Napló, 1996. január ( 52. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-23 / 19. szám
1996. január 23., KEDD Hazánk és a NATO... Clintonnak január 13-án Tuzlába kellett volna repülnie, s onnan Taszárra, ám minden fordítva történt, s hogy miért, soha nem fogjuk megtudni. Hivatalosan ködöt emlegettek, de arról sem lehet megfeledkezni, hogy a titkosszolgálatok gyűlölik, ha egy sebtében előkészített elnöki utazás helyszíneiről és időpontjairól mindent előre tudni lehet. Biztonsági kockázatnak nevezik az ilyesmit, s nemcsak Amerikában, nem is csak magas rangú személyek látogatásakor szokás mérlegelni. Mind a boszniai békéltetésben való részvétel, mind a NATO-hoz való csatlakozás egy és ugyanazt a kérdést állítja a magyar katonai és politikai vezetés elé: melyik út, melyik csatlakozás vagy melyik távol maradás jár kevesebb biztonsági kockázattal Magyarország számára? Az Egyesült Államok elnöke nem látszott túláradóan lelkesnek, amikor azt kérdezgették tőle, hogy közelebb került-e Magyarország a NATO kapujához azáltal, hogy csatlakozott a boszniai nemzetközi béketeremtő akcióhoz. Tulajdonképpen kitért e kérdés elől, ami az adott körülmények között nyugodtan tekinthető tagadó válasznak is. Az Egyesült Államok nagy jelentőséget tulajdonít a magyar részvételnek, hajtogatta az elnök, alapjában véve jóindulatúan és alapjában véve semmitmondóan. Mondani ugyanis nem mondhatott semmit erről a témáról, még annyit sem, mint általában szokott mondani, ha nem az orosz határoktól pár száz kilométerre, Európa egyik legkényesebb pontján kérdezik. Nem mondhatott semmit Csehország és Lengyelország szomszédságában sem, amelyek ugyancsak részt vesznek a közös békeküldetésben. Lengyelország NATO-ba való bevonását például sokkal fontosabbnak tartják a kongresszus alagsori irodáiban szorgalmasan dolgozó stratégiai elemzők, mint Magyarországét. De Lengyelország sem kaphat választ az ilyen kérdésekre. A boszniai rendezésben való közös orosz-amerikai részvétel precedens értékű a világpolitikában, s a mai napig még sikertörténet. Nem tudni, mit hoz a holnap, mikor bújnak elő téli szállásaikról újra a különböző nemzetiségű boszniai farkasok. Tudható viszont, hogy a háború féken tartásának alapvető feltétele a Balkánon a szerb kormány mértéktartása. Szarajevó szerb negyedeiből lehet provokálni, a boszniai szerbek két nagy régióját összekötő korridoron lehet ütközetet vívni, de ezekből a csetepatékból az IFOR-erők jelenlétében többé nem lesz háború, ha Belgrád nem akarja. Belgrád pedig, ha meg akar őrizni valamit Tito Jugoszláviájának nimbuszából, azaz regionális hatalmi helyzetéből, akkor csak azt akarhatja, amit Moszkva megenged. Moszkva pedig akkor látná szívesen a kelet-európai államokat a NATO-ban, amikor a háta közepét. Az IFOR-hadművelet révén Magyarország csatlakozásának kérdése valószínűleg évekre ad acta kerül. A hazai pártpolitikában ez semmiféle konfliktushelyzetet nem idézett elő. Kényelmes a kormányzópártoknak, mert egy kényes kérdést egy időre levesz a napirendről, talán még a napirend előtti napirendről is. Kényelmes az ellenzéknek, mely kényszerítve érzi magát a NATO-csatlakozás elleni hadakozásra, de lelke mélyén elfogadja, hogy Európának ebben a térségében nincsenek katonai légüres terek. Clinton villámlátogatásának időpontjában Magyarországon hatezer amerikai katona és sok ezer harci jármű tartózkodott. Ezek jelenléte valószínűleg többet jelent térségünk biztonsági kockázatainak csökkentése, például a balkán háborúk átterjedésének kizárása szempontjából, mint a NATO-ban való formális jelenlét. Ez utóbbiról tehát a következő időszakban sokkal kevesebbet hallunk majd, mint eddig. Bokor Pál Tátrai turistakalandok Helikopterrel kellett vasárnap a martini kórházba szállítani egy 50 éves magyar turistát, aki síelés közben szenvedett könynyebb sérülést a Túrócszentmártonhoz közeli hegyekben. Szombaton egy másik, 65 éves magyar turista keresésére indultak el a hegyi mentőszolgálat emberei. Az idős úr sítúráról tért volna vissza a szálláshelyére, de mert elvétette az irányt, nem tudott időben visszatérni az üdülőbe, ahol társai már keresték. A mentőszolgálat emberei nem sokkal azután, hogy