Napló, 1983. január (Veszprém, 39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-08 / 6. szám
• Csak nyitogatom a szememet, álom-e vagy valóság? Mintha a múlt század közepébe cseppentem volna, öreg házak között forgolódok. A homlokzatukon régi dátumok, a keresztet is — szó szerint a keresztútnál — 1882-ben állították. Már várom, hogy az egyik kerítés mögül rám köszönt valaki, hogy.........jó napot teni uram, keres valakit a faluban?" Bár ennyi régiség között az se lenne meglepő, ha megszólítanának: „Jaj! Lelkem idegen, felváltana egy garast?" Micsoda gondolat, pedig alaposan megnéz egy asszony, mikor kilép a boltból. Oda is szól valamit a szomszédjának de csak a fejének intéséből gondolhatom, hogy rólam beszélnek. S amint elhalad mellettem, az a buta gondolatom támad, hogy megszólít: — Csak nem a veszprémi viceispányt tisztelhetjük az úrban !? Hess, fránya gondolat. Csípjenek meg, hol egy kalendárium. Hiszen már 1983-at írunk és én Kisszőlős közepén állok, várok, hogy valaki mégiscsak észrevesz. Ej! Jön is már egy tagbaszakadt férfi, kék ruhában, ősz hajjal és a kezét nyújtja. — Magát még nem láttam, nem ismerem, de azért boldog újévet, jó egészséget kívánok — még hozzáteszi csendesebben, hogy Morvai Imre a neve. Aztán a boltba igyekszik, én meg utána. Egyszerre megváltozik a kép. Egy fiatalabb férfi Naplót olvas. Ifjú Matis Tiborné gyufát ad, kenyeret szolgál, meg lisztet. Olyan faluban, ahol az én gyerekkorom idején még az asszonyok sütötték a magas hátú kenyeret és a Papp-malomban nullásra őrölték az acélos búzát. A boltosnál csak élesztőt vettek, meg cérnát, hogy a kötényt megfoltozzák. Most keresik a mosóport, keresnének mást is, de a boltos (pár hónapja van itt, az ajkai áfész alkalmazásában) csak panaszkodik. Nemigen küldenek árut. A múltkor is 25 félét rendeltem és csak hetet hoztak. Micsoda skandalum ez! Mintha megfeledkeznének erről a faluról, ahol ma is 179 kisszőlősi él. Ma is, mert volt ez népesebb is: hetven esztendeje 483 lakost tartottak számon, de húsz éve, amikor a tanács beköltözött Nagyalásonyba, 340 lakója volt. Most ez a 179 sem egészen biztos szám. Ugyanis sok fiatalnak itt van még az állandó lakhelye, bejelentett lakása és egy esztendőben ha egyszer hazalátogat a városból. Csak a népességnyilvántartásban szerepel. Itt hagyta a falut, az öregeket, azok elhalnak, a kétszáz esztendős, vert falú házak teteje unja a csendet, és téli éjszakákon, viharos szélben, zivatarban összeroppan. S ha egyszer nincs tető, a falak se tartják magukat, egyre jobban elernyednek az évek súlya alatt. Bizony minden harmadik-negyedik ház lakatlan, romos, már nemcsak a gaz, de a vadszilva, a berkenye is felverte az udvarokat. Az idő múlását leginkább azon a kápolnán mérhetem le, amelyik a falutól távolabb, egy vénségesen vén hársfával ölelkezik. Nem tudni, hogy melyik támaszkodik a másikra, de nagyon jól megférnek együtt a szőlősi határban. Már sokkal szebb a Petőfi Sándor utcában egy fenyvesekkel díszített ház, udvar. A gazdája a vasútra járt, megsüvegelték, mert állami ember volt, mert nyugdíjat élvezhetett, amíg élt. Megélt vagy nyolcvan esztendőt. És zsebórája is volt, amit a gyerekek igencsak tiszteltek, amikor ezüst tetejét felkattintotta előttük. Ez mind nem álom, ez a valóság. Nem elrettentő, hanem példát mutató valóság, hogyan lehet a „tetszhalálból” életre kelteni egy nagyon régi települést. Az ám! Csodadoktor az állam és annak helyi képviselője, a tanács. Nem véletlenül mondta Sidó Géza a legutóbbi falugyűlésen, ahol 33 kisszőlősi állampolgár jelent meg. — A lakosság meg van elégedve a Széchenyi és az Árpád utca javításával. Járhatók az utak, ezzel a lakások értéke is nőtt. A falu lakossága elég idős. Egyre több az üres ház. Igaz, jelenleg három házat megvásároltak. Be is költöztek, sőt idejöttek dolgozni, a termelőszövetkezetbe. Szabó Sándor a népfrontbizottság nevében nem a tanácsnak, hanem a lakosságnak mondott köszönetet. A kultúrház előtt a fiatalok parkosítottak, gondot fordítottak a kultúrház tisztaságára. A megjavított két utcában egy-két kocsi kavics kellene padkának. „A lakók társadalmi munkában eltérítenék". S idézem még Harczi Ferencet, aki 1950-től tanácstag, sőt az első ciklusban vb-elnök is volt Kisszőlősön, abban az épületben, amelyiknek a homlokán ma is olvasható: Tanácsház. Harczi Ferenc azt mondta a falugyűlésen nem is olyan régen: „Bízunk abban, hogy a kútfúró meggyógyul és kijavítja a kutat. Javasolom a hullaház tetőzetének a meghoszszabítását, ha esik, hát ne ázzanak a gyászolók!” Ilyen véleményeket, javaslatokat csak ott hallani, ahol bizakodnak az emberek. Kisszőlősnek mind a négy utcája kikövezett. A boltja, a kocsmája új. És egyre több az érdeklődő a régi házak iránt, nyugdíjasok, vagy olyanok, akik a békés, nyugodt életre, tágas udvarra, jó levegőre vágynak. Ezt a kedvező folyamatot segíti a nagyalásonyi tanács is! Példát az iskola szolgáltatja. Egytanítós iskoláját 1773-ban nyitották. S kétszáz év elteltével a gyerekek bejárnak Nagyalásonyba, ott van napközi is, reggeltől estig gondoskodnak róluk városi színvonalon. Hanem a tanács nem hagyta ebek harmincadjára a kisszőlősi iskolaépületet, a tantermeket, a szolgálati lakást, a nagy udvart. Becsöngetek az iskolaépület kapuján. Kerek arcú, pirospozsgás asszony nyit ajtót. Szívélyes és boldog, hogy megmutathatja a lakását. Az iskolafolyosó a régi. Amit a gyerekek annak idején felszegeltek, felragasztottak, az mind itt van, hanem azon túl egy boldog család békés otthona következik. Nem is egy családé ... De hogy elébe ne vágjak, Matis Tibor tíz gyermekével a Széchenyi utca 1. alatt, egyetlen szobácskában élt. A tanács adta az iskolaépületet, és maguk alakították, formálták kényelmesre. Matis Tibor, aztán Miklós és Ilona lánya él itt a családjával. Az egyszobás lakásból költöztek ide, ahol Matis gazdálkodik. — Rokkantnyugdíjas vagyok, azért a feleségemmel, a gyerekekkel eldolgozunk. Van négy tehenem, a szaporulatával, nagyon szeretem a nyulakat, az is van úgy százhatvan. Látja, hízót is vágtunk ... Nem hallgathatom el Kisszőlős szenzációját sem. Bizony kevesen tudnak róla, hát közreadom, hogy van ennek a falunak egy zsokéja is. Amikor kimentünk a munkahelyére, a nagyalásonyi Táncsics Termelőszövetkezet szakosított szarvasmarha-telepére, Novák Imre telepvezető egy apró legénnyel tért vissza. — Nagy Tamás! Az ám, de a nevét nem mintázza alkata. Az alig tizennyolc esztendős fiú lótenyésztő szakmunkásnak tanult Bábolnán, aztán a pápai lovasoknál dolgozott, de most eljött a szakosított telepre ehetőnek. A lovakat édesapja mellett szerette meg, aki a szövetkezetben fogatos volt. Most saját lova van. — Hol vette? — Döbröntén, akkor hathónapos csikó volt és ötezer forintért megkaptam az Olgát. — Fajtiszta ló? — ügető telivér. Áprilisban lesz két esztendős, akkor majd befogom ... — Versenyre? — Csak’ arra ... négy versenyen voltam és egyszer már a negyedik helyen is végeztem. Később Olgát is láthattuk a Petőfi Sándor utca 3. alatt, ahol Nagy Tamás él. Olga virgonc telivér, de lehet, hogy néhány esztendő múlva az újságok sportrovatában olvashatunk futamairól, zsokéjáról és akkor Kisszőlőst is szájára veszi majd a világ. Elköltöztek, végleg eltűntek az álmot sejtető gondolatok. Helyüket a bizakodás foglalta el. Hiszen a ma gyerekei a közeli Dabronyba járnak óvodába, Somlószőlősön vizsgálja az orvos a betegeket és ott van a patika is. A férfiak eljárnak a városba, üvegcsiszolók az ajkai üveggyárban, mint Kató Ferenc, Kisszőlős egyik, nagyon aktív tanácstagja. Sok családnak van telke a Somlón és ilyenkor - hétvégeken - fejtik a múlt évi termést a gondosan kénezett hordókba. A lélekharang nyelve az utóbbi években éppenhogy mozdult, de észrevették a helybeliek is, a tanácson is. Csitt, te harang. Ennek a falunak jövője van . . . írta: Gárdonyi Béla Fotó: Borbás János KISSZŐLŐS A kultúrház. Nagy Tamás, aki fával foglalkozik. Harczi Ferenc, a tanácstag, ölelkezik az évszázados kápolna és vén hársfa. A faluközpont bolttal és kocsmával. A régi iskola, ma Matisék lakóháza. Matisék forgatják a sonkákat a páclében. NAPLÓ - 1983. január 8., szombat -7