. A Volán igazodva a vasút­hoz, a mentesítő vonatokhoz gondoskodik csatlakozó jára­tokról. Ezekkel együtt az ün­nepeikre a szokásosnál mintegy 150 ezerrel több utasra számí­tana­k, s ehhez körülbelül há­romezer kisegítő járatot tervez­nek. A közúti közlekedés ünnepi forgalma a hét végén kezdődik, ezért például az Engels téren pénteken és szombaton 20-25 úgynevezett rásegítő járat állt készenlétbe. Az ünnepek előtti napokban, kedden 60, szerdán 70 többlet kisegítő járattal szá­molnak. Négyezer tag örömére: Hmoztat a holtpontró! az autólub műszaki állomásának építése Ügyvezető titkár — Segítség a központta! - Tíz csoport Tavaly a Magyar Autóklub közgyűlésén hangot adtak a tagok, a gépkocsi-tulajdono­sok elégedetlenségüknek. Ke­vésnek tartották, amit a ve­zetőség az érdekükben tett. Ennek egyik következménye volt a belső, szervezeti válto­zás, az irányítás átszervezése. F­iggetlenített vezető Megyénkben a Magyar Autóklubnak csaknem négy­ezer tagja van, a személygép­kocsik száma több tízezer. Na­ponta változik, inkább növek­szik, mint fogy az autók szá­ma. Gyarapodik az új kocsik­kal, de a használt autók vá­sárlásával is. Mindez egyre jobban sürgette függetlenített ügyvezető titkár alkalmazását a Magyar Autóklub megyei szervezetének élén. S ehhez még tegyük hozzá, hogy tíz szervezete van me­­gyeszerte az autóklubnak. A városokon — Ajkán, Balaton­­füreden, Pápán, Várpalotán és Veszprémben, Tapolcán­­ kí­vül élénk a szervezeti élet Ba­­latonfűzfőn, Peremartonban, Zircen és a megyei tanácson. Közülük három helyen már műszaki állomás fogadja a gépkocsi-tulajdonosokat, má­sutt - ugyancsak három cso­portnál alkalmi szolgáltatások­kal állnak a klubtagok ren­delkezésére. Ezt a ma már eléggé szer­teágazó szervezetet irányítja a függetlenített ügyvezető titkár, Kiss András mérnök személyé­ben. A Magyar Autóklub me­gyei szervezetének elnöke dr. Sebestyén Béla, míg a társa­dalmi titkári teendőket Nyíkos Tibor látja el. Ettől a felál­lástól azt várja a tagság, hogy az autóklub a szervezeti élet­ben és a szolgáltatások szín­vonalában is előbbre lép a következő években. Nyáron már üzeme! A klubtagságot­­ nemcsak a megyeszékhelyen, hanem az egész megyében — évek óta foglalkoztatta a veszprémi mű­szaki állomás építése. Helyét annak idején (és bizony ennek már legalább öt esztendeje) a Felszabadulás úti lakótelepen, a Haszkovó utcában jelölték ki. Ott, ahol több száz garázs épült fel az évek során. A műszaki állomás vasvázát hamar felállították, azután megtorpant a munka. Azt most már ne firtassuk, hogy ki és mi volt ennek az oka. Tény viszont, hogy az utóbbi hóna­pokban elmozdult a holtpont­ról az autóklub műszaki állo­másának építése. Ma már nem anyagi kérdés a megépítése, illetve az építkezés befejezése. A Magyar Autóklub országos központja biztosítja a szüksé­ges összeget, a beruházó pe­dig az AGROBER Vállalat. Már dolgoznak az állomá­son és környékén. Ésszerű meg­gondolásból a távfűtést most vezetik át a lakótelepen az egyik utca burkolata alatt, hogy később ne akadályozzák az útépítést. A műszaki állo­másnál szombatokon és vasár­napokon is látni munkásokat, szerelőket. Felgyorsult az épít­kezés és minden remény meg­van arra, hogy jövőre, a nyá­ron használatba