Napló, 1997. március ( 53. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-10 / 58. szám
1997. március 10., HÉTFŐ TUDÓSÍTÓINKTÓL - HIRDETÉS Gondok Bakonybélben A bakonybéli önkormányzat a rendszerváltás óta most van a legrosszabb helyzetben. Az 1997. évi költségvetést sok egyeztetés után, csak a harmadik testületi ülésen fogadták el. Testületen belül kemény viták voltak a költségcsökkentő intézkedésekről és a biztonságos működéshez szükséges összegekről. A közös fenntartású intézményeink közül a körjegyzőség költségvetését mind a bakonybéli, mind a pénzesgyőri képviselő-testület elfogadta. Az iskola-óvoda gazdasági szervezet költségvetésének tárgyalásakor az intézmény a tavalyihoz képest mintegy 30 százalékkal kért magasabb összeget, amire nem volt lehetőség. Végül a két képviselő-testület 19 százalékkal tudott több pénzt adni, mint '96-ban. Ezzel egy időben döntés született a gazdasági szervezet önállóságának 1997. június 31- ével való megszüntetéséről. Az egyre csökkenő gyermeklétszám miatt az intézménynél létszámleépítésre kerül sor. Van, aki nyugdíjba megy, de lesz, akinek a munkaviszonyát meg kell szüntetni. Ezzel egy időben bizonyos átszervezéseket is végre kell hajtani. A bakonybéli önkormányzat költségvetésénél a tervezett átalakítási munkákat nem tartották indokoltnak, és így nem biztos, hogy a házasságkötő terem kialakítást sikerül 1997-ben megvalósítani. Pedig a községnek nincs olyan épülete, ahol 50-100 ember összehívható lenne. Végül 71 millió forintból 5 millió forint a hiteltörlesztés, 34 millió forintot az iskola-óvoda gazdasági szervezete, 11 milliót a körjegyzőség, 21 milliót az önkormányzat kapott. A tárgyalásokon többször elhangzott az önkormányzatok nem megfelelő támogatási rendszere. A gyermeklétszám folyamatos csökkenése évről évre többe fog kerülni. Hogy lehet gyermekek után adni a támogatást, amikor az egy iskolát és egy óvodát fenntartó önkormányzat nem tud összevonni iskolát, a rendelkezésre álló létszám miatt viszont kevés támogatást kap. Elszomorító, hogy ezzel a problémával az önkormányzatoknak kell évről évre foglalkozni. Azok, akiknek ezt kellene kidolgozni, vagy nem ismerik a problémákat, vagy nem akarják tudni, hogy ilyen is van, hangzott el a polgármester tájékoztatójában. Az egyre növekvő szociális feladatokra sem elég az az öszszeg, amit erre a célra kapnak az önkormányzatok. 1997 első felében remélhetőleg megépül a vezetékes telefon. Az önkormányzati ülés végén a testület döntött az önkormányzat tulajdonában lévő nem használt lakások eladásáról. Kuti Zoltán Negyvenhétmillió forint beruházásra Alsóörsön Az alsóörsi önkormányzat képviselő-testülete a közelmúltban megtárgyalta és elfogadta az 1997. évi költségvetést, melynek bevételi és kiadási oldala egyaránt 203 millió forint. Az összeg nagyobb részét a működési kiadások képezik, melyből az iskola 21 millió, az óvoda 13 millió, a művelődési ház 5 millió, a polgármesteri hivatal 24 millió, a községgazdálkodás 9 millió forinttal gazdálkodhat. Szociálpolitikára 4,5 millió, a strand üzemeltetésére 5 millió forint jut. 11 millió forintot biztosítanak az egyházak és civil szervezetek működési feltételeihez, így a sport, a polgárőrség, a Vöröskereszt, a különböző alapítványok, valamint a központi orvosi ügyelet és a fogorvosi szolgálat támogatására. Itt szerepel a nyárbúcsúztató megrendezésének költsége is. Az összeg felét az egyházak kapják. A református egyház gyülekezeti termének építéséhez komoly összeget biztosítanak, s a római katolikus egyház templomának felújítási munkálataihoz szintén hozzájárulnak. Beruházásra, felújítási munkákra 47 millió forintot irányoztak elő. Ebből folytatják a már megkezdett csapadékvíz-elvezetést, elvégzik a strand rekonstrukcióját, az épületek és a zöldterület rendbetételét, a Vasút utca és a Szent I. utca, valamint a Török-ház környékének rendezését, elkészíttetik a szennyvízhálózat bővítésének tervét, sor kerül a tornacsarnok építésének befejezésére, folytatódik a lakossági hozzájárulással történő gázvezeték-építés. A legörvendetesebb az, hogy mindezek megvalósításához nem kell hitelt felvenniük. Megjegyzendő még, hogy az iskola működtetésére létrejött, Alsóörs, Felsőörs, Lovas községek önkormányzatának társulása, mely szerint a tanulók arányában hozzájárulnak a fenntartáshoz. Borbás László NAPLÓ 15 A nád és a csónakkikötők Egyre gyakrabban emlegetik, hogy a balatoni nád - elsősorban az észak parton - jelentős mértékben leromlott, és ez a folyamat ma is tart. Hozzá kell tenni, hogy ez a tény a tó vízminősége és élővilága szempontjából egyaránt káros. A szakmai kutatások szerint a pusztulás egyik oka az egykor összefüggő nád területének a szétszabdalása. Mégpedig az engedély nélkül nyitott bejárókkal a nyílt vízre és nem utolsósorban az illegális csónakkikötők. Természetesen mindezek a nád aratását is nehezítik, akadályozzák, sőt helyenként egyenesen lehetetlenné teszik. A Balatont kezelő vízügyi kirendeltség a saját eszközeivel, lehetőségeivel ezeket a káros és jelenségeket felderíteni és megszüntetni nem képes. Éppen ezért a Balaton-parton mindenütt jelen lévő horgászok hatékony közreműködését is igényli a tevékenységhez. A horgászegyesületek egyik gondja, hogy a csónakjaik elhelyezése nem megoldott. Ugyanis ma még kevés Balaton-parti település rendelkezik csónakkikötővel. Ezért is igénylik, kérik csónakmenhelyek kijelölését, ahol az egyesületek tagjai részére a csónakkikötést, a szervezeti, egyesületi életet biztosíthatják megfelelő körülmények között. A problémák megoldása érdekében a Balatoni Vízügyi Kirendeltség és a Horgászegyesületek Veszprém Megyei Szövetsége együttműködési megállapodást kötött. Ez tartalmazza a csónakmenhelyek létesítését, az illegális csónakkikötők megszüntetését, a nád levágását a csónakmenhelyek ötvenméteres körzetében. A horgászegyesületek tagjai nyitott szemmel járva-kelve felfigyelnek a vízszennyezésre, környezetkárosító tevékenységre. Az együttműködési megállapodás gyakorlati megvalósítása a Balaton északi partján elkezdődött. - gárdonyi - A balatoni horgászegyesületek gondja, hogy a csónakjaik megfelelő elhelyezése nem megoldott Igen, már 3 éves a Pannon GSM, és születésnapunk alkalmából - szokásunkhoz híven - most is egy kis finomsággal kedveskedünk Önnek. 1997. március 11. és 29. között a Pannon GSM előfizetés - az eredeti 25.000 Ft helyett - csak 9.900 forintba kerül, amelyhez közel hat hónapon át, havi 3.000 Ft értékű ingyenes belföldi beszélgetés is jár Önnek. További részletekért keresse fel területi képviseletünket (Veszprém, Cserhát u. 5., tel.: 06 88 406 146), bármelyik hivatalos viszonteladónkat, vagy hívja a 06 20 302 933-as telefonszámot, és üzletkötőnk Veszprémben és Zala megyében kérésére felkeresi Önt. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 1 270 4120, 06 20 200 200. *A Pannon GSM ügyfélnyilvántartási rendszerében történő rögzítéstől április 7-ig 3.000 Ft kedvezmény jár. Április A ________ 7-tól szeptember 7-ig számlázási időszakonként (5 alkalommal) 3.000 Ft. Az árak az ÁFA-t nem tartalmazzák. ■ ▼▼▼▼▼ Az élvonal:1-------------------Előfizetés csak 9.900 Ft és 18.000 Ft* értékű ingyenes beszélgetés! Ünnepi finomság! 20.sz 2