a keresésére indultak, egy magánüdülőben találtak rá a magyar sítúrázóra. Félelmetes és nagyszerű, amit a neuro-számítógépekről hallottam nemrégiben. A „neuro” az orvosi szaknyelvben ideget jelent, így eleinte nem nagyon értettem, hogyan jön össze a kettő. A homályt Csatlós Barna, a Veszprémi Egyetem Műszaki Informatika Intézetének fiatal tanszéki mérnöke igyekezett eloszlatni, aki kandós végzettségével a képfeldolgozás és neuro-számítógépek tanszék hallgatóinak képzésében vesz részt. Emellett a Műegyetem mérnöktovábbképzőjét végzi, hogy megszerezze az egyetemi oktatói jogosítványt. A neuro-számítógép ahhoz hasonlóan működik, mint ahogy a sejtek közötti információátadás végbemegy. Kísérleti stádiumban léteznek már úgynevezett fehérje-számítógépek, amelyeknél a sejtek - különböző közegben és hatásokra bekövetkezett - szerkezeti változásait használják fel az információk tárolására és átadására. - Olyan ez, mint valami tudományos-fantasztikus fikció. - Lehet, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a sci-fik számos hihetetlen eleme előbb-utóbb valósággá válik. - Beszéljünk inkább a jelenről, azon belül is az orvosi informatikáról, mert úgy hallottam, ilyen tárgyat is oktatnak a tanszéken. Informatikus mérnöki képzés ötödik éve van az egyetemen, most fog végezni az első évfolyam. Ezen belül az orvosi informatika, mint a harmadik év második félévétől választható tárgy, csak körülbelül kétéves távlatra tekint vissza. Az előadásokat a Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutatóintézetének munkatársai, dr. Kozmán György és dr. Cserjés Zsuzsa tartják, én pedig a gyakorlatokat és a szemináriumokat vezetem. Az alapozást szolgáló élettani ismereteket a budapesti orvosegyetem Élettani Kutatóintézete oktatóinak közreműködésével sajátítják el a hallgatók. Erre feltétlenül szükség van, hiszen a társaság nem rendelkezik olyan szintű kémiai és biológiai ismeretekkel, amelyek a továbbiak megértéséhez nélkülözhetetlenek. - Mennyien választják ezt a képzést a tanszék hallgatói közül? - Évfolyamonként 40-60- ból 10-12-en. - Szégyellem, de az még mindig nem világos számomra, valójában mit is jelent - és főleg, hogy mire használható - az orvosi informatika. - Azoknak az informatikusoknak, akik ilyen kiegészítő képzettséget szereznek, az orvosi problémákat és igényeket kell úgy megfogalmazniuk, hogy az a számítógépes programozó számára érthető legyen, és egyértelművé tegye a megoldandó feladatot. Ezek szerint amolyan ismeretközvetítőként működnek majd az orvos és a számítógépes szakember között? - Igen, így is lehet mondani. - Gondolja, hogy lesz kereslet a munkájukra és lesz hol hasznosítani a tudásukat? - Úgy vélem, igen, mert az informatika egyre inkább teret nyer a kórházakban is. Mivel az orvosok nem kapnak megfelelő informatikai képzést - többnyire a szemléletükkel sem egyezik, a számítógépeket viszont használniuk kell, szükség lesz olyan szakemberekre, akik átlátják és menedzselik a feladatokat. - Nem egy egészségügyi intézményben ott vannak már most is a számítógépek... - Ez igaz, de sok helyen kihasználatlanul állnak, mert nincs hozzáértő emberük, vagy egyszerűen csak képtelenek legyőzni a technikával szemben érzett félelmüket és idegenkedésüket. Eleinte én is így voltam vele, féltem, hogy elrontom a gépet vagy helyrehozhatatlanhibát követek el, míg rá nem jöttem, hogy az ember a hibáiból is rengeteget tanulhat. Nincs mese, le kell ülni a számítógép elé, és bátran nekilátni. (l. bonnyai) Mi az orvosi informatika? FÓKUSZ NAPLÓ 5 Újszerű razzia Veszprémben Rendőrkocsik fékeznek a veszprémi belső útgyűrű Csillag utcai szakaszán. Tizennyolc rendőr villámgyorsan lerakja az úttest közepére a bólyákat. Rövid helyszíni eligazítás, és már kezdődik is az akció. Tizenkét kocsit állítanak meg egyszerre, ugyanenynyi rendőr nyújtja be a pilótának az elektromos, illetve a hagyományos szondát. Ez alkalommal csupán egyre kíváncsiak: ivott-e szeszes italt a gépjárművezető? A közeli panelházak erkélyein szépszámú közönség nézi a mind olajozottabb ellenőrzést, amelynek Papp Csongor hadnagy az irányítója. - Ne engedjétek, hogy a sorból kiálljanak! - adja az utasítást a hadnagy rádión. Jó néhányan, akik még nem soroltak be az egyirányú „utcába”, megfordulnak, s kerülő úton mennének tovább. Az egyik étlászos kocsi is így tenne, mondván: „ Villámgyorsan mozognom kell.” Az egyik tiszthelyettes fanyar megjegyzését rádión halljuk: „Nekem meg villámgyorsan be kell fizetnem az áramszámlát...” Beszélgetésre amúgy nincs idő, 3-4 perces szondafújás után már jön a következő tizenkét gépkocsi. A helyi járatú buszok „szabad elvonulást” kapnak, őket majd máskor, másképpen ellenőrzik. A háttérből figyeljük az akciót Döbrönte Gábor főhadnagygyal, a városi kapitányság közlekedési osztályának vezetőjével, aki elmondta, Veszprémben minden tizedik balesetnél a vezető ittas volt. Ezért is gondolták úgy, hogy az elkövetkezendő hetekben megismétlik még néhányszor ezt a fajta ellenőrzést itt, a város legforgalmasabb, sok balesetet látott útszakaszán. Egy kis FIAT-ot állítanak ki a sorból. Elszíneződött a szonda. - Az autómosónál voltam, míg vártam a kocsira, megittam egy üveg sört - hadarja a középkorú férfi, akit a zsaruk legutóbb akkor csíptek ittas vezetésen, amikor Babettáján közlekedett. Tréfára fogja a dolgot. - Tegnap hajnalig mulattam, ittam az ismerősökkel, ma kellett a „gyógyszer”, azaz a sör. Nem tagadom, ittam. Széles gesztusaiból arra lehet következtetni, hogy többet is iszogatott egy üveg folyékony kenyérnél. Nem telik el nyolc perc, egy mazdás száll ki kényszeredetten a volán mögül. Mindkettőjüket beültetik a „meseautóba”, irány a kórház! Vérvétel. Mi lesz ekkor, ha bevonják a jogsiját? — kérdezem a FIAT-ostól, akiről kiderül, építésvezető, tehát állandóan szüksége van autóra. — Az legyen az én titkom — mondja nevetve a szemembe. Ezután mire gondolhat az ember? Van egy másik jogosítványa is, mert az előzőt „elvesztette”? Néhányan megpróbálják ezt a trükköt is alkalmazni, csakhogy a közlekedésieknek van egy naprakész listája, amelyen azok szerepelnek, akiknek elvették a jogsiját, mert ittasan vezettek. Persze a rutinos járőrök ismerik látásból is a „visszaesőket”. Rájuk külön figyelnek. Szabálysértést követ el az, akinek a vérében 0,8 ezrelék alatti a véralkohol-koncentráció. Őket egy évig tilthatjuk el a vezetéstől — magyarázza Döbrönte Gábor. — Ha ennél magasabb a szint, már bűncselekményről beszélünk, akkor pedig a bíróság akár élete végéig is bevonhatja az illető vezetői engedélyét. Ami persze kincs, sokszor mindenféle mesét kitalálnak, csak hogy megússzák a felelősségre vonást. Mesélhetnénk róla... Mesél is. Míg fél szemmel beosztottjai munkáját figyeli, elmondja, vannak, akik hamis tanúzással próbálják félrevezetni a rendőröket. Mások az ellenőrzés helyszíne előtt helyet cserélnek a volán mögött. Mintha ezt nem látná a rendőr... Avagy: baleset után azt mondják jegyzőkönyvbe, hogy egy ismeretlen vezette a kocsit, aki sajnos lelépett. Ki hiszi el, hogy milliós értékű kocsit valaki átad egy vadidegennek. Ez is afféle dajkamese. Nem ritka, hogy a halálos gázolást az illető sokszor magára vállalja. Miért? Az ok egyszerű: ő nem ivott, míg a sógor viszont fel volt „töltve”. Az álvezető megússza egy felfüggesztett börtönbüntetéssel, ám, ha a piás vezetőt marasztalják el, őt letöltendő szabadságvesztéssel büntetik. Az egyórás akció végén bizony jólesik a járőröknek is beülniük a kocsikba. Fél óra pihenő a kapitányságon, majd irány vissza. Ugyanaz a „játék”, csak most a jogosítványokat nézik meg. Kint egyre hidegebb van, a köd alattomosan száll alá. Mire eljön a fél hat, már ismét több száz autós esett át a gyors szűrésen. Csupán egy vezetőnek nem volt jogosítványa , otthon felejtette. Ő valószínű, hogy figyelmeztetéssel megússza könnyelműségét. Más ellenőrzések alkalmával ennél sokkal rosszabb volt az arány. Csak nem ment ilyen gyorsan híre az akciónak a megyeszékhelyen? Az esti órákban kisebb csoportokat alkotnak az egyenruhások, így folytatják akkor már a teljes körű ellenőrzést. Néhány ezer forintot beszedtek este hétig. Hiába, sok mindenen el lehet „csúszni”.... Mátételki András Ilyen akció még nem volt a városban: egyszerre tizenkét gépkocsivezetőt ellenőriztek Döbrönte Gábor szerint minden tizedik balesetet ittas vezető okozza Fotó: Korbély