vehessék az állomás egyes szolgáltatásait. A teljes átadásra viszont csak 1981 őszén kerül majd sor. - NAPLÓ - 1990. december 19. péntek Vizsgáitok, vizsgák A Magyar Autóklub veszp­rémi műszaki állomásán kor­szerű diagnosztikai sort helyez­nek üzembe. Gyorsan és szak­szerűen feltárják a hibákat, ja­vításokat végeznek a klubta­goknak. Azt is tervezik, hogy bevezetik a gépkocsik rendsze­res vizsgáztatását is az állo­máson. Locsolókocsi Mkotra A tapolcai tanács közü­leti szolgáltató üzeme nem­csak a város, hanem a kör­nyékének kommunális fel­adatait látja el. Találkoz­hatunk dolgozóikkal Zala­­halápon, Díszesben, Sás­kán, Hegyesden, Monos­torapátiban, Kapolcson és Petenden. Az egervölgyi te­lepülések csak a tavalyi év­től tartoznak hozzájuk. A vállalat kertészetet is működtet, s a környék vi­rágüzleteit látja el áruval. Emellett az ő feladatuk a parkosításhoz szükséges növények termesztése, vagy megrendelése. Építőrészle­gük önálló kivitelezőként és fenntartóként dolgozik. Az épületek karbantartásá­val kapcsolatos munkáik ebben az ötéves tervidő­szakban megsokszorozód­tak. Házkezelőségükhöz ezerkilencszáz bérlemény tartozik, amelyből ezerhét­­száz a lakások száma. Gépészeti részlegük épü­letgépészeti, kivitelezői fel­adatok mellett az üzemben szükséges karbantartási munkáikat látja el. A szállí­tási csoport a járművek, munkagépek és erőgépek üzemeltetésével foglalko­zik, a gépi köztisztasági feladatok is hozzájuk tar­toznak, ügyelnek arra, hogy az értékes gépeket akkor is használják, amikor egyébként a garázsban állnának.Így a locsolóautók hókotróként üzemelnek, építőbrigádnak évekig feladatokat ad a korszerű városközpont ki­alakítása. A fő árnyékének rekonstrukciója várhatóan egy évtizedig is eltart. Az ezerhétszáz négyzetméter területű üvegházban vágott és cserepes virágot gon­doznak. Az üzem szerelőinek legfontosabb feladata a saját gépek karbantartása. Az egyik teherautó futóművét cserélik. A. Horváth Péter tudósítása A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Van-e „férfigyógyászat? " Dr. Papp György kandidátussal beszélget Sári László 8.37: Francia muzsika 9.33: Óvodások műsora 10.05: Vissza­pillantó 10.33: A párduc. Rainer Maria Rilke versei 10.40: Bartók: Kont­rasztok 11.00: A Budapesti Koncert-fúvószenekar játszik 11.27: Viágiro­­dalmi Dekameron 12.35: Hétvégi Panoráma 13.54: Stúdiónk vendégei voltak! 14.14: Régi híres énekesek műsorából 14.44: Magyarán szólva ... 15.10: Olasz madrigálok 15.28: Zenélő Dominó 16.05: Ami a számok mögött van. A játékpiac ,Játékai" 16.35: Banda Ede gordonkázik, Lux Erika és Fellegi Ádám zongorázik 17.10: Láttuk, hallottuk 17.35: Vörös Sári, Zentai Anna, Győri Szabó József nótákat énekel, Lakatos Lajos cimbalmozik 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Erika Köln Mozart­­operaáriákat énekel 19.30: Hangalbum - Simon István 20.30: Régi film­­slágerek 20.51: A gyorsuló idő nyomában 21.11: Évszázadok mestermű­vei 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Rádiószínház. Égiháború. Gáspár Margit színművének rádióváltozata 23.22: Meyerbeer operáiból 0.10: Me­lódiakoktél PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Békedalok 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Slágermúzeum 9.21: Nemzetközi magazin 11.45: Tánczenei koktél 12.33: Édesanyanyelvünk 12.38: Népi muzsika 13.15: Nőkről - nőknek 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Nemzetközi kapcsolatok a XX. században 17.30: Ötödik sebesség 18.33: Rise Stevens és Nelson Eddy operettfelvételeiből 19.10: Magnóról magnóra 20.00: Régi nóta, híres nóta 20.33: Ez nálunk lehetetlen! Rádió­játék Sinclair Lewis regényéből 21.32: Caterina Valente és Vico Torriani énekel 22.30: Népdalok 23.15: Gyulai Gaál János szerzeményeiből MAGYAR TV 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) (színes) 8.05: Iskolatévé. Magyar irodalom (ált- isk. 6. oszt.) Sír­ nevet 11. (színes) 15.00: Iskolatévé. Magyar irodalom (ism.) (színes) 16.00: Pedagógusok fóruma. Hol szorít a cipő? 1. rész (ism.) 16.40: Hírek 16.45: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja (színes) 17.05: Csali. Horgászöt perc (színes) 17.10: Mindenki közlekedik... Közlekedési műsor 17.25: Reklám 17.35: Öt perc meteorológia (színes) 17.40: Keresztkérdés. Fejtörőjáték (színes) 18.10: A hiúz. Svéd rövidfilm (ism.) (színes) 19.00: Reklám 19.10: Idő­sebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes) 19.15: Esti mese (színes) 19.30: TV híradó (színes) 20.00: Delta. Tudományos híradó 20.20: Marin Drzic: Dundo Maroje. Komédia. A Szentendrei Teátrum előadása, felvételről (14 éven felülieknek!) (színes) 22.00: Családi kör. Szülők, nevelők műso­ra 22.50: TV-híradó 3. (színes) 11. MŰSOR 18.35: Tévébörze 18.45: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazin­ja (ism.) (színes) 19.05: Mindenki közlekedik ... (ism.) (színes) 19.20: Öt perc meteorológia (ism.) (színes) 19.30: TV híradó (színes) 20.00: Dániel Druskat. Magyarul beszélő NDK tévéfilmsorozat V/4. rész (színes) 21.00: TV-híradó 2. (színes) 21.20: Reklám 21.30: 9-es stúdió. A Szovjet Tele­vízió külpolitikai műsora aktuális világpolitikai kérdésekről (színes) 22.05: Szépek az utak. Papp István (színes) SZLOVÁK TV 8.55: Hírek 9.00: Körhinta. Zenés gyermekműsor 9.35: Forgócska. Dal­műsor gyerekeknek 9.50: Ezzel törődni kell (ism.) 10.30: Ódon ritkasá­gok boltja (ism.) 12.10: Tíz lépcsőfok az aranyhoz. Vetélkedő (ism.) 12.50: A rendőrség naplójából (ism.) 12.55: Hírek 15.35: Hírek 15.40: Rövidfilm-összeálítás 16.15: Iskolatévé 16.45: Európa állatvilága 2. rész 17.10: Pionírmagazin 18.10: Bratislavai Magazin 18.25: Hétvégi tipp 18.30: Esd mese 18.40: A Duna 1980-ban. Dokumentumfilm 19.05: Pár perc könnyűzene 19.20: Időjárásjelentés és műsorismertetés 19.30: Tv híradó 1. 20.00: Életrajzi epizód. Szovjet dokumentumfilm 20.20: Nóta szó 20.30: Achillesi ín. NDK TV-film 22.00: TV híradó 2. 22.30: Kojak felügyelő „8 óra félelem" 23.20: Operettről operettre. Zenés műsor 0.05: Hírek OSZTRÁK TV 9.05: A karácsonyfa 9.30: Orosz nyelvtecke kezdőknek 10.00:Iskolatele­vízió 10.30: Scott utolsó utazása. Film 12.20: Idősek klubja 17.00: Kicsi­nyek műsora 17.30: Heidi. Filmsorozat: „Levél a nagymamának" 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Panalitikum 18.30: Mi 19.00: Osztrák ké­pek 19.30: TV-híradó 20.15: Emberek, olyanok, mint te vagy én! Szóra­koztató műsor 21.20: Panoráma 22.10: Sporthírek 22.20: Éjszakai stúdió

